Mintha csak gúnyt akarnának űzni az elsősorban kamatfizetésekben, osztalékokban gondolkodó tankönyvi befektetés elméletből, rendkívüli emelkedés zajlott le az arany és a Bitcoin árfolyamában az elmúlt egy évben. A sárga nemesfém értéke nem kevesebb, mint 45 százalékkal, a kriptovalutáé pedig 75 százalékkal ugrott meg. Mindkét eszköz ára új történelmi csúcsot döntött, emelkedésük messze maguk mögé utasította például a részvényindexek és természetesen a kötvényalapok teljesítményét. Ez a fajta piaci mozgás nem véletlen, mondhatni tüneti jelenség: Ahogy januári elemzésünkben figyelmeztettünk rá, az amerikai kormányzat legfontosabb céljai, az adósságspirál elkerülése és az ipar megerősítése sem lehetséges a dollár drasztikus leértékelése nélkül. A kamatvágásokkal kapcsolatos érdekkonfliktus azonban mostanra példátlan feszültséget okoz a Fehér Ház és az elvileg független amerikai jegybank, a Fed viszonyában. Ennek a konfliktusnak a kimenetelét pedig árgus szemekkel figyeli a pénzügyi világ.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/24369743/
A Trump-kormányzat első kísérlete, hogy pusztán a kiadások lefaragásával (DOGE) és példátlanul magas vámok kivetésével tegyék rendbe az adósságválság szélén táncoló amerikai államháztartást, valamint beindítsák az amerikai ipar egyfajta reneszánszát, gyorsan kifulladt: kiderült, hogy bármilyen érdemi kiadáscsökkentés szükségessé teszi a szociális, az egészségügyi, vagy a védelmi kiadások példátlan lefaragását és felérne egy politikai öngyilkossággal. Szintén gyorsan kiderült, hogy az amerikai ipar mostanra olyan mély szimbiózisban él a külföldi, különösen a kínai alkatrész beszállítókkal, hogy a leválás – legalábbis rövid távon – nem is lehetséges: az importált kínai részegységek és ritkaföldfém termékek nélkül olyan alapvető eszközök, mint az autók és légvédelmi rakéták gyártása sem fenntartható. Így a kölcsönös gazdasági blokádig eszkalálódó amerikai-kínai vámháborúnak néhány hét után kompromisszummal kellett véget vetni. (Kifejezve ezt a felismerést, a korábbi „Nálunk van minden ütőkártya” megfogalmazás helyett Scott Bessent pénzügyminiszter fokozatosan a „kölcsönös tiszteletről” kezdett el beszélni Kínával kapcsolatban).
Trump B terve
Ezért, bár a vámrendszer felépítése fokozatosan, lépésről lépésre folytatódik, a Fehér Ház gazdaságpolitika súlypontja a „B tervre” helyeződött át: minél magasabb nominális növekedést elérni, sokkal gyorsabbat, mint az államadósság növekedésének sebessége, akár tartósan magas túlköltekezés és emelkedő infláció árán is. Tehát „kinövekedni” az adósságcsapdát. (Ami egyébként az eladósodott, többnyire fejlődő országok klasszikus megoldási kísérlete.)
Ezt a célt szolgálta a nemrég elfogadott Nagy Gyönyörű Törvény (Big Beautiful Bill) is, ami az adócsökkentéseivel tulajdonképpen az első Trump elnökség és Biden elnök nagyszabású és drága gazdaságélénkítési programjainak közvetlen folytatása. A visszafogottabb vámpolitikát, valamint a magasabb növekedés (és infláció) lehetőségét a piacok emelkedéssel hálálták meg – ledolgozva a vámok áprilisi bejelentése utáni zuhanásokat. Viszont a törvénycsomaggal elvesztegetésre került a történelmi lehetőség az államháztartás rendbetételére: a Nagy Gyönyörű Törvény 10 év alatt önmagában újabb 3-5000 milliárd dollárral emeli majd meg az amerikai államadósságot. A mostani, már most is nehezen felfogható 36 ezer milliárd dollárról 40 ezer milliárd fölé katapultálva azt. (Érzékeltetésképpen: ez megfelel 40 évnyi amerikai védelmi költségvetésnek, vagy a 84 millió lakosú Németország állami kiadásainak 20 éven keresztül.)
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/21477430/
Az adósság „kinövekedésének” és az amerikai ipar versenyképességének a legfontosabb összetevője azonban még mindig hiányzik: az alacsony kamatok és az általuk kiváltott dollárgyengülés.
Kiadáscsökkentés hiányában, az alacsony kamatok nélkülözhetetlenek az adósságállomány biztonságos menedzseléséhez. A a vámháború miatt elbizonytalanodó hazai gazdasági helyzetben pedig a vállalati beruházások, a céges és ingatlanpiaci hitelezés felpörgetéséhez. Egy olyan világgazdaságban továbbá, ahol a kínai vállalatok költségelőnye minimum háromszoros a hasonló amerikai termékekkel szemben, a magas vámok és az olcsó energia mellett a dollár leértékelése is nélkülözhetetlen a versenyképesség visszaszerzéséhez. (A mesterségesen gyengén tartott jüan problematikája egyébként évtizedek óta szálka az amerikai gazdaságpolitika, és különösen Donald Trump szemében.)
A Jerome Powell vezette amerikai jegybank, a Fed azonban hosszú ideje elzárkózik a kamatok érdemi csökkentésétől: érvelése szerint ugyanis az infláció veszélye nem múlt el, egyáltalán, még erősen kérdéses, hogy pontosan mekkora hatással lesz végül a radikális védővámok bevezetése az amerikai árakra. Ez természetesen jogos aggodalom egy jegybank részéről: Elég, ha a Trump elnök által kilátásba helyezett, a réz importra kivetendő 50 százalékos védővámra gondolunk: egészen addig, amíg az amerikai bányaipar nem alkalmazkodik és növeli meg a kitermelést – ami a fizikai valóságban hosszú éveket jelent – addig minden rezet tartalmazó eszköz gyártása, a villamosvezetékektől az elektronikai berendezéseken át a szélturbinákig, azonnal költségesebb lesz. Ugyanakkor felvethető, hogy a vámok által kiváltott inflációt szabad-e, érdemes-e kezelni magas kamatokkal? Hiszen az inflációt itt nem a gazdaság „túlfűtöttsége” okozza, éppen, hogy sokkhatás éri a gazdaságot.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/24402080/
Célkeresztben a Fed
A kormányzati politikával ezáltal alapvetően frontálisan szembe menő monetáris politika frusztrációt, és egyre példátlanabb politikai támadásokat váltanak ki a Fehér Házból: Trump elnök már egyenesen arról posztolt, hogy „egy idióta is el tudná vezetni a Fed-et”, csak jobban, mivel Powell „ostoba fajankó”.
Bessent pénzügyminiszter pedig szakított a Wall Street korábbi legszentebb íratlan szabályával, és magát a Fed-et, mint intézményt kezdte el kritizálni: „Meg kell vizsgálunk, hogy a Fed mint intézmény sikeres-e, a céljai teljesítését tekintve”.
Azaz: ha a Fed nem tudta megvédeni az Egyesült Államokat az elmúlt évek nagy inflációs hullámától, de nem is segíti a növekedést most, akkor mégis mire jó? (Bessent azóta még ennél is provokatívabb kijelentéseket is tett: „minek ül ott az a sok doktori fokozatos?”).
A kritikáknak, támadásoknak van jogos alapja. Emlékezzünk vissza, amikor például a Fed a Covid-járvány gazdasági (félre)kezelése utáni inflációt hosszú ideig „csak átmenetinek” gondolta. A késlekedésével pedig hozzájárult az amerikai lakosság – amely az 1970-es évek óta nem látott komoly inflációt – számára sokkoló, 2022-ben 9 százalékot is meghaladó áremelkedésekhez.
A napokban komolyan felmerült az is, hogy Trump kirúgja vagy lemondásra kényszeríti a Fed elnökét – akinek mandátuma normálisan csak jövő májusban jár le -, de a piaci szereplők heves reakcióit látva az amerikai elnök gyorsan visszakozott, egyelőre. Mindenesetre Kevin Walsh, aki jelenleg az egyik legvalószínűbb jelölt a Fed vezetésére, nyíltan gazdasági „rezsimváltást” sürget a Fed döntéshozatalában: azaz függetlenség helyett annak az ő vezetése alatt szorosan együtt kell működnie az amerikai Pénzügyminisztériummal.
A mindenkori amerikai kormány és a Fed között természetesen mindig is voltak konfliktusok. (Ahogy más országokban is.) Most azonban a Fed elleni támadások egy olyan időpillanatban érkeznek, amikor az amerikai pénzügyi rendszerbe vetett bizalom amúgy is világszerte csökkenőben van.
Hiszen az egyre gyorsuló tempójú eladósodással, a pénzügyi szankciók és vámok egyre nehezebben követhető és szélesebb kivetésével, de különösen a Damoklész kardjaként a piac feje felett lebegő rapid dollár leértékeléssel az Egyesült Államok egyre kockázatosabb országgá válik a külföldi befektetők szemében.
Mi lesz a dollárral?
Ne felejtsük el: a világ megtakarításainak döntő hányada dollár alapú eszközökben – bankszámlákon, kötvényekben, részvényekben – áll, legyen a megtakarító jegybank, kormány, vállalat vagy magánszemély. Ezeknek a megtakarítókra nézve példátlan veszteségeket jelentene a dollár drasztikus értékvesztése.
Természetesen Washington egyáltalán nem érdekelt abban, hogy a dollár gyengülése kaotikus legyen: hiszen ez pánikot, tőkemenekítést váltana ki a világ befektetői részéről az amerikai eszközökből. A cél az amerikai gazdaság újjáépítése, nem pedig a dollár alapú pénzügyi rendszer veszélybe sodrása. Mindenképpen érdekelt azonban a dollár tartós gyengítésében, és egy deviza leértékelése mindig könnyebben szokott menni, mint annak stabilizálása.
Ez a felismerés áll az alternatív megtakarítási eszközök – az aranytól a Bitcoin-ig – szárnyalása mögött.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
