A Bajnokok Ligája fináléja a labdarúgó-világbajnokságok mellett globálisan a legnagyobb érdeklődésre számot tartó sportesemények közé tartozik. A BL-döntőre szurkolók tízezrei zarándokolnak el a rendezővárosba, felpörgetve annak turizmusát és a helyi gazdaságot. A televíziókészülékeken keresztül több száz millióan követik az eseményt. A nemzetközi kutatások alapján a rendezvény nem csupán a döntő időszakában növeli a turisták számát, javítja a házigazda imázsát és turisztikai vonzerejét. 2026-ban a futball világnak ezt a rangos eseményét Budapesten rendezik meg. A 2021-es Európa-bajnokság csoportkörének mérkőzései, majd a 2023-as Európa-liga döntője után ez lesz a valaha volt legnagyobb labdarúgó esemény, amelyre hazánkban kerül sor.
A BL-döntő a labdarúgás egyik legrangosabb eseménye, a világbajnoki döntőket követően a legnézettebb összecsapás. A rangadót televízión követők számát ugyan az amerikai Super Bowlhoz szokták hasonlítani, de a BL iránt lényegesen magasabb az érdeklődés. 2023 júniusban Isztambulban a Manchester City Inter elleni győzelmét 450 millió néző látta, elhomályosítva az NFL (amerikai futball) nézettségi adatait, amelyet az Egyesült Államokban 115 millióan követtek. Utóbbi ezzel a teljesítménnyel minden idők legnézettebb amerikai foci összecsapása lett a hazai nézők körében. Ugyanakkor a világ más országaiban az európai focinál kisebb tömegeket mozgat meg, 40 millióan kísérték figyelemmel az NFL összecsapását. A BL-döntők tekintetében a rekordernek számító 2022-es döntőt becslések szerint 700 millióan látták. A Real Madrid Liverpool feletti győzelme iránti fokozott érdeklődés a két klubcsapat óriási globális szurkolótáborának köszönhető.
A BL-döntő általános gazdasági hatásai
A Bajnokok Ligája döntője nem csupán a labdarúgás csúcseseménye, de kiemelkedő gazdasági hajtóerőt is jelent a rendező város és a résztvevő klubok számára. Az UEFA Bajnokok Ligája döntője az egyik legnézettebb sportesemény világszerte, amely a tévénézők millióit vonzza a képernyőkre és rajongók tízezreit csalogatja a fogadó városba. Az esemény olyan előnyöket biztosít a rendező város turizmusa számára, amely a BL-döntő nélkül nem valósulhatna meg. A házigazda város gazdaságára a megnövekedett turizmuson, a média figyelmen (országimázs) és a látogatók fogyasztásán keresztül hat:
- Így például a helyi vállalkozások körében növeli a kiskereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatások forgalmát, valamint a szállítási ágazatok bevételét (taxi társaságok, tömegközlekedés).
- A rendezvény lehetőséget kínál a helyi kultúra megismertetésére, valamint hosszabb távon javítva a rendezőváros turisztikai vonzerejét. A sportesemények helyszínén a szurkolók több időt töltenek, mint a városlátogatásra érkező turisták. Emellett a kialakuló érzelmi kötődés miatt szívesebben visszatérnek.
- Az esemény kapcsán megvalósuló infrastrukturális beruházások, mint például a közlekedés- és a stadionfejlesztések, a gazdaságösztönzés mellett szintén tartós előnyöket biztosítanak a város számára.
E hatások következtében a BL-döntőnek nem csupán egyszeri gazdaságösztönző hatása van, a rendező városok gyakran tapasztalják a turizmus tartós növekedését a rendezvény után.
Az elmúlt évek tapasztalatai
Nem egyedi jelenség, hogy a Bajnokok Ligája döntője jelentős bevételt hoz a rendezővárosoknak. A koronavírus-járvány előtti időszakban készült elemzés alapján, a 2010-es évek végén a finálét rendező ország gazdasága számára 50 millió eurónyi többletbevételt jelentett a derbi, de a turisztikai hatások összességében a 237 millió eurót is közelíthették.
2019-ben, a járványidőszak előtti utolsó BL-döntőnek Madrid adott otthont. Függetlenül attól, hogy Metropolitano Stadion csak körülbelül 68 000 embert képes befogadni, közel 150 000 szurkoló utazott a városba, elsősorban Angliából. A látogatók nem csupán a spanyol főváros, de a környező nagyvárosok repülőtereit is megtöltötték. A statisztikák alapján a madridi szállodák kihasználtsága 81,8%-on állt, 4,6%-ponttal magasabb szinten, mint az előző év azonos időszakában. Az esemény emellett ösztönzőleg hatott a helyi gazdaságra – vendéglátás, kiskereskedelem és a közlekedési szektorok megnövekedett kereslete által is.
2023-as isztambuli BL-döntő tanulságai
A 2023-as BL-döntőnek Isztambul adott otthont. Az esemény összességében 75 millió euróval (28,8 milliárd forint) járult hozzá a török gazdaság teljesítményéhez a Mastercard és a Garanti BBVA Payment Systems adatai alapján. Elemzésük szerint a bankkártya tulajdonosok körülbelül 3,5-szer többet vásárolnak a csapathoz kapcsolódó üzletekben (például szuvenírboltokban, mezek és egyéb szurkolói kellékek vásárlásával), mint a szokásos napokon. A drukkerek átlagosan, fejenként 855 eurót (330 ezer forintnak megfelelő összeget) költöttek bankkártyájukról az eseményhez köthető okok miatt. A turisták pénzügyi kiadásai 54%-kal emelkedtek meg az isztambuli BL-döntő hétvégéjén az előző, és 41%-kal a következő hétvégéhez mérten. E számok alátámasztják azt a megállapítást, miszerint a sportturisták többet költenek más célokból utazó látogatóknál. Az isztambuli döntő nézői a legtöbbet szálláshely-szolgáltatásra, az élelmiszerre, ruházatra és az egészségügyi szolgáltatásokra költöttek. A szurkolók jellemzően hosszabb időt töltenek a helyszínen, mint a kizárólag városnézés miatt érkező látogatók, átlagosan három éjszakát maradnak a BL-döntőt rendező városokban.
2024-es derbi London gazdaságát is felpörgette
A június 1-jei londoni BL-döntő turizmusra és a helyi gazdaságra gyakorolt hatásaira még csupán előzetes becslések állnak rendelkezésre. Az elődöntők és a finálé között mindössze néhány hét telik el, így az esemény nehezen tervezhető előre a szurkolók által. Az internetes keresések adataiból kitűnik, hogy egy héttel a döntő előtt a repülőjáratok kattintásának száma közel négyszerese az átlagos szintnek, és több mint 120%-kal magasabb, mint a következő két hónap (nyári csúcsszezon) átlagos mennyisége. Nem meglepő, hogy a járatok vezető keresési országa jelenleg Spanyolország, amelyet Olaszország és Németország követ. Ez az adat tükrözi a két klub szurkolótáborának relatív méretét is. A Real Madridnak több millió rajongója van Spanyolországban és százmilliókra tehető világszerte. Még ha az előbbi klubbal nem is összevethetőek a szurkolók létszáma, de a derbi másik résztvevője, a Borussia Dortmund a Bundestliga egyik legelkötelezettebb szurkolótáborral rendelkező klubja.
A londoni szállodák nagyarányú kihasználtságát mutatja, hogy a szállásfoglaló portálok adatai alapján tízből négy londoni szálloda május utolsó napjaiban már nem elérhetőként szerepelt. A londoni szállodai szobák kihasználtsága már ebben az időszakban 77%-on állt. A hiányzó szállodai kapacitásokat a magánszállások pótolhatják, akik esetében szintén magas forgalom volt várható a BL-döntő időszakában.
A budapesti Európa-liga döntőjének tapasztalatai
2024. május 22-én jelentették be, hogy az UEFA Bajnokok Ligája döntőjének 2026-ban Magyarország, a budapesti Puskás Aréna ad otthont. A stadion 2023 májusában már helyszíne volt az Európa-liga döntőjének. A Sevilla Róma feletti győzelmét akkor 61 476 néző látta a Puskás Arénában. A BL-nél kisebb volumenű, de szintén rangos esemény 50 ezer külföldi futballrajongót csábított Budapestre. A két illusztris labdarúgó klub 15-15 ezer szurkolója mellett többezer szakmai szervezeti képviselő és újságíró érkezett a fináléra. Az Európa-liga döntője nemcsak sport élményt nyújt, de a turisztikai forgalom és az országimázs szempontjából is jelentős. Mindössze 13 nappal az esemény előtt, május 18-án, az elődöntők napján derült ki, hogy melyik csapat utazhat a magyar fővárosba a döntőre. A hazai szállodák foglaltsága gyorsan kezdett emelkedni.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) információi alapján már egy héttel a mérkőzés előtt több, mint 34 ezer előfoglalást regisztráltak a fővárosi szálláshely-szolgáltatók, ami közel 35%-kal haladta meg az egy héttel későbbi foglalási adatokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott NTAK adatai vendégéjszaka-foglalások több, mint kétharmada külföldiektől érkezett, mintegy 23 ezer nemzetközi vendég gondoskodott már egy héttel a mérkőzés előtt szálláshelyéről. A nemzetközi sportesemények előnye, hogy ilyenkor nem csupán a közelebbi országokból érkeznek vendégek, így például az olasz és német turisták mellett nagy arányban érkeztek brit és spanyol látogatók is a magyar fővárosba.
A hazai turisztikai szolgáltató vizsgálta a magyarországi adatokat, amely alapján a szabadidős utazóknál háromszor hosszabb időt tölthetnek a külföldi turisták hazánkban. Így például az NTAK adatai szerint sokan terveztek több napos látogatást az Európa-liga alkalmából. Ilyen módon a döntőt megelőző napra szóló előfoglalási adatok is jelentősen megugrottak. Május eleji terveikhez képest május végén már kétszer több, mintegy 2000 olasz vendég ütemezett be a mérkőzést megelőző napra is fővárosi városlátogatást, míg a spanyolok körében is közel 70 százalékos az emelkedés volt tapasztalható, közülük is majd 2000 vendég foglalt szállást már a meccs előtti napra. Ráadásul az Európa-liga döntőj idején az összes külföldi költés 18%-kal nőtt a magyar fővárosban. Mindez jól mutatja, hogy a nemzetközi sportesemények milyen jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar turizmus és az abban működő vállalkozások piaci erősödéséhez.
Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot geopolitika szakirányon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az MKB-nál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.