A „Hosszú Menetelés” Mao stratégiájának elnevezése a kínai polgárháborúban, mely során a túlságosan erős nagyvárosokat fokozatosan bekerítette a környező vidék elfoglalásával.
Hasonló stratégiát alkalmaz most is Peking: Befűzi a Globális Dél fiatal munkaerejét, mint például Mexikóban és Vietnámban, a saját termelési értékláncába, fokozatosan „bekerítve” a Nyugatot. Ennek során technológiai értelemben asszimilálja a helyi gazdaságokat a kereskedelmi (vonatok, kikötők, repülőterek) és digitális (5G állomások, IT/ipari szolgáltatások, berendezések) infrastruktúrájába. Érdemes megemlíteni, hogy a Huawei és a ZTE mára a világ telekom infrastruktúrájának felét szállítja le, a Globális Dél országaiban a dominanciájuk már 70 százalék felé jár!
Természetesen a Nyugat is előszeretettel helyezte ki termelését alacsonyabb munkabérű országokba, de annak elsődleges motivációja a termelési költség csökkentése volt. (Utóbbi Kínában eleve adott.) A fiatal és képzett munkaerő jelentősége azonban hamarosan teljesen más dimenzióba kerül: Az idősödés és az alacsony termékenység miatt a magas jövedelmű országok munkaképes korú népessége több, mint a negyedével zuhan majd 50 éven belül. (Néhány ország esetében, mint Japán és Dél-Korea, a háromnegyedével!). A Globális Dél azonban nem fog ilyen problémával küszködni, miközben a fogyasztása megközelíti a fejlett országokét.
Nem nehéz megjósolni, hogy hamarosan megkezdődik az államok közötti gyilkos verseny a modern gazdaságba integrálható fiatalokért. Ez a jövőben csak élesedni fog, és egyre szervezettebb formát fog ölteni, például csábító „betelepedési kedvezmény csomagok” formájában. Ennek középkori megfelelője egyébként a magyar királyok német földműves betelepítései, a hospesek szervezett behívása.
Nem mindegy azonban, hogy ideológiai okok miatt a helyi kultúrába legkevésbé integrálható és legkevésbé képzett bevándorlók érkezhetnek tömegesen és ellenőrizetlenül – ami valójában népvándorlás -, vagy döntően a név szerint meghívott szakemberek költöznek be. A különbség Németország és Svájc belső állapotain már most is jól látható.
Forrás:
China’s Long March through the Global South – Asia Times
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.