Categories
OecoGlobus

Érdekes karrierváltási kísérlet a repülőgép pilótáknak

✈️ A koronavírus miatt rengeteg repülőgép pilóta veszítette el állását világszerte az iparágat ért sokk következtében. Rendkívül nehéz azonban egy pilótának másmilyen munkakörben elhelyezkednie. Az iparág súlyos károkat szenvedett és előreláthatólag sokáig nem lesz szükség a kirúgott pilótákra.

🔬 Egy londoni tőzsdei kereskedőcég, Amplify Trading, egy elsőre szokatlan kísérletbe kezdett idén nyáron. A korábbi pilótáknak intenzív képzést adtak a tőzsdei kereskedés alapjairól. Feltételezésük az volt, hogy a pilótáknak olyan magas kvalitásai, mint a fegyelmezettség, kontroll és öntudat remekül kamatoztatható lenne egy tőzsdei környezetben. Felvettek 3 pilótát és a gyakorlatukat egy kontrollcsoport teljesítményével hasonlították össze a végén.

📖 A tréning egy 5 hetes intenzív kurzust jelentett a jelentkezőknek, amit a korábbi pilóták a repülés tanuláshoz hasonlónak értékeltek. A repülőgépek irányítása fokozott előre gondolkodást követel meg a kritikus szituációkban. Nincs ez másképpen a tőzsdei kereskedéssel sem. További hasonlóság a két szakma között, hogy a pilóták folyamatosan nyomon követik az időjárást és változásait, akár csak a kereskedők a híreket. A két foglalkozáshoz szükséges személyiségtípus is jelentős „átfedésben” van. Az egyik pilóta megemlítette, hogy a napi pilótafülke ellenőrzőlistájának ellenőrzésének rutinja hasonló az értékpapír megvásárlása vagy eladását megelőző folyamathoz.

⚖️ A pilótáknak egyetlen dolgot azonban teljesen másképpen kell kezelnie új munkájuk során. Még pedig a kockázathoz való viszonyuk. Korábban a pilótafülkében semmilyen kockázatvállalás nem volt megengedhető, mivel emberéleteket veszélyeztettek volna. Ugyanakkor a tőzsdei kereskedés elképzelhetetlen lenne bizonyos mértékű kockázat vállalás nélkül.

💸 A kísérlet végén valamennyi pilóta veszteséget ért el, míg a kontroll csoportban azonban többen nyereségre tettek szert. Szembetűnő volt, hogy a pilóták átlagosan 102 percig tartották a megvásárolt értékpapírt, szemben a kontroll csoport majdnem 53 perces átlagával.

🇭🇺 A magyar tulajdonú Wizz Air is kénytelen volt a koronavírus járvány miatt elbocsátásokat eszközölni az első hullám következtében. Ugyanakkor a Wizz Air egyenlőre nem készül további hasonló lépésre, az erős piaci, valamint pénzügyi pozíciójának köszönhetően a társaság késő tavasz óta újra a növekedésre fókuszál és egyre pozitívabb hírekkel szolgál. A légitársaság újabb és újabb bázisokat nyit Európa szerte, mint például Strasbourgban, Tiranában, Dortmundban vagy éppen Bákóban.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/eddigi-leghosszabb-gazdasagi-fellendules-ert-veget-az-usa-ban/

💾 A cikk linkje: https://www.ft.com/content/ee20d5a2-e761-4711-a63b-69bfeafcb482

#Pilotak #Tozsde

Külső senior elemző | Megjelent írások

Nándor a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott pénzügy mesterszakon. Több mint nyolc év munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál, főleg pénzügyi és stratégiai tanácsadási területeken. Mélyreható tapasztalattal rendelkezik iparági és stratégiai elemzések készítésében. Elemzéseiben főként a digitális transzformációra, pénzügyi és energetikai szektorokra koncentrál.

Iratkozzon fel hírlevelünkre