Az Erasmus körüli magyar–uniós vita új szakaszba lépett: a friss bejelentés szerint a 2026/2027-es tanévtől ismét valamennyi magyar hallgató előtt megnyílhat az Erasmus-mobilitás lehetősége. Azon túl, hogy hány fiatal tanulhat néhány hónapot külföldön, joggal merül fel az a kérdés is, hogy gazdasági értelemben ki nyer a hallgatói mobilitáson. Az Erasmus ugyanis egyszerre humántőke-beruházás és határokon átnyúló kereslettranszfer. Egy 2026-os összehasonlító hatástanulmány szerint minden 1 euró beérkező Erasmus-támogatáshoz Németországban 2,35, Portugáliában pedig 2,44 euró teljes hallgatói költés kapcsolódott. A különbség jelentős része saját vagy családi forrásból származott; vagyis az uniós támogatás nem pusztán finanszírozza a mobilitást, hanem további magánkiadásokat is mozgósít a fogadó országban. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy Nyugat-Európa szükségszerűen nyer, Kelet-Európa pedig automatikusan ráfizet. A mobilitási egyenlegek, az árszínvonalak, a hallgatói költések és mindenekelőtt a hosszú távú humántőkehozamok országonként jelentősen eltérnek. Jelen elemzés ezért arra keresi a választ, hogy valójában ki nyer az európai hallgatói mobilitáson – és miért mutat ez abba az irányba, hogy Magyarország a rendszer nettó haszonélvezői közé tartozik.
Az Erasmus+ programot többnyire oktatáspolitikai sikertörténetként szokás leírni. A hallgató külföldi tapasztalatot szerez, nyelvet tanul, kapcsolatokat épít, és közben közelebb kerül ahhoz az európai munkaerőpiachoz, amelynek egyik alapelve éppen a mobilitás. Közgazdasági szemmel azonban az Erasmus ennél jóval több. A program nemcsak humántőkét mozgat, hanem pénzt is: uniós támogatást, hallgatói megtakarítást, szülői kiegészítést, lakhatási és fogyasztási keresletet, végül pedig hozzáadott értéket, munkahelyeket és adóbevételt.
Vitán felül áll, hogy az Erasmus program az európai integráció egyik legjobb kezdeményezése, azonban sorjáznak az olyan kérdések, hogy ki finanszírozza a mobilitás tényleges költségét, illetve, hogy hol költik el ezt a pénzt, és melyik gazdaságban keletkezik belőle kereslet. Ha egy magyar hallgató Németországban bérel szobát, ott vásárol élelmiszert, ott közlekedik és ott jár étterembe, akkor a számára folyósított támogatás – függetlenül attól, hogy azt melyik nemzeti iroda vagy egyetem utalta át – Németországban válik fogyasztássá. Ha pedig az ösztöndíj nem fedezi a teljes költséget, a különbséget gyakran a hallgató vagy a családja állja. Ebben az esetben az uniós források további magánforrásokat is magukkal húznak a fogadó országba, amely statisztikailag importfogyasztást jelent, és csökkenti az adott ország GDP-jét.
1. Az Erasmus nem csak egy ösztöndíjprogram
A közgazdasági értelmezéshez érdemes két síkon gondolkodni. Az első az egyéni sík: mit nyer a hallgató a mobilitásból későbbi keresetben, foglalkoztathatóságban, nyelvtudásban, kapcsolati tőkében és nemzetközi munkavállalási lehetőségben? A második az országok síkja: mekkora a fogyasztás kiesése a küldő ország esetében, és mekkora valósul meg a fogadó országban, illetve, hogy az ottani kiadásból mennyi válik valódi hazai hozzáadott értékké, foglalkoztatássá és adóbevétellé.
A két sík nem feltétlenül mozog ugyanabba az irányba. Egy magyar hallgató számára egy németországi szemeszter nagyon jó befektetés lehet akkor is, ha rövid távon több magyar háztartási pénzügyi forrás kerül a német lakás- és szolgáltatáspiacra. Ugyanígy a magyar gazdaság később profitálhat a hazatérő hallgató magasabb termelékenységéből. Ha viszont a mobilitás tartós külföldi munkavállaláshoz vezet, a küldő ország humántőke-nyeresége részben külföldön hasznosulhat. Az Erasmus gazdasági mérlege ezért időtávtól és nézőponttól függ.
2. Mit nyer maga a hallgató? Az empirikus kép pozitív, de nem egyértelmű
Az Erasmus hosszú távú gazdasági értékéről szóló irodalom egyik legismertebb tanulmánya Matthias Parey és Fabian Waldinger munkája. A szerzők az Erasmus bevezetésének és egyetemenként eltérő terjedésének kvázi-kísérleti jellegét használták ki, és arra a következtetésre jutottak, hogy a külföldi tanulás mintegy 15 százalékponttal növelte annak valószínűségét, hogy a végzett hallgató később külföldön dolgozzon. Ez egyéni szinten nagyobb választási lehetőséget, európai szinten hatékonyabb munkaerő-allokációt jelenthet, egy konkrét küldő ország számára azonban már felveti az agyelszívás kérdését is.
Az Európai Bizottság 2014-es nagy Erasmus Impact Study vizsgálata közel 80 ezer hallgató és vállalat válaszait dolgozta fel. A mobilitásban részt vevő végzetteknél a jelentés lényegesen kedvezőbb munkaerőpiaci kimeneteket talált, többek között alacsonyabb hosszú távú munkanélküliséget. Fontos azonban, hogy ez a típusú összehasonlítás erősen kitett a szelekció problémájának: az Erasmusra jelentkező hallgatók már a kiutazás előtt is különbözhetnek motivációban, nyelvtudásban, családi háttérben vagy ambícióban.
Az újabb oksági és kísérleti kutatások éppen ezért különösen érdekesek. De Benedetto, De Paola, Scoppa és Smirnova 2025-ös tanulmánya pozitív hatást talált a foglalkoztatás esetében három évvel a végzés után, rámutattak továbbá a rövidebb álláskeresési időre és a magasabb átlagos havi jövedelemre is. A hatások azonban főként férfiaknál és STEM-végzetteknél jelentkeztek. Ezzel szemben Liwiński lengyel adatokon nem talált magasabb foglalkoztatási rátát, Van Mol és szerzőtársai pedig 2026-ban 2100 fiktív álláspályázattal végzett kísérletben azt találták, hogy közgazdász végzetteknél a külföldi tanulmány önmagában nem emelte az interjúmeghívás esélyét Belgiumban, Hollandiában és Spanyolországban.
A hallgatói hozam tehát létezik, de nem mechanikus. A leginkább robusztus eredmény az, hogy a mobilitás növeli a nemzetközi mozgás, a nyelvi és alkalmazkodási készségek, valamint bizonyos csoportokban a munkaerőpiaci siker valószínűségét. Ebből azonban nem következik, hogy minden Erasmus-szemeszter minden hallgatónál azonos bérprémiumot teremt. Ez az országmérleg szempontjából kulcsfontosságú: a küldő ország rövid távú fogyasztási veszteségét csak akkor lehet a teljes társadalmi mérlegben értékelni, ha mellé tesszük a későbbi humántőkehozamot is.
3. Az ösztöndíj nem fedezi a teljes költséget, ugyanis a családi kassza is fontos
A program finanszírozási logikája maga is jelzi, hogy az Erasmus-támogatás hozzájárulás, és nem teljes költségtérítés. A 2026-os Programme Guide a hosszú távú mobilitásnál három megélhetési költségcsoportot különít el. Magyarország Bulgáriával, Horvátországgal, Litvániával, Lengyelországgal, Romániával, Szerbiával és Törökországgal együtt az alacsonyabb megélhetési költségű csoportban van. Németország, Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Írország és az északi országok a magasabb költségű csoportba tartoznak.
Ez a differenciálás fontos, de a támogatási különbség nem feltétlenül követi pontosan a tényleges lakhatási és fogyasztói árkülönbséget. Egy magyar hallgató számára például a havi 50–100 euróval magasabb támogatás könnyen eltörpülhet egy müncheni, amszterdami vagy párizsi szoba és egy budapesti vagy vidéki magyar albérlet árszintje közötti különbség mellett. Emiatt a mobilitás valós költségvetési korlátját nem a támogatás összege, hanem a támogatás plusz a háztartás finanszírozási képessége adja.
Az Európai Parlament 2026-os, városi költségalapú Erasmus-top-upokról szóló háttéranyaga ezt kifejezetten megfogalmazza: a támogatás csak a mobilitás valós költségének egy részét fedezi, a fennmaradó részt a hallgatók és háztartásaik megtakarításból, családi támogatásból, hitelből vagy munkavégzésből állják. Ráadásul az induláskori kaució, utazás és első lakhatási kiadások likviditási korlátot teremthetnek még akkor is, ha az ösztöndíj később megérkezik.
Az ESNsurvey XV hallgatói válaszai ugyanezt a problémát mutatják. A válaszadók 35,63 százaléka szerint az ösztöndíj nem volt elegendő a megélhetési költségek fedezésére, 62,7 százalék pedig csak a kiutazás után kapta meg a támogatást. Ez nem pusztán kényelmi kérdés. Ha a támogatás részfinanszírozás, akkor a mobilitás lehetősége továbbra is összefügg a családi jövedelemmel, a megtakarítással és azzal, hogy a hallgató képes-e előfinanszírozni a külföldi életkezdést.
4. A támogatásból helyi kereslet lesz: mit nyer ebből a fogadó ország?
A fogadó ország szemszögéből az Erasmus-hallgató gazdasági logikája hasonlít egy hosszabb ideig maradó külföldi látogatóéhoz. Lakást bérel, élelmiszert vásárol, közlekedik, telekommunikációs szolgáltatást használ, étterembe és kulturális programokra jár, utazik az országon belül, és gyakran családtagokat vagy barátokat is fogad. Mivel kreditmobilitás esetén a fogadó egyetem nem számíthat fel tandíjat, beiratkozási, vizsga-, labor- vagy könyvtárhasználati díjat, a gazdasági nyereség jelentős része nem az egyetemi tandíjban, hanem a környező helyi szolgáltatási ökoszisztémában jelenik meg.
A 2026-ban publikált, Horvátországot, Németországot, Magyarországot, Portugáliát és Szerbiát összehasonlító ACA-tanulmány éppen ezt a rövid távú gazdasági hatást számszerűsíti. A vizsgálat a KA131 2022-es pályázati köréhez tartozó mobilitásokat elemzi – tehát nem egy egyszerű 2022-es naptári évet –, és input-output jellegű modellben számolja a közvetlen, közvetett és indukált hatásokat.
A számok talán itt a legbeszédesebbek. Németországban a beérkező hallgatókhoz kapcsolódó 63,84 millió euró Erasmus-támogatás 149,71 millió euró teljes hallgatói költéssel járt együtt. A kettő közötti 85,87 millió eurót a tanulmány saját vagy családi forrásként azonosítja. Portugáliában 41,21 millió euró támogatáshoz 100,69 millió euró becsült költés társult. Magyarországon és Horvátországban a támogatás a teljes költés jóval nagyobb hányadát fedezte. Ez pontosan az árszínvonal-csatorna, amely a kelet–nyugati mobilitás közgazdasági jelentőségét adja.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/30278606/
Ezt azonban nem szabad hagyományos keynesi multiplikátorként értelmezni. A 2,35 vagy 2,44-es érték nem azt mondja meg, hogy egy euró fiskális kiadás hány euró GDP-t termel. A mutató ennél egyszerűbb: azt fejezi ki, hogy egy euró Erasmus-támogatáshoz mekkora teljes hallgatói költés kapcsolódik a fogadó országban. Ennek egyik része maga a támogatás, másik része a mobilitáshoz mozgósított magánforrás. A valódi GDP-hatást ezután külön kell input-output modellben megbecsülni.
5. Visszaáramlanak-e az Erasmus-források a gazdagabb tagállamokhoz?
Alapvetően nem helyes és túlzottan leegyszerűsítő azt mondani, hogy Németország „odaadja” a támogatást a magyar hallgatónak, majd visszakapja. Az Erasmus közös uniós program, a támogatások uniós költségvetési és nemzeti ügynökségi csatornákon keresztül jutnak el a résztvevőkhöz. A tagállami nettó befizetői pozíció és az egyes mobilitási támogatások között nincs egy-az-egyben kapcsolat.
A következő pénzáramlás azonban jól azonosítható: EU-forrás → küldő intézmény/nemzeti iroda → hallgató → fogadó országbeli fogyasztás, amelyhez gyakran egy második ág társul: hallgatói megtakarítás/szülői kiegészítés → fogadó országbeli fogyasztás. Vagyis az uniós támogatás részben egy másik tagállam belső keresletévé válik, és közben a küldő országbeli háztartás további pénzt is hozzáadhat.
Ez a megkülönböztetés azért fontos, mert az ACA 2026-os tanulmány országfejezetei a kiutazó hallgatóknak folyósított Erasmus-támogatást külső pénzügyi beáramlásként visszaadják a küldő ország összhatásához. Ez jövedelmi/transzfer szemléletben védhető számviteli lépés, de ha kifejezetten a fogyasztás földrajzi helyét akarjuk mérni, akkor a kiutazó hallgató külföldön elköltött támogatását nem célszerű belföldi keresletként kezelni. A tanulmány magyar fejezete például 16,98 millió euró, kiutazóknak folyósított Erasmus-támogatást ad hozzá az ún. nettó egyéni hatás (net personal impact) mutatóhoz. A saját elemzésekben ezért ezt a transzferhatást és a fogyasztási hatást külön kell kezelni.
6. Magyarország: a rövid távú fogyasztási mérleg meglepően nem negatív
A magyar országfejezet különösen érdekes, mert nem egyszerűen a külföldön elköltött teljes összeget tekinti veszteségnek. Helyesen felteszi azt a kérdést, hogy mit költött volna ugyanaz a hallgató Magyarországon, ha nem utazik ki. Ez alapvető közgazdasági különbség. A külföldön elköltött 100 euró nem 100 euró nettó magyar veszteség, ha abból 60–70 eurót a hallgató itthon is elköltött volna élelmiszerre, lakhatásra és közlekedésre.
A KA131 2022-es pályázati körben 5495 magyar hallgató kiutazásához kapcsolódó teljes külföldi személyes költést a tanulmány 21,02 millió euróra becsülte. Ebből 11,42 millió euró olyan fogyasztás volt, amely mobilitás nélkül várhatóan Magyarországon is megtörtént volna. A tényleges, mobilitás által okozott többlet-kiáramlás így 9,60 millió euró. Ugyanezen pályázati kör beérkező hallgatói 14,75 millió euró személyes költést generáltak Magyarországon. A kettő különbsége +5,15 millió eurós hallgatói fogyasztási egyenleg Magyarország javára.
Ez az eredmény két dolgot mutat. Először: Magyarország sem pusztán küldő ország és nem szükségszerűen veszít rövid távú fogyasztást az Erasmuson. Másodszor: a nettó mérleg nagyon érzékeny arra, hogy mennyi hallgatót fogadunk, mennyi ideig maradnak, és mekkora a magyar árszint. A beérkező mobilitásból származó gazdasági hatás ráadásul területileg erősen koncentrálódhat: a magyar országfejezet adatai szerint a beérkező hallgatók döntő része Közép-Magyarországhoz, mindenekelőtt Budapesthez kötődik.
7. Nincs egyszerűen azonosítható kelet-nyugat lejtő a hallgatók küldésében
Az Európai Bizottság 2014–2024 közötti, letölthető mobilitási adatbázisa lehetővé teszi a küldő és fogadó szervezet, ország és mobilitási típus szerinti vizsgálatot. Ezen túl 2026 augusztusa óta egy interaktív mobilitási dashboard is mutatja a be- és kiáramlásokat. Ebből adódóan az EU-27 teljes országpár-mátrixa technikailag előállítható. A kutatásnál azonban szigorúan szűrni kell a felsőoktatási hallgatói mobilitásra, mert az Erasmus+ teljes programja munkatársakat, tanárokat, szakképzési, ifjúsági és más mobilitásokat is tartalmaz.
Már az öt országot vizsgáló, tisztán felsőoktatási hallgatói minta is mutatja, hogy a földrajzi sémák nem triviálisak. Németország ebben a pályázati körben nettó küldő volt: 29 907 beérkezővel szemben 42 643 kiutazó hallgató szerepelt. Portugália viszont erősen nettó fogadó: 19 183 beérkező és 11 126 kiutazó hallgatóval. Magyarország is enyhén nettó fogadó volt a vizsgált körben: 6641 beérkező és 5495 kiutazó hallgatóval. Ez önmagában cáfolja azt a leegyszerűsített állítást, hogy az Erasmus egyirányú kelet–nyugati pénzszivattyú lenne.
A jobb feltételezés nem a „Nyugat kontra Kelet”, hanem az árszínvonal × mobilitási volumen × tartózkodási idő × célváros kombinációja. Egy alacsonyabb árszintű országból magas árszintű célországba utazó hallgatónál nagyobb lehet a családi kiegészítés. Egy erős nettó fogadó, de közepes árszintű dél-európai ország ugyanakkor szintén jelentős keresletet tud bevonzani. A fogadóhely vonzerejét az egyetemi kínálat, az oktatás nyelve, a turisztikai vonzerő, az éghajlat, a lakhatás és az intézményi kapcsolatok sűrűsége is alakítja.
8. A hallgatói költés nem egyenlő a GDP-vel, de valódi hozzáadott értéket teremt
A következő módszertani lépés annak szétválasztása, hogy a fogadó országban elköltött pénzből mennyi marad ténylegesen a hazai gazdaságban. A 100 euró hallgatói költés nem 100 euró GDP. A megvásárolt termékek egy része import, egy részükben importált energia vagy input van, a vállalatok közötti beszállítói lánc pedig további hazai és külföldi hatásokat teremt. Ezért kell input-output elemzés.
Az öt ország mindegyikében pozitív rövid távú hatást becsültek. Németország abszolút értékben a legnagyobb hozzáadottérték-hatást mutatja, Portugália pedig a gazdaság méretéhez képest különösen intenzív fogadó rendszerként jelenik meg. Magyarországon a modell 11,43 millió euró II. típusú bruttó hozzáadott értéket (közvetlen + közvetett + indukált hatás), 379 teljes munkaidős állással egyenértékű foglalkoztatási hatást és 5,60 millió euró fiskális bevételt kapcsol a vizsgált mobilitási körhöz. Ezek nem nemzetgazdasági léptékű tételek, de azt mutatják, hogy a mobilitás nem elvesző támogatás, hanem helyi gazdasági aktivitássá váló költés.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/30308972/
Egy korábbi magyar input-output tanulmány ugyanezt a mechanizmust más adatbázison is kimutatta. A 2020-as Erasmus+ hallgatói fogyasztáshoz a szerzők 16,7 milliárd forint kibocsátást, 8,0 milliárd forint bruttó hozzáadott értéket, 2,55 milliárd forint importigényt és mintegy 1175 fős foglalkoztatási hatást kapcsoltak. A számok módszertana és időszaka eltér a 2026-os ACA-vizsgálattól, ezért nem közvetlenül összehasonlíthatók, de a lényeg ugyanaz: a fogyasztás egy része kiszivárog importként, más része viszont magyar bérrekké, szolgáltatási bevételekké és hozzáadott értékké válik.
9. Ausztria már korábban megmutatta, hogyan vonz be magánpénzt az Erasmus program
A mechanizmus nem új. Az osztrák Institut für Höhere Studien 2018-as vizsgálata a 2014-ben Ausztriába érkező mintegy 14 ezer Erasmus+ résztvevő gazdasági hatását becsülte. A résztvevők összesen nagyjából 39,2 millió eurót költöttek. A 30 napnál hosszabb ideig maradók 28,6 millió eurónyi kiadásával szemben az Erasmus-támogatás 13,5 millió eurót tett ki – vagyis a támogatás kevesebb mint a költségek felét fedezte ebben a csoportban. Az osztrák elemzés ráadásul levonta a külföldre utazó osztrák résztvevők miatt kieső belföldi fogyasztást is. Még így is 12,4 millió euró bruttó hozzáadott értéket, körülbelül 151 teljes munkaidős állást és mintegy 5 millió euró fiskális bevételt becsült. Ez azért különösen fontos példa, mert Ausztria maga is gazdag, magas árszintű EU-tagállam: az Erasmusból származó helyi gazdasági nyereség akkor is létezhet, ha az ország összességében nettó befizetője az uniós költségvetésnek. A költségvetési nettó pozíció és a mobilitásból származó helyi keresleti haszon két külön mérleg.
10. Ki profitál tehát igazán?
Alapvetően mindkét oldal profitálhat, de nem ugyanabból és nem ugyanabban az időpontban. A hallgató a külföldi tanulásból humántőkét, hálózatot és mobilitási opciót szerez. A fogadó ország azonnal fogyasztási keresletre, helyi szolgáltatási bevételre és adóra tesz szert. A küldő ország rövid távon elveszítheti a mobilitással járó többletfogyasztás egy részét, de később nyerhet a hazatérő hallgató magasabb termelékenységén. Az EU egésze pedig akkor nyer, ha a mobilitás jobb készségilleszkedést, nagyobb munkaerőpiaci rugalmasságot és több határokon átnyúló kapcsolatot teremt.
A probléma ott kezdődik, ahol az egyéni és társadalmi megtérülés közé finanszírozási belépési korlát ékelődik. Ha a drága célországban az ösztöndíj csak a költségek felét vagy kétharmadát fedezi, akkor a program ténylegesen nagyobb mértékben hozzáférhető azoknak, akik mögött erősebb családi költségvetés áll. Ebben az esetben az uniós támogatás valóban mobilizál magánforrást, de ezt a magánforrást nem minden háztartás képes azonos mértékben előteremteni. A program gazdasági sikerének ezért elosztási oldala is van.
És van egy másik kényes pont: a Parey–Waldinger-féle eredmény szerint a külföldi tanulás érdemben növeli a későbbi külföldi munkavállalást. Ha ez egy alacsonyabb bérszintű országból magasabb bérszintű országba tartós migrációt ösztönöz, akkor a fogadó ország nemcsak a hallgató néhány havi fogyasztását, hanem később a már részben a küldő országban finanszírozott humántőkéjét és adófizetői kapacitását is megnyerheti. Ezt azonban csak hosszú távú pályakövetéssel lehet számszerűsíteni, és a jelenlegi rövid távú hatástanulmányok erre még nem adnak teljes választ.
11. Mit lehet bizonyítani – és mit nem?
Túlzottan leegyszerűsítő olyat állítani, hogy az Erasmus visszaadja a pénzt a feladónak, jelesül Nyugat-Európának. Egészen pontosan az Erasmus-támogatás a hallgatói mobilitás árának csak egy részét finanszírozza, ezért sok esetben további háztartási forrást mobilizál; a támogatás és a magánkiegészítés jelentős része pedig a fogadó országban válik fogyasztási keresletté. Ennek intenzitása az árszínvonal-különbségtől, a mobilitási egyenlegtől és a tartózkodási időtől függ.
Összegzés
Az Erasmus gazdasági története első pillantásra paradox. Az EU forrást ad azért, hogy egy hallgató elhagyja saját országát, majd a hallgató ezt a pénzt jórészt egy másik tagállamban költi el. Ha a támogatás kevés, a család ráadásul további pénzt küld utána. A fogadó ország így nemcsak a közösségi támogatás egy részét fogja meg helyi keresletként, hanem a mobilitással együtt mozgó magánforrásokat is. Ez a mechanizmus valós, mérhető és gazdaságilag jelentős.
De az Erasmus ettől még nem válik zéróösszegű játékká. A hallgató nem egyszerű fogyasztó, hanem humántőkét felhalmozó befektető is. A küldő ország nem egyszerűen pénzt veszít, hanem potenciálisan magasabb termelékenységű, nemzetközileg mobil munkaerőt kap vissza. A fogadó ország pedig nemcsak lakbért és éttermi bevételt nyerhet, hanem később akár új munkavállalót is. Intellektuálisan kevésbé érdekes, hogy ki és hogyan kapja vissza az Erasmus-forrásokat, az már sokkal inkább, hogy hogyan hogyan oszlik meg a program rövid távú keresleti és hosszú távú humántőke-hozama az európai gazdaságok között.
A jelenlegi adatok alapján egy dolog már biztosan látszik: az Erasmus-támogatás önmagában nem írja le az Erasmus gazdasági súlyát. A támogatás mögött ott van a hallgató saját pénze, a család kiegészítése, a fogadó város lakáspiaca, a helyi szolgáltatások, a beszállítói láncok, az adóbevétel és később a munkaerőpiac. Egy euró Erasmus-pénz útja tehát jóval hosszabb annál, mint amit az ösztöndíj-átutalás pillanatában látunk.
Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehország, Olaszország, Franciaország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.
