Categories
OecoGlobus

Valósággá válik a V-alakú visszapattanás – megérkeztek az amerikai adatok

📈 Az Egyesült Államok rekordalacsony (-32,8%-os) második negyedéves GDP változása után, a legkedvezőbbnek tartott V-alakú visszapattanás látszik kibontakozni a gazdasági teljesítményben. 2020. július–szeptember között az előző negyedévhez képest minden eddig rögzítettnél magasabb, 38%-os bővülést mértek a világ legnagyobb gazdaságában, így az újra meghaladta a 20 ezer milliárd dolláros határt. A kiemelkedően magas harmadik negyedéves GDP növekedés a revideált védekezési stratégiának köszönhető, ami az első hullámra jellemző teljes elzárkózás és gazdasági hibernáció helyett, az emberi életek megóvását és a gazdaság minél kisebb mértékű lassítását helyezi középpontba. Emellett az Egyesült Államok központi kormányzata több, mint 3000 milliárd dollárral élénkítette a keresletet. Éves szinten, 2019 harmadik negyedévéhez képest 2,9 százalékos a gazdaság zsugorodása, ami már jelentős javulás a második negyedév -9%-os eséséhez viszonyítva.

👔 A válság előtt, az eddigi leghosszabb konjunktúra végén, az Egyesült Államok teljes munkaerőállományát tekintve alacsony; 3,5%-os volt a munkanélküliségi ráta, az afroamerikai kisebbség körében pedig rekordalacsony 5,1%-os. Ahogy mi is beszámoltunk róla, a járvány kitörésekor pár hét alatt, túlszárnyalva az eddigi csúcsot, 14,7%-ra nőtt a munkanélküliségi arány, ami közel 25 millió újonnan állásvesztettet jelentett. Az azóta eltelt idő alatt a munkanélküliség mérséklődni látszik az USA rendkívül rugalmas munkaerőpiacának és a kormányzati munkahelyteremtő/munkaerő-átképző programjainak köszönhetően. 2020 októberében már újra közel 145 millió amerikai dolgozott, sajnos ez még mindig 10,1 millióval kevesebb ugyanezen év februárjához képest.

🗳️ A november harmadikai elnökválasztás eredményére is bizonnyal hatással volt a gazdaság helyzete. Figyelembe véve, hogy az új típusú koronavírus elterjedése előtt az USA gazdasága minden eddiginél jobb állapotban volt, nem meglepő, hogy azok a szavazók, akiknek elsődleges döntési szempontja a gazdaság helyzete, 82%-ban a hivatalban levő, republikánus Donald Trumpra szavaztak, derül ki a Statista összeállításából.

🇭🇺 Hazánk gazdasági helyzete hasonló képet fest az Egyesült Államokéval, a két hullám közötti távolságtartási lazítások, újranyitások és a nyári belföldi turizmus felpörgése 11,3%-os, minden eddig rögzítettnél nagyobb GDP növekedést eredményezett a július–szeptemberi intervallumban a második negyedévhez képest. Bár éves szinten ez még mindig 4,6 százalékos csökkenést jelent, bizakodásra adhat okot. A KSH adatai szerint hazánkban a foglalkoztatottság mindössze 0,8 százalékponttal (35 ezer alkalmazott) volt alacsonyabb a harmadik negyedévben a megelőző év azonos időszakához képest. Átlagosan 4 millió 486 ezer foglalkoztatott volt az időszak alatt.

💰 A járvány második hulláma jelentősen intenzívebb és kiterjedtebb, mint az első, de az állami munkahelyvédelmi garanciák, a legkitettebb szektorok 50-80 százalékos bértámogatása nagyban segíti a vállalkozások és emberek pénzügyi túlélését. A folyamatos külföldi beruházások és a felülvizsgált védekezési stratégia – mely a gazdaság működőképességét is figyelembe veszi – alapján kisebb GDP visszaesés prognosztizálható év végén. 2020 egészére a GDP előrejelzések a -5,5 és-6,5 százalék közötti sávban mozognak, így alacsonyabb gazdasági csökkenés várható, mint a 2008-as gazdasági válságkor.

💾 Adatok forrása: KSH, Federal Reserve Bank of St. Louis, statista.com, tradingeconomics.com

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: http://www.oeconomus.hu/irasok/szamhaboru-helyett-betuhaboru-a-v-u-w-es-l-alaku-recessziok-bemutatasa/

💾 A cikk linkje: https://www.reuters.com/article/us-usa-economy/u-s-economy-posts-record-growth-in-third-quarter-covid-19-scarring-to-last-idUSKBN27E24T

https://fred.stlouisfed.org/series/A191RP1Q027SBEA

https://fred.stlouisfed.org/series/GDP

#GDP #KSH #COVID #Visszapattanas #Recesszio #Trump

Junior kutató | Megjelent írások

A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaság- és pénzügy-matematikai elemző mesterképzés szak hallgatója.

Iratkozzon fel hírlevelünkre