Az izraeli légicsapások hírére azonnal megugrottak a világpiaci olaj- és gázárak. Jelenleg a Brent típusú olaj ára 75 dollárnál kereskedik- ez 12 százalékos emelkedés a támadás előtthöz képest -, az európai TTF gázjegyzések pedig 39 eurónál járnak, ami pedig 10 százalékos drágulásnak felel meg. Ez egy feszült, bizonytalan piaci hangulatot jelent, viszont pánikról egyelőre nem beszélhetünk. Például a 2022-es orosz támadással összehasonlítva: akkor az olaj ára rövid idő alatt 25, a gáz ára pedig 300 százalékkal „szállt el”.
A piacok idegességének három fő mozgatórugója van:
1. Kiesik-e a jelentős, napi 2 millió hordós iráni olajexport a világpiacról? (Ennek legfőbb vásárlója Kína, aminek új eladókhoz kellene fordulnia, így kiszorítva más vásárlókat.)
2. Támadás éri-e Irán részéről az iraki és szaúdi olajlétesítményeket, illetve lezárja-e Irán a létfontosságú Hormuzi-szorost, melyen át a világ olaj- és cseppfolyós gáz szállítmányainak 25 százaléka halad át?
3. Felerősödnek-e a támadások a kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren, amik például Ázsiából Európába szállítanak árut? Tavaly például a húszik támadásai számos termék esetében okoztak áremelkedést, ahogy megdrágultak és meghosszabbodtak a szállítási útvonalak.
Ha tehát a háború térben és időben kiterjed, akkor a piacok egyre inkább energiaválságot és inflációt kezdenek el majd árazni: az olaj ára elindulhat 100 dollár, a gáz ára pedig 50 euró felé.
Természetesen mindkettő azonnal begyűrűzne a gazdasági életbe, ahogy a termelők és a szállítmányozók áthárítják a megemelkedő energia- és import költségeiket a fogyasztókra.
Ugyanakkor a jelenlegi helyzet kapcsán vannak fontos pozitív tényezők is, amiket érdemes kiemelni:
1. Számos izraeli légitámadás érte az iráni olaj- és gáz létesítményeket (tározókat, finomítókat), de eddig feltűnően nem érte csapás az iráni olaj export infrastruktúrát. Az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy az amúgy is inflációs hatású vámháború mellett még az olajárak is tartósan megemelkedjenek, ezért Izrael eddig tartózkodott azok megtámadásától.
2. A pusztító izraeli csapások hatására az iráni hadsereg képessége, hogy bármilyen nagyszabású műveletet végrehajtson, az idő előrehaladtával folyamatosan csökken. A Hormuzi-szoros – meglehetősen komplikált – lezárásával is elsősorban fenyegetőzni hasznos Teherán számára: ha megteszi, az Egyesült Államok bizonyosan belép a háborúba és a rendszer túlélési esélye nullára csökken.
3. Maga az olajpiac sem olyan sérülékeny, mint korábban: a globális gazdasági növekedés gyenge, miközben az OPEC éppen növelgeti a kitermelést és bármikor 3-4 millió hordóval tudja bővíteni a globális kínálatot. A Hormuzi-szoros kiváltására is készen állnak vészhelyzeti forgatókönyvek (például a szaúdi Kelet-Nyugat olaj vezetékrendszer), hiszen az iráni blokád lehetőségére már több évtizede készülnek a régió államai.
A piacok számára tehát nem csak negatív forgatókönyvek láthatóak, és érdemes megemlíteni, hogy az arany ára is csak mérsékelten emelkedett, két százalékkal, itt sem látszik az a pánikszerű menekülés a befektetők részéről, mint 2022-ben.
Mindenesetre ez a szituáció ismét megmutatja az Európai Unió energiapolitikájának stratégiai hibáit. A 450 milliós gazdasági blokk függése változatlanul teljes a külső olaj- és gázbeszállítóktól, valamint a tengeri útvonalak biztonságos hajózhatóságától.
A fosszilis energia ellenesség miatt továbbra is tilos az európai kitermelés fejlesztése – például a német gázmezők felhasználása. Az időjárásfüggő energiatermelés egyoldalú támogatása miatt a nukleáris energiatermelés fejlesztése is alig-alig halad előre, márpedig napelemekkel és szélturbinákkal önmagában nem lehet csökkenteni az EU geopolitikai kiszolgáltatottságát.
Mindeközben ráadásul az orosz energia kiszorításával egyre nehezebb, különösen krízishelyzetben, fájdalmas ár- és költségnövekedés nélkül ellátni Európát.
Ez az izraeli-iráni háború is most egy olyan pillanatban érte az európai gazdaságot, amikor az energiavállalatok eleve csak drágán, és csigalassúsággal tudják csak felhalmozni a tartalékaikat a téli fűtési szezonra: az európai gáztározók feltöltése a friss események előtt is 10 milliárd eurós nagyságrendben lett volna drágább, mint tavaly, a Financial Times számításai szerint. (És akkor képzeljük el, mennyivel drágább, mint 2022 előtt, amikor a gázárak átlagosan 19 euró körül mozogtak a mai 30-40 euróval szemben.)
Mindezek tovább roncsolják az európai versenyképességet, a vállalatok esélyeit a globális gazdasági versenyben, és nyomás alatt tartják az európai fogyasztók vásárlóerejét is.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
