Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és a SGH Warsaw School of Economics a „Gazdasági és energetikai kihívások háborúk és globális turbulenciák idején” címmel rendezett konferenciát szerdán, amelyen megvitatták a gazdasági kihívások és az energetikai nehézségek témáját, és a meghívott lengyel szakértők bemutatták az Economics Forum legújabb tanulmányát.
Közép-Európa gazdasága globális turbulenciák idején
A szakemberek abban egyetértettek, hogy Kelet-Közép-Európa a lehetőségekhez képest jól jött ki a válságból, sőt bizonyos értelemben még profitált is belőlük.
Szakáli István Loránd arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekre a kihívásokra nem lehetett előre felkészülni, elmondta: a Covid-19-hez hasonlót még sohasem tapasztaltunk korábban, de az ukrajnai háború is a II. világháború óta példátlan fegyveres konfliktus. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója hozzátette, hogy ennek ellenére régiónk, különösen Magyarország válságállóbbnak bizonyult, okát abban látta, hogy gazdaságunk sokkal stabilabb állapotban volt, mint például a 2008-as krízis idején.
Piotr Maszczyk, Varsói Közgazdaságtani Iskola alapképzési dékánhelyettese, a Makrogazdasági és Államgazdasági Tanszék vezetője kiemelte, bár a járványra nem, bizonyos kihívásokra viszont nagyon is lehetne és kellene készülni. Példaként említette a demográfiát, amely Lengyelországban évtizedek óta óriási problémát jelent, politikai megoldást mégsem találtak rá.
A válságok munkaerőpiacra gyakorolt hatását elemezve a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az előző gazdasági krízisekhez képest sokkal mérsékeltebbek voltak a következmények.
A koronavírus-járvány során türelmesek voltak a munkaadók, mert féltek attól, hogy a visszarendeződés után nem találnak embert – magyarázta Molnár Dániel. A Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője úgy vélte, ha az előző válságokhoz hasonló munkanélküliség követte volna a pandémiát, annak nagyon súlyos következményei lettek volna.
Szakáli István Loránd felidézte, hogy a kormány célkitűzése már 2010-ben az volt, hogy egymillió új munkahelyet teremtsen. Ma már kijelenthetjük, hogy ez a politika sikeres volt és meghálálta magát, ami sokat segített a pandémia és a háború kezelésében.
Piotr Maszczyk elmondta, a járvány során a lengyelek is rájöttek, hogy jobb megtartani a munkaerőt, még ha egy ideig nem is csinál túl sokat, mint elbocsátani, aztán később újra képzett embert keresni. Szerinte a problémát itt is inkább a demográfia jelenti: ma Lengyelországban már több ember hagyja ott a munkaerőpiacot, mint amennyi belép oda. Figyelmeztetett, hogy milliókkal csökkenhet a következő években a lengyel lakosság, erre pedig nincs válasz, és a migráció sem lehet az.
A beszélgetés során a szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy a térség a válságokból valamelyest profitált is. Kovács Attila, a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti Kommunikációs és Turisztikai Karának dékánja rámutatott, az, hogy Ukrajna szomszédságában helyezkedünk el, bizonyos szektorokban kétségtelenül elbátortalanította a befektetőket, más ágazatokban – például a védelmi iparban – viszont éppen ösztönzi őket.
A lengyel szakember szerint a járvány után végre sokan feltették a kérdést: mennyire volt jó ötlet kiszervezni a teljes gyártást a Távol-Keletre? Felidézte: mikor vártuk a gyógyászati eszközöket a kikötőben, mint a szocialista időkben a kubai narancsot karácsonykor, az sokakat elgondolkodtatott. Az ukrajnai háború kapcsán pedig arra mutatott rá Piotr Maszczyk, hogy az megállította a vállalatok keleti terjeszkedését: megállnak Lengyelországnál, Romániánál, Magyarországnál, ennél tovább nem megy a gyártás. Így furcsa módon ebből profitálunk.
A közép-európai energiaellátás
Az Európában kibontakozó energiaválság kapcsán Cseh Tamás, az Alapjogokért Központ energiapolitika tanácsadója emlékeztetett: nincs hiány energiából, nincsenek megszorítások a fogyasztásban! Legfeljebb energetikai kihívásokról lehet beszélni. Hozzá tette: a kontinens kelet-nyugati irányú energiaellátási infrastruktúrája még a kommunista érában épült ki, 2022-ben Európa válasza a háborúra az volt, hogy ezt végre le kell cserélnie. A kérdés az: mire és hogyan?
Tatár Mihály, Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője rámutatott, hogy Európa nagyon gyorsan szeretne váltatni, miközben az energetikai infrastruktúra kiépítése lassú, 5-7 évig eltartó folyamat. Ennek mintha Brüsszelben nem lennének tudatában…
Deák András szerint egy dolog biztos: az orosz „energia dossziét” lezártuk, és már nem is nyitjuk újra. A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének munkatársa hozzátette, van még ugyan néhány nyitott kérdés, különösen egyes uniós tagállamoknak, de európai szinten a lényeges kérdések eldőltek. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz gázellátás további problémája, hogy egyáltalán nem biztonságos és kiszámítható. Kockázatként említette például, hogy bizonytalan a helyzet Ukrajnában, történhet bármi a szárazföldi vagy a tengeri vezetékekkel, ahogy arra már volt is példa korábban. Szerinte az oroszok ugyan szeretnék továbbra is Európába értékesíteni az energiahordozóikat, de ez most már nem csak rajtuk múlik.
Deák András azt elismerte, hogy rövid távon nehéz alternatívát találni az orosz forrásokra, hozzátette ugyanakkor, hogy most már „túléljük” az orosz gáz elfogyasztását, a helyzet stabilizálódott, nem kell rohannunk.
Újságírói kérdésre, hogy milyen hatással lehet, ha az ukránok 2024 végén nem szállítanak több gázt az Európai Unióba, Cseh Tamás emlékeztetett, ez valójában kevéssé magyar, mint inkább szlovák, cseh, osztrák probléma, hiszen Magyarország felé van másik vezeték, ami kiválthatja a kapacitást. Egyúttal türelemre intett, felidézve, hogy 2019-ben volt már hasonló helyzet, aztán mégis megegyezés született.
Ha nem orosz, akkor mi? – merült fel a kérdés, különös annak fényében, hogy Magyarország úgynevezett „landlocked”, azaz tengerpartok nélküli ország. Abban nem volt vita a szakértők között, hogy a forrásokat szélesíteni kell, amelyben a Közel-Kelet vagy Közép-Ázsia jelentős szerepet játszhat, és amely irányba a magyar kormány már tett is jelentős lépéseket.
A Varsói Közgazdaságtani Iskola mesterképzési programjának dékánja, Gazdaságföldrajzi Tanszékének vezetője szerint a nukleáris energia és a megújuló energia független attól, hogy egy országnak vannak-e tengerpartjai. Dorota Niedziólka úgy vélte, a kialakult helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy csúcstechnológiára cseréljük a jelenlegi infrastruktúrát, bár azt elismerte, hogy ennek óriási költségei vannak.
Tatár Mihály egyenesen úgy fogalmazott a „landlocked” kifejezést nem kedveli, mert az valójában csak befektetés kérdése. Példaként hozta fel Svájcot, melynek ugyancsak nincs tengerpartja, mégsem küzd energiaellátási problémákkal. Úgy vélte, ez az akadály még öt évig számít, hosszabb távon a valódi kérdés az, milyen ára lesz az energiának?
Nem teljesen értett ezzel egyet Mernyei Ákos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója szerint ez egy olyan fizikai valóság, amelyet nagyon is számba kell venni, és ehhez kell igazítani az energetikai portfoliót. A lehetséges helyi források között említette: a geotermikus energiát, de elismerte, hogy még nem tart ott, hogy kielégítse az igényeket. A vizet és napsütést, amelyben bővelkedünk, de még megoldásra vár a tárolás, valamint a folyamatosság problémája. Említésre került a nukleáris energia, amely legolcsóbb és tiszta forrás, ezért is építjük a Paks 2-t.
Abban minden szakértő egyetértett, hogy a megújuló energiák fontos alternatívái lehetnek a jelenlegi orosz fosszilis forrásoknak, de elmondták, hogy az úgynevezett zöldátállás céljainak teljesítése nem olyan egyszerű. Tatár Mihály például rámutatott, hogy miközben az energiaválság valóban lecsengett, a német háztartások elektromos áramának ára alig csökkent, mert az extra költségeket a lakossággal fizettetik meg.
A hidrogén, mint alternatív energiaforrás lehetőségét a szakértők túl költségesnek, sőt álmodozásnak nevezték, némi vita legfeljebb abban volt köztük, hogy részlegesen alkalmazható lesz-e.
Külpolitikai szakértő, újságíró. Korábban a Kitekintő posztszovjet rovatának vezetője volt, majd négy évig a Magyar Nemzeti Bank geopolitikai alapítványát vezette, később a Danube Institute kutatási igazgatója lett. Rendszeresen publikál az Indexen és Mandineren, a legtöbb magyar médium rendszeresen meghívott szakértője. Fő elemzési területe a posztszovjet államok biztonságpolitikája. Házas, öt gyermek édesapja.
Szakterülete: biztonságpolitika, geopolitika, posztszovjet térség
