Categories
Írások

Az északi-sarkvidéki kis hidegháború európai perspektívából

Az Északi-sarkvidék már a hidegháború korszakában is különleges helyzetben volt, az Arktikus-óceán – (közbeszédben ismert nevén a Jeges-tenger) – az a térség, amely összekötötte és el is választotta a két szemben álló felet, az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót. Az Arktisz a hidegháború utáni enyhülés egyik zászlóshajója volt, majd a későbbiek során is a nemzetközi együttműködések jó példájának számított. Ugyanakkor az ún. kis hidegháború[1] képe a 1990 utáni időszakban is beárnyékolta a régiós kooperációt, amelynek részesei voltak az Egyesült Államok és nyugati szövetségei, valamint Oroszország is. Emellett tovább élezte az északi-sarkvidéki versengést, hogy az arktikus államok mellett a térségen kívüli országok is igyekeznek hozzáférni a helyi erőforrásokhoz, mint például a kőolaj és földgáz, valamint az újonnan megnyíló tengeri hajózási útvonalak.

Az Arktisz nemzetközi viszonyai továbbra is ambivalens tendenciákat tükröznek. 2022 után gyorsan fagyott meg a légkör a régió államai között, és az északi-sarkvidéki országok legfőbb együttműködési fóruma, az Arktisz Tanács működése is tetszhalott állapotba került. Jelenleg – Finnország és Svédország csatlakozásával – már a régió összes nyugati állama tagja a NATO-nak. Ennek következtében a katonai szervezet eddigi történetének legnagyobb északi-sarkvidéki hadgyakorlatára került sor 2024 márciusában. Oroszország katonai fölénye azonban így is szembetűnő, becslések szerint az Északi-sarkvidéken 10 évnyi fejlesztéssel jár a nyugat előtt. Ráadásul egymaga akkora területtel rendelkezik a sarkkörön túl, mint a nyugati szövetségesek együttvéve. A helyzet sajátosságát adja az is, hogy az Arktisz több szempontból továbbra is az együttműködés régiója maradt. A felek tiszteletben tartják a nemzetközi jogi kereteket. 2023 májusa óta az Arktisz Tanács is éledezik, a nyugat és Oroszország az alacsonyabb diplomáciai szinteken kommunikál egymással. Kérdésként merül fel, hogy Arktisz sajátos békéje a körülmények ellenére fennmaradhat-e? Európai és magyar perspektívából az Északi-sarkvidék folyamatai számos módon hathatnak. A biztonság politikai vonatkozások mellett befolyásolják az energiahordozók piacát, ami mellett a sarkvidéki tengeri útvonalak a nemzetközi áruforgalomban is növekvő jelentőséggel bírnak.

Szerző: Németh Viktória

Mely országok rendelkeznek területtel az Északi-sarkvidék régiójában?

Az Északi-sarkkörtől északra összesen nyolc állam rendelkezik területtel, nyugatról keletre haladva: az Egyesült Államok (Alaszka), Kanada, Dánia grönlandi autonóm tartományán keresztül, Izland, Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország. Emellett az Arktikus-óceán jelentős része a nemzetközi vizek kategóriájába tartozik.

A területi egyenlőtlenségek számtalan módon mutatkoznak meg. Az Északi-sarkvidéken nincs egységes kontinens, mint a Déli-sark esetében. Az Arktikus-óceán öt ún. parti állammal rendelkezik, az Egyesült Államok, Kanada, Dánia, Norvégia és Oroszország. Finnország és Svédország kizárólag szárazföldi területeiken keresztül vannak jelen az Északi-sarkkörön túli térségben. Eközben Izlandnak kizárólag a tengeri övezetei fekszenek a sarkkörtől északra. Oroszország rendelkezik a legnagyobb kiterjedésű területekkel, a régió partszakaszainak fele a fennhatósága alá tartozik. Utóbbi ország fölénye az energiahordozó tartalékokban is megmutatkozik.

  1. ábra: A térkép az Északi-sarkvidék országait mutatja be: jelöli az északi sarkkört is, illetve piros vonallal a júliusban 10 Celsius fok alatti átlaghőmérséklettel rendelkező területeket is. A földrajzi meghatározások mindkét értelmezést alkalmazzák az Arktisz területének definiálására. Forrás: WikiCommons.

Az energiahordozó tartalékok az Északi-sarkvidéken

Az északi-sarkvidéki területeken jelentős kőolaj- és földgázkészlet található, ami mellett nagy mennyiségű ásványi anyag is rendelkezésre áll, beleértve a vasércet, a rezet, a nikkelt, a cinket, a foszfátot és a gyémántot. Emellett az Északi-sarkvidék élő erőforrását elsősorban a bőséges halállomány adja.

Becslések szerint a világ bizonyított kőolajkészleteiből 5,3% és földgázból 21,7% található az Északi-sarkvidéken. Emellett a becslések szerint az Arktiszon található a világ felfedezetlen olajának mintegy 13%-a, és a fel nem fedezetlen földgáz 30%-a. Már jelenleg is az Északi-sarkvidéken termelik ki a globálisan elérhető kőolajának mintegy 10%-át és földgázának mintegy 25%-át (Jørgensen-Dahl, 2011).

Az Arktisz legtöbb kőolaj- és földgázforrása Oroszországhoz tartozik: az összes fel nem tárt, de hasznosítható kőolajkészletek 41%-a és a gáz 70%-a lehet az országban.

  1. ábra: A már felmért fosszilis energiahordók készletek tekintetében Oroszország nagy fölénnyel rendelkezik más északi-sarkvidéki államokhoz képest. Forrás: BP Statistical Review. Szerző: Németh Viktória. Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17893005/
  1. ábra: A fosszilis energiahordók kitermelés tekintetében Oroszország messze megelőz más északi-sarkvidéki államokat. Forrás: Energy Monitor; GlobalData. Szerző: Németh Viktória. Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17894826/

Az északi-sarkvidéki kőolaj- és gáztermelés különösen az elmúlt évtized eleje óta mutat növekvő tendenciát. 2022-ben Oroszország termelése a két fosszilis energiahordozóból elérte napi 10,65 millió hordó olajegyenértéket, amivel a térség messze a világ legjelentősebb kitermelője lett. Érdemes látni azt is, hogy az oroszországi kőolajtermelés többsége az Északi-sarkvidéken található. Ezzel egyidőben Norvégia arktikus kitermelése az elmúlt években nőtt, és 2022-ben elérte a napi közel 487 000 hordó olajegyenértéket. Az Egyesült Államok kitermelése szorosan követte ezt, és a 2022-es évben 484 milliárd hordó olajegyenértéket tett ki (Energy Monitor, 2022). Összességében utóbbi két érték a bővülés ellenére jelentősen elmarad Oroszország sarkvidéki kitermelésétől.

Az Európai Unió milyen módon érintett az Arktisz ügyeiben?

Az EU három tagja rendelkezik északi-sarkvidéki területekkel. Dánia 1973 óta tagja az európai integrációnak, Svédország és Finnország pedig 1995 óta. Ugyanakkor Grönland mint autonóm tartomány 1985. január 1-vel kilépett az integrációból. Az Európai Unió utóbbi északi bővítése fontos mérföldkő volt az európai közösség északi-sarkvidéki orientációjának kialakításában. Elsősorban Finnország igyekezett az úgynevezett északi dimenzió politikáját (Northern Dimension) az európai uniós közös ügyek közé emelni. Az Európai Unió ezt követően több stratégiai dokumentumot dolgozott ki, és számos projektet finanszírozott a régióban. Továbbá együtt egyre több Arktisszal kapcsolatos nemzetközi fórumon is megjelent, így például a Barents Euro-Arktisz Tanácsban[2] (Barents Euro-Arctic Council), vagy az Arktisz Tanácsban. Utóbbi esetében csupán, mint eseti megfigyelő kapott részvételi lehetőséget.

Az Európai Unió 2013. évi miniszteri találkozón kérte a teljes körű megfigyelői státuszt az Arktisz Tanácstól. E kérvényét elutasították, elsősorban azért, mert Kanada nem ért egyet a fókavadászat uniós tilalmával (Németh, 2022a). Ettől függetlenül az EU eseti megfigyelőként közreműködött az intézmény működésében.

Az Európai Unió jövőbeli állandó megfigyelői státuszának elnyerése a korábbiaknál is bizonytalanabbá vált az orosz-ukrán háború kitörése után. Ugyan a nyugati szövetség elmélyült, de az Arktisz Tanács tagjainak teljes egyetértése, vagyis Oroszország beleegyezése is szükséges az állandó megfigyelői státusz elnyeréséhez. Emellett kérdéses az is, hogy a jövőben formálódik-e más jellegű nemzetközi együttműködés az Arktisz ügyei kapcsán. A lépés tekintetében jelentős akadály lehet, hogy a kizárólag nyugati szövetségesekre támaszkodó kooperáció csupán korlátozott keretek között koordinálhatná a régiós ügyeket, mivel kizárólag a terület fele fölött van ellenőrzése.

Európai állandó képviselet nyitása az Északi-sarkvidéken

Fontos lépést jelentett az Európai Unió északi-sarkvidéki jelenléte és a fenntarthatósági elvek képviselet szempontjából, hogy az EU 2024 márciusában állandó képviselet nyitott Grönland fővárosában, Nuukban. A lépés hátterének megértése szempontjából érdemes látni azt is, hogy Grönland Dánia autonóm tartománya, de mégsem tagja az Európai Uniónak. Az új állandó képviselet létesítésének célja nem csupán a Grönlanddal való kapcsolatok elmélyítése, hanem a tágabb sarkvidéki régióval. A képviselet feladatai közé fog tartozni az európai zöld megállapodás (Green Deal) végrehajtásának elősegítése a térségben, emellett a szénhidrogén-kitermelés minimalizálását is célul tűzték ki. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a képviselet megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiemelte a lépés széles körű hatását, amelynek része az is, hogy az unió igyekszik ellensúlyozni az olyan államok érdeklődését Grönland iránt, mint Oroszország és Kína (Európai Bizottság 2024). Érdemes azonban látni azt is, hogy a lépés része lehet a felkészülésnek Donald Trump esetleges elnökké választására is. A 2017–2021 közötti Trump-adminisztráció jelentős érdeklődést mutatott Grönland megvásárlása iránt (Németh, 2019). E lépéssel egy európai uniós tagállam, Dánia elveszítené hozzáférését az arktikus régióhoz.

Átalakultak az Európai Unió gazdasági lehetőségei az Északi-sarkvidéken

Az Északi-sarkvidék az elmúlt évek során nem csupán új potenciált biztosított az európai országok számára. A geopolitikai változások hatására az Arktisz régiója előtt jelentős gazdasági kihívások állnak. Az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók és a nyugati vállalatok kivonulása különösen a kőolaj- és földgáz ágazatában érvényesült. Továbbá csökkent a nemzetközi forgalom az orosz ellenőrzés alatt álló északi-tengeri útvonalon. Eközben erősödött Kína jelenléte, és az Indiába irányuló LNG-export is bővült.

Az Európai Unió több területen volt érdekelt az arktikus erőforrások használatában, így a tengeri szállítás (külkereskedelem), energiaellátás, a halászat és a fenntartható gazdasági fejlődés elvek érvényesítés is a célok között szerepelt (Németh, 2022b).

Külkereskedelem és tengeri szállítás

Az elmúlt évtizedekben európai szemszögből egyre nagyobb várakozások övezték az ún. északi tengeri útvonal megnyílását, amely kereskedelmi útvonal Európát és Kelet-Ázsiát köti össze Oroszország északi partjai mentén (Németh, 2018). Ugyanakkor nem csupán az ázsiai országok és Európa közötti kereskedelem hatékonyabbá tételét képes biztosítani az útvonal, hanem Európa és Oroszország között is megkönnyítheti a kereskedelmet. Az északi-sarkvidéki területek a legfontosabb lelőhelyi az oroszországi fosszilis energiahordozónak, amelyek a helyi kikötőkből Európába szállíthatóak.

Az északi tengeri útvonal jelenleg július közepétől novemberig hajózható, de a jégtörő hajók segítségével meghosszabbítható a szezon. 2013 és 2023 közötti évtizedben 37%-kal növekedett az útvonal forgalma. 2030-ig a globális tengeri áruszállítás 2%-a történhet a régión keresztül. Ez az arány a későbbiek tovább bővülhet, mivel becslések szerint, leghamarabb 2050-re válhat egész évben jégmentessé és hajózhatóvá a térség. Ugyanakkor a forgalom nagyságát a jövőben az is befolyásolja, hogy milyen módon alakul az európai külkereskedelem Oroszországgal és Kínával.

EU és Oroszország külkereskedelme

Az Európai Unió északi-sarkvidéki külkereskedelme jelentősen változott az orosz-ukrán háború kitörését követően. 2022 februári 9,5%-ról 2023 decemberére 1,9%-ra csökkent Oroszország részesedése az EU-n kívüli külkereskedelemből (Eurostat, 2024). Ugyanakkor az Északi-sarkvidék egyik legfontosabb erőforrását, a cseppfolyós földgázt az unió a későbbiekben is importálta.

EU és Kína külkereskedelme

A Kína és az EU közötti külkereskedelem szempontjából továbbra is lehet jelentősége az északi tengeri útvonalnak, elsődlegesen a kínai termék behozatala kapcsán. Kína az Európai Unió legnagyobb importőre volt, 20,5%-os részesedéssel rendelkezett az EU-n kívüli piacokról érkező áruimportból 2023-ban. Emellett az EU harmadik legfontosabb export piaca volt, 8,8%-os részesedéssel 2023-ban (Eurostat, 2024). Kína elkötelezett az északi-tengeri útvonal használatával kapcsolatban, mivel az ázsiai ország számára nagy potenciált jelent az útvonal. A kínai termékek mintegy 90%-át tengeren szállítják. Emellett fontos tényező a térség hajózásának perspektívájából, hogy a nagyobb szabású fejlesztések 2030-ig valósulnak meg, és 2050-től az északi tengeri útvonal akár egész évben hajózhatóvá válik (Martins, 2023). Mindazonáltal az európai-kínai kereskedelem vonatkozásában is fontos tényező, hogy a blokkosodás és a nemzetközi kereskedelemben egyre gyakoribb védővámok mellett is bővülhet-e a két fél közötti külkereskedelem.

Fosszilis energiahordozók

Az orosz LNG 50%-át továbbra is az EU importálta, 2023-ban havi szinten 1 milliárd dollár körüli értékben szállította be azt, ami rekord összegnek számít. Az importált LNG mennyisége 2024 év elejére már olyan jelentős volt, hogy meghaladta az orosz fosszilis energiahordozók más formáit. Ugyanis e termékre nem vonatkoznak a szankciók. Az elsődleges piacok közé tartozik Belgium, Spanyolország és Franciaország. Emellett az európai vállalatok továbbra is részt vesznek a Novatek LNG-szállító flottájának üzemeltetésében (Highnorthnews.com, 2024).

  1. ábra: Az Európai Unió továbbra is a legfontosabb piaca az Oroszországból érkező cseppfolyós földgáznak. Forrás: Highnorthnews.com, Malte Humpert. Szerző: Németh Viktória. Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17895168/

Az Európai Unióba szállított LNG-nek csupán egy részét használták fel az uniós országokban. A Belgiumban és Franciaországban a 2023 januárja és szeptembere között beszállított összes orosz LNG 37%-át átrakodták, amelynek többsége EU-n kívüli piacokra került. Spanyolország használta fel a legnagyobb arányban a Szibériából érkező cseppfolyós földgázt saját szükségleteinek fedezésére, míg például Belgium inkább tovább értékesítette azt. Összességében az orosz LNG 21%-át adták el az EU-n keresztül 2023 első három negyedévében, többek között: Kínába, Japánba vagy Bangladesbe (Hancock, 2023).

Az európai uniós import mennyiségének alakulását tekintve a következő tendenciák érvényesültek: Franciaország 2023 januárja és szeptembere között csökkentette az orosz LNG importját, eközben Spanyolország és Belgium 50%-kal növelte a sajátját 2022 azonos időszakához képest. Összességében az EU 2022-ben 18,5 milliárd köbméter, 2023 januárja és szeptembere között pedig 13,98 milliárd köbméter orosz LNG-t importált, (2022 azonos időszakában 14,01 milliárd köbméter volt az érték) (Jaller-Makarewicz, 2023). Ilyen módon 2023-ban stagnált az Oroszországból importált cseppfolyós földgáz mennyisége.

Az orosz-ukrán háború kitörése után a nagy nyugati olajtársaságok megszakították kapcsolataikat Oroszországgal. Az együttműködés mégsem szakadt meg teljesen. Így például a TotalEnergies mégis megtartotta néhány oroszországi befektetését, beleértve a Yamal LNG és az Arctic LNG 2 LNG-projektekben való kisebbségi részesedését. A francia nagyvállalat 10%-os részesedéssel rendelkezik az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) projektben, és összesen 21,5%-kal a Novatek orosz gázipari vállalatban. Ugyanakkor a vállalat 2022 márciusában úgy döntött, hogy nem folytatja a földgáztartalékok lekötését az Arctic LNG 2 projektben, és pénzügyi támogatást sem nyújt hozzá (Offshore-technology.com, 2023).

Halászati lehetőségek

Az Európai Unió számra az északi-sarkvidéki halászati lehetőségek is kiemelkedően fontosak. Az unió halászati termékek harmadik legnagyobb importőre a világon, és az ötödik legnagyobb termelő. 2022 tavaszán az EU és Norvégia megerősítette az együttműködését az Északi-sarkvidék északkeleti részén folytatott fenntartható halászat érdekében (Europeansting.com, 2022).

Az Európai Uniós fenntartható fejlődésre vonatkozó irányelvei

2016 és 2022 közötti időszakban, egészen pontosan 2021-ben az unió Arktisz politikája részévé vált az uniós zöld megállapodás elveinek érvényesítése is. Így a nettó zéró üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2050-ig történő elérésére irányuló uniós stratégia erősen tükröződik a 2021-es aktualizált északi-sarkvidéki politikában is. Nyilvánvaló azonban, hogy az EU fenntarthatósági céljai ütközhetnek az északi-sarkvidéki államok céljaival, potenciálisan diplomáciai vitákat nyitva meg a kitermelés kontra megőrzés tekintetében.

Az Arktisz a nemzetközi jog régiója maradt

Az Északi-sarkvidék ügyeit tárgyaló legfontosabb kormányközi fórum az Arktisz Tanács működésére is közvetlenül hatott az orosz-ukrán háború kitörése, a felek azonban mégsem határolódtak el a kooperáció jövőbeli lehetőségétől. Az intézmény működésében a mélypontot 2022 tavasza hozta, amikor a nyugati felek lényegében felfüggesztették. Az időszakban éppen Oroszország töltötte be a szervezet elnökségét (2021 és 2023 között). Ettől függetlenül a nyugati tagországok 2022 nyarától folytattak néhányat a Tanács által kezdeményezett programok közül, amelyek nem igényelték Oroszország részvételét. Ugyanakkor a Tanácsban minden magas szintű találkozó szünetelt. Ezzel párhuzamosan Oroszország egyedül folytatta elnöki tisztségét, és egyes programok végrehajtását, amelyekben nem volt nélkülözhetetlen a nyugati országok közreműködése.

2023 májusában szinte láthatatlan, de mégis említésre méltó enyhülés kezdődött az Arktisz Tanács működésében a norvég elnökség kezdetével. Egyezgetések zajlottak alacsonyabb diplomáciai szinteken (miniszteri szintek alatt), amelyek inkább írásban, majd 2024 márciusában online formában történtek. Ilyen módon Norvégia sikeresen átvette Oroszországtól az Arktisz Tanács elnöki tisztét, tovább erősítette a sarkvidéki együttműködés újjáélesztésének reményét. A fórum jövője azonban továbbra is bizonytalan, és nem világos az sem, hogy az Arktisz Tanács nyugati tagjai milyen mértékben vonják be Oroszországot a közös munkába.

Oroszország soha nem jelezte kifejezett szándékát, hogy elhagyja a Tanácsot, még akkor sem, ha az ország fenntartásait fejezte ki részvételének jövőbeli módozataival kapcsolatban. Oroszország 2023-ban módosította saját Északi-sarkvidék stratégiáját, a korábbi többoldalú együttműködésekről a kétoldalú együttműködésre helyezte át a hangsúlyt, az Arktisz Tanács keretei között történő kooperációról.

A térség szakértői egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy azzal együtt, hogy az Északi-sarkvidék legfontosabb államközi egyeztető fóruma, az Arktisz Tanács működése megbénult, a nemzetközi jogokra az összes fél tekintettel van. Az egyetemes jogi struktúrákon túl az Északi-sarkvidékre vonatkozó intézkedések – mint például a kutatási és mentési felelősségek megosztásáról szóló szerződések vagy a Nemzetközi Tengerjogi Egyezmény (UNCLOS) Északi-sarkvidékre vonatkozó szabályozása, amely szabványokat meghatározza az északi vizeken áthaladó hajózás kereteit – szintén érvényben maradtak, és a felek betartják azokat (Overfield, 2023). Az sem érdeke egyik sarkvidéki államnak sem, hogy a közös döntéshozatalból kirekessze a másik felet, amivel a konfliktus tovább mélyülne a nyugati államok és Oroszország között. Még nem körvonalazódott, miként alakult át a 2022 óta blokkolt működésű északi-sarkvidéki együttműködés. Az azonban az eddigi lépések alapján megállapítható, hogy a felek igyekeznek a nemzetközi szabályozásra tekintettel lenni.

Biztonságpolitikai kihívások az orosz-ukrán háború kitörése után az Északi-sarkvidéken

A 2022 utáni időszak legmarkánsabb változása volt, hogy az összes arktikus nyugati állam NATO-tagállam lett. 2023 óta Finnország és 2024 óta Svédország is belépett a szervezetbe. Ezzel együtt közös hadgyakorlatokra is sor került.

Alaszkában állomásozó amerikai csapatok, amelyeket 2022-ben sarkvidéki hadosztálynak neveztek át, ún. sarkvidéki haderőként fejlődnek tovább a jövőben. Emellett Norvégiával, Kanadával, Finnországgal és Svédországgal működnek együtt közös hadgyakorlatokon.

2024 márciusában fejeződött be az északi-sarkvidéki térségben a legnagyobb NATO-hadgyakorlat a hidegháború vége óta. 13 nemzet 20 ezer katonája vett részt benne. E légi, szárazföldi és tengeri kiképzési gyakorlatban nem csupán az északi-sarkvidéki tagállamok működtek közre, hanem az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Belgium és Kanada katonái is. Ennek során a NATO-csapatok tesztelték az északi-sarkvidéki körülményeket, és a szövetség skandináv tagjai megosztották egymással szakértelmüket. Oroszország fenyegetésnek tekinti a NATO-erők növekvő jelenlétét határai közelében, és megerősítette katonai képességeit északi és nyugati területein, hogy ellensúlyozza a NATO terjeszkedését.

Összességében azzal, hogy Finnország és legutóbb Svédország csatlakozott NATO-hoz a Balti-tenger régiója és a nyugati katonai szövetség északi szárnyának stratégiai helyzete radikálisan megváltozott. Mindazonáltal Oroszország továbbra is több területen fölényben van. Katonai szakértők szerint a nyugatnak – saját szakértőik álláspontja szerint – legalább 10 évbe telne, hogy utolérje az orosz hadsereget a régióban. Oroszország például több katonai bázissal, valamint nagy méretű jégtörő hajóval, és a regionális rakétarendszerekkel rendelkezik a térségben. Mindazonáltal ez regionális fölény, és nem a teljes katonai szervezetre vonatkozó összehasonlítás (Gronholt-Pedersen & Fouche, 2022). Továbbá az elmúlt évek során a NATO folyamatosan növelte ellenőrzését a Balti-tenger felett, amely kulcsfontosságú tengeri átjáró az orosz flotta számára.

Konklúzió

Az elmúlt évtizedekben az Északi-sarkvidék számos lehetőséget tartogatott a térségen kívüli országok számára is, ahogyan az európai uniós tagállamok számára is. Az unió 1990-es évek közepén fokozott figyelemmel fordult az Arktisz irányába. 2022 fontos fordulópontot jelentett a nyugat és Oroszország között kapcsolatok vonatkozásában, amely fordulat az északi-sarkvidéki térségre is kihatott. Az új helyzet az Európai Uniós Arktisz politikájában is jelentős változásokat hozott. Az EU továbbra is nagy figyelmet fordít a térségre, de a hangsúlyok áthelyezőtek a fosszilis energiahordozókról és az északi tengeri hajózási útvonal használatáról a fenntartható fejlődésre és a nyugati szövetség erősödésére. Ennek eredményeként, 2024 tavaszán az Európai Bizottság új állandó képviseletet nyitott Grönland fővárosában, amelynek célja a térségi kapcsolatok erősítése, és az uniós zöld megállapodás elveinek érvényre juttatása.

Az arktikus régiót érintő európai gazdaságpolitika is gyökeresen átalakult az elmúlt évek során. A korábbi kereskedelmi lehetőségek közül befagytak az európai országok és Oroszország közötti kapcsolatok, és ezzel együtt az északi-sarkvidéki orosz fosszilis energiahordozók kereskedelme is. Ez alól a cseppfolyós földgáz behozatal jelent kivételt. Az északi-sarkvidéki LNG jelentős részét az uniós országok nem maguk használják fel, hanem tovább értékesítik azt. További lényeges változás, hogy 2024-re Finnország és Svédország csatlakozásával az Északi-sarkvidék összes nyugati országa a NATO tagországává vált. E lépés a nyugat és Oroszország közötti szakadék elmélyülése irányába hat, még ha a regionális államok maximálisan igyekeznek is betartani a nemzetközi jogi kereteket az Arktisz ügyeinek kezelésében. Az EU szerepe mindazonáltal bizonytalan az Északi-sarkvidék legfontosabb nemzetközi intézményében, az Arktisz Tanácsban. Jelenleg nem csupán az kérdéses, hogy az Európai Unió milyen szerepet fog játszani az északi-sarkvidéki együttműködésben, hanem a teljes Arktisz menti kooperáció jövője bizonytalanná vált.

Felhasznált irodalom

[1] A kis jelző az északi-sarkvidéki szembenállás területi korlátozottságára utal.

[2] Az Arktisz ügyeit tárgyaló legfontosabb kormányközi fórum.

Senior kutató | Megjelent írások

Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PhD hallgatója. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Pénzügyminisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre