Március 15-én az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Az idei év, 2026 különleges a magyar szabadságharcok története szempontjából: 350 évvel ezelőtt született II. Rákóczi Ferenc fejedelem, az 1703 és 1711 között lezajlott Rákóczi-szabadságharc vezéralakja. Ugyanakkor a 2026-os esztendő abban a tekintetben is kiemelt emlékév, hogy ez az 1526-os mohácsi csata 500. évfordulója is. Közös ezekben a dátumokban, hogy az aktuális világrend változása szoros kölcsönhatásban állt a hazai eseményekkel. A történelmi mérföldkövek vizsgálata során a legfontosabb kérdésünk: hogyan tanult meg Magyarország navigálni a birodalmak között, és miként vált az események elszenvedőjéből saját sorsának alakítójává? A következő elemzés ezekre a párhuzamokra és a szuverenitásért folytatott küzdelem szintjeire világít rá.
1526, Mohács
A középkori magyar állam összeomlása egybeesett az európai hatalmi súlypont Atlanti-óceán felé tolódásával. Ebben az amerikai kontinens felfedezése és meghódítása is szerepet játszott. Magyarország másfél évszázadra két világbirodalom – a Habsburg és az Oszmán – ütközőzónájává és csataterévé vált. A mohácsi csata idején a Magyar Királyság részesült ugyan a keresztény Európa korlátozott katonai és anyagi segítségében, de ez messze elmaradt a török veszély megállításához szükséges mértéktől.
1703–1711, Rákóczi-szabadságharc
A korszak a török kiűzése utáni nagyhatalmi átrendeződés ideje volt. Miközben a spanyol örökösödési háborúban – amelyet kiterjedt földrajzi keretei miatt az első világháború előképeként is emlegetnek – eldőlt a modern európai hatalmi egyensúly és a brit tengeri fölény, az események ismét az atlanti térség központi jelentőségét igazolták. A magyar törekvéseket anyagilag is támogató Franciaország hatalmát a békerendszer korlátozta, ami a szabadságharc bukásához és a szatmári békéhez (1711) vezetett. Ezzel rögzült a Habsburg Birodalom nagyhatalmi helyzete a közép-európai térségben.
1848–49 és a népek tavasza
Az 1848-as európai forradalmak – és köztük a leghosszabb ideig kitartó magyar szabadságharc – az 1815-ös bécsi kongresszus által létrehozott Szent Szövetség (az orosz cár, az osztrák császár és a porosz király szövetsége) rendszerét rendítették meg, függetlenül attól, hogy a forradalmakat leverték, a feudális társadalmi rendszer felbomlott, és fokozatosan kialakultak a modern nemzetállamok, így Németország és Olaszország egyesülése, majd felemelkedése előtt.
Azzal együtt, hogy az állami szintű szövetség nem valósult meg, a magyar Honvédség soraiban jelentős számú lengyel, olasz, német és osztrák önkéntes harcolt, emellett a hazai nemzetiségek közül is sokan támogatták a szabadságharcot. Diplomáciai szinten azonban nem sikerült szövetségest találni: a nagyhatalmak (Nagy-Britannia és Franciaország) a kontinentális egyensúly érdekében a Habsburg Birodalom egységének megőrzését tartották szem előtt, így az 1848-as magyar önállósodási törekvés nemzetközi téren elszigetelt maradt.
2026, a világrend átalakulása
Napjainkban ismét egy többpólusú világrend (USA, Kína és más feltörekvő hatalmak) kialakulásának vagyunk tanúi. A jelenlegi magyar stratégia a konnektivitásra (összekapcsoltságra) épít: a blokkosodás helyett a kelet és nyugat közötti egyensúlyra, valamint a nemzeti szuverenitás megőrzésére törekszik a föderális európai elképzelésekkel szemben. A szuverenitás kérdése ma az európai integráció mélyítése és a föderális rendszer kialakítása kapcsán éleződik ki, szembeállítva a nemzeti sajátosságokat tisztelő, önálló politikát a központosított döntéshozatallal. A föderalista elképzelések megfosztanák az országokat a saját gazdasági ciklusukhoz igazodó válságkezeléstől, ami feszültséget szül a tagállamok és a központ között. Emellett a külpolitika terén is a föderális rendszer határozná meg a szövetségeseket, illetve azt, hogy a tagállamok milyen konfliktusokba sodródnak bele – függetlenül saját nemzeti érdekeiktől.
A korábbi sorsfordító esztendőkkel ellentétben 2026-ban nem a kiszolgáltatottság, hanem a tudatosan képviselt szuverenitás és a cselekvőképesség jellemző. Magyarország nem elszigetelt, hanem stabil, önálló szereplő a nemzetközi térben. A világrendváltás során meghatározó, hogy egy állam felépítése bizonytalan, vagy hosszú idő óta kialakult stratégiai elképzelésekkel rendelkezik. A konnektivitás stratégiája révén Magyarország több lábon áll, elkerülve a múltbeli blokkosodás csapdáit, és a kelet, valamint a nyugat közötti egyensúly fenntartásával védi nemzeti érdekeit. A jelenlegi szuverenista politika újdonsága az elmúlt századok külpolitikai törekvéseihez képest, hogy az rendkívül aktív és a kétoldalú kapcsolatokra, valamint szövetségi rendszerekre épül. Ez biztosítja, hogy Magyarország ne elszenvedője, hanem saját sorsának alakítója legyen az átalakuló nemzetközi rendben.
Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot geopolitika szakirányon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az MKB-nál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.
