Categories
OecoGlobus

🌎 Hatalmas növekedési lehetőség előtt áll a napelem piaca – OecoGlobus

☀️ 2020-ban az EU teljes áramfogyasztásának több mint öt százalékát fedezték a napelemek, mely mutató négyszeresére lenne emelhető 2040-ig. Az Európai Bizottság összegzése alapján az elmúlt egy évtizedben ötödére mérséklődött a fotovolatikus rendszerek költsége, köszönhetően az EU megújuló energiát támogató szabályozásának. Egy évtized alatt a napelem-kapacitás több mint triplájára emelkedett, miközben 2011-ben még csak éppen meghaladta az 50 GW-t, addig 2021-ben már megközelítette a 160 GW értéket. 2025-ig cél a 320 GW, míg az évtized végére 600 GW. Az EU a fejlesztés támogatása érdekében 2027-től kezdve a háztartások, 2029-et követően pedig a kereskedelmi ingatlanokat építők számára tette kötelezővé a napelemrendszerek üzembe helyezését új építkezés esetén. Összességében az új beruházások éves szinten kilencmilliárd köbméter földgázhasználat kiváltására is alkalmasak, melyekkel tovább lenne mérsékelhető az Oroszország felé történő kitettség.

🇭🇺 Magyar kutatók közreműködésével készült 2019-es Renewable and Sustainable Energy Reviews-ban megjelent tanulmány is rámutatott arra, hogy az EU teljes elektromos áram fogyasztásának közel egynegyede kiváltható lenne szimplán háztetőre szerelhető napelemrendszerekkel. Mindez éves szinten akár 680 TWh energiát jelentene. Budapest Szolár Térkép elkészítésével fény derült arra, hogy Budapesten a háztetőkre helyezhető napelemek nagyságrendileg 5000 MW kapacitás kiépítésére alkalmasak. Összehasonlításul, ez az érték a Paksi Atomerőmű kapacitásának két és félszeresét, illetve jelenleg a fővárosi tetőkön elhelyezett napelemek ötvenszeresét jelenti. Hazánkban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján 2022 október elejére a napelemkapacitás megközelítette a 3680 MW értéket, amely közel 25 százalékkal magasabb a 2021-es év végi értékhez képest. Várhatóan az idei évben a napelemhálózat bővítés új rekordot fog dönteni. 2021-ben összesen 828 MW új kapacitást helyeztek működésbe, míg idei év első tíz hónapjában már 724 MW-os bővülés valósult meg.

⚡ A megújulók, köztük a napelemek, egyik legnagyobb kihívása a tárolás, illetve az energiabiztonság megteremtése. Egy magyar fejlesztés, a NN Power Cube egy konténerbe telepített szünetmentes rendszeren keresztül igyekezne biztosítani a szükséges energiát. A megoldás nyolc hónapon keresztül tudna ellátni egy 50-600 négyzetméter alapterületű családi házat. Például Keszthely alapvető szolgáltatásait (például közigazgatás, közlekedés, egészségügy, stb.) 30 ilyen berendezéssel lehetne több napon keresztül biztosítani.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: https://www.oeconomus.hu/irasok/oroszorszag-europai-importfuggosege/

Külső senior elemző | Megjelent írások

Nándor a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott pénzügy mesterszakon. Több mint nyolc év munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál, főleg pénzügyi és stratégiai tanácsadási területeken. Mélyreható tapasztalattal rendelkezik iparági és stratégiai elemzések készítésében. Elemzéseiben főként a digitális transzformációra, pénzügyi és energetikai szektorokra koncentrál.

Iratkozzon fel hírlevelünkre