A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2026. szeptember 22-én úgy döntött, hogy 2028. január 1-jétől a jelenlegi 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti a középtávú inflációs célt. A ±1 százalékpontos toleranciasáv megmarad, vagyis az eddigi 2–4 százalék helyett 1,5–3,5 százalékos sáv veszi majd körül a célt. A 3 százalékos középtávú cél 2007 óta volt érvényben, 2015-ben egészült ki a jelenlegi ±1 százalékpontos toleranciasávval. A legfontosabb változás a várakozásokban történhet, ezért jelen cikk erre a területre fókuszál.
Az inflációs cél az egyik legfontosabb nominális horgony egy gazdaságban: ehhez próbálnak igazodni hosszabb távon az inflációs várakozások, a bérek és árak meghatározása, a kamatok, a hozamok és részben a pénzügyi szerződések is. Ha a háztartások, a vállalatok, a bankok és a befektetők elhiszik, hogy hosszabb távon nem 3, hanem 2,5 százalék körüli infláció lesz jellemző Magyarországon, akkor ezt fokozatosan beépíthetik az árazásba, a bérezésbe, a hitelszerződésekbe és a hozamelvárásokba. A jegybanki cél tehát részben éppen azért működik, mert befolyásolja azt, hogy a gazdasági szereplők mekkora jövőbeni inflációval számolnak.
Az MNB modellje szerint a 3-ról 2,5 százalékra történő átállás teljes beépülése az inflációs várakozásokba és az inflációs pályába hozzávetőleg 1,5–2 évet vehet igénybe. Minél gyorsabban és hitelesebben épül be az új cél a várakozásokba, annál kisebb lehet az alkalmazkodás reálgazdasági költsége. Ez azért rendkívül fontos, mert rövid távon egy alacsonyabb inflációs cél akár szigorúbb monetáris kondíciókat is jelenthet.
Ennek magyarázata a reálkamatban rejlik. Nagyon leegyszerűsítve: reálkamat ≈ nominális kamat – várt infláció.
Ha a nominális kamat egyelőre változatlan, miközben a várt infláció csökken, akkor a reálkamat emelkedik. Ez átmenetileg mérsékelheti a fogyasztást, a beruházásokat és a hitelkeresletet. Az MNB alapeseti modellszámítása szerint az átállás kumulált reálgazdasági költsége az egyéves GDP mintegy 0,2 százalékának felelhet meg. Ez azonban erősen függ attól, milyen gyorsan alkalmazkodnak a várakozások: gyors alkalmazkodás mellett a költség lényegesen kisebb lehet, lassú alkalmazkodás esetén pedig nagyobb monetáris szigorra lehet szükség.
Hosszabb távon viszont éppen az ellenkező irányú hatás érvényesülhet. Ha tartósan alacsonyabb az infláció és az inflációs várakozás, akkor – minden más változatlansága mellett – alacsonyabb nominális kamatszinttel és alacsonyabb állampapírhozamokkal is összeegyeztethető ugyanaz a reálkamat. A kisebb inflációs bizonytalanság ráadásul csökkentheti az inflációs prémiumot is. Ez olcsóbb vállalati és lakossági finanszírozáshoz, alacsonyabb állami kamatkiadásokhoz és kiszámíthatóbb beruházási környezethez vezethet. Azonban a magyar kamatszinteket nem csak az infláció határozza meg. A fiskális pálya, az országkockázati prémium, a forint kockázata, a nemzetközi kamatkörnyezet és számos más tényező legalább ilyen fontosak. Az alacsonyabb inflációs cél tehát önmagában nem garantál alacsony kamatokat.
Különösen érdekes a döntés forintra gyakorolt lehetséges hatása
Egy felzárkózó gazdaságban a reálárfolyam felértékelődése két fő módon mehet végbe: vagy a hazai infláció magasabb a fejlettebb országokénál, vagy a nominális árfolyam erősödik. Az MNB háttérelemzése szerint Magyarországon az elmúlt évtizedekben a reálfelértékelődés nagyobb részét viszonylag magas inflációs többlet és nominális leértékelődés kísérte, míg például Csehország más pályát járt be.
Az új 2,5 százalékos cél mindössze fél százalékponttal magasabb az Európai Központi Bank 2 százalékos céljánál. Ez szűkíti a tartós magyar inflációs többlet számára rendelkezésre álló teret. Ebből azonban nem következik automatikusan a forint felértékelődése. Egy hitelesen alacsonyabb inflációs rezsim kevésbé teszi szükségessé a nominális árfolyam folyamatos leértékelődését, és mérsékelheti az árfolyamhoz kapcsolódó inflációs és kockázati prémiumot. Az MNB szerint ráadásul a forintárfolyam fogyasztói árakba történő begyűrűzése a 2020-as években erősebbé vált, ami még fontosabbá teszi az árfolyam stabilitását.
Az államháztartás számára is kettős a hatás
A kisebb infláció lassítja a nominális GDP növekedését, ami rövid távon matematikailag ronthatja az államadósság/GDP arány alakulását. Másrészt az alacsonyabb nominális kamatok fokozatosan csökkenthetik az állam kamatkiadásait. Az MNB számításai szerint a költségvetési egyenlegre gyakorolt összhatás közel semleges lehet, miközben hosszabb távon az alacsonyabb finanszírozási költségek kedvezőbb adósságdinamikát eredményezhetnek.
Van még egy érdekes következmény: az euró
A 2,5 százalékos cél közelebb kerül az EKB 2 százalékos inflációs céljához, és egyben a régiós gyakorlathoz is: Lengyelország és Románia 2,5 százalékos, Csehország 2 százalékos célt követ. Az MNB számítása szerint a maastrichti inflációs referenciaérték történelmi mediánja körülbelül 2,5 százalék volt. Visszatekintő számításuk szerint a 3 százalékos magyar infláció mellett az euró indulása óta eltelt idő kevesebb mint harmadában, 2,5 százalékos infláció mellett viszont megközelítőleg az időszak felében teljesült volna az árstabilitási kritérium. Ez természetesen historikus szimuláció, nem előrejelzés, de jól mutatja a cél módosításának intézményi jelentőségét.
A döntés ugyanakkor önmagában nem elegendő. Egy jegybank meghatározhat alacsonyabb inflációs célt, de azt tartósan csak akkor lehet alacsony reálgazdasági költségek mellett elérni, ha a költségvetési politika, a bérek és a termelékenység alakulása sem dolgoznak ellene. Az MNB háttérelemzése ezért külön kiemeli a fenntartható költségvetési pályát, valamint azt, hogy a nominális béremelkedésnek hosszabb távon összhangba kell kerülnie a termelékenység javulásával.
Az MNB lényegében azt mondja, hogy 2028-tól Magyarország számára már nem a 3, hanem a 2,5 százalék körüli tartós inflációt tekinti az árstabilitással összeegyeztethető állapotnak. Ha az új cél hitelessé válik, akkor hosszabb távon alacsonyabb inflációs várakozásokat, kisebb inflációs prémiumot, alacsonyabb nominális kamatokat és stabilabb pénzügyi környezetet eredményezhet.
A nehezebb rész azonban most következik: nem az inflációs célt nehéz fél százalékponttal lejjebb írni, hanem a teljes gazdaság várakozásait tartósan hozzáigazítani. Éppen ezért az elkövetkező másfél-két évben nemcsak azt lesz érdemes figyelni, hogy ténylegesen mekkora az infláció, hanem azt is, hogy mit várnak a háztartások, a vállalatok és a pénzügyi piacok 2028-ra és az azt követő évekre.
Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehország, Olaszország, Franciaország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.
