👵 Hazánk a kötelező társadalombiztosítás bevezetésében Európában az elsők között volt (1891-ben a betegség-, 1907-ben a baleset-, 1928-ban pedig bizonyos foglalkozások esetén nyugdíjbiztosítás). A teljeskörű állami öregségi nyugdíjrendszert 1951-ben vezették be. A rendszerváltást követően 1992 és 1997 között a nyugdíjakat a nettó nominális bérekhez indexálták, ez azonban a nyugellátás vásárlóértékének csökkenéséhez vezetett, ugyanis ebben az időszakban a nettó átlagbér reálértéke csökkent. Emellett, ha a nettó bérek csupán az adóterhek csökkentése miatt emelkednek (bruttó bérszínvonal nem nő), akkor a foglalkoztatottság változatlansága mellett nem folyik be több forrás a nyugdíjalapokba. Ezt a rendszert váltotta fel 1997-től a bérek és áremelkedés elején 70-30% súlyozású, majd a svájci indexálása. A nyugdíjindexálással kapcsolatban feloldhatatlan ellentétek és heves viták jellemzik a különböző megközelítések képviselőit. A nyugdíjrendszer összeomlásának, fenntarthatóságának kérdése a rendszerváltás óta szakadatlanul a közbeszéd részét képezi. Hasonlóan a tőzsdei összeomlásokkal fenyegető írásokhoz, minden évben számos „Már közel van a nyugdíjrendszer összeomlása” vagy „Már nem sokáig bírja a nyugdíjrendszer” című cikkeket olvashatunk.
📉 A svájci indexálás esetében fele-fele arányban az inflációhoz és a nettó bérek változásához kötik a nyugdíjemelést. A svájci indexáláson alapuló nyugdíj valorizáció a prociklikus gazdaságpolitikák körébe tartozik. Konjunktúra alatt, amikor jellemzően alacsony, célértéken belüli az infláció és magas a béremelkedés, nagy mértékben növeli a nyugdíjak értékét. Ezzel szemben recesszió idején, ami általában magas inflációval és stagnáló bérszinttel párosul, kisebb az emelés. Abban az esetben, ha az infláció meghaladja a fizetések változásának mértékét, csökken a nyugellátás vásárlóértéke, ami válság alatt még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a nyugdíjasokat. Az átlagbér az alacsonykeresetűek állásvesztésével is emelkedhet, ekkor azonban nem feltétlenül folyik be több forrás a nyugdíjalapokba. A nyugdíjalapok hiányát a központi költségvetésből kell kipótolni.
📈 A 2012-óta alkalmazott nyugdíjemelési rendszerben minden év elején a nyugdíjas fogyasztói kosár soron következő évre tervezett inflációjának mértékével emelik a nyugellátás összegét. Az öregségi nyugdíj mellett ez egyenlő mértékben vonatkozik a korhatár előtti ellátásra, szolgálati járandóságra és a rokkantsági-, rehabilitációs-, és baleseti-ellátásokra. Idén januárban ez 3%-ot jelentett. Ha a tervezett infláció mértéke alacsonyabb a ténylegesnél, a különbözetet egyösszegben jóváírják, ha azonban magasabb, a többlet nem kerül levonásra. Idén is ez történt, ugyanis a válság utáni újranyitás, nemzetközi termékhiány és számos egyéb tényező következtében megugrott az infláció, ezért idén júniusban 0,6%-os kiegészítő nyugdíjemelés valósult meg. Novemberben további 1,2%-os emelésre lehet számítani. Emellett a gazdaság erős teljesítménye miatt idén minden nyugdíjas a maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kapott. A jelenleg hatályos rendszer működési alapelve, hogy bármekkora infláció mellett sem csökken a nyugdíjak vásárlóértéke.
🆚 A jelenlegi nyugdíjindexálás egyik jogos kritikája, hogy az idősek relatív elszegényedése (átlagos nyugellátás nettó átlagbérhez viszonyított aránya) fokozódik. Ez azonban a svájci indexálás esetében is megtörténhet (mint például 2009-2010-ben). A rés csökkentésére szolgál a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjprémium. A jelenlegi relatív elszegényedés annak köszönhető, hogy az utóbbi években az inflációnál legalább háromszor nagyobb mértékű volt az országos nettó átlagkereset növekedése.
➕ Bár 2016-tól a munkaerő nemzetközi áramlásának egyenlege pozitív (azaz több a be-, mint a kivándorló, KSH) és egyre többen dolgoznak, a nyugellátásban részesülők és 18 év alattiak arányának növekedése nagyobb, így a teljes függőségi ráta, évről évre csökkenő mértékben ugyan, de emelkedik. A legjelentősebb probléma a jelenlegi nyugdíjrendszerben az idősek körére leszűkített függőségi ráta (nyugellátásban részesülők száma az összes gazdaságilag aktív népességhez mérve) növekedése. Jelenleg 4 öregségi nyugdíjas jut 10 aktív korúra, de az viszonyszám értéke 2060-ra a másfélszeresére, 6-ra emelkedhet. A növekvő várható élettartam miatt az elkövetkezendő évtizedekben további nyugdíjkorhatár emelésre lehet számítani.
➕ Még számos egyéb tovább fejlesztési és hatékonyságnövelő lehetőség van a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban. Az egyik ilyen az ön- vagy foglalkoztatói gondoskodás, mint harmadik pillér erősítése. Hazánkban az állami nyugdíj teszi ki a nyugdíjaskori bevétel közel 85%-át, míg Dániában, Finnországban, Hollandiában vagy Svédországban csupán 20% körüli. A volt szocialista blokk államaiban történelmi okok miatt hagyományosan magasabb az állami szerepvállalás mértéke, az öngondoskodás elősegítésével viszont jelentősen javítani lehetne az időskori életszínvonalon.
👪 Egyes szakértők szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának javításához szükséges lenne figyelembe venni, hogy ki hány gyerekkel járult hozzá a nyugdíjrendszer jövőbeli finanszírozásához. Ez a jelenleg hatályos intézkedéseket kiegészítve szintén gyerekvállalásra ösztönözne. Emellett a Bismarck-féle időskori társadalmi gondviselés bevezetése előtti időkhöz nyúlnánk vissza, amikor öregkorban nem volt nyugellátás, így a felnőtt gyerekek tartották el idős szüleiket. A reform előtt azonban még számos kérdést tisztázni kell, többek között például, hogy a gyerekek számához, vagy a fizetésükhöz kötik a többletnyugdíj mértékét (magasabb fizetésű, GDP-hez jobban hozzájáruló gyerek után magasabb nyugdíj jár).
👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
http://www.oeconomus.hu/oecofocus/het-eve-emelkedik-az-atlagos-havi-nyugdij-vasarloerteke/
#Nyugdij #Inflacio #Svajciindexalas #Nyugdijrendszer #Atlagber #Netto
A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szakán végzett közgazdász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója.
