Örményországon a világ szeme: több mint ötven ország vezetői találkoznak Jerevánban május 4-én és 5-én. Az Európai Politikai Közösség nyolcadik csúcstalálkozóját feszült helyzetben, az Egyesült Államok és Európa között újraéleződő vita közepette rendezik. És bár az Európai Unió próbál labdába rúgni a térségben, valójában ez a terep is inkább az amerikaiaké. „Kezdetét vette az amerikai elnökről elnevezett Trump Útja a Nemzetközi Békéhez és Jóléthez (TRIPP) gazdasági folyosó megvalósítása” – jelentette be éppen áprilisban Nikol Pasinján, Örményország miniszterelnöke. Az Azerbajdzsánt Nahicsevánnal és Törökországgal összekötő szárazföldi korridor jelentős geopolitikai átrendeződéshez vezethet, amelynek várható hatását az egyezmény megkötése óta latolgatják a szakértők. A közelgő örmény választások minden részes felet sürgetnek, miközben az Egyesült Államok figyelme a projekt helyett Iránra összpontosul, ami a megvalósítást is lassíthatja.
A Zangezur-folyosó neve keveseknek mond bármit Európában, pedig a dél-kaukázusi térségben évszázadok óta a kereskedelem ütőere. A Szovjetunió szétesése és az örmény–azeri konfliktus óta ez a kapocs megszűnt működni: Azerbajdzsán főterülete és a nahicseváni exklávé közötti szárazföldi összeköttetés gyakorlatilag eltűnt, az összeköttetés csak kerülővel vagy repülővel valósítható meg. Azerbajdzsán 2016 óta, de különösen a 2020-as 44 napos háborúban sikeresen visszafoglalta Hegyi-Karabahot és ezzel lezárta a Szovjetunió felbomlása óta fennálló „befagyott konfliktust”.
2020-ban Moszkva közvetítésével a szembeálló felek tűzszüneti megállapodást írtak alá a harcok befagyasztása érdekében, ez még megőrizte Karabah autonómiájának egy részét, immár Azerbajdzsánon belül. 2023 szeptemberében – kihasználva a világ és benne Oroszország lekötöttségét az ukrán konfliktusban – Baku egy nap alatt felszámolta a maradék örmény jelenlétet, és megkezdte a terület reintegrációját az országba.
Bár akkor sokan az ellenségeskedések továbbélésére számítottak, az azeri vezetés diplomáciai offenzívába kezdett annak érdekében, hogy a karabahi konfliktushoz nem közvetlenül kapcsolódó Zangezur-folyósó kérdését is napirendre vegye. Bár az felek közötti bizalmatlanság miatt erre évekig nem került sor, Donald Trump megválasztásával és az amerikai közvetítők megjelenésével 2025-ben áttörés történt. Az amerikai fővárosban Trump elnök jelenlétében megszületett „Trump Route for International Peace and Prosperity” (TRIPP), amelynek egyik sajátossága az volt, hogy azt az Egyesült Államok stratégiai garanciája alá helyezte.
Az elképzelések infrastrukturális része „egyszerűnek” tűnt: a 42 kilométeres, Örményországon keresztül haladó szakaszt 99 éves időtávra egy amerikai–örmény konzorcium fogja működtetni, amely ebben a formában garanciát jelentene Bakunak is a projekt fenntarthatósága kapcsán. Geopolitikai értelemben azonban a korridor egy új geopolitikai architektúra: részben leváltja a korábbi orosz befolyást, a dél-kaukázusi térségbe évtizedekre „bebetonoz” egy új, amerikai jelenlétet – miközben Azerbajdzsán, Törökország és a közép-ázsiai államok a gyorsabb, olcsóbb és biztonságosabb szárazföldi kapcsolatban látják a jövő exportjának kulcsát. Ezek voltak legalábbis a várakozások 2025-ben, amikor a megállapodás megszületett.
Gazdasági szuperfolyosó
A TRIPP az úgynevezett Középső Folyosó (Middle Corridor) egyik hiányzó láncszeme, amely Kínát és Közép-Ázsiát a Kaszpi-tengeren, a dél-kaukázusi vasútvonalakon és Törökországon át köti össze Európával. Becslések szerint a tranzitidő a mai, akár 50 napos tengeri szállításról 14–18 napra csökkenhet, miközben a térségben évi 11–15 millió tonna áru áthaladásával számolnak a következő évtizedben. Ez nemcsak regionális logisztikai forradalmat jelentene, hanem 20–30 milliárd dollárra becsült éves logisztikai költségmegtakarítást is az egész eurázsiai ellátási láncban.
Azerbajdzsán számára a folyosó ennél is többet jelent: stratégiai áttérést az egyoldalú energiahordozó-exportőr szerepből egy sokágú „összekötő állomás” pozíciójába. Azeri számítások 2 százalékos nem energiaszektorbeli GDP-bővülést, 3 százalékos ipari termelés- és közel 3 százalékos bányászati növekedést vetítenek előre a folyosó megnyitása után, miközben az azeri export 700 millió dollárral emelkedhet évente. A Horadiz–Jabrayil–Zangilan–Aghbend út és vasút, valamint az új reptérhálózat már most a háború utáni újjáépítés gerincét adja, és bekapcsolja a korábban elszigetelt Nahicsevánt az ország gazdasági vérkeringésébe.
Törökország oldaláról a TRIPP tovább erősíti Ankara „csomóponti hatalmát”. A Baku–Tbiliszi–Kars vasútvonalra és az energiafolyosókra ráépülve olyan szárazföldi kaput teremthet, amely Közép-Ázsiát, a dél-kaukázusi gáz- és olajmezőket, valamint az európai piacokat egyetlen, török logisztikai rendszerbe rendezi.
A TRIPP vesztesei Örményország szövetségesei lesznek, ha megvalósul a projekt. A 2020-as azeri-örmény tűzszünet még orosz katonai jelenlétre és ellenőrzésre épített; a 2025-ös washingtoni viszont az orosz jelenlét távozását és az amerikaiak megjelenését prognosztizálta. Moszkva mindezt nyíltan az „egyensúly megbontásának” nevezte, és arra figyelmeztetett, hogy a régión kívüli szereplők bevonása „negatív következményekkel járhat” – ami finomított, de jól érthető fenyegetés a korábbi befolyási övezet elvesztésére.
Irán dilemmája hasonló, de kevésbé jár közvetlen hatalmi befolyásvesztéssel. Egyrészt reális veszély, hogy a TRIPP csökkenteni fogja Teherán tranzitbevételeit: ha Azerbajdzsán saját területén keresztül éri el Nahicsevánt, kevésbé szorul rá az iráni útvonalakra, csakúgy mint Jereván, amelyhez Oroszországból Iránon keresztül lehetett (egy Kaszpi-tengeri átkelést közbeiktatva) eljutni szárazföldön. Persze 2025-ben még senki sem látta előre a Trump-adminisztráció háború terveit Teheránnal szemben, így manapság az iráni vezetés számára csak távoli problémának tűnik a korridor megvalósulása.
Sürgető határidők
A projekt legnagyobb győztese az elmúlt évek háborúinak vesztese, Örményország lehet. Jerevánt a Moszkvához való közelsége és a földrajzi elszigeteltsége eddig megakadályozta abban, hogy érdemi nyugati befektetőket vonzzon az országba. A lakosság közel negyede él a szegénységi küszöb alatt, a vidék elszegényedett, a kivándorlás krónikus – miközben az ország két fő szomszédjával, Törökországgal és Azerbajdzsánnal zárt határon osztozott a korábbi konfliktusok miatt. Egy működő tranzitfolyosó évente 50–100 millió dollárnyi közvetlen tranzitbevételt, több ezer új munkahelyet és számottevő infrastrukturális beruházást hozhatna, miközben az Oroszországtól távolságtartásra törekvő Nikol Pasinján miniszterelnök számára bővülő mozgásteret jelentene a Nyugattal való együttműködés kapcsán és végre érdemben felértékelné az országát az Egyesült Államok szemében.
Nagy kérdés, persze, hogy az örmény társadalom hajlandó lesz-e tovább menni ezen külpolitikai orientáción, hiszen az ellenzék a miniszterelnököt tartja felelősnek az Azerbajdzsánnal szemben háborúkért, és számukra a párbeszéd és együttműködés Azerbajdzsánnak (és Törökországgal) nem az prosperitás ígéretét, hanem a nemzetárulást jelenti. Örményországban 2026 júniusában lesznek parlamenti választások, ami vízválasztó lesz abból a szempontból, hogy Jereván melyik orientációt fogja követni a következő adminisztráció alatt.
Az ellenzék attól tart, hogy bármilyen „extraterritoriális” megoldás – még ha formálisan örmény fennhatóság alatt marad is az út – lépésenként kiüríti az állam ellenőrzését saját határai felett. A TRIPP-modell erre próbál választ adni: a folyosó felett az örmény vámhatóság gyakorolna jogkört, a biztonsági felelősség örmény–amerikai megosztásban valósulna meg, miközben az Egyesült Államok technológiai támogatást nyújtana, hogy a szállítmányok gyorsan és ellenőrizhetően haladjanak át, minimális emberi kontaktussal.
A TRIPP sikere így három feltételen múlik:
- hogy Baku és Jereván képes-e kis lépésekben bizalmat építeni,
- hogy Washington és az európai partnerek mennyire tudják kezelni Oroszország és Irán félelmeit,
- és a Pasinján-kormány képes lesz az örmény társadalmat megtartani a projekt mögött.
Egyelőre úgy tűnik az azeri-örmény kapcsolatok „sínen” vannak, és két oldal közötti kapcsolatokat a pragmatizmus jellemzi, Törökország és az Egyesült Államok egyéb világpolitikai érdekeik mellett kellő figyelmet szentelnek a projektnek. Moszkva és Irán saját háborús konfliktusaik miatt kevés érdemi mozgástérrel rendelkeznek, hogy a megvalósítás e korai szakaszában érdemben ellenezzék annak megvalósulását. Pasinján számára a választások közeledtével kulcsfontosságú, hogy minél konkrétabb eredményeket tudjon felmutatni a 2025-ben elfogadott megállapodásból. Valószínűleg ennek az erőfeszítésnek szól, hogy 2026. januárjában Marco Rubio amerikai és Ararat Mirzoyan örmény külügyminiszterek aláírták azt a megállapodást, amely tovább konkretizálta a tervezeket. A dokumentumban, amellett, hogy a felek lefektették a felek által várt eredményeket, döntöttek a TRIPP Development Company létrehozásáról. A cégben az amerikai tulajdonrész 74, az örmény 26 százalék lesz és jogköre az örmény területen kiterjed a vasúti infrastruktúrára – beleértve a pályákat, terminálokat, állomásokat és a járműparkhoz kapcsolódó létesítményeket –, valamint a közúti hálózatra, úgymint autópályákra, hidakra és alagutakra. A fejlesztési jogok részét képezi továbbá az energetikai infrastruktúra (villamosenergia-átviteli hálózatok, olaj- és gázvezetékek) és a digitális infrastruktúra. Pénzügyi szempontból a társaság különféle forrásokból gyűjthet és tarthat fenn bevételeket, amelyek az amerikai befektetések megtérülését szolgálják majd.
Az örmény miniszterelnök 2026. április 15-i bejelentése a TRIPP korridor megvalósításának elkezdéséről ennek a döntések a következő lépése. A munkálatokat sürgeti a közelgő parlamenti választások, amelyek Pasinyian számára kedvező kimenetele esetén az örmény-azeri békét is aláírhatják. Ez nemcsak a térség stabilitásának válhat előnyére, de a Trump-adminisztráció számára is egy régóta várt sikertörténet lehet az elmúlt évek háborúi után.
Wagner Péter kül- és biztonságpolitikai elemző. Tanulmányait az ELTE-n végezte könyvtár-politológia szakon, doktori disszertációja a politikai iszlám megjelenéséről szól Közép-Ázsiában a Szovjetunió bukása után. Korábban a Magyar Külügyi Intézetben, a Honvédelmi Minisztériumban és a Nemzetbiztonsági Irodán dolgozott, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Kutatási terülei a Közel-Kelet, Közép-Ázsia és transzatlanti térség biztonságpolitikai folyamatai valamint a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalása. Rendszeresen jár kutatóutakon a Közel-Kelet és Közép-Ázsai konfliktus zónáiban.
