A közel-keleti Egyesült Arab Emírségek az utóbbi időben a világ harmadik legnagyobb aranyexportőrévé- és importőrévé vált. Mindez azért meglepő, mert nincs aranybánya az országban, a nemesfémmel kizárólag kereskednek. A kőolajról való leválás egy tudatos stratégia része, de az arannyal való kereskedelem számos kérdést vet fel, és az exportstruktúra átalakításának helyes iránya kapcsán is sokasodnak a kérdőjelek.
Az OEC (Observatory of Economic Complexity) adatai szerint 2022-ben az arany volt a világ hetedik legtöbbet forgalmazott terméke, közel 480 milliárd USD teljes kereskedelemmel. 2021 és 2022 között az arany exportja 9,38%-kal, 437 milliárd dollárról 478 milliárd dollárra nőtt. Az arany a teljes világkereskedelem 2,02%-át teszi ki. A majdnem két számjegyű növekedés nem meglepő, hiszen a nemesfém az első számú menekülőeszköz és magas inflációs környezetben, illetve geopolitikai konfliktusok közepette rendkívüli módon felértékelődik a szerepe és természetesen az ára is. Az aranypiac egészen koncentrált, ugyanis nagyjából azonos országok kereskednek vele:
Az ábra forrása: https://public.flourish.studio/visualisation/17570217/
Az ábra forrása: https://public.flourish.studio/visualisation/17570394/
Az ábrából látható, hogy 2022-ben az Egyesült Arab Emírségek 32,8 milliárd dollár értékben exportált aranyat, ezzel a világ 3. legnagyobb aranyexportőrévé vált. Ugyanebben az évben az arany volt a harmadik legfontosabb termék az ország kiviteli struktúrájában. Az Egyesült Arab Emírségekből származó kivitel fő célországai: Svájc (8,29 milliárd dollár), Hongkong (5,92 milliárd dollár), Törökország (3,41 milliárd dollár), India (3,22 milliárd dollár) és Kuvait (2,63 milliárd dollár). 2022-ben az Egyesült Arab Emírségek 57,1 milliárd dollár értékben importált aranyat, ezzel a világ harmadik legnagyobb aranyimportőre volt. Ugyanebben az évben az arany volt az első számú legtöbbet importált áru az Egyesült Arab Emírségekben. Az ország fő aranyimportőrei Mali (5,57 milliárd dollár), Oroszország (5,36 milliárd dollár), Ghána (4,68 milliárd dollár), az Egyesült Királyság (4,5 milliárd dollár) és Zimbabwe (4,46 milliárd dollár) voltak. A számokat látva némi szarkazmussal azt mondhatjuk, hogy jelentős iparágon belüli kereskedelem zajlik az Egyesült Arab Emírségekben.
Ezen a ponton joggal merül fel az a kérdés, hogy hogyan kerül bele ezekbe a statisztikákba a közel-keleti ország. Abban az esetben ugyanis, ha az átlagos európai a Közel-Keletre, és azon belül az Egyesült Arab Emírségekre gondol, akkor az export kapcsán elsősorban a kőolaj juthat az eszébe. A kilencvenes évek közepén a nyers és feldolgozott kőolaj aránya az exportstruktúrában több volt mint 70 százalék volt, ami azt jelentette, hogy az ország gazdasága a kőolaj kivitelétől és annak világpiaci árától függött. 2024-ben azonban már nagyon leegyszerűsítő amellett érvelni, hogy az Egyesült Arab Emírségek kizárólag kőolajat visznek a világpiacra. A legfrissebb, 2022-es adatok szerint ugyanis a fekete arany súlya a kiviteli struktúrán belül 34,2%-ra esett vissza. Ezzel szemben az arany és a gyémánt kivitele az 1996-os 1% alatti értékről, 2022-re közel 16%-ra emelkedett. Utóbbi annak tükrében is különösen meglepő, hogy az országban nincs sem arany-, sem pedig gyémántbánya.
Az ábra forrása: https://public.flourish.studio/visualisation/15673578/
A jelenség hátterében kimondva-kimondatlanul az ország kőolajpiacoktól való függőségének csökkentése áll, amelyet ma már tekintélyes mennyiségű elméleti háttér is igazol. Példaként említve a növekedési elméletek újabb változatai a dinamikus exportágazatok mellett teszik le voksukat, és azt hangsúlyozzák, hogy a méretgazdaságosság növekvő hozadéka és az exportágazat más ágazatokra gyakorolt hatása kiemelten fontos. Ezek az exogén (külső) hatások elsősorban a fejlett technikák elterjedésének hatásait, a menedzseri kapacitások javulását, az intenzívebb versenyt emelik ki, amely leginkább exportőrök között zajlik a globális piacon a globális fogyasztók kegyeiért (Romer, 1990; 1991, Sachs és Wagner 1995). Az elméleti alapvetés az, hogy az exportstruktúra szélesítésének mindenképpen a növekedési ütem bővüléséhez kellene vezetnie. Herzer és Lehnman (2006) munkájában úgy érvel, hogy az export diverzifikációjának pozitív hatást kell(ene) gyakorolnia a gazdaság növekedésére azáltal, hogy csökkenti a korlátozott számú és alacsonyabb hozzáadott értékű (elsődleges) exportterméktől való függőséget.
Ez az elmélet a fejlődő országokban ma már teljes egészében bizonyított, hiszen az agrárkarakterű országok bevételei nagymértékben függenek az elsődleges exporttermékektől. A strukturális reformokat zászlajukra tűző közgazdászok azzal érvelnek, hogy a stabil gazdasági növekedés eléréséhez az elsődleges exporttermékekről az ipari exporttermékekre érdemes áttérni (Chenery 1979, Syrquin 1988). Emellett jól ismert Prebisch-Singer elmélete is, amely azt hangsúlyozza, hogy az export kellő mértékű diverzifikációja megakadályozhatja az egyoldalú kereskedelmi kapcsolatok kialakulását a fejlődő és a már fejlett országok közötti kereskedelmi kapcsolatokban. Az egyébként Magyarországon is gyakran elhangzó gazdasági diverzifikáció olyan stratégiára utal, amelyben a gazdaság szerkezetét úgy alakítják át, hogy ne egyetlen országra, vagy jövedelemforrásra támaszkodjon, hanem jelenjenek meg egészségesebb arányban az elsődleges, a másodlagos és harmadlagos ágazatokból származó jövedelemforrások. A kellő szintű diverzifikáció alapvető fontosságú a nemzetgazdaságok rugalmasságának és stabilitásának megőrzése érdekében, ugyanis az adott ország jobban ellen tud állni a keresleti és a kínálati sokkoknak. A ma már rendkívül látványos vonatkozó szakirodalom többek között arra mutat rá, hogy a diverzifikáltabb termelési struktúrával rendelkező országok általában alacsonyabb volatilitást mutatnak a kibocsátás, a fogyasztás és a beruházások ingadozása terén.
A közgazdasági szakirodalom azt is hangsúlyozza, hogy a gazdasági diverzifikáció létfontosságú a nyersanyagfüggő országok számára, mert csökkenti a külső hatások (áringadozások, geopolitikai kockázatok, világpiaci strukturális problémák) tekintetében jelentkező kiszolgáltatottságukat. Így talán nem véletlen, hogy az utóbbi időszakban rendkívül látványosan csökkent az Egyesült Arab Emírségekben a kőolaj súlya a kiviteli struktúrában és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kap a szolgáltatószektor, és ezen belül például az ingatlanszektor. Van azonban egy egészen meglepő és érdekes jelenség is, ugyanis az ország arany- és gyémántexportja egyre nagyobb részarányt képvisel. A kőolajat, ha nem is egészben, de részben a nemesfém kivitele váltja fel.
A feldolgozás, a kereskedelem pedig egyetlen városhoz köthető, ugyanis az Egyesült Arab Emírségekben található tizenegy aranyfinomító közül a legtöbb Dubajban található. Ez összhangban van a Dubai Multi Commodities Centre (DMCC) saját statisztikáival, amelyek szerint az Egyesült Arab Emírségek teljes aranyimportjának- és exportjának mintegy 80 százaléka (mennyiségben vagy értékben mérve) Dubajból származik. Nem ez a túlzott koncentráció jelenti azonban a legnagyobb problémát az országban, hanem az a tény, hogy a kívülállók számára egészen problémás, hogy az ország honnan is importálja az aranyat. Más, jelentős aranytermelő központok aranyuk nagy részét viszonylag kevés országból szerzik be, jellemzően más aranytermelő központokból. A UN Comtrade adatai szerint például 2016-ban az Egyesült Királyság mindössze hat országból importált mintegy 1208 tonna aranyat: Svájc, Kanada, Dél-afrikai Köztársaság, Hongkong, Ausztrália és az Egyesült Államok.
Ezzel szemben a Carnegie Endowment for International Peace szerint az Egyesült Arab Emírségek 2016-ban több mint száz olyan országból importált aranyat, amelyek főként Afrikában, Dél-Amerikában vagy Dél-Ázsiában találhatók. Ezek közül az országok közül sokan kevésbé foglalkoznak hagyományos nagyüzemi aranybányászattal, inkább a magyar fordításban talán kézműves és kisipari aranybányászatról (artisanal and small-scale gold mining, ASGM) ismertek. Az ASGM-et az alacsony tőkebevitel, a hagyományos technológiák használata, a nagy munkaerőigény és a gyenge vagy hiányzó kormányzati szabályozás jellemzi. Ugyanakkor a koncepció fontos jövedelemforrást jelent a vidéki közösségek számára. Ezzel párhuzamosan a néhány országban – különösen a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Szudánban és Venezuelában – az ASGM aranyat néha megadóztatják, vagy más módon a felkelést folytató illegális fegyveres csoportok javára használják fel, vagy ezzel kapcsolatosan súlyos emberi jogi jogsértéseket követnek el. Emiatt az ASGM-aranyat néha konfliktusos ásványként (conflict mineral) jellemzik. Még azokban az országokban is, amelyeket nem sújtanak polgári konfliktusok vagy atrocitások, a kitermelésre gyakran hatással van a gyenge vagy nem létező kormányzati felügyelet, az illegális export és a csempészet.
Ezen okok miatt az aranyra számos különböző – és gyakran egymást átfedő – beszerzési, felügyeleti és gondossági előírás vonatkozik. Ezen előírások konkrét elemei eltérőek, de mindegyik megköveteli, hogy legalábbis azok az országok, amelyek ASGM-aranyat szereznek be, képesek legyenek megállapítani, hogy az arany konfliktus sújtotta vagy magas kockázatú országból származik-e, vagy más módon súlyos emberi jogi jogsértésekkel hozható-e összefüggésbe. Egyes szigorúbb előírások további kritériumokat is hozzáadnak, mint például a gyermekmunka hiánya, a törvényes bányászati jogcím birtoklása és a legális export bizonyítása. Tekintettel arra, hogy nehéz biztosítani az ASGM-arany tiszta eredetét, a jó hírű műhelyek általában teljesen elkerülik azt. Mindez nem teljes egészében jellemző az Egyesült Arab Emírségekre, ráadásul az ország (ASGM)-arany iránti elköteleződését jól példázza az a tény, hogy 2023-ban például a Kongói Demokratikus Köztársasággal egy olyan 25 évre aláírt megállapodást kötött, amely egy kevésbé ismert egyesült arab emírségekbeli cégnek ad kizárólagos jogot a kisüzemi arany kedvezményes áron történő exportjára. A Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságai a megállapodást az ország informális vagy kézműves bányászati ágazatának megtisztításaként hirdették, ahol a csempészet miatt évente több millió dollárnyi adóbevételtől esnek el, és amely hozzájárul az ország ásványkincsekben gazdag keleti tartományait destabilizáló fegyveres csoportok finanszírozásához.
Az Egyesült Arab Emírségek exportdiverzifikációjának törekvéseit értjük, azonban az ország nem a klasszikus mezőgazdaság (ásványkincs), ipar, szolgáltatások utat járja be, amikor igyekszik a Közel-Kelet és a világ egyre nagyobb aranykereskedőjévé válni. Az orosz-ukrán háború kitörése óta továbbá egészen jelentős mennyiségű posztszovjet térségbeli arany jelenik meg a dubaji műhelyekben, amelyek később tovább vándorolnak a kiviteli csatornákon keresztül a legfontosabb exportpiacokra. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a kezdeményezés jó, annak a megvalósítása, azonban felvet számos fenntarthatósági, etikai, emberi jogi és versenyképességi kérdéseket is.
Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.
