Categories
OecoGlobus

Az élelmiszerek árának drágulását várhatóan tovább fokozza a háború

🥪 2022 eddigi hónapjaiban az áremelkedés üteme hónapról-hónapra újabb rekordokat dönt. Az új típusú koronavírus járványból való kilábalás következtében, a gazdasági újraindulás hatására 2021 folyamán az infláció erősödésnek indult a világban. Az európai energiaválság tavaly év végén tovább fokozta a gazdaságokra nehezedő árnyomást. 2022 februárjában kirobbanó orosz-ukrán háború még nagyobb lökést adott az amúgy évtizedek óta nem látott mértékű inflációnak, egyrészről az energiaárak további emelkedésén, illetve az ellátási láncokban bekövetkező szűk keresztmetszeteken keresztül.

🌽 Ukrajna a világ kilencedik legnagyobb gabonatermelője (több mint három százalékos piaci részesedéssel), míg Oroszország a dobogó harmadik helyén áll (11 százalékos részesedéssel). Az alapvető gabonafélék exportjában is meghatározó szerepet töltenek be a háborúban álló felek 2019-es adatok alapján. A búza esetében az oroszok az első helyen állnak több mint 16 százalékos részesedéssel, míg Ukrajna az ötödik helyen szerepel 9,4 százalékkal. Árpa esetében az ukránok a világ harmadik legnagyobb exportőrei, míg az oroszok közvetlenül utánuk jönnek. A kukorica exportálásában is előkelő, negyedik helyen állnak az ukránok több mint 14 százalékos részesedéssel.

🍞 Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) élelmiszerár-indexe a COVID-19 megjelenését követően 2020 tavaszán 10-12 százalékos csökkenést is mért a 2020 év eleji referencia értékhez képest. A kilábalással párhuzamosan, 2021 év elejétől kezdődően az élelmiszerek ára fokozatosan emelkedett, egészen 2022 februárjáig, amikor az árindex 27 százalékkal magasabban állt, mint 2020 januárjában. Az Eurostat közlése alapján az eurózónában is folyamatosan gyorsul a drágulás, 2022 márciusában már 7,5 százalékra nőtt az infláció üteme az egy hónappal korábbi, 5,9 százalékos szintről. A jelentős emelkedés mögött az energetikai árak elszállása áll,, a lakossági energiaárak emelkedése átlagosan közel 45 százalékos mértékű volt. Az élelmiszerek, dohány és alkoholos italok ára öt százalékos volt, amely tovább emelkedett a 2022 februári 4,2 százalékos szintről. Az orosz-ukrán háború hatására várhatóan a nyersanyagárak emelkedésén keresztül, illetve közvetlenül a visszaeső mezőgazdasági forgalom hatására az élelmiszerek ára várhatóan tovább fog emelkedni, a már eddigi drágulást követően is.

🇭🇺 Magyarországon is tovább fokozódik az infláció, 2022 márciusában már 15 éve nem látott szintre, 8,5 százalékra emelkedett. A KSH adatai alapján az elmúlt évben az élelmiszerek ára húzta leginkább felfelé az átlagos áremelkedést, amelynek átlagos éves drágulása több mint 13 százalék volt és az idei évben minden hónapban tíz százalék felett alakult az éves drágulás. 2022 márciusban az élelmiszereken belül a margarin ára harmadával, a kenyér közel 28 százalékkal, illetve a sajt több mint egyötödével növekedett.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/tekintelyes-az-europai-unios-orszagok-energiafuggosege/

💾 Az ábra forrása itt található.

#Elelmiszer #Dragulas #Inflacio #Oroszorszag #Ukrajna #Haboru

Külső senior elemző | Megjelent írások

Nándor a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott pénzügy mesterszakon. Több mint nyolc év munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál, főleg pénzügyi és stratégiai tanácsadási területeken. Mélyreható tapasztalattal rendelkezik iparági és stratégiai elemzések készítésében. Elemzéseiben főként a digitális transzformációra, pénzügyi és energetikai szektorokra koncentrál.

Iratkozzon fel hírlevelünkre