Ausztráliát, Ázsiához hasonlóan, különösen súlyosan érinti a Hormuzi-szoros lezárása miatti energiaválság. Az ország túlnyomórészt importra szorul üzemanyagból, amely nyersolaj formájában – az Ázsiában történő finomítás előtt – nagyrészt a Hormuzi-szoroson halad át. Ausztrália példája jól szemlélteti, mekkora kockázatokat rejt az üzemanyagimporttól való nagymértékű függés, valamint azt is, milyen negatív következményekkel járhat a tömeges pánik, ami az országban számos benzinkútnál üzemanyaghiányt idézett elő. A helyzetet súlyosbítja az az ausztrál sajátosság is, hogy a gazdaság gyakorlatilag működésképtelen dízel nélkül.
Függés a külvilágtól
Ausztrália a folyékony üzemanyag-szükségletének 90 százalékát importból fedezi. A benzin, dízel és repülőgép-üzemanyag nagy része Ázsiából érkezik. A világ egyik legjelentősebb olajkereskedelmi és finomítói központjának számító Szingapúr Ausztrália legnagyobb benzinbeszállítója: 2025-ben 54 százalékát adta az importnak. A városállam a dízel- és a repülőgép-üzemanyagimportot illetően Ausztrália második legfontosabb forrása. A legtöbb dízel (a behozatal 29 százaléka) Dél-Koreából érkezett tavaly, míg a repülőgép-üzemanyag tekintetében Kína volt a legfontosabb importforrás (32 százalékos részesedéssel). Az említett országokon kívül Japánból, Malajziából és Tajvanból is érkezik üzemanyag Ausztráliába.
Az ázsiai üzemanyagimportra való ráutaltság révén Ausztrália közvetetten a közel-keleti olajkitermeléstől függ, mivel az Ausztráliába exportáló ázsiai olajfinomítók nagyrészt innen származó nyersolajat dolgoznak fel (a szingapúri és dél-koreai létesítmények esetében ez az arány például mintegy 70 százalék). A Hormuzi-szoros lezárása ennélfogva érzékenyen érinti Ausztráliát is, mivel az itt áthaladó kőolaj- és földgázszállítmányok közel 90 százalékának Ázsia a célállomása. Az Ausztrália által használt üzemanyag nagy része tehát eredetileg a Hormuzi-szoroson haladt át.
A hazai olajfinomítás
Ausztrália nem függött mindig ennyire az üzemanyagimporttól: alig több mint két évtizede még nyolc olajfinomító működött az országban, amelyek kielégítették a hazai üzemanyag-szükséglet nagy részét, ráadásul hazai kitermelésű kőolajat dolgoztak fel. A többnyire az 1950-es és 1960-as években épült finomítókat azonban az 1990-es évektől kezdve kiszorították a piacról az Ázsiában megjelenő olcsóbb óriásfinomítók, így 2003 óta a nyolc ausztrál létesítményből hat leállt. A költséghatékonyságon túl egyéb szempontok is szerepet játszottak a hazai finomítók leállításában: az ausztrál kőolajkitermelés nem volt túl jelentős mértékű, továbbá az ország egyre inkább a dízelüzemű járművek felé fordult a benzinesek helyett, az olajfinomítók ennek megfelelő átalakítása pedig nem lett volna kifizetődő. A jelenleg is működő két létesítmény az ausztrál benzinfogyasztás körülbelül harmadát fedezi.
A jelenlegi válság
A Hormuzi-szoros forgalmának az amerikai-izraeli-iráni háború miatti drasztikus visszaesése gyakorlatilag azonnal éreztette a hatását Ausztráliában. Március elején már országszerte hosszú sorok kígyóztak a benzinkutak előtt, mivel számos autótulajdonos áremelkedésre számítva üzemanyagkészletet akart felhalmozni. Az árak csakugyan megugrottak: míg március 1-én a benzin átlagos kiskereskedelmi ára literenként 1,81 ausztrál dollár volt (kb. 400 forint), a március 29-i csúcson már 2,53 (555 forint). Azóta – a legfrissebb adatok szerint – a benzin átlagára majdnem visszatért a háború kitörése előtti szintre. A dízel átlagos ára 2,75 ausztrál dollárra, azaz több mint 600 forintra is felkúszott, és ugyan azóta 2 ausztrál dollár köré csökkent, de még így is bőven a február végi átlagár felett jár. A pánikszerű vásárlás miatt március vége felé országszerte több száz benzinkúton legalább egyféle üzemanyag nem volt kapható (Ausztráliában körülbelül nyolcezer benzinkút üzemel).
Az energiaügyi miniszter, Chris Bowen igyekezett nyugtatni a kedélyeket, mondván, semmi szükség arra, hogy az emberek megrohamozzák a benzinkutakat, mivel az ország elegendő üzemanyagtartalékkal rendelkezik, így nem fenyeget üzemanyaghiány. Március elején benzinből, dízelből és repülőgép-üzemanyagból egyaránt 32-36 napra elegendő készlet állt rendelkezésre, ami több mint egy évtizede a legmagasabb arány volt (megjegyzendő, hogy Ausztrália üzemanyag-készletei mindig is viszonylag alacsonyak voltak a hasonló országokhoz képest, és jócskán elmaradnak a Nemzetközi Energiaügynökség által javasolt 90 napos szinttől). Az energiaügyi miniszter, valamint a kincstárnok (amely pozíció Ausztráliában az európai pénzügyminiszteri tisztségnek felel meg) azt is hangsúlyozta, hogy a szabályozó hatóságok fel fognak lépni az üzemanyagárak indokolatlan emelése ellen.
Anthony Albanese, Ausztrália miniszterelnöke márciusban szintén arra kérte a lakosságot, hogy tartózkodjanak a benzin és a dízel pánikszerű felvásárlásától, amely egyes vidéki régiókban hiányhoz vezetett, és hangsúlyozta, hogy az ország üzemanyagellátása továbbra is stabil. Április 1-én Albanese TV-n közvetített felhívást intézett a lakossághoz az ország üzemanyagellátásával kapcsolatban. Ez jelzésértékű volt, mivel ilyen jellegű beszédeket csak nemzetközi jelentőségű események alkalmával szoktak mondani az ausztrál miniszterelnökök; legutóbb a Covid-járvány idején történt ilyen. Albanese arra figyelmeztetett, hogy a háború okozta gazdasági sokk „hónapokig velünk fog maradni”. Arra kérte az embereket, hogy az üzemanyagfogyasztás során gondoljanak másokra – azaz ne vásároljanak a szükségesnél több üzemanyagot –, és ha lehet, válasszák a tömegközlekedést, hogy a készleteket azok használhassák, akiknek nincs más választásuk, mint autóval közlekedni. A kormány, valamint az országos közúti és autósszövetség (NRMA) azt is kéri az emberektől, hogy lehetőség szerint a városokban tankoljanak, hogy vidéken több üzemanyag maradjon.
A kormány és az NRMA szerint a számos benzinkúton tapasztalható hiányt nem a – valójában a háború kitörése előtti szinten lévő vagy éppen azt meghaladó – kínálat, hanem a kereslet (azaz a pánikszerű vásárlás) és az elosztás problémái okozzák. Március óta mindazonáltal már kevesebb benzinkútnál fogy ki az üzemanyag. További bizonytalansági faktor ugyanakkor, hogy a kettő közül az egyik ausztrál olajfinomítóban április közepén tűzeset történt, ami után jelentősen visszaesett a létesítmény üzemanyagtermelése. A Victoria tagállamban található finomító általában a tagállam üzemanyagszükségletének körülbelül 50, az országénak pedig tíz százalékát biztosítja. A káreset tovább növelheti az üzemanyagárakat és hatással lehet az üzemanyagkészletekre is.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/28702197/
Az eddigi intézkedések
A kormány több lépést tett a válság kezelésére. Márciusban a vésztartalékokból körülbelül hat napra elegendő benzint és öt napra elegendő dízelt szabadított fel. Az üzemanyagra kivetett jövedéki adót három hónapos időtartamra a felére csökkentette. Enyhítette az üzemanyagszabványokat is: egyrészt felszabadított egy korábban a magas kéntartalma miatt korlátozott forgalmazású benzinkészletet, másrészt pedig átmenetileg lazította a dízelre vonatkozó minőségi előírásokat. A miniszterelnököt, valamint a tagállami és területi vezetőket tömörítő nemzeti kormány (National Cabinet) jóváhagyott egy nemzeti üzemanyag-ellátásbiztonsági tervet, amelynek célja a szövetségi kormány, a tagállamok és a területek közötti összehangolt fellépés biztosítása az üzemanyagválság hatékony kezelése érdekében. Mindemellett két tagállam ingyenessé tette a tömegközlekedést annak érdekében, hogy az embereket az autóhasználat mellőzésére ösztönözze: Victoriában április végéig, Tasmaniában pedig június végéig utazhatnak ingyen az emberek.
Áprilisban Albanese több délkelet-ázsiai országba ellátogatott Ausztrália energiaellátás-biztonságának megerősítése érdekében. Szingapúrral megállapodott abban, hogy a két ország „minden tőlük telhetőt megtesz” egymás üzemanyag- és gázszükségletének kielégítése érdekében. Malajzia és Brunei vállalta, hogy elsőbbséget biztosít Ausztráliának a többlet üzemanyagkészleteiből, illetve nem vezet be exportkorlátozásokat az ország ellen. Míg ezek jogilag nem kötelező érvényű megállapodások, Bruneiből, Dél-Koreából és Malajziából konkrét szállítmányok is érkezni fognak, összesen több száz millió liter dízellel. A kormány ezenfelül úgy döntött, hogy az importőrök kockázatának csökkentése érdekében garantálja az üzemanyagszállítmányokat, aminek köszönhetően a következő hónapok során érkezni fognak olajszállítmányok az Egyesült Államokból, Mexikóból, az Egyesült Királyságból, Argentínából, Szudánból és Algériából is.
Dízelfüggőség
A jelenlegi helyzet tétje mindazonáltal nem csupán az, hogy az autósok tudnak-e tankolni. Ausztrália egy főre vetítve a legnagyobb dízelfogyasztó a világon, ami abból fakad, hogy az ausztrál gazdaság alapvetően „dízelmeghajtású”, főként az alábbi két ok miatt:
- Földrajzi adottságai miatt Ausztráliának hatalmas teherfuvarozási ágazatra van szüksége. Mivel a lakosság egymástól távol fekvő part menti központokban koncentrálódik, szinte minden áru és élelmiszer szállítása közúton történik több ezer kilométeres távolságokon át, gyakran olyan hosszú kamionokkal, mint egy olimpiai méretű úszómedence. Ezek a kamionok (de a városokon belüli szállításra használt járművek többsége is) dízellel működnek, így a dízel árának emelkedése különösen érzékenyen érinti a fuvarozóipart. A nehézségek enyhítése érdekében a kormány egymilliárd ausztrál dollár összértékű kamatmentes hitelcsomagot jelentett be a közlekedési és fuvarozási ágazat, valamint az üzemanyag- és műtrágyagyártók számára. Sok fuvarozócég és fuvarozó ugyanakkor a veszteségei miatt az iráni háború kitörése óta abbahagyta a munkát, ez pedig komoly ellátásilánc-válsághoz vezethet.
- Az ausztrál gazdaságban kulcsfontosságú szerepet játszó bányászatban, valamint a mezőgazdaságban is a dízel az elsődleges energiaforrás. Számos tevékenységhez használják, például a bányászat során használt eszközök meghajtásához, a mezőgazdasági gépek (például a traktorok, a betakarítógépek és az öntözőszivattyúk) üzemeltetéséhez, valamint a kieső területeken fekvő ipari és kereskedelmi létesítmények tartalék áramellátásához.
Összefoglalás
2026. április végén Ausztráliának 46 napra elegendő benzinkészlete volt (ami tíz nappal több, mint az iráni háború kitörésekor), április 14. adatok szerint pedig 31 napra elegendő dízelkészlete. A benzin átlagos ára április végére csaknem visszatért a háború előtti szintre, a gazdaságban nélkülözhetetlen dízel azonban továbbra is jóval drágább, mint a háború kitörése előtt volt. A benzinkutakon kisebb a hiány, mint márciusban volt, a kormány, illetve az üzemanyagimportőrök pedig aktívan próbálnak további üzemanyagszállítmányokat biztosítani a világ számos részéről. Az üzemanyagellátás helyzete április végén összességében némileg kedvezőbben fest, mint egy hónappal korábban, ám ha a Hormuzi-szoros blokádja hosszabb ideig folytatódik, a helyzet rosszabbra fordulhat. Nem hiába emelte ki Albanese miniszterelnök a nemzethez intézett beszédében, hogy a háború gazdasági hatásai még hónapokig fogják éreztetni a hatásukat – és ez még akár optimista forgatókönyvnek is tekinthető.
A fentebb felsorolt okok miatt Ausztrália különösen ki van téve a mostani energiaválsághoz hasonló globális sokkhatásoknak. A jelenlegi válság rávilágított arra, hogy az országnak meg kell szüntetnie a külvilágtól való függését az üzemanyagellátás terén. A kormány nem zárja ki új olajfinomítók építésének lehetőségét, az ellenzék nagy része pedig azt követeli, hogy Ausztrália több kőolajat és földgázt termeljen ki. Egy felmérés szerint a népesség többsége mind új finomítók létesítését, mind a kőolaj- és földgázkitermelés növelését támogatja. A kormány ugyanakkor elkötelezett az üvegházhatású gázok csökkentése mellett, így nem lesz egyszerű megtalálni a megfelelő megoldást. De ez még a jövő zenéje: jelenleg a kormány előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy biztosítsa nemcsak azt, hogy az emberek tudjanak autóval munkába járni, hanem azt is, hogy a dízel magas ára, illetve hiánya miatt ne álljon be súlyos zavar az ausztrál gazdaság „pilléreinek” számító bányászatban, mezőgazdaságban és teherszállításban.
Nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait az ausztrál Macquarie University nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott három évig. Kutatási területe a geopolitika, kiemelten az indo-csendes-óceáni térség.
