Kölcsönös védelmi megállapodást kötött Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán. A „Mekkai Kölcsönös Védelmi Megállapodás” deklarált célja a kollektív elrettentés megerősítése, többek között azzal, hogy a felek bármelyike ellen irányuló fegyveres támadást mindhárom ország elleni támadásnak tekintik. A három szunnita nagyhatalom azonban aligha fog egymásért háborúba menni. A megállapodás inkább azt jelzi, hogy a térség meghatározó országai az Egyesült Államokat és Izraelt megkerülve regionális szerveződésű biztonsági struktúrák kialakítása felé fordulnának.

Augusztus 7-én a szaúdi trónörökös, Mohammed bin Szalmán, Recep Tayyip Erdoğan török elnök és Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök Mekkában kölcsönös védelmi megállapodást írt alá. A dokumentum kulcskitétele szerint a bármelyik felet ért katonai támadás mindhármuk elleni támadásnak minősül, kollektív választ vonva maga után. A NATO-hoz hasonlóan a szövetség várhatóan miniszteri szinten tart majd rendszeres egyeztetéseket, valamint megalakult egy főtitkárság is szaúdi székhellyel. Valamint indulhatnak majd közös katonai gyakorlatok és elkezdődhet a hírszerzési és technológiai információk megosztása is a felek között. Pakisztán egyébként régóta biztosít kiképzést és technikai támogatást a szaúdi haderőnek, Törökország és Pakisztán hadihajókat és kiképzőgépeket cserélt, Szaúd-Arábia pedig nagy mennyiségben vásárolt már török drónokat, amely együttműködések a jövőben csak tovább mélyülhetnek.

A megállapodás időzítése nem véletlen, tekintve a Közel-Keletet ért hatalmi változásokat az elmúlt három év konfliktusos időszakában. Izrael regionális katonai hegemón szerepre pályázna, miközben Irán egyre agresszívabban és olykor válogatás nélkül támadja szomszédjait. De a regionális védelmi megoldások felértékelődéséhez az is hozzájárult, hogy az Egyesült Államok egyre kevésbé képes (elhúzódó iráni művelet és hormuzi patthelyzet) vagy hajlandó (2019-es szaúdi olajkutakat ért támadás utáni amerikai passzivitás) csendőrt játszani a régióban.

Mindez persze teljesen más hangsúllyal gyakorol hatást a most szövetséget kötő országokra, a régióból származó közvetlen fenyegetéseik pedig alapvetően eltérőek. Míg a szaúdiakat Irán és szövetségesei támadják, Pakisztán legfőbb riválisa India, Törökország elsősorban a kurd kérdésre összpontosít Szíriában és Irakban, noha a palesztin kérdést illetően is egyre aktívabb. A paktum így három igen eltérő súlyú hatalmat köt össze. A megállapodásban Törökország a NATO második legnagyobb hadseregét és fejlett hadiparát hozza be, Szaúd-Arábia súlya leginkább mint az iszlám legszentebb helyeinek „őrzője” és a világ egyik vezető olajexportőri pozíciójaként mérhető, míg Pakisztán az egyetlen muszlim atomhatalomként lehet leginkább érdekes. Bár a nukleáris proliferációtól tartók számára az aláírók leszögezték, hogy a mekkai megállapodás nem irányul nukleáris kérdésekre.

Mérsékelt reakciók

A mekkai megállapodásra a nemzetközi reakció igencsak visszafogott volt. Izrael hivatalos úton nem kommunikált a megállapodásról. A mekkai megállapodás aláírását követően Pakisztán védelmi minisztere, Khawaja Muhammad Asif Izrael ellen szólalt fel, felszólítva az iszlám világot, hogy „egyesüljön az Izrael által jelentett közös fenyegetéssel szemben”. Így nem csoda, hogy többen egy Izrael ellen irányuló paktumként hivatkoznak az egyezményre, amelyhez izraeli várakozás szerint Egyiptom is csatlakozik majd. Ennél árnyaltabb megközelítés szerint egy erős szunnita tengely felemelkedése, bár kockázatot jelenthet Izrael számára, annak elsődleges oka inkább a láthatóan hosszú távon is megmaradó iráni fenyegetés. Célja pedig egy, az Egyesült Államoktól függetlenebb, ám Washington támogatását mégis élvező, valamint a destabilizáló erőként értékelt Izraelt megkerülő, regionális biztonsági szerveződés létrehozása.

Az Egyesült Államok hivatalos csatornáin szintén feltűnően hallgat a mekkai megállapodásról, de megjegyzendő, hogy az aláíró felek mindegyike pozitív megítélésben részesül a Trump-adminisztrációban. Szaúd-Arábia klasszikus szövetségesként, Törökország és Pakisztán pedig a gázai tűzszünet és az amerikai–iráni közvetítésben betöltött szerepük miatt lehetnek jó pozícióban Washingtonnál. Irán reakciója megosztott, a keményvonalas hangok egyrészt „papírtigrisként” becsmérelték, valamint az amerikai hegemónia erodálásaként értelmezték a megállapodást. Míg a pragmatikusabb hangok szerint az agresszív iráni külpolitika és katonai lépések eredménye a Teheránnal szemben is szerveződő egyezmény.

Nem lesz szunnita NATO

A mekkai megállapodás legnagyobb erőpróbája az egyezmény „lelkét” adó védelmi kitétel betartása lehet majd, bár az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a régióban igencsak lazán értelmezik a kollektív védelem fogalmát. Szaúd-Arábia és Pakisztán között 2025 óta áll fenn hasonló, kollektív védelmet is tartalmazó szerződés, ám Pakisztán nem sokat tett, amikor az elmúlt hónapokban Irán drónok tucatjait indította Szaúd-Arábia ellen. Bár meg kell hagyni, hogy az iráni-amerikai tűzszünet után mintegy 8000 katonát, vadászgépeket, drónokat és egy légvédelmi rendszert telepített a királyságba, amiért cserébe Rijád 3 milliárd dollárt utalt át Iszlámábád adósságainak rendezésére. De hasonlóan nem indult meg a kollektív védelmi mechanizmus, amikort a mekkai szerződés aláírása után két nappal jemeni húszik egy olajfinomítót lőttek meg Szaúd-Arábia területén. Ahogy sem a törökök, sem a pakisztániak nem lépnek háborúba a szaúdi olajlétesítmények miatt Iránnal vagy Jemennel, a szaúdiak sem fognak Iszlámábád kedvéért az atomhatalom Indiával vagy Ankara kedvéért az iraki kurdokkal konfliktusba keveredni.

A mekkai megállapodás valódi jelentősége így nem a kollektív védelmi kitételben rejlik, hanem abban, hogy a térség meghatározó szunnita hatalmai saját kezükbe veszik biztonságuk alakítását. Egy üzenet Washington számára, hogy a régió államai érzékelik az erodálódó amerikai biztonsági garanciákat, és üzenet Izrael számára is, hogy a síita tengely legyőzése után egy újjászerveződő szunnita tengely jelentheti a következő kihívást.