🔎 A KSH 2021. február 16-án publikálta a 2020. negyedik negyedévre, illetve a teljes évre vonatkozó GDP-adatokat. Ez alapján 2020 az utolsó negyedévében az őszi hónapokhoz (harmadik negyedévhez) képest 1,1%-kal, 2019 azonos időszakához képest – a nyers adatok szerint – 3,7%-kal csökkent a gazdaság teljesítménye. 2020 egészét tekintve a GDP volumene 5,1%-kal maradt el az előző évitől, vagyis a tavalyi gazdasági teljesítmény – a válság ellenére – hozzávetőleg megegyezett a 2018-sal. (2019-ben 4,9%-kal bővült a GDP.)

📈 A harmadik negyedévben az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág húzta leginkább felfelé a gazdaság teljesítményét. További részletek a GDP adat második becslése során derülnek ki, 2021. március 2-án.

📖 A jelenlegi válság során különösen fontos szerepe van a célzott gazdaságösztönzésnek, amely hozzájárulhatott 2020 várnál kedvezőbb gazdasági teljesítményéhez. A 2021-es GDP, de a következő évek gazdasági fejlőse is a most elindított gazdaságélénkítésen múlhat. A koronavírus-járvány gazdasági hatásairól, és a válság kezelésére szolgáló intézkedésekről már korábban számos írásban tudósítottunk, (a témában készült korábbi cikkeink a bejegyzés alatt olvashatóak). Ugyanakkor a gazdaság élénkítése szempontjából fontosak a miniszterelnök által 2021. február 4-én a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara évadnyitó konferenciáján bejelentett intézkedések (Gazdaság-újranyitási Akcióterv). A következő hónapok lépéseiről a Miniszterelnök 2021. február 15-én közölt újabb elemeket.

⬆ A gazdaság újraindítása a munkahelyvédelemre és az adócsökkentésre épül. A gazdaság-újraindítási akcióterv három ütemben valósulhat meg: az első ütem január 1-jétől április 1-jéig, a második április 1-jétől július 1-jéig, a harmadik ütem pedig július elejétől októberig tart majd. A következő időszak intézkedéseiről nemzeti konzultációra is sor kerül. A válaszok ismeretében március 1-jével illetve április 1-jével, már döntés születhet a korlátozások fokozatos feloldásáról.

🎯 A jelenlegi válság lehetőséget ad a gazdaság megújulásának és struktúraváltásnak is. Az új irányok közé tartozik a zöldenergia, körforgásos gazdaság, magyar gazdaság teljes digitalizálása. Új agrár- és vidékfejlesztési stratégia is készül a következő 8-10 évre vonatkozóan. Emellett a hazai tulajdon arányának növelése is fontos cél lesz a gazdaságban, ahogyan a munkaerő, a vállalkozások és a gazdaságpolitika minőségének javítása, amely tényezők hozzájárulhatnak a sikeres válságkezeléshez, valamint az ország versenyképességének növeléséhez.

👣 A már elindított lépések közé tartozik: a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése, a lakásfelújításokhoz biztosított 6 millió forintos kedvezményes hitel – amelyből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás –, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, valamint a 25 év alatti fiatalok 2022-től bevezetendő szja-mentessége. Az új lakások építését is támogatja a csomag, a cél évi 40 ezer lakás megépítése lehet.

📊 A KSH által frissen publikált GDP-adatok kapcsán érdemes azt is látni, hogy a hazai gazdaság negyedik negyedéves teljesítménye (1,1%-os bővülés negyedév/negyedév alapon) meghaladta az Európai Unió (-0,5% negyedév/negyedév alapon) és eurózóna (-0,7% negyedév/negyedév alapon) átlagát. 2020 egészét tekintve az Európai Unió gazdasága 6,4%-kal esett vissza 2019-hez képest, míg az eurózóna 6,8%, vagyis évekkel korábbi szintekre esett vissza a gazdaság teljesítménye.

💾 Az eredeti cikk itt olvasható.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

#GDP #Magyarország #ipar #iparitermeles #feldolgozoipar #KSH #hazaigazdasag #gazdasag #termeles #gazdasgiteljesitmeny