A Dél-kínai-tenger feletti fennhatóság kérdése szembeállítja Kínát és a többi partmenti országot, a Kína és a Fülöp-szigetek között a tengeren rendszeressé vált konfrontációk pedig akár fegyveres eszkalációhoz is vezethetnek. A térségben világosan megmutatkozik Peking növekvő asszertivitása, ami az elmúlt mintegy egy évtizedben arra sarkallta a status quo fenntartásában érdekelt Egyesült Államokat és egyes partnereit, hogy Kína kordában tartásának érdekében együttműködjenek. Ennek részeként létrejött az USA-t, Ausztráliát, Indiát és Japánt tömörítő Quad, valamint az USA-t, Ausztráliát és az Egyesült Királyságot felölelő AUKUS. A két formációt nem övezi egyöntetű támogatás a Délkelet-Ázsia fő kormányközi szervezetének számító Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége, illetve tagállamai részéről, emellett pedig Donald Trump újbóli hivatalba lépésével a jövőjük bizonytalanabbá vált.
A Dél-kínai-tenger
A világkereskedelem szempontjából kiemelkedő fontosságú Dél-kínai-tenger hosszú ideje egyre növekvő feszültségek forrása. Ennek oka, hogy a partmenti államok (Kína, Brunei, Indonézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Vietnám) a tengerre vonatkozó területi követelései ütköznek egymással – mindenekelőtt Kína és a többi ország álláspontja között feszül ellentét, mivel Peking jóformán az egész tengerre jogot formál egy történelminek mondott „kilenc pontos vonalra” hivatkozva. Az ENSZ Tengerjogi Egyezmény alapján a partmenti országok meghatározott kiterjedésű kizárólagos gazdasági övezetre jogosultak, ám Kína nem ismeri el ezek létjogosultságát. A Dél-kínai-tenger feletti fennhatóság tétje jelentős: a tenger óriási kiaknázatlan kőolaj- és földgázmezőket rejt, továbbá hatalmas halállománnyal rendelkezik.
Miután a Fülöp-szigetek beperelte Kínát a tenger gyakorlatilag egészére vonatkozó követelése miatt, a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság 2016-os ítéletében Manilának adott helyt: az indoklás szerint Kína történelmi jogokra hivatkozó területi követelése minden jogi alapot nélkülöz, továbbá a Fülöp-szigetek kizárólagos gazdasági övezetében történő kínai tevékenységek (például illegális halászat és mesterséges szigetek létrehozása) sértik az ország szuverenitását. Ahogy az várható volt, Kína – amely mellesleg aláírta a per alapjául szolgáló ENSZ Tengerjogi Egyezményt – nem fogadta el a döntést. A döntés előtt hivatalba lépő Rodrigo Duterte filippínó elnök elődjénél jóval megengedőbben és pragmatikusabban viszonyult Kínához, így nem igyekezett érvényt szerezni a bírósági döntésnek. Utódja, a 2022 óta hivatalban lévő Ferdinand Marcos Jr. azonban USA-barát és Kínával konfrontatív külpolitikát folytat, az utóbbi években pedig rendszeressé váltak a kínai parti őrség és tengeri milíciák hajóinak összetűzései filippínó parti őrségi és halászhajókkal.
Az egyre asszertívebb kínai fellépésre válaszul az Egyesült Államok – az utóbbi időben egyre gyakrabban egyes szövetségeseivel, például Ausztráliával, Kanadával és a Fülöp-szigetekkel közösen – szabad hajózhatósági műveleteket hajt végre a Dél-kínai-tenger nemzetközi vizein, demonstrálandó Kína felé, hogy partnereivel egyetemben nem fogadja el a területi követeléseit. A Kína felemelkedése által fenyegetett dél-kínai-tengeri, illetve tágabb értelemben vett délkelet-ázsiai status quo fenntartása és Kína kordában tartása érdekében ezenfelül két csoportosulás is alakult: a Quad és az AUKUS.
A Quad
A Négyoldalú Biztonsági Párbeszédet (Quadrilateral Security Dialogue; Quad) 2004-ben hozta létre informális fórumként az Egyesült Államok, India, Ausztrália és Japán a mintegy 220 ezer ember életét követelő indiai-óceáni földrengést követően a közös humanitárius segítségnyújtás céljából. Két évvel később Abe Sinzó japán miniszterelnök kezdeményezte a Quad hivatalos együttműködési szervezetté alakulását, ám 2008-ban a formáció megszűnt, többek között Ausztrália kilépése miatt, amely nem akarta magára haragítani Kínát. Kína felemelkedése közel tíz évvel később, 2017-ben azonban a Quad újjáéledését eredményezte, amely immár évente több alkalommal, államfői és külügyminiszteri szinten tart megbeszélést, továbbá a tagállamok közös hadgyakorlatokat tartanak. A fő célkitűzés kimondatlanul is (a 2021-ben elfogadott A Quad szellemisége című dokumentumban például egyszer sem szerepel a Kína szó) egyértelműen Kína asszertív fellépésének az ellensúlyozása, illetve az indo-csendes-óceáni kínai befolyásszerzés megakadályozása.
Az újjáalakult Quad kezdetben nem tűnt túl ígéretes formációnak, leginkább India bizonytalan elköteleződése miatt, ám a Kína és India közötti határviták 2020-as kiújulása Újdelhit stratégiaváltásra késztette, a csoport pedig lendületet kapott. A Quad a biztonságpolitikán túl más területeken is érdemi alternatívát kíván nyújtani a térség országainak Kínával szemben, így céljai magukban foglalják többek között az indo-csendes-óceáni infrastruktúrafejlesztést, a tengerbiztonság növelését, a klímaváltozás elleni küzdelmet, az egészségügy fejlesztését, valamint a kritikus fontosságú technológiák és az űripar terén történő együttműködést. Ugyanakkor rendkívül nehéz kellő mennyiségű erőforrással bíró alternatívát kínálni például az infrastruktúrafejlesztés vagy az egészségügy terén abban a térségben, ahol gyakorlatilag valamennyi ország legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnere Kína. Ezt példázza a Quad Vakcinapartnerség, amely 2021 márciusában az indo-csendes-óceáni térség országainak 1,2 milliárd adag koronavírus-vakcinával való ellátását tűzte ki célul 2022 végéig, ám az első adagok leszállításához egy év kellett, 2022 júliusáig pedig a célként kitűzött 1,2 milliárd adag kevesebb mint felét sikerült átadni; sok ország esetében mindemellett a Quad adománya eltörpült Kínáé mellett.
Az AUKUS
Az Ausztráliát, az Egyesült Királyságot és az Egyesült Államokat magában foglaló, AUKUS elnevezésű biztonságpolitikai társulás 2021 szeptemberében jött létre két fő céllal („pillérrel”): hogy Ausztráliát nukleáris meghajtású – de nem nukleáris fegyverzetű – tengeralattjárókkal lássa el, továbbá hogy fokozza a tagállamok közötti együttműködést a kibervédelem, a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia és tenger alatti képességek terén. A partnerség célja nyilvánvalóan Kína elrettentése: a tengeralattjárók által Ausztrália a partjaitól a korábbiaknál nagyobb távolságra lesz képes katonai erőt felmutatni, ezt pedig Canberra Kína növekvő ereje miatt érzi szükségesnek. A második pillér által felölelt csúcstechnológiájú katonai fejlesztések szintén a tagállamok elrettentő erejének növelését szolgálják. Míg az első pillér résztvevőinek számát nem tervezik bővíteni, a csoport második pillérére vonatkozóan felmerült, hogy más országok (Kanada, Japán, Új-Zéland és Dél-Korea) csatlakoznának, mindeddig azonban nem történt fejlemény e téren.
A tengeralattjárók hadrendbe állítását követően Ausztrália lesz a hetedik ország (India és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja mellett), amely nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal fog rendelkezni. A tervek szerint a megállapodás keretében a tengeralattjárók géptestét és fegyverzetét Ausztráliában, az atomenergián alapuló motort pedig az Egyesült Királyságban, amerikai technológia alapján fogják megépíteni. A harcászati nukleáris technológia átadása mindeddig egy esetben történt meg, amikor az Egyesült Államok 1958-ban az Egyesült Királyság számára adott át kritikus tudást az atombombákat illetően.
A megállapodás bejelentése után Franciaország éles kritikákat fogalmazott meg, ugyanis korábban Ausztráliával kötött egy mintegy 60 milliárd dollár értékű szerződést dízel-elektromos meghajtású tengeralattjárók építéséről. A 12 tengeralattjáró tervezése eddigre már megkezdődött, így a francia felet jelentős kár érte, amit végül az ausztrál kormány 2022-ben kártérítéssel rendezett. Canberra azért döntött végül a francia ajánlat többszörösébe kerülő nukleáris meghajtású tengeralattjárók mellett, mert élettartamuk hosszabb, a zajkibocsátásuk alacsonyabb, valamint akár hónapokig is a vízfelszín alatt képesek tartózkodni, így nehezebben észlelhetők.
Az AUKUS első pillére mind a költségét, mind az időhorizontját tekintve felettébb ambiciózus. A mintegy 230 milliárd dollár értékű megállapodás révén Ausztrália összesen nyolc nukleáris meghajtású tengeralattjáróhoz fog jutni, mivel azonban a megépítésük hosszú időt vesz igénybe, Canberra a tervek szerint addig három használt Virginia típusú nukleáris meghajtású tengeralattjárót vesz majd az Egyesült Államoktól a 2030-as évek elején, továbbá lehetősége lesz további kettőt is vásárolni. Összességében tehát 11, esetleg 13 tengeralattjáróról van szó. Ami az időtartamot illeti, a nyolc végső modellből ötöt a 2050-es évek közepéig szállítanak le, hármat pedig a 2060-as években. A Virginia típusú tengeralattjárók a 2030-as években állnak majd hadrendbe. Kérdéses azonban, hogy Ausztrália (időben) megkapja-e majd a tengeralattjárókat, mivel az amerikai tengeralattjárógyártó-ipar jelenleg nem tudja kielégíteni az USA haditengerészetének igényeit.
Miként látja a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége a Quadot és az AUKUS-t?
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (Association of Southeast Asian Nations; ASEAN) tíz délkelet-ázsiai állam regionális szervezete, amelyet 1967-ben alapított Thaiföld, Malajzia, Szingapúr, a Fülöp-szigetek és Indonézia. Az ASEAN három alappillére a következő:
- politikai és biztonsági együttműködés a béke fenntartása érdekében,
- gazdasági együttműködés a közös piac megteremtése céljából,
- és szociális-kulturális együttműködés a felzárkózásért.
A szervezet előfutára volt az Association of Southeast Asia (ASA) 1961-63 között, majd a Maphilindo nevű informális szervezet. Kezdetben a gazdasági együttműködés melletti másik cél a tagállamok közötti konfliktusok kezelése volt, amelyek részben az eltérő etnikai és vallási hovatartozásból fakadtak, részben pedig a gyarmatosítás örökségeként jelentkeztek. A hidegháború alatt az ASEAN tagországai a kommunizmus térségbeli terjedésének megakadályozására törekedtek. Az 1990-es években Brunei, Vietnám, Laosz, Kambodzsa és Mianmar csatlakozásával a tagok száma tízre nőtt. Az ASEAN működésének alapelvei a konszenzuskeresés és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás.
1992-ben egy szabadkereskedelmi zóna létrehozásával magasabb szintre lépett a tagállamok közötti együttműködés. A tíz tagállam egyesített gazdasága a világ hatodik legnagyobb gazdaságát adná, megelőzve az Egyesült Királyságot. Az ASEAN-on belüli gazdasági integráció ugyanakkor nem mondható igazán mélynek: tény, hogy míg 1996-ban az átlagos vámtarifa a szervezeten belül 7 százalék körül volt, ma a belső vámtarifák gyakorlatilag nulla százalékosak, ám a szorosabb gazdasági integráció előtt komoly kihívások állnak, mint például a nem vámjellegű akadályok, a kormányok által kijelölt befektetési tilalmi területek és az egy főre jutó GDP hatalmas különbségei. Az ASEAN-on belüli kereskedelem aránya a szervezet teljes kereskedelmében alacsony: 2022-ben 22 százalékot tett ki.
Az ASEAN a 2000-es években szabadkereskedelmi megállapodást kötött Ausztráliával, Indiával, Japánnal, Dél-Koreával, Új-Zélanddal és Kínával. 2020-ban az összes ASEAN-tag a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) alapítói között volt Ausztráliával, Kínával, Japánnal, Új-Zélanddal és Dél-Koreával egyetemben. A RCEP egy szabadkereskedelmi megállapodás, amely a világ népességének nagyobb hányadát (30 százalékát) érinti, mint bármely más kereskedelmi egyezmény.
Az ASEAN tíz tagállama nagy változatosságot mutat a politikai rendszerek, a gazdasági fejlettség és nem utolsósorban a Kínához fűződő viszony tekintetében. Az amerikai-kínai nagyhatalmi rivalizálással kapcsolatos uralkodó délkelet-ázsiai nézőpont szerint nem kizárólag Kína szít feszültséget a térségben, hanem az Egyesült Államok is, a térség országai pedig ki akarnak maradni kettejük versengéséből. Kínát a régióban nem feltétlenül kedvelik, ugyanakkor úgy tekintenek rá, hogy inkább el kell fogadni olyannak, amilyen, mintsem ellenállni neki vagy megpróbálni megváltoztatni. Kína megítélésében kulcsfontosságú, hogy a térség legfontosabb gazdasági partnere, nemcsak a külkereskedelem, hanem egyre inkább a befektetések tekintetében is – gazdasági téren pedig az USA nem kínál érdemi alternatívát Délkelet-Ázsia számára.
A Quadot és az AUKUS-t illetően nincs egységes délkelet-ázsiai álláspont, de összességében olyan formációknak tekintik őket, amelyek növelik a térség geopolitikai feszültségeit és biztonsági kockázatait. Néhány ASEAN-tagállam kétségkívül kivételt képez ez alól: a Fülöp-szigetek – egyetlen ASEAN-tagként – az AUKUS-t támogató hivatalos állásfoglalást adott ki, míg Vietnám és részben Szingapúr hallgatólagosan vélhetően szintén üdvözli a kezdeményezést. Az ASEAN-tagok többsége azonban nem így vélekedik: Indonézia és Malajzia aggodalmukat fejezték ki, amiért az AUKUS fokozhatja a térségbeli fegyverkezési versenyt és a konfliktus kockázatát, és ugyan több ország (például az ASEAN-on belül a Kínával legszorosabb kapcsolatokat ápoló Mianmar és Kambodzsa) nem adott ki közleményt a csoporttal kapcsolatban, biztosra vehető, hogy ők is ugyanígy vélekednek. A stabilitást, fokozatosságot és konzultációt preferáló Délkelet-Ázsiában az AUKUS-szal szemben további fenntartást váltott ki bejelentésének váratlan módja, továbbá az, hogy egy „angolszász klub”, amely ráadásul a szintén angolszász Five Eyes hírszerzési együttműködés öt tagjából hármat felölel. A Quad ilyen szempontból kedvezőbb megítélésű, mivel négy tagjából kettő ázsiai, és a csoportosulás hosszabb időn át, organikusan alakult ki.
A Trump-adminisztráció hozzáállása
Donald Trump amerikai elnök újbóli hivatalba lépése gyökeres fordulatot hozott az amerikai külpolitikában. Míg a Joe Biden vezette adminisztráció indo-csendes-óceáni térségre vonatkozó stratégiájában fontos szerepet játszott az amerikai szövetségesekkel és partnerekkel való együttműködési hálózat létrehozása és megerősítése, Trump tranzakcionalista külpolitikai elképzelései merőben más logikán alapulnak. A Quad és az AUKUS kapcsán egyelőre annyi mondható el a Trump-adminisztráció vonatkozásában, hogy Marco Rubio külügyminiszter pozitív hangnemben nyilatkozott mindkét formációról, a hivatalba lépése utáni első hivatalos programja pedig a Quad külügyminiszteri találkozójának összehívása volt. Pete Hegseth honvédelmi miniszter is támogatólag nyilatkozott az AUKUS-ról, Trump ugyanakkor eddig nem nyilvánult meg érdemben a két csoportosulás kapcsán. Az új amerikai külpolitikai irányvonal kétségeket ébreszt a Quad és az AUKUS jövőjét illetően, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az AUKUS-szal szemben kritikus ausztrál vélemények szerint a tengeralattjárókra vonatkozó egyezményt nem veszélyezteti az amerikai elnök, mivel az az ő szempontjából ideális: Ausztrália rengeteg pénzt fizet Amerikának, miközben a tengeralattjárókat egy jövőbeni elnöknek kell majd átadnia, aki akár meg is tagadhatja azt, ha az amerikai hadseregnek is szüksége lesz rájuk.
Összefoglalás
Kína tevékenysége a Dél-kínai-tengeren jól mutatja magabiztosságának növekedését: nem tartja magára nézve kötelezőnek a nemzetközi bíróság döntését a területi követelések kapcsán, hovatovább az elmúlt években rendszeresen zaklat filippínó hajókat a vitatott hovatartozású vizeken. A Kína indo-csendes-óceáni ambícióit megfékezni hivatott Quadnak és AUKUS-nak egyaránt megvannak a gyenge pontjai: az előbbi nem kínál valós alternatívát a Kína által nyújtott gazdasági, kereskedelmi és befektetési lehetőségekkel szemben, az utóbbi lényegi része, a tengeralattjáró-program pedig több évtizedes időtartamából fakadóan bizonytalan kimenetelű. A két csoportosulás megítélése az ASEAN és tagállamai részéről inkább negatív: Délkelet-Ázsia többnyire fenntartásokkal viseltet az olyan törekvésekkel szemben, amelyek Kína korlátozását vagy az USA befolyásának megerősítését célozzák a régióban, és amelyek a térség országainak megítélése szerint növelik annak az esélyét, hogy részesévé válhatnak egy Kína és Amerika közötti konfliktusnak. Az összképet bonyolítja a nemrég hivatalba lépett második Trump-adminisztráció, amelynek egyes tagjai eddig pozitívan nyilatkoztak ugyan a két formációról, ám a gyökeresen új amerikai külpolitikai irányvonal, mint oly sok minden mást, bizonytalanná teszi a Quad és az AUKUS jövőjét is.
A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szakán végzett közgazdász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója.
Nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait az ausztrál Macquarie University nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott három évig. Kutatási területe a geopolitika, kiemelten az indo-csendes-óceáni térség.
