Az Antarktiszról azt gondolhatjuk, hogy a kutatókat leszámítva alapvetően kívül esik az emberiség érdeklődésén. Ez azonban nincs így: a kontinensen zajló emberi tevékenységet 1961 óta szerződés szabályozza, az azóta eltelt időszak során pedig egy számos megállapodást tartalmazó szerződésrendszer jött létre a földrészre vonatkozóan. E szerződésrendszer a hidegháború alatt és után sikeresen távol tartotta az Antarktisztól a geopolitikai feszültségeket, továbbá elejét vette a kontinens militarizálásának. Napjainkban azonban Kína és Oroszország a sokáig konszenzust élvező szerződéses rendszer kereteit feszegeti, ami illeszkedik a két ország nyugati szabályrendszerekkel kapcsolatos általános hozzáállásához. Nem kizárt, hogy e folyamat eredménye az Antarktiszra vonatkozó szerződésrendszer eróziója lesz.
Az Antarktiszi Szerződés Rendszere
Az Antarktiszt a 19. században fedezték fel, a 19-20. század során pedig hét állam élt területi igénnyel a kontinensen: Argentína, Ausztrália, Chile, Franciaország, Új-Zéland, Norvégia és az Egyesült Királyság. Az 1940-es és 1950-es években a területi igények nemzetközi konfliktusok forrásai voltak, mivel az egymást átfedő területi követelésekkel bíró országok nem értettek egyet egymással, azok az államok pedig, amelyeknek nem volt területi igényük, nem voltak hajlandóak elismerni más országok követeléseit.[i]
A viszályoknak végül az államok antarktiszi tevékenységét szabályozó Antarktiszi Szerződés vetett véget. A szerződést 1959. december 1-én írta alá Washingtonban az a tizenkét ország (köztük a fent említett hét állam), amelynek tudósai az 1957-1958-as nemzetközi geofizikai év elnevezésű nemzetközi tudományos projekt során az Antarktiszon és környékén tevékenykedtek. A szerződés 1961-ben lépett hatályba, azóta pedig számos ország csatlakozott hozzá. A részes felek száma jelenleg 57.[ii]
A területi igények miatti viszályokat a szerződés úgy kezeli, hogy nem hagyja jóvá és nem is utasítja el a követeléseket, hanem mintegy félreteszi őket.[iii] A szerződés értelmében két állam, az Egyesült Államok és Oroszország fenntartja magának a jogot ahhoz, hogy területi igénnyel élhessen (bár mindeddig egyikük sem élt ezen jogával), más állam azonban nem léphet fel területi igénnyel, a hét igénnyel rendelkező állam területei pedig nem növelhetők.[iv] Mivel a szerződés egyik országot sem kényszerítette arra, hogy feladja saját követeléseit vagy elfogadja máséit, az államok hajlandóak voltak félretenni a nézeteltéréseiket. Ennek eredményeként a különböző országok kutatói a kontinens egész területén dolgozhatnak, függetlenül a „befagyasztott” területi igényektől.[v] Az Antarktiszon jelenleg 29 ország (köztük több közép-kelet-európai állam: Belarusz, Bulgária, Csehország, Lengyelország és Ukrajna) mintegy 100 kutatóállomást üzemeltet.[vi]
Az Antarktiszt a szerződés értelmében kizárólag békés célokra lehet felhasználni, az innen származó kutatási eredményeket hozzáférhetővé kell tenni mások számára, a szerződés betartásának biztosítása érdekében pedig a kontinens egész területe (beleértve az állomásokat és a berendezéseket) bármikor ellenőrizhető a tagállamok által.[vii] Az Antarktiszi Szerződést az idők során kiegészítették egyéb, a szerződésben foglalt rendelkezéseket részletesebben kibontó megállapodásokkal; ilyen például az 1991-es Madridi Jegyzőkönyv, amely tiltja a bányászatot és az erőforrás-kitermelés egyéb módjait, kivéve, ha tudományos kutatás részét képezik.[viii] Az Antarktiszra vonatkozó egyezmények összességét az Antarktiszi Szerződés Rendszerének (Antarctic Treaty System; ASZR) nevezik.
Felmerülhet az Északi-sarkvidék és a Déli-sarkvidék összevetése, hiszen földrajzi és éghajlati szempontból hasonló helyekről van szó. Politikai szempontból mindazonáltal jelentősek a különbségek: míg a vízi területnek számító Északi-sarkra nem vonatkozik nemzetközi szerződés, a kontinensnek minősülő Antarktiszra igen. Az Északi-sarkkal kapcsolatos ügyek a kormányközi Arktisz Tanács fennhatósága alá tartoznak, aminek a működését megakasztotta Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója, mivel a többi tagállam nem volt hajlandó részt venni a Tanács munkájában annak orosz elnöksége alatt. Az Antarktisz esetében az ASZR fennállásának évtizedei alatt nem voltak ilyen turbulenciák, ami részben az eltérő szabályozási rendszerből fakad, ugyanakkor az ASZR sikerének fokmérője is.[ix]
Kína és Oroszország törekvései
Az Antarktiszi Szerződést azért hozták létre, hogy a hidegháborús geopolitikai feszültségeket távol tartsák az Antarktisztól, a földrészt pedig ne lehessen katonai célokra felhasználni. A szerződés és a hozzá kapcsolódó egyezmények sikeresen betöltötték a funkciójukat, és a hidegháború után is fenntartották a status quót, azonban a szerződésrendszert az utóbbi időben olyan kihívások érik, amelyek feszegetik a határait. Ennek oka alapvetően az, hogy Kína és kisebb mértékben Oroszország Antarktisszal kapcsolatos, egyre nyilvánvalóbb stratégiai céljai (a halászattal, az ásványkincs-kitermeléssel és a kontinens potenciális militarizálásával kapcsolatban) nem egyeztethetők össze az ASZR-rel.
Halászat
Az egyik érintett terület a halászat, amelynek kapcsán Kína és Oroszország az engedélyezett tudományos tevékenység leple alatt valójában a saját pozícióit erősíti a kontinens erőforrásainak feltérképezésével azért, hogy később jobb pozícióba kerüljön az esetleges kiaknázásukhoz. Az Antarktisz partjainál nagy krill- és halrajok találhatók.[x] A földrész vizeinek egyes részei védett tengeri területnek számítanak, ám Kína az elmúlt években vonóhálós halászhajókból álló flottákat rendszeresített az itteni vizeken, tudományos tevékenység címszó alatt.[xi] 2017 óta Kína és Oroszország többször is megakadályozta további védett területek létrehozását, valamint más természetvédelmi intézkedéseket. A két ország a jelek szerint az antarktiszi krillhalászat miatt él a vétójogával: 2022 végén négy kínai krillhalászhajó volt aktív az Antarktisz vizein, további négy pedig építés alatt állt. Oroszország ugyan 2010 óta nem halászik a Déli-óceánon,[xii] ám 2022 elején bejelentette, hogy mintegy 600 millió dollárnak megfelelő összeget kíván befektetni a krillhalászatba, többek között öt vonóhálós halászhajó építésébe.[xiii] Peking „további tudományos kutatásokat” követelt az újabb védett tengeri területek szükségességének megállapítására, ám ennek örve alatt valójában minden valószínűség szerint halászna az érintett vizekben.[xiv] Más országok, például Norvégia, Chile, Ausztrália, Franciaország, Japán, Dél-Korea és Spanyolország is halásznak az Antarktisz vizeiben, azonban csak Kína és Oroszország nem támogatja új védett övezetek létrehozását.[xv] Franciaország – Ausztráliával, Új-Zélanddal, az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal együtt – 2012 óta szorgalmazza három védett tengeri övezet létrehozását, amit Peking és Moszkva ellenez, úgy értelmezve ezen erőfeszítéseket, hogy azokkal korlátozni próbálják más államok lehetőségeit arra vonatkozóan, hogy nagyobb jelenlétet alakítsanak ki az Antarktiszon.[xvi]
Az Antarktisz potenciális militarizálása
Az Antarktisz a globális kommunikáció szempontjából központi szerepet játszik, mivel a déli-sarkvidéki állomások létfontosságúak a műholdak működtetéséhez. A kontinens emellett katonai szempontból is értékes terület lehet, így fennáll a veszélye, hogy egyes országok tudományos jelenléte átalakulhat katonai jelenlétté. Ugyan az Antarktiszi Szerződés tiltja a földrész militarizálását, katonák és hadifelszerelés jelenléte abban az esetben megengedett, ha az tudományos kutatási célokat támogat. Számos ország igénybe veszi a hadseregét az Antarktiszon folytatott tevékenységéhez, így Argentína, Ausztrália, Új-Zéland, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország is. Nehéz ugyanakkor eldönteni, hogy egy ország antarktiszi személyzete polgári vagy katonai műveleteket hajt-e végre. A műholdak jó példát jelentenek erre: az amerikai GPS, a kínai BeiDou, az európai Galileo és az orosz GLONASS navigációs rendszerek mind az antarktiszi földi vevőkészülékekre támaszkodnak a működésük során. Bár ezek a rendszerek központi szerepet játszanak az antarktiszi tudományos kutatásban, egyértelműen használhatók katonai célokra is.[xvii]
Mind Kína, mind Oroszország nemzetbiztonsági stratégiájában szerepel az Antarktisz, ami kételyekre ad okot a földrész békés célú felhasználásának jövőjét illetően.[xviii] Kína antarktiszi tevékenysége különösen aggasztó számos nyugati megfigyelő számára, mindenekelőtt azért, mert a kínai törvények szerint minden polgári kutatási tevékenységnek egyúttal katonai alkalmazhatósággal vagy hasznossággal is kell bírnia Kína számára.[xix] Ennek fényében nem zárható ki – mint azt például az Australian Signals Directorate, az egyik ausztrál nemzetbiztonsági szervezet is megállapította[xx] –, hogy a kínai kutatóállomások katonai célú (például megfigyelési) tevékenységeknek adhatnak otthont.[xxi] Ezt támasztja alá az is, hogy a kínai nemzetvédelmi egyetem 2020-as keltezésű A katonai stratégia tudománya című kiadványában is szó esik a sarkvidékek katonai felhasználásáról.[xxii] Mindemellett az ausztrál titkosszolgálatok szerint a kínai hadsereg személyzete vett már részt Kína antarktiszi programjában anélkül, hogy a jelenlétükről beszámoltak volna, amivel Peking megsértette az Antarktiszi Szerződést.[xxiii]
A kínai katonai és biztonsági fejlesztésekről szóló 2022-es jelentésében az amerikai védelmi minisztérium azt állítja, hogy Kína „Antarktiszra vonatkozó stratégiája magában foglalja a kettős felhasználású technológiák, létesítmények és tudományos kutatások használatát, amelyek valószínűleg legalább részben a Népi Felszabadító Hadsereg képességeinek javítására irányulnak”.[xxiv] Egyes amerikai és ausztrál vélemények szerint a legújabb, idén átadott kínai antarktiszi bázist az ausztrál és új-zélandi kommunikáció megfigyelésére is használhatják (amely két ország nem mellékesen az USA szövetségese).[xxv] [xxvi] Ugyanakkor az Antarktisz a távoli fekvése és a szélsőséges időjárása miatt minden bizonnyal nem optimális helyszín katonai megfigyelő tevékenység folytatásához – legalábbis a jelenlegi technológiákkal.[xxvii]
Tágabb stratégiai célok
A hat (négy állandó és két szezonális) antarktiszi kutatóállomással rendelkező Oroszország úgy véli, hogy a nyugati országokkal szemben – különösen az utóbbi években – háttérbe szorult a térségben. Ezt ellensúlyozandó, Moszkva az elmúlt években növelni igyekszik az antarktiszi jelenlétét, aminek részét képezi az állomásai részleges modernizálása, a halállományok felmérése és ásványkincsekkel kapcsolatos próbafúrások (amelyeket az ASZR tilt).[xxviii] Kína idén tavasszal az ötödik kutatóállomását nyitotta meg az Antarktiszon – amit mellesleg anélkül épített meg, hogy a szükséges környezeti értékeléseket benyújtotta volna az Antarktiszi Szerződés tagjainak.[xxix] Az ázsiai ország sarkvidéki ambícióit jól mutatja, hogy jelenleg négy jégtörő hajóval rendelkezik, miközben a három antarktiszi bázist fenntartó USA-nak két kiöregedett jégtörő hajója van, Ausztráliának pedig – amely országé a legnagyobb területi igény az Antarktiszon[xxx] – egy (amelynek tankolási problémái akadnak). [xxxi] [xxxii] [xxxiii] [xxxiv] Kína idén az első állandó antarktiszi repülőterének megépítésére is készül, ami jelentősen megkönnyíti majd emberek és szállítmányok szállítását.[xxxv] [xxxvi]
Az Antarktiszon jelentős kőolaj-, földgáz-, arany-, szén-, vasérc-, réz-, cink-, nikkel- és ólomlelőhelyek találhatók.[xxxvii] Kína és Oroszország egyaránt kifejezte, hogy érdekelt lenne a Madridi Jegyzőkönyv enyhítésében az erőforrások nagyobb fokú kitermelése érdekében.[xxxviii] A két ország Antarktisz-stratégiájának egyik távlati célja tehát a jelek szerint az ásványkincsek kiaknázása. Ezenfelül Kína a kutatóállomások építése által is demonstrált aktív antarktiszi jelenléttel a globális jelentőségét kívánja növelni, átfogó stratégiai célja pedig valószínűleg az, hogy erősítse a jelenlétét a kontinensen annak érdekében, hogy nagyobb befolyásra tegyen szert a földrészen, és így minél jobb pozícióban legyen akkor, amikor majd esetleg az Antarktiszi Szerződés újratárgyalására kerül sor.[xxxix] Oroszország Antarktisz-stratégiája valószínűleg ugyanezt a célt szolgálja, ugyanakkor Moszkvának korlátozottak az anyagi lehetőségei a jelenléte megerősítéséhez, így például a kutatóállomásai kellő mértékű felújításához.[xl]
A határok nyílt feszegetése
Akadnak egészen nyílt példák is az ASZR határainak feszegetésére. Előfordult például, hogy orosz halászhajók meghamisították a helyzetüket a Déli-óceánon, hogy megpróbálják eltitkolni a védett vizeken folytatott illegális halászati tevékenységüket. Kína 2019-ben megpróbálta ellenőrzése alá vonni az Antarktisz legmagasabb pontját, a Dome Argust, amely ideális hely a műholdak működtetéséhez. Peking javasolta egy különlegesen kezelt terület létrehozását itt, ami egy olyan, az ASZR által lehetővé tett zóna, amelyhez egy ország korlátozhatja a hozzáférést. Ilyen övezet azonban csak akkor hozható létre, ha az adott ország bizonyítani tudja, hogy az ugyanazon a területen folytatott későbbi kutatási tevékenységek aláássák a kutatási programját. Peking azt állította, hogy ez a helyzet áll fenn, de tekintettel arra, hogy valójában Kína volt az egyetlen ország, amely akkoriban kutatási tevékenységet folytatott a területen, kérelmét elutasították.[xli]
Meglepő fejlemény volt, amikor tavaly szeptemberben az iráni haditengerészet parancsnoka kijelentette, hogy Iránnak „joga van” területhez a Déli-sarkon, továbbá hogy katonai és tudományos tevékenységet terveznek folytatni a kontinensen.[xlii] A parancsnok szerint az Antarktisz katonai szempontból „a legjobb hely a ballisztikus rakéták ellenőrzésére”.[xliii] Függetlenül attól, hogy Irán tervei megvalósulnak-e, ez a megnyilvánulás meglehetősen nyílt semmibevétele az Antarktiszi Szerződésnek, hiszen az tiltja mind a földrész katonai célú felhasználását, mind a területi követelések támasztását.[xliv]
A büntető mechanizmusok hiánya
Miként lehetséges az ASZR burkolt vagy akár nyílt megszegése? A probléma abban áll, hogy nincsenek olyan végrehajtási mechanizmusok, amelyek elrettentenének az ASZR-rel ellentétes tevékenységtől vagy büntetnék azt. A nemzetközi ellenőrzésről szóló egyezménynek ez lenne ugyan a célja, de számos kiskaput tartalmaz. Ezek lehetővé teszik az államok számára az előírt ellenőrzések kijátszását, amelyek keretében az Antarktiszi Szerződés részesei kötelesek ellenőrzés céljából hozzáférést biztosítani kutatóállomásaikhoz és hajóikhoz. Előfordult például, hogy Oroszország hozzáférhetetlenné tette az állomásai kifutópályáit és kikapcsolta az állomások rádióit, hogy megakadályozza az ellenőrzések elvégzésére érkezők leszállását.[xlv] Az antarktiszi rendszer alapvetően a bizalomra épül, ez pedig lehetőséget ad a visszaélésekre.
Megoldást jelenthetne egy az Antarktiszi Szerződésre vonatkozó felülvizsgálati konferencia, amely dönthetne a hiányzó mechanizmusok létrehozásáról. A konferencia összehívásához azonban a 29 szavazati joggal rendelkező tag egyhangú döntésére lenne szükség, ami a jelenlegi világpolitikai realitásokat figyelembe véve igencsak valószínűtlen. A szerződés módosításához szükséges felülvizsgálati konferencia összehívásának lehetősége egyébként 1991 óta áll rendelkezésre, ám eddig még soha nem éltek vele.[xlvi]
A Madridi Jegyzőkönyv mindazonáltal 2048-tól kezdve felülvizsgálható,[xlvii] Kína és Oroszország pedig ekkor bizonyára megpróbálja majd újratárgyalni a jegyzőkönyvet, hogy kiaknázhassák a déli-sarkvidéki erőforrásokat.[xlviii] Az ASZR ugyanakkor már jelenleg is erodálódik, így 2048 előtt is komoly változások történhetnek az Antarktiszon. Az ASZR határait ugyan Kína és Oroszország teszteli, ám a velük szembeni hátrányba kerüléstől tartva más országok is tehetnek olyan lépéseket, amelyek szintén gyengítik a szerződéses rendszert, ez pedig egy egyre fokozódó folyamatot indíthat el, végeredményben irrelevánssá téve az ASZR-t. Ez megtörténhet például az űrbéli hatalmi rivalizálás következtében. Kína úgy tekint a világűrre, mint a jövőbeli nagyhatalmi verseny egyik területére, amelyben a sarkvidékek stratégiai szerepet játszanak, ennélfogva nem kizárt, hogy Peking idővel az űrbéli jelenléthez szükséges, katonákat is állomásoztató infrastruktúrát épít ki az Antarktiszon.[xlix] Természetesen nem csak Kína próbálkozhat a Déli-sarkvidék ilyen jellegű felhasználásával, azonban bármelyik ország dönt is így először, azt hasonló lépések követhetik más hatalmak részéről.
Összefoglalás
Az új technológiák, a nagyhatalmak közötti élesedő verseny és az átalakulóban lévő világrend olyan folyamatokat eredményez, amelyek feszegetik az Antarktiszi Szerződés Rendszerét, illetve az Antarktisz vonatkozásában évtizedek óta fennálló konszenzust, és a szerződéses rendszer erodálódásához vezethetnek. Az ASZR-t egy olyan korban hozták létre, amelynek politikai és technológiai viszonyai jelentősen eltértek a maiaktól, az antarktiszi tevékenységek felügyeletére vonatkozó szabályozás pedig a mai körülmények között elégtelennek bizonyul. Valódi érvényesítő mechanizmusok és korlátozások híján az államok megtehetik, hogy a szerződéses rendszerrel ellentétes tevékenységet folytatnak az Antarktiszon, érdemi következmények nélkül. Ezt a helyzetet Kína és – a rendelkezésére álló szűkösebb erőforrások miatt kisebb mértékben – Oroszország kihasználja.[l]
Az elkövetkező évtizedekben az Antarktisz politikai dinamikája vélhetően tükrözni, bizonyos mértékig pedig akár befolyásolni is fogja a nagyhatalmi versenyt a világ más részein. Kína és Oroszország valószínűleg egyre inkább megpróbálja majd kihasználni az antarktiszi kormányzási mechanizmus gyenge pontjait. Annak kiterjesztett meghatározása, hogy mi számít tudományos, kutatási és békés célú tevékenységnek, továbbá a kettős felhasználású technológiák fokozott használata egyre inkább az ASZR-rel nem harmonizáló, önös érdekeket szolgálhat.
Az, hogy Kína és Oroszország feszegeti az Antarktiszi Szerződéses Rendszer korlátait, beleillik abba a globális trendbe, hogy e két ország elutasítja a nyugati világrend szabályait, és próbál helyettük saját szabályrendszert kialakítani. Az ASZR érdemi végrehajtó mechanizmusainak hiánya miatt van rá esély, hogy a Nyugat nem tud korlátot szabni e törekvéseknek, és a szerződéses rendszer fokozatosan erodálódik majd. Mi több, az sem zárható ki, hogy a kínai és orosz térnyerés fényében az Antarktiszon jelen lévő nyugati hatalmak, nem akarván hátrányba kerülni, szintén elkezdik figyelmen kívül hagyni a szabályokat, és ezzel maguk is hozzájárulnak ehhez a folyamathoz.
[i] Discovering Antarctica, 2024
[ii] Secretariat of the Atlantic Treaty, 2024b
[iii] Discovering Antarctica, 2024
[iv] Secretariat of the Atlantic Treaty, 2024b
[v] Discovering Antarctica, 2024
[vi] Secretariat of the Atlantic Treaty, 2024a
[vii] Secretariat of the Atlantic Treaty, 2024b
[viii] Buchanan, 2024
[ix] Buchanan, 2024
[x] Buchanan, 2024
[xi] Buchanan, 2024
[xii] De Augustinis, 2022
[xiii] Dickie, 2022
[xiv] Buchanan, 2024
[xv] De Augustinis, 2022
[xvi] RAND Australia, 30.
[xvii] Buchanan, 2024
[xviii] Runde és Ziemer, 2023
[xix] Buchanan, 2024
[xx] Zwartz, 2024
[xxi] Buchanan, 2024
[xxii] Sacks és Dortmans, 2024
[xxiii] Zwartz, 2024
[xxiv] Yang, 2024
[xxv] Sacks és Dortmans, 2024
[xxvi] Yang, 2024
[xxvii] Sacks és Dortmans, 2024
[xxviii] RAND Australia, 38-39.
[xxix] Buchanan, 2024
[xxx] UNSW Sydney, 2021
[xxxi] The Maritime Executive, 2023
[xxxii] Staalesen, 2024
[xxxiii] RAND Australia, 43.
[xxxiv] Buchanan, 2024
[xxxv] Antarctica Journal, 2024
[xxxvi] Runde és Ziemer, 2023
[xxxvii] RAND Australia, 39.
[xxxviii] RAND Australia, 39.
[xxxix] Sacks és Dortmans, 2024
[xl] RAND Australia, 38-39.
[xli] Buchanan, 2024
[xlii] Weinthal, 2024
[xliii] Kubny, 2024
[xliv] Buchanan, 2024
[xlv] Buchanan, 2024
[xlvi] Buchanan, 2024
[xlvii] Flamm és Hemmings, 2022
[xlviii] RAND Australia, 44.
[xlix] RAND Australia, 63.
[l] Buchanan, 2024
Nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait az ausztrál Macquarie University nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott három évig. Kutatási területe a geopolitika, kiemelten az indo-csendes-óceáni térség.
