Kincs, ami nincs: A szíriai olajra fáj a nagyhatalmak foga?
OecoGlobus » Kincs, ami nincs: A szíriai olajra fáj a nagyhatalmak foga?
Gyakran visszatérő vád, hogy az Egyesült Államok az olaj megkaparintása miatt kezdett háborúkba a Közel-Keleten. Ha ennek volt is igazságtartalma régen, mostanra az amerikaiak a világ legnagyobb olajtermelő országává nőtték ki magukat, így nem szorulnak a közel-keleti energiahordozókra. Különösen nem Szíria egyébként sem túl jelentős készleteire. Ennek ellenére máig nagyjából kétezer fős amerikai katonai kontingens állomásozik az országban. Egyrészt az Iszlám Állam sejtjeinek felszámolására, másrészt nem is titkoltan a kurd területeken található olajmezők őreként. Bassár al-Aszad szíriai elnök hatalmának megdöntésével azonban az olaj- és pénzcsapok elzárása okafogyottá, sőt kifejezetten károssá vált. A kormányerők és a kurdok kiegyezése után pedig felmerül a kérdés: mi lesz az amerikaiakkal? A szír energiaszektor állapota katasztrofális: egykori exportőrből mára importőrré vált. Vajon visszatérhetnek a nemzetközi vállalatok, köztük a magyar MOL? Enélkül a szír gazdaság aligha fog talpra állni.
Nincs sok, de az fontos
Szíria közel-keleti viszonylatban nem tartozik az energiahordozókban gazdag országok közé. Amerikai becslések szerint nagyjából 2,5 milliárd hordó olajkészlettel rendelkezik, ami eltörpül Szaúd-Arábia 300 milliárd hordós, Irán 155 milliárd hordós, vagy Irak 147 milliárd hordós adatai mellett. Ugyanez a helyzet a földgázzal is: 240 milliárd köbméteres (BCM) készlete világszinten a 42. helyre elég.
A 2011-ben kirobbant polgárháború előtt az energiahordozók mégis fontos szerepet töltöttek be az ország gazdaságában, a GDP mintegy ötödéért feleltek. A szíriai olajkitermelés 1996-ban járt a csúcson napi nagyjából 600 ezer hordóval, de még 2010-ben is a napi 400 ezer hordót közelítette, földgázból pedig évi 8,7 milliárd köbmétert nyertek ki. Ez a mennyiség bőven elég volt az ország belső szükségleteinek kielégítésére, és még exportra is jutott. Ekkor a legfőbb vásárlók még európaiak voltak: Németország (32%), Olaszország (31%) és Franciaország (11%).
Az ábra itt hivatkozható: https://app.flourish.studio/visualisation/22114216/edit
Exportőrből importőr
A háború kirobbanásával azonban az olaj- és gázmezők jelentős része egyrészt különböző milíciák kezére jutott, másrészt a harcok következtében súlyosan megrongálódott. Az Iszlám Állam 2014-2019-ig tartó uralma alatt bevételeinek jelentős részét az energiahordozókból szerezte: emiatt az infrastruktúrák a koalíciós erők, illetve az oroszok légicsapásainak célkeresztjébe kerültek. A kitermelés szélsőségesen bezuhant: az olajé tavaly napi 40 ezer hordóra, a földgázé is harmadára csökkent.
Ez azt jelentette, hogy Szíria exportőr országból egy bő évtized leforgása alatt importőrré vált. A hiányt főként iráni szállítmányokból; lényegében segélyekből fedezték. Ezek a Hajat Tahrír as-Sam tavaly decemberi hatalomátvételével egyik napról a másikra leálltak. Teherán rögtön egy 30 milliárd dolláros cechhel jelentkezett be az új rezsimnél, mondván eddig nagyjából ilyen értékben hiteleztek olajat. Damaszkusz erre azzal vágott vissza, hogy 300 milliárd dollárt követelnek az országban okozott károkért.
A vita azonban nem oldja meg Szíria súlyos energiahiányát. Az iráni szállítmányokat egyelőre főként Szaúd-Arábia, Törökország, illetve Katar és Azerbajdzsán próbálja pótolni. Minap Katar jelezte, hogy Jordánián keresztül szállítana földgázt.
Kié most a szíriai olaj?
Ami a saját kapacitást illeti, a működő szíriai olajmezők jelentős része – a becslések 70-90 százalékig terjednek – most kurd ellenőrzésű területeken találhatók. Az amerikai vállalatok által is végzett kitermelés fölött az Egyesült Államok nagyjából kétezer katonája őrködik. Az energiahordozókból eddig legfeljebb a fekete piacon jutott valamennyi a Bassár al-Aszad vezette kormánynak, illetve a bevételekből osztottak vissza Damaszkusznak.
Híradások szerint ez hosszú évek után februárban változott: olajszállítmányok indultak a kurd területekről. Márciusban pedig kiegyeztek a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és a szíriai kormány, ennek értelmében a kurd milíciák beolvadnak majd a szír hadseregbe. Az ördög azonban a részletekben rejlik: nem világos, hogy mi lesz az ott állomásozó amerikai katonák, és az olajvagyon sorsa, amelyről Donald Trump még 2019-ben úgy nyilatkozott, havi 45 millió dollárt hoznak a konyhára. Meg nem erősített sajtóinformációk szerint a kiegyezést az Egyesült Államok is támogatta, egyrészt a szíriai rendezés érdekében, másrészt mert nem látta biztosítottnak a kurd autonómiát az új kormány és Törökország nyomásának szorításában. A kurdok mindenesetre jelezték: hajlandók akár átadni az infrastruktúra feletti irányítást, amennyiben minden tartomány – így ők is – megfelelően részesülnek a bevételekből.
Szankciók fojtják meg az ágazatot
A termelés felpörgetésének akadálya azonban mára kevéssé a biztonsági helyzet, mint inkább a nemzetközi szankciók. A háború kirobbanása előtt több nemzetközi vállalatnak, így a holland-angol Shellnek, a francia Totalnak, a kanadai Suncornak jelentős befektetései voltak az országban.
Sőt, ahogy Magyarország szerepvállalását latolgató elemzésünkben emlékeztettünk, a MOL horvát leányvállalatán, az Inán keresztül még 1998-ban, majd 2004-ben vásárolta be magát két szíriai olaj- és gázmezőbe. Akkori árfolyamon majd egymilliárd dolláros befektetést követően 2006-ban megindult, 2011-re pedig csúcsra járt a termelés. Ez akkor napi 20,3 ezer hordót jelentett (összehasonlításképpen, ma ~32 ezer hordó a hazai kitermelés). A háború és a szankciók azonban 2012-ben véget vetetettek a jövedelmező – Hernádi Zsolt akkori nyilatkozata szerint havi 60 millió dollárt buktak – üzletnek. A gáz- és olajmezőket azóta hol a kormányerők, hol az Iszlám Állam, vagy más szervezetek uralják. Hogy visszatérhet még a MOL Szíriába, arról a cég elnök-vezérigazgatója a Mandineren elmondta, korai még a kérdésre választ adni.
Habár az új vezetés energiaügyi minisztere már megüzente, szívesen látják a külföldi befektetőket, aligha sieti el a visszatérést a többi nemzetközi vállalat sem, amíg nem rendeződik egyértelműen a biztonsági helyzet, illetve nem oldják fel a szankciókat.
Az sem világos, hogy a korábbi rezsimmel megkötött szerződések jogfolytonosak-e. Senki nem tudja, milyen állapotban van az infrastruktúra, mennyibe kerülne helyrehozni, és egyáltalán mi maradt a föld mélyén az elmúlt évek szabad rablása után.
Egyébként vannak még lehetőségek is: a Szíria tengerpartjai mentén húzódó úgynevezett kizárólagos gazdasági övezetet (EEZ) még nem tárták fel, de minden valószínűség szerint további készleteket rejthet. Ezek, illetve egyáltalán az ország készleteinek kiaknázásáért szívesen bejelentkeznek más államok, például Törökország vagy Szaúd-Arábia.
Miért fontos ez Európának?
Az energetikai szektor nélkül Szíria gazdaságának esélye sincs talpra állni, akkor pedig marad az instabilitás, és a migráció veszélye.
Ha az európai vállalatok nem aratják le a profitot, majd jönnek mások.
Idővel Szíria transzferország lehet: akár az úgynevezett arab gázezetéken keresztül egyiptomi és izraeli gázt szállíthat.
Megvalósulhat a régóta dédelgetett projekt, hogy Szírián és Törökországon keresztül katari gáz jusson Európába – bár ezt Doha nemrégiben spekulációnak nevezte.
Hozzájárulhat a térség, köztük Libanon, vagy akár Európa energiaéhségének csillapításához.
Külpolitikai szakértő, újságíró, sajtóreferens. Tizennégy évig dolgozott külpolitikai újságíróként és szerkesztőként, elsősorban a Magyar Nemzetnél. Szakterülete a Közel-Kelet és Észak-Afrika. Újságíróként a térség több országában és konfliktusövezetben járt. Tudósított többek között Izraelből és Palesztinából, Libanonból, Irakból, Törökországból, Jordániából és Szaúd-Arábiából, de járt Ukrajnában, Hegyi-Karabahban és Cipruson is.
