Categories
OecoGlobus

Kis szigetország nagy problémákkal: Sri Lanka

🏝️Magyarországon kimondottan keveset hallunk az Indiai-óceán kis (népességszámát tekintve azonban hazánknál kétszer nagyobb) szigetországóról Sri Lankáról, a brit gyarmatbirodalom egykori tagjáról. A világgazdaság történéseit komolyabban követők néhány éve azonban már felfigyelhettek arra, hogy a kínai Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road), majd később Övezet és Út Kezdeményezés (Belt and Road Initiative) egyik sérülékeny pontjaként kezdték számon tartani, de valóban (csak) ez okozta az ország gazdasági összeomlását? Jelen bejegyzés erre keresi a választ.

💰 Ahhoz azonban, hogy megértsük a jelenkori problémák gyökerét vissza kell nyúlnunk a múltba. Az országban 2009-ig polgárháború dúlt és ezt követően a gazdaságpolitika a nemzetközi piacok helyett a helyi piacra és potenciálra kezdett fókuszálni. Ebből adódóan szerény volt és maradt az exportból származó bevétel, miközben az importfogyasztás folyamatosan emelkedett. Ma már Sri Lanka nagyjából 3 milliárd USD-vel többet importál, mint amennyit exportál évente, és ez a külföldi devizatartalékok elapadásához vezetett. Mindemellett az üzemanyag és az élelmiszerek hiánya miatt az árak az egekbe szöktek. Az országban az éves infláció jelenleg 30 százalék körül mozog. Állandóak az áramkimaradások és az alapvető gyógyszerek hiánya az egészségügyi rendszert az összeomlás szélére sodorta.

Az elmúlt hétvégén már az hangzott el, hogy kevesebb mint egy hétre való üzemanyag maradt az autóbuszok, a vonatok és a mentőautók üzemeltetéséhez. Az iskolák bezártak és az ország 22 millió állampolgárát arra kérték, hogy dolgozzon otthonról.

📦 Mielőtt az események drámaira fordultak volna a kormányzat már tárgyalt a Nemzetközi Valutaalappal egy 3 milliárd USD segélycsomagról. Gyakorlatilag az történt, hogy az ország kifogyott a külföldi fizetőeszközökből, így nem tudtak olyan importált termékekért fizetni, mint az üzemanyag. Az alapvető problémát tehát az okozza, hogy az ország devizatartalékai kimerültek. Májusban, a történelemben először nem tudta teljesíteni az államadóssághoz kapcsolódó esedékes törlesztését. A kormányzat az új típusú koronavírus járványt tette felelősség és rámutatott, hogy a turizmus visszaesése miatt elapadtak a szolgáltatásexport bevételei. Kiemelték továbbá, hogy 2019-ben számos templomot érintő robbantásos merénylet volt, amely eltántorította a turistákat. A szakértők azonban, a felelőtlen gazdaságpolitikát vádolják.

2019 végén az ország külföldi devizatartaléka ugyanis nagyjából 7,6 milliárd USD volt, mely 2020 márciusára 1,93 milliárd USD-re apadt és legutóbb a kormányzat arról számolt be, hogy mindössze 50 millió USD maradt. A szakértők rámutatnak arra, hogy a kormányzat számos szükségtelen infrastrukturális projektet valósított meg többek között olyan országokkal, mint Kína.

🧾 Az ország elnöke 2019-ben adócsökkentést hajtott végre, melynek eredménye éves szinten 1,4 milliárd USD kormányzati bevételkiesés volt. Először 2021-ben ütötte fel a fejét a devizahiány a kormányzat olyan eszközökhöz nyúlt, amely csak mélyítette a gazdasági problémákat (importhelyettesítés), és visszaesett a termésátlag. Ez pedig kimondottan végzetesnek bizonyult egy olyan országban, ahol jelentős az élelmiszerimport. Közvetlenül a tüntetések előtt a miniszterelnök a pénznyomtatáshoz kívánt fordulni, hogy legalább a dolgozók bérét kifizesse. Napirendre került a Sri Lankan Airlines privatizációja is, és az ország Oroszországhoz és Katarhoz fordult olcsóbb olajért. Sri Lanka az évek alatt 51 milliárd USD-nyi külföldi adósságot halmozott fel. Ebben az évben és a következő évben is 7 milliárnyi adósságot kell törleszteni, és az ország ennek kapcsán az IMF-hez fordult. Az IMF máris figyelmeztetett: azonnal emelni kell a jegybanki alapkamatot és az adókat, melyek a kölcsön feltételét képezik.

🆘 A Világbank már 600 millió USD kölcsönt jóváhagyott, India hasonlóan járt el és 1,9 milliárd USD-nyi és további 1,5 milliárd USD-nyi forrást biztosít leginkább az import fedezetéül. A G7-es országcsoport is ígéretet tett, hogy segíti az ország kölcsöneinek átütemezését. Sri Lanka 6,5 milliárd dolláros adósságot halmozott fel Kínával szemben és a két ország egyelőre tárgyal arról, hogy hogyan tudnák átütemezni az adósságot. A Kína felé fennálló adósság tehát, csak egy szeletét magyarázza a teljes képnek és nem elsődleges kiváltó oka volt az országban tapasztalt nehézségeknek.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

Európai válasz a kínai Egy Övezet Egy út programmal szemben – Oeconomus

🐲 A kínai vezetés 2013-ban vetette fel először az Egy Övezet Egy Út (One Belt One Road) programját, amely leginkább infrastrukturális fejlesztésekkel…Read More…

#srilanka #devizahiany #tuntetesek #import #kina

Kutatási igazgató | Megjelent írások

Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre