Categories
Írások

Reális az Egyesült Államok területi bővítése?

Múlt héten Donald Trump megválasztott amerikai elnök a floridai villájában tartott sajtótájékoztatóján az Egyesült Államok több területi követelését is megfogalmazta. Többek között beszélt Kanadának az Egyesült Államokhoz való csatolásáról, Grönland megszállásáról, a Panama-csatorna visszavételéről és a Mexikói-öböl átnevezéséről. A merész állításokat érdemes egyfajta tárgyalási stratégiaként kezelni, amellyel a Kanadával való kedvezőbb kereskedelmi megállapodást, az Arktiszra kapuként szolgáló grönlandi katonai bázisok megszerzését és a Panama-csatorna mentén kialakult kínai befolyás visszaszorítását kívánja elérni. A háttérben meghúzódó okok mellett végigvesszük a területi követelések realitását és az esetleges gazdasági hatásokat.

Kanada csatlakozása évtizedekig bebiztosítaná a Demokrata Párt választási győzelmét

Kanada és az Egyesült Államok természetes egységet alkot

A mar-a-lagó-i sajtótájékoztatón elhangzott tervek közül Kanada Egyesült Államokhoz való csatolása a legkevésbé reális elképzelés. Amennyiben mégis megtörténne, az USA jelenlegi 346 millió fős lakossága további 41,5 millió fővel bővülne, azonban még így is több mint egymilliárd fővel lemaradva a második legnépesebb Kínától. Amennyiben egyetlen tagállamként csatlakozna Kanada, a legnépesebb tagja lenne az Egyesült Államoknak, gazdasági tekintetben pedig a 2,51 ezer milliárd dolláros GDP-jével Kalifornia és Texas után a harmadik. A számos elérhető előrejelzés szerint Kína a 2030-as évtized első felében fogja leelőzni az USA-t a gazdasági méret szempontjából. Kanada csatlakozásával azonban ez a dátum becslések szerint 2-5 évvel későbbre tolódna. Kanada belépésével a kibővült szuperállam területe több mint kétszeresére, 19,5 millió négyzetkilométerre nőne, lehagyva ezzel a 17,1 millió négyzetkilométeres Oroszországot. Donald Trump azzal érvelt a két ország egybeolvadása mellett, hogy a 49. szélességi kör mentén meghúzott mesterséges határvonal kettészakítja az Észak-Amerikában kialakult földrajzi, történelmi, gazdasági és kulturális egységet.

Harminc százalékos adócsökkentés és felforduló egészségügy

Az Egyesült Államokba való belépéshez számos gazdasági és jogi változtatást kellene meghoznia Kanada új kormányzatának és törvényhozásának. A jogrendszer mellett a legnagyobb módosítást az adórendszerben kellene végrehajtani. Kanada tartományonként eltérő és kétszintű vállalati nyereségadója egységesen 21 százalékra csökkenne, a személyi jövedelmeket érintő sávos adózás mértéke kis mértékben növekedne, az 5-15 százalék közötti forgalmi adó pedig megszűnne. Donald Trump kijelentése szerint Kanada csatlakozása a lakosság érdekeit is szolgálná, hiszen biztosított lenne a védelmük, illetve jelentős – állítása szerint 60 százalékos – adócsökkentést lehetne végrehajtani. Kanada éves adóbevételei a bruttó hazai össztermék 35 százalékát érik el, míg az Egyesült Államok esetében ez csupán 25 százalék, így inkább a 30 százalékos tehercsökkenés a reális. A közteherviselés átalakítása következtében az egészségügy is reformra szorulna, mivel míg Kanadában az ellátórendszert közel 80 százalékban az állam finanszírozza, addig az USA-ban ez az arány hozzávetőlegesen mindössze 15 százalék.

Az alkotmányos berendezkedés következtében politikai öngyilkossággal érne fel a Republikánus Párt számára Kanada csatlakozása

A jelenlegi demográfiai helyzet szerint az Egyesült Államok Kongresszusának alsóházában 750-800 ezer állampolgárra jut egy képviselő, így az egyetlen államként való belépést követően Kanada 52-55 honatyával rendelkezne, a képviselőház létszáma pedig 487-490 főre bővülne. A közvetett elnökválasztás szempontjából lényeges elektori kollégium 54-57 taggal gyarapodna, a Szenátus pedig kettővel. Abban az esetben, ha Kanada a 10 tartomány felosztása szerint csatlakozna az Egyesült Államokhoz (a három egyéb terület tartományokba való beolvasztását követően) a Kongresszus felsőházának lélekszáma hússzal nőne.

Számos közvélemény-kutatást készítettek a kanadai lakosság USA-beli pártokat érintő preferenciáiról. Kivétel nélkül mind azt mutatta, hogy a kanadai választópolgárok között a Demokrata Párt támogatottsága 60-70 százalék közötti. A Republikánus Pártnak a korosztályok tekintetében az 50 év alattiak esetében van többsége. Ennek következtében a túlnyomórészt demokratákkal szimpatizáló választói tömeg beléptetése évtizedekre nyúló politikai hatásokat okozna. A szintén demokratákkal szimpatizáló Kaliforniánál is több elektori szavazattal rendelkező egységes Kanada tagállam a következő 5-6 választáson bebiztosítaná a Demokrata Párt számára nemcsak az elnöki pozíció elnyerését, hanem a képviselőházi többséget is. Mivel a Szenátusban a tagállamok reprezentációja egyenlő, a többség tekintetében nem lenne a bővülésnek ekkora torzító hatása. Azonban amennyiben a tartományi felosztás szerint 10 államként társulna Kanada, a felsőházi erőviszony is előre eldőlne.

Az Environics Institute felmérése szerint a tavalyi választáson a kanadai lakosság 75 százaléka Kamala Harrist támogatta Donald Trumppal szemben, míg négy évvel ezelőtt Joe Biden népszerűsége még ennél is magasabb, közel 85 százalékos volt. Összességében a kanadaiak 60 százaléka jó véleménnyel van az Egyesült Államokról, azonban mindössze 15 százalékuk kíván csatlakozni.

Kedvezőbb kereskedelmi megállapodás és arktiszi befolyásszerzés Trump valódi célja

A jégsapka olvadásának következtében a sarkkörön keresztülvezető kereskedelmi útvonalak felértékelődnek, az itt található értékes nyersanyagok pedig kibányászhatóvá válnak. Az Arktisz biztonságpolitikai jelentőségénél csupán a gazdasági súlya nagyobb. Az eddigi rendkívül kedvezőtlen klíma enyhülésével a terület igen értékes halászati zónává válik, emellett ritka nyersanyagokban (kőolaj, földgáz, nikkel, vasérc, gyémánt, ólom, cink) és építőipari alapanyagokban (kő, építési minőségű homok és kavics) is gazdag. Egy 2012-es becslés szerint a Föld addig feltáratlan kőolajkészleteinek a 13 százaléka (90 milliárd hordó), a földgáznak pedig közel harmada található az Északi-Sarkon. Ezen erőforrások kiaknázása érdekében elengedhetetlen Kanada északi része, ezért javasolta Donald Trump a két ország egybeolvadását. Célja elérése érdekében a „gazdasági erő” alkalmazását is kilátásba helyezte, ami alatt a büntetővámok kivetésére gondolt.

Kanada az Egyesült Államok második legjelentősebb kereskedelmi partnere, minden egyes nap átlagosan közel 2 milliárd dollárnyi áru halad át a két ország közötti határvonalon, azonban jelentős kereskedelmi deficit keletkezik. Az USA Kanadából származó importjának mintegy 40 százalékát az energiahordozók és az áram adja. 2022-ben az elektromosság exportján mintegy 6 milliárd dollárt keresett Kanada. Emellett az ország a kőolaj-kitermelésének mintegy 60 százalékát – szinte a teljes exportját – az Egyesült Államok vásárolja fel. Az északi nemzet déli szomszédjába irányuló áruforgalmának második legjelentősebb, mintegy 20 százalékos részesedésű termékcsoportja a gépjárművek, alkatrészeik és egyéb gépek. Amennyiben Kanada nem csatlakozik az Egyesült Államokhoz, Trump 25 százalékos importvám kivetését ígérte meg. Ezen túlzó követelésekkel feltehetően azonban a kedvezőbb kereskedelmi feltételeket akar kiharcolni, megreformálva a még általa 2020-ban kötött és a korábbi NAFTA (North American Free Trade Agreement) szerződést felülíró USMCA (United States-Mexico-Canada Agreement) megállapodást. Az új megállapodás értelmében a vámmentesség megőrzése érdekében megemelték például a gépjárművek esetében a kontinensen készített alkatrészek minimális részarányát a korábbi 62,5 százalékról 75 százalékra, illetve a minimálbér mértékét is meghatározták.

Az Északi-sark a 21. századi geopolitikai rivalizáció egyik legfontosabb hadszíntere. A régió jelentőségéről az Oeconomus oldalán is jelentek meg elemzéseink itt és itt. Az Egyesült Államok számára biztonsági szempontból kiemelt jelentőségű Kanada területe. Korábban a sarkkör mentén Alaszka, Kanada és Grönland területén húzódott az a radarlánc, amely a Szovjetunió területéről érkező támadást volt hivatott jelezni. Ezt a rendszert azonban a hidegháború lezárultát követően megszüntették. Az elmúlt két évtizedben azonban az USA két fő riválisa, Kína és Oroszország terjeszkedni kezdett a régióban. 2000-es beiktatását követően tíz nappal Vlagyimir Putyin már egy északi sarkon keresztülhaladó jégtörő hajón tartott beszédet, 2007-ben pedig egy tengeralattjáró segítségével egy orosz zászlót helyeztek el a tengerfenéken. Kína sem tétlenkedik, 2018-ban Hszi Csin-ping kínai elnök a sarkköri selyemút létrehozását jelentette be. A fokozódó északi fenyegetettségnek köszönhetően az Egyesült Államoknak ismét szüksége van egy korai jelzőrendszer kiépítésére és az északi-sarki tevékenységek megfigyelésére. Ugyanezen érvek mentén az újraválasztott elnöknek a mintegy 2,2 millió négyzetkilométeres területű Grönlandra is szüksége van.

Grönlandi kincsesbánya

A dán koronához tartozó terület ugyan a Föld legnagyobb kiterjedésű szigete, mégis csupán 57 ezren lakják. A dán telepesek először a 18. század elején jelentek meg területén, hogy innen biztosítsák az atlanti-óceáni közlekedési útvonalakat.  Bár a grönlandi lakosok csak 1953-ban lettek hivatalosan is dán állampolgárok, azonban 1979-ben viszonylag nagy fokú önállóságot harcoltak ki maguknak. 46 éve rendelkeznek önkormányzati joggal, azonban a sziget külpolitikáját, védelmi politikáját és alkotmányos berendezkedését a dán kormányzat alakítja, továbbá a hivatalos pénznem is a dán korona. Az európai országtól éves szinten 500-700 millió dollárnyi támogatást kapnak, ami az éves költségvetésük 60 százaléka, és a GDP közel ötöde. 1973 és 1985 között a sziget az Európai Uniónak is része volt, azonban az autonómia elnyerését követően visszavonták tagságukat. A kilépés elsődleges oka az 1982-es népszavazás volt, ahol a halászati korlátozások miatt a válaszadók 53 százaléka a kilépést támogatta. Az USA-ba való beolvadás a Dániától való jogi és pénzügyi függőség miatt esélytelen. Emellett a grönlandi lakosság túlnyomórészt szuverenista, a választásokon rendre elszakadáspárti politikai erők győzedelmeskednek. Közvélemény-kutatások szerint a lakosság háromnegyede nagyobb befolyást akar szerezni a rendvédelem, partiőrség, bányászat és az igazságszolgáltatás területén.

Amennyiben mégis megtörténne az egyesülés, az alacsony lakosságszám miatt nem önálló államként, hanem Puerto Ricohoz vagy Guamhoz hasonlóan külbirtokként csatlakoznának az Egyesült Államokhoz. Ebben az esetben kongresszusi reprezentációval nem rendelkeznének, csupán egyetlen szavazati joggal nem rendelkező képviselőt delegálhatnának az alsóházba. Békés úton azonban az egybeolvadásra csekély az esély, a legtöbb, amit Donald Trump elérhet az a Marshall-szigetekkel vagy Mikronéziával kötött szerződéshez hasonló megállapodás, amelynek keretében katonai bázisok átadásáért cserébe pénzügyi támogatást és katonai védelmet adnának Grönlandnak. Jelenleg egyetlen bázissal (Thule) rendelkezik az amerikai hadsereg Űrhadereje. A grönlandi nevén Pituffik bázist a hidegháborút követően pár évre átadták a grönlandi kormányzatnak, azonban stratégiai jelentősége miatt visszavásárolták.

Az Egyesült Államok történetében nem példa nélküli a területvásárlás, számos egyéb eset mellett a leghíresebbek az 1804-es Louisiana szerződés, (francia gyarmati területek megvásárlása Napóleontól 15 millió dollárért) vagy Alaszka 1867-es 7,2 millió dolláros megvétele. Dániától legutóbb 1917-ben vásároltak területet: 25 millió dollárért a Virgin-szigeteket. Grönland megszerzésére többször tettek kísérletet az amerikai elnökök; 1946-ban 100 millió dollárnyi aranytömböt ajánlott fel Harry Truman a területért, amit azonban visszautasítottak. Ezt követően az 1990-es években ismét próbálkoztak, és Donald Trump már 2019-ben is beszélt a sziget felvásárlásáról. A csere értékét nehéz meghatározni, Alaszkát inflációval korrigálva mai értéken közel 160 millió dollárért vásárolták meg, azonban Grönland területe közel 25 százalékkal nagyobb, így kiadva a 200 millió dolláros becslést. Ebbe azonban nem számítják bele a sziget stratégiai jelentőségét és a rajta található nyersanyagok értékét. Ezeket is figyelembe véve több milliárd dolláros is lehetne a vételi ár.

Kanadával szemben Grönland és a Panama-csatorna megszerzése érdekében Trump a hadsereg bevetését sem zárta ki. Ezzel az egyik szövetséges NATO-tagállammal kerülne konfliktusba az Egyesült Államok, ami a védelmi szervezet szétesésével fenyegetne, illetve felbátorítaná a világ autoriter vezetőit az agresszív területszerzésre. Kanadához hasonlóan az újraválasztott elnök kijelentéseire érdemes tárgyalási alapként tekinteni, amellyel a grönlandi amerikai katonai bázisok létrehozását akarja elérni. Terve széles körű ellenállást váltott ki, Anthony Blinken jelenlegi amerikai külügyminisztertől kezdve grönlandi politikusokon és a dán miniszterelnökön, Mette Frederiksenen át egészen Emmanuel Macron francia elnökig. Az USA követeléseire reakcióként a dán király, X. Frigyes decemberben megváltoztatta az ország címerét, az új verzióban nagyobb hangsúlyt kapnak a Grönlandra és a Feröer-szigetekre utaló motívumok.

Grönland területének kétharmada az északi-sarkkörön belül található, így rendkívül kedvezőtlen időjárási adottságokkal rendelkezik. Az autonóm terület 80 százaléka egész évben hótakaróval borított, amely vastagsága bizonyos helyeken eléri a három kilométert is. A masszív jégtömeg a Föld édesvízkészletének a 7 százalékát tartalmazza. A jégsapka azonban gyorsuló ütemben, jelenleg átlagosan évente 270 milliárd tonnával fogy. Ennek következtében azonban a jelenleg csupán 0,002 százalékos megművelhetőségi arány növekedni fog. Grönlandon található egy, a Grand Canyonnál is hosszabb völgy, amely az olvadás hatására beltengerré és értékes termőfölddé válhat. Az erőforrások tekintetében azonban a sziget igazi jelentőségét az értékes nyersanyagai adják. A ritka ásványi anyagok negyede, továbbá a Föld hatodik legnagyobb uránkészlete található Grönlandon. Előbbi az elektromos eszközök gyártásához, utóbbi pedig az energiafüggetlenség eléréséhez elengedhetetlen mind az Egyesült Államok, mind pedig Európa számára. Ezenfelül az autonóm terület Irakkal megegyező mennyiségű kőolajjal és földgázzal rendelkezik, ami mindkét államszövetség (USA és EU) esetében nagyban hozzájárulna az orosz energiahordozókról való leváláshoz.

A geopolitikai jelentőség és a nyersanyagok miatt Kína is befolyásszerzésre törekszik az előző évtized közepétől kezdve. Három bánya megvásárlása mellett hitelt is nyújtottak a grönlandi kormányzatnak a nuuki repülőtér bővítésére. Az USA nyomására Dánia két bányavásárlást és a reptér fejlesztését blokkolta, így a fővárosi légikikötőt jelenleg a dán kormányzat tartja fenn. Az amerikai ellenkezéssel szemben Kínának mégis sikerült a kvanefjeldi uránlelőhely készleteinek 12 százalékát megvásárolni a blokkolást megelőzően.

Tárgyalási alap Panama lerohanása

A mar-a-lagó-i beszédben felsorolt három követelés közül a Panama-csatorna fölötti befolyás visszaszerzése a leginkább reális. A Csendes-óceánt az Atlanti-óceánnal összekötő csatornát Franciaország kezdte el építeni 1881-ben, de a beruházás az évtized végére kudarcba fulladt. Az ekkor félig kész projektet végül az Egyesült Államok vette meg 40 millió dollárért, majd 1904 és 1914 között fejezték be. Az építkezés során 38 ezren haltak meg és akkori értéken 375 millió dollárba került (mai értéken kb. 15 milliárd dollár), így az Egyesült Államok történetében a leghalálosabb és az autópálya-rendszer után a második legnagyobb költségű infrastrukturális beruházás. A 82 kilométer hosszú átkelő ezt követően az USA tulajdonában maradt és kiegészült mindkét partszakaszon egy 8 kilométer széles gazdasági övezettel. A Panama-csatorna Zónában számos amerikai támaszpont működött. A csatorna felügyeleti jogát végül az 1977-es Torrijos-Carter szerződéssel adták vissza Panamának. A megállapodás értelmében az USA 1979-1999 között teljesen kivonul a régióból és 345 millió dollár támogatást nyújt a közép-amerikai országnak a katonai létesítmények civil használatba vételéhez. Az eredeti indoklás szerint a közép-amerikai ország területi integritásának a helyreállítása érdekében adta vissza Jimmy Carter a csatornát és az azt övező gazdasági területet Panamának, azonban rendkívül költséges is volt fenntartani a több mint tucatnyi katonai központot.

A csatorna kiemelt stratégiai jelentőséggel bír az Egyesült Államok számára, ez a legrövidebb vízi útvonal  a hadi és kereskedelmi hajók számára a két partszakasz között. A közlekedési folyó globális jelentősége sem kisebb, minden évben közel 15 ezer kereskedelmi hajó megy keresztül rajta, amelyek a globális kereskedelmi volumen hat százalékát szállítják. Évente közel 300 milliárd dollárnyi áru halad át az átjárón, az Egyesült Államok konténerforgalmának pedig a 40 százaléka.

Az elmúlt évtizedben Kína egyre inkább terjeszkedni kezdett a csatorna mentén, ezzel gazdasági és védelmi kockázatot okozva az USA számára. 2016-ban egy 900 millió dollárért megszerezték az átkelő mentén fekvő egyik legnagyobb colóni kikötőt, a Csendes-óceánra nyíló Hutchinson kikötő lízingszerződését pedig 2021-ben hosszabbították meg 25 évvel. A kínai vezetés 2018-ban jelentette be, hogy 1,4 milliárd dollárért megépítik a csatorna negyedik hídját, amit az akkori elnök az ország történetének ötödik legjelentősebb beruházásának nevezett. A fokozódó gazdasági jelenlét következtében már 140 ezer kínai állampolgár él a közép-amerikai országban, ezzel a teljes népesség 4 százalékát adva.

A kínai befolyás visszaszorítása érdekében Donald Trump már első elnöksége alatt tervezte a Panama-csatorna körüli gazdasági övezet visszavásárlását. Grönland mellett a közlekedési folyosó megszerzésére sem zárta ki a katonaság bevetését. A tranzakcionista külpolitikát folytató republikánus elnök feltehetően azonban csak az amerikai hajók számára kedvezőbb tranzitdíjakat és az ázsiai beruházások blokkolását akarja kikényszeríteni Panamától. A diszkriminált áthaladási díj azonban a nemzetközi szerződések miatt nem megvalósítható. Jelenleg a tranzitdíj pár tízezer dollártól kezdve esetenként a milliós nagyságrendet is elérheti. A csatorna a GDP 5-6 százalékával megegyező bevételt generál a panamai kormányzat számára, a tavalyi évben ez mintegy 5 milliárd dollárt jelentett. Az átkelő működtetéséből származó jövedelem adja az állami költségvetés több mint negyedét. A csatorna visszaszerzésével az Egyesült Államok ugyan kiterjeszthetné az eddig is jelentős befolyását a nemzetközi tengeri kereskedelemre, azonban egy gazdasági válságot eredményezne Panamában.

Junior kutató |  Megjelent írások

A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szakán végzett közgazdász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója.

Iratkozzon fel hírlevelünkre