Categories
Írások

Mennyire számít a munka a gazdaságban?

Európa története során egészen az ipari forradalomig az emberi munka a mezőgazdasági termelésen keresztül alapjaiban határozta meg  a gazdaságok növekedését. A tőke szerepe csak az ipari vállalatok megjelenésével és előretörésével, a gépesítéssel és a technológia folyamatos fejlődésével emelkedett a gazdasági termelésben, ezzel párhuzamosan pedig a gazdasági kibocsátás munkaintenzitása csökkent. Bár az 1900-as években sokáig állt fenn az a nézet a közgazdaságtanban, hogy a munka részaránya a kibocsátásban nem változik, azonban az elmúlt évtizedekben zajló folyamatok – a globalizáció, az automatizáció, a digitalizáció, a globális nagyvállalatok piaci erejének erősödése – világszinten mérsékelték a munka GDP-n belüli arányát. Ez alól pedig a magyar gazdaság sem kivétel. Miért fontos vizsgálni a munka GDP-n belüli arányát? Milyen következményekkel jár annak csökkenése? Tovább folytatódhat ez a tendencia? E kérdésekre is választ adunk elemzésünkben.

Elméleti háttér – a munka mint termelési tényező

GDP – termelési függvény – termelési tényezők

A gazdaságok teljesítményének mérésére leggyakrabban a GDP-t szoktuk használni (bruttó hazai termék), amely az adott ország területén található gazdasági egységek egyévi teljes termelését tartalmazza (halmozódástól szűrve már). Egy másik megközelítés alapján, jövedelemoldalról a GDP az országban adott évben keletkező hozzáadott érték összege, ami a létrehozott bruttó jövedelemnek felel meg.

A termeléshez – a GDP előállításához – különféle tényezőkre van szükség. A klasszikus értelemben vett termelési tényezők a munka, a tőkejavak és a természeti tényezők (a külömféle definíciók forrása: Ecopedia).

  • Munka: az ember javak előállítása során felhasznált szellemi és fizikai képességeinek összege, mely rendszerint ellenszolgáltatással jár.
  • Természeti tényezők (pl. föld, bánya): azok az erőforrások, amelyek a természeti környezetben megtalálhatóak és eredeti formájukban fel is használhatóak javak előállítására.
  • Tőkejavak: olyan megtermelt javak, amelyeket további termelési folyamatokba vonnak be (anyagi és pénzügyi erőforrások, pl. épületek, gépek, berendezések). A vállalkozások elindításához is tőkére van szükség.

Egyéb termelési tényezőket is azonosítottak, mint a vállalkozást, szellemi tőkét, technológiát és információt:

  • Vállalkozás/vállalkozói készség: vállalkozói tevékenységek összessége. A vállalkozó célja a profitszerzés a fogyasztói igények kielégítése révén, irányítja, működteti a termelési tényezőket.
  • Szellemi tőke: abban hasonlít a munkához, hogy az emberek teljesítményében csapódik le megléte, azonban felfogható befektetésként is, mivel tanulás, oktatás, képzés útján sajátítható el.
  • Technológia: a termelési tényezők egy meghatározott kombinációját adja.
  • Információ: minden gazdasági tevékenység alapja.

A különféle termelési tényezők kombinációjával megalkotható az ún. termelési függvény, mellyel leírható egy adott vállalat, iparág termelése, vagy épp – különféle feltétek kikötése mellett – a nemzetgazdasági kibocsátás is. A termelési függvény a felhasznált erőforrások és a velük maximálisan előállítható termékmennyiség közötti kapcsolatot írja le. Közgazdaságtanban az egyik legismertebb függvényforma a Cobb-Douglas termelési függvény:

  • q: kibocsátás, termelés
  • L: munka
  • K: tőke
  • A: munkán és tőkén kívüli egyéb termelési hatások.

Sokáig állt fenn az a nézet a közgazdaságtanban, hogy a munka részaránya a kibocsátásban stabil, időben nem változik. Ennek egyik alapja miszerint Káldor Miklós (1961) gazdasági növekedésre vonatkozó egyik stilizált ténye (alapvető gazdasági „ökölszabályok”) szerint a munkának és a tőkének tulajdonítható jövedelmek részaránya időben nagyjából konstans, vagyis állandó. Ez teremtett alapot a fent bemutatott Cobb-Douglas termelési függvénynek is (Cobb–Douglas, 1928).

Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben egyre többen kérdőjelezik meg ezt a gazdasági összefüggést a munka csökkenő részesedését látva. A tőke szerepe egyre inkább felértékelődik a termelésben és a munka kiváltásában is, tekintve az új trendeket mint a digitalizáció és az automatizáció (Gödör, 2022). Egyre többen vizsgálják, hogy a tőke részaránya bizonyítható módon növekszik-e a termelésben, kibocsátásban, nemzeti jövedelemben, illetve a munka részaránya csökken-e, és ha igen, milyen mértékben és mi az oka (Orszag – Orszag, 2015).

Miért fontos a munka GDP-n belüli részaránya?

A különféle termelési tényezők tulajdonosai kompenzálást kapnak azért, hogy a termelési tényezőt rendelkezésre bocsátják:

  • a munkáért cserébe munkabért kapnak;
  • a tőkéért cserébe kamatot vagy osztalékot;
  • a földért cserébe bérleti díjat;
  • a maradék mint profit a vállalkozóé.

Ezeket hívják elsődleges jövedelemnek. Míg a GDP termelési oldalról számítva egyenlő a végtermékek értékével, addig jövedelmek szempontjából megegyezik az országban realizált összes elsődleges jövedelemmel. Ebből pedig következik, hogy az egyes termelési tényezők GDP-n belüli részaránya (GDP-hez való hozzájárulásuk aránya) megadja azt is, hogy a keletkező jövedelemből mekkora részt kapnak a termelési tényezők tulajdonosai: a megtermelt jövedelem mekkora hányada kerül a munkáshoz (munkajövedelem), a tőke tulajdonosához (tőkejövedelem) stb. Ez azt is jelenti, hogy a munka részarányának GDP-n belüli változása a munkajövedelmek nemzeti jövedelmen belüli részarányának változásával is együtt jár. Amennyiben csökken a munka és nő a tőke GDP-n belüli aránya, annyival lesz kevesebb a munkások, illetve több a tőke tulajdonosainak a jövedelme. Meghatározó tehát a gazdaságon belüli jövedelemelosztás szempontjából a munka/GDP-arány.

A munka GDP-n belüli arányának alakulása

Globális folyamatok

Az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljait 2000-ben fogadták el a tagállamok. Ez a világszintű célrendszer elsősorban a fejlődő országok problémáira, ezen belül is a társadalmi problémákra koncentrált. Ennek egy igazított változata a 2015-ben elfogadott Agenda 2030 határozat. A dokumentumban megfogalmazott 17 fenntartható fejlődési célhoz (angolul: Sustainable Development Goals – SDGs) 169 alcélt társítottak, amihez a mai állás szerint 231 indikátort rendeltek (forrás: KSH). Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok indikátorai között szerepel a munka aránya a GDP-n belül.

Ahogy az ENSZ módszertanában megfogalmazza, a munkajövedelmeknek a nemzeti kibocsátásban való részesedése rávilágíthat arra, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékben jelent magasabb jövedelmet a munkavállalók számára az idők folyamán. A termelés és a GDP növekedése gyakran a gazdaságban élő egyének életszínvonalának javulásához vezet, de ez egyebek mellett a reáljövedelmek elosztásától és a közpolitikától is függ.

Globális szinten a munka részaránya az 1970-1980-as évektől csökken (Karabarbounis – Neiman, 2013-2014), a világra vonatkozó átfogó becslés szerint 1980-2022 között nagyjából 6 százalékpontos csökkenés következett be (Karabarbounis, 2024). Ez a csökkenés széles körűnek tekinthető, fejlett és feltörekvő, amerikai, európai és ázsiai gazdaságokat egyaránt érint.

A fejlett gazdaságok többségében tetten érhető jelenség, továbbá az összes skandináv országban is, ahol a szakszervezetek hagyományosan erősnek számítanak. De még az olyan feltörekvő piacokon is csökkenés volt az utóbbi évtizedekben, mint Kína (2004-2019: -0,1 százalékpont), India (-4,2 százalékpont) és Mexikó (-4,3 százalékpont), amelyek megnyíltak a nemzetközi kereskedelem előtt, és sok vállalat oda szervezte ki termelését az olcsó munkaerő miatt.

Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17987906/

2022-ben a munkaerő aránya a GDP-n az Egyesült Államokban a nagy gazdasági világválság (1929) óta a legalacsonyabb szinten volt (Karabarbounis, 2024). Az Egyesült Államokra vonatkozó átfogó becslés szerint a munkaerő aránya 1929 és 2022 között nagyjából 5 százalékponttal csökkent. A második világháború utáni csökkenés még nagyobb, mintegy 7 százalékpontos. Az elmúlt évtizedekben az amerikai iparágak nagy többségében csökkent a munkaerő aránya (Karabarbounis, 2024).

Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17988081/

A nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan Európában, azon belül pedig a Kelet-Közép-Európa országainak többségében is csökkent a munka GDP-n belüli részaránya, melyet lekövetett a magyar gazdaság is.

Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17988371/

Magyarországon az AMECO-adatbázis alapján 1995-ben a munka GDP-n belüli részaránya közel 60% volt, majd kilengések mellett 2023-ra 50% alá csökkent az aránya. Hasonló folyamat játszódott le Németországban (1995-ös 65%-ról 63%-ra csökkent a munka aránya), Románáiban (66%-ról 49%-ra) és Lengyelországban (65%-ról 55%-ra). Ezzel szemben – kivételként – Csehországban nőtt a munka/GDP-arány, az 1995-ös 49%-ról 55%-ra.

Magyar helyzetkép

Magyarországon – ahogy az előző részben bemutattuk – a globális trendekkel párhuzamosan a jövedelmekben csökkent a munka részaránya, azonban ahogy J. Michael Orszag és Peter R. Orszag 2015-ös tanulmányukban kiemelik, „a munka részarányának visszaesése nem teljesen egyértelmű, mert homály fedi az önfoglalkoztatók kezelésének módját, és bizonytalanok az idevágó adatok” (6.o.). Eredményeik szerint „a munka részaránya, amennyiben csak az alkalmazottakat vesszük figyelembe és figyelmen kívül hagyjuk az önfoglalkoztatást, időben megközelítőleg stabil […] ugyanakkor a munka részaránya az iparban észrevehetően csökkent. Mindeközben pedig a nettó tőkejövedelem aránya a nemzeti jövedelmen belül emelkedett” (Orszag – Orszag, 2015, 6. o.).

Ábra forrása: Orszag – Orszag, 2015, 12.o.

A munka részarányának csökkenése mögött meghúzódó lehetséges okok

Számos hazai és nemzetközi tanulmány, elemzés foglalkozik – kvalitatívan és/vagy kvantitatívan, azaz adatokat elemezve – azzal, hogy miért csökken a munka GDP-n belüli részaránya és ezzel párhuzamosan miért emelkedik a tőke aránya. Összességében bár a munkaerő arányának csökkenése országonként és iparáganként eltérő mértékű és időzítésű, globálisan megfigyelhetőek közös jellemzők, folyamatok a csökkenés hátterében (Karabarbounis, 2024). Továbbá országspecifikus tényezők (pl. szakpolitikai intézkedések) is szerepet játszhatnak egyes gazdaságokban a tekintetben, hogy mérséklődik a munka GDP-n belüli aránya, ugyanakkor jelen elemzésünkben a globális szinten ható tényezőket gyűjtjük össze és mutatjuk be.

Technológia

A munka GDP-n belüli részarányának csökkenése mögött fontos tényező a technológiai forradalom, a technológiai változások: az információs technológia (IT), az automatizálás, a digitalizáció felgyorsulása, a robottechnológia fejlődése és használata. Bizonyos munkafolyamatok kiváltása a termelésben élőmunkáról gépi munkára, a nagyobb tőkeintenzitású termelés közvetlenül csökkenti a munka részarányát és növeli a tőke részarányát – ennek az átrendeződésnek a mértékét az határozza meg, hogy mennyire helyettesíthető az adott munka (munkakör) tőkejavakkal. Összességében számos, korábban munkavállalók által végzett feladatot lehet viszonylag nagymértékben automatizálni, mely jelentős mértékben hozzájárul a munka GDP-n belüli részarányának csökkenéséhez (Bergholt et al., 2022).

Fontos figyelembe venni és hangsúlyozni, hogy a technológiai fejlődés a dolgozók szempontjából nem feltétlenül negatív („elveszi a munkájukat, megélhetésüket” stb.). A technológiai fejlődés bizonyos vívmányai kiegészítik, megkönnyítik a munkát és növelhetik a munkatermelékenységet. Továbbá ugyan a robotok közvetlenül kiszorítják a munkavállalókat azokból a feladatokból, amelyeket korábban ők végeztek, azonban segítik a vállalatok, iparágak bővülését, ezáltal a munkaerő-kereslet növekedését más munkakörökben, pl. működtetni magukat a robotokat (Grossman – Oberfield, 2021).

A munka tőkével való helyettesítését elősegíti a tőkeköltségek globális csökkenése is, mely szintén a technológiai forradalom vívmányaihoz (digitalizáció, automatizáció) köthető. A tőke használata egyre olcsóbbá válik a munkához képest, és arra késztette a vállalatokat, hogy nagyobb tőkeintenzitással termeljenek (Karabarbounis – Neiman, 2018). Ezt támaszttja alá Karabarbounis – Neiman (2018) kutatása, melyben azt találtá, hogy „azokban az országokban és iparágakban, ahol a beruházási árak nagyobb mértékben csökkentek, nagyobb mértékben csökkent a munka részaránya is”. Továbbá megfigyelésük alapján „a technológiai változás felelős a globális munkaerő-részesedés csökkenésének nagyjából a feléért”. Összességében a tőke költségének a munkához viszonyított csökkenése növeli a tőke iránti keresletet a munkához viszonyítva (Karabarbounis, 2024).

Továbbá az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkentek globális szinten a reálkamatok, mely – a hitelkamatok mérséklődésén keresztül – szintén elősegítette a tőkeköltségek csökkenését.

Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/18067975/

Globalizáció

A globalizáció folyamata is hatott a munka GDP-n belüli részarányára. A globalizáció, vagyis az áruk, szolgáltatások és pénzügyi eszközök országhatárokon, kontinenseken átívelő áramlásának növekedése, az elmúlt mintegy fél évszázadban jelent meg és gyorsult fel. A jelenség számos módon befolyásolja a munka GDP-n belüli arányát, fejlett és fejlődő országokra különféle módon hatva.

A munkaintenzív feladatok más országba történő kiszervezésével (az ún. offshoringgal) a fejlett országokban csökkent a munka részaránya a GDP-n belül; azonban ahova kiszervezték ezeket a manuális feladatokat (elsősorban a feltörekvő gazdaságok), ott kérdéses annak hatása a munkarészarányra. A kiszervezés mechanizmusa a feltörekvő piacok munkaerő-részesedésének növekedését vetítené előre. Azonban országon belül, ágazatok között mindeközben egy struktúraváltás, súlypontáthelyezés is zajlik. Az alacsonyabb munkaerő-igényű ágazatok előretörtek (pl. ipari szektor) a magasabb munkaerő-arányú ágazatokhoz (pl. mezőgazdaság) képest (Karabarbounis – Neiman, 2018). Erre jó példa, amikor a kínai gazdaság kinyitott a világpiac felé, országon belül a feldolgozóipar a munkaerő jelentős részét felszívta, sokan tértek át a mezőgazdasági munkáról az iparba. „Kínában a munka részarányának csökkenése különösen jelentős volt az 1990-es évek óta: a feldolgozóiparban ugyanis sokkal alacsonyabb a munka részaránya, mint a mezőgazdaságban, így a dolgozók feldolgozóiparba történő vándorlása lecsökkentette a munka részarányát” (Orszag – Orszag, 2015, 8.o.). Természetesen ez a struktúraváltás a fejlett országokban is végbement, más (korábbi) időzítéssel, és ott is a munka GDP-n belüli részarányának csökkenését hozta magával.

Továbbá – ahogy a korábbi fejezetben kifejtettük – a tőkeköltségek világszinten csökkentek az utóbbi évtizedekben, melyhez a globalizáció is hozzájárult, növelve a tőke iránti keresletet és a tőke GDP-n belüli részarányát a munka rovására. Egyrészt a szabadabb tőkeáramlás a tőkeköltségek konvergálását (egymáshoz való közelítését) segíti elő országok között – országspecifikus kockázati felárak mellett. Másrészt a globalizáció csökkenti a pénzügyi eszközök tranzakciós költségeit és az importált tőkejavak kereskedelmi költségeit (Karabarbounis, 2024; Grossman – Oberfield, 2021).

Nagyvállalatok pozíciójának erősödése – a munkavállalók alkupozíciójának gyengülése

Több kutatás és tanulmány eredményei szerint globális szinten a vállalatok növekvő piaci ereje is hozzájárult az elmúlt évtizedek során a munka jövedelmen belüli részesedésének csökkenéséhez (Barkai, 2020; De Loecker, Eeckhout és Unger, 2020; Eggertsson, Robbins és Wold, 2018; Gutierrez és Philippon, 2017, Grossman – Oberfield, 2021). Ennek hátterében a csökkenő verseny és a vállalatok növekvő piaci koncentrációja áll. Ahogy emelkedik a vállalatok piaci ereje, úgy nő a profit részaránya a munkajövedelem rovására (Bergholt et al., 2022). Bergholt et al. (2022) modelljének eredményei szerint is – az automatizálás mellett – a vállalatok növekvő piaci ereje a kulcstényező a 2000 utáni amerikai munkaerő-részesedés csökkenésében.

Továbbá Karabarbounis – Neiman (2018) tanulmányukban kifejtik, miszerint míg 1980-ban a háztartások megtakarításai finanszírozták a legtöbb globális beruházást, jelenleg már a vállalati megtakarítások teszik ki minden befektetett dollár közel kétharmadát. Ez pedig együtt jár a profit növekedésével, illetve a munkaerő-részesedés csökkenésével.

A nagyobb vállalati erő nemcsak a profit részarányának emelkedésén keresztül hat a munka jövedelmen belüli részarányának csökkenésére, hanem a vállalati alkuerő növekedésén keresztül is. A vállalatok nagyobb piaci ereje a bértárgyalásokon is megmutatkozik, a vállalat számára kedvezőbb bérek kialakításában. Erre pedig ráerősít a munkavállalói oldal gyengülő (alku)ereje, egyebek mellett a szakszervezetek gyengülése, tagsági létszámuk csökkenése (Piketty, 2014; Grossman – Oberfield, 2021). Például az USA-ban a szakszervezeti tagság az 1970-es évek óta folyamatosan csökken, és 2023-ban kevesebb mint harmada volt az 1950-es évekbeli csúcsértéknek, amikor a munkavállalók több mint 30%-a volt szakszervezeti tag (2023: 10%). Továbbá míg az USA-ban 2007-ben a szakszervezeti tagok heti fizetése átlagosan több mint 30%-kal magasabb volt, mint a nem szakszervezeti tagoké; 2023-ra ez a különbözet 16% alá csökkent.

Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/18172003/

Következmények és jövőkép

A munka GDP-n belüli arányának csökkenése hatással van a jövedelemelosztásra és a társadalmi jólétre, mely utóbbi függ attól, mi okozza a munka részarányának csökkenését.

  • Pozitívan hathat a jólétre, az általános életszínvonalra, amennyiben egy hatékonyabb termelési technológiára áll át a vállalat, vagyis az automatizáció, a robotizáció egyre inkább elterjed az adott gazdaságban – növelve a hatékonyságot, a termelékenységet.
  • Továbbá – ahogy Orszag – Orszag (2015, 8.o.) kifejti – a  munka részarányának csökkenése „a gazdasági tevékenységekbe történő szükséges beruházás és azok szükséges változtatásainak esetleges tünete is lehet”. Erre jó példa a már bemutatott kínai gazdaságtörténei példa, amikor a mezőgazdasági „dolgozók feldolgozóiparba történő vándorlása lecsökkentette a munka részarányát. Emellett a növekvő beruházások és a termelés tőkeintenzitásának növekedése is mérsékelte a munka részarányát”.
  • Ugyanakkor negatív következménye van az aggregált jólétre nézve, amennyiben a vállalatok piaci erejének, a profitok emelkedésének hatására csökken a munka GDP-n belüli aránya.
  • Továbbá a munka GDP-n belüli részarányának csökkenése a megtermelt (nemzetgazdasági) jövedelemből is kisebb részt juttat a dolgozóknak, míg a tőke tulajdonosának jövedelemből való részesedése emelkedik. Ezek az elosztási hatások a társadalmi egyenlőtlenségek éleződéséhez is vezethetnek (Karabarbounis, 2024).

Mindezek után feltehetjük a kérdést, mi várható a jövőben, tovább csökken-e a munka GDP-n belüli aránya. A bemutatott oksági tényezők alapján akár várható is a részarány további csökkenése: további automatizálás, robotizáció, globalizáció, piaci koncentráció és a munkaerő-állomány várható csökkenése a fejlett gazdságokban (elsősorban az idősödés következtében) a munkaerő arányának folyamatos csökkenése felé mutatnak. Ugyanakkor léteznek olyan egyéb tényezők, melyek árnyalhatják a képet.

Míg hosszú távon, az elmúlt évtizedek távlatában vizsgálva összességében nőtt a nagyvállalatok piaci ereje, addig az elmúlt évek során a fejlett piacokon meghatározó tényezővé vált a munkaerőhiány (és a társdalom idősödésével továbbra is várhatóan fennmarad). Egyre nehezebb a vállalatoknak megfelelő képzettségű, tehetséges munkaerőt találniuk, mely globálisan (elsősorban a fejlett gazdaságok esetén), Európa-szinten és hazánkban is jelen van. A munkaerőhiány növeli a munkavállalók alkuerejét a bértárgyalásokon, így jobb fizetési lehetőségeket alakíthatnak ki a munkavállalók.

A társadalom idősödése, annak várható fokozódása hosszú távon kihat a demográfiai, társadalmi és gazdasági folyamatokra, csökkenti a munkaerőállományt és erősíti a munkaerőhiányt. Alapvetően háromféleképpen igyekeznek mérsékelni a negatív hatásokat a gazdaságok: 1) automatizációval 2) nyugdíjkorhatár emelésével 3) külföldi munkaerővel, a fiatal és képzett munkaerő elszívásával (részletek korábbi elemzésünkben). Ugyanakkor érdemes ezzel kapcsolatban egy másik aspektusra is rávilágítani. Mégpedig arra, hogy a mennyiségi (extenzív) tényezők helyett érdemes a minőségre (intenzív tényezőre) fókuszálni: fontos tényező a gazdaságokban a foglalkoztatottak és munkanélküliek száma, hogy mennyien dolgozunk, azonban versenyképesség és növekedés szempontjából legalább ilyen fontos, hogy akik dolgoznak, milyen minőségben, hatékonyságon végzik a munkájukat, mekkora a munkájuknak a hozzáadott értéke. A termelékenység fokozása – akár a munkaerő átképzése, továbbképzése révén, akár technológiai újítások bevezetése által (tőkésítés, gépesítés, robotizáció, automatizáció, digitalizáció stb.) – hosszú távon képes növekvő pályára állítani a gazdaságokat, még idősödő társadalmi korlátok mellett is.

Továbbá Orszag – Orszag (2015, 8.o.) tanulmánya felveti annak a lehetőségét, miszerint „a munka részarányának megfigyelt csökkenése átmeneti jelenség, amely az internetforradalomhoz és az általa előmozdított globalizációhoz kapcsolódó új technológiához való alkalmazkodási mechanizmus”. Azonban jelenleg még „nem áll rendelkezésünkre kellő mennyiségű adat vagy tapasztalat a munka részarányának mostani csökkenését illetően ahhoz, hogy egyértelműen tudjuk, helyre fog-e állni a részarány, és ha igen, mikor. Pontosan azt sem tudjuk, hogy a robottechnológia fejlődésének következő nagy hulláma hogyan fogja befolyásolni a tényezőarányokat”.

Összefoglalás

Az elmúlt évtizedek során globális szinten megfigyelhető volt az emberi munka (mint termelési tényező) GDP-n belüli arányának csökkenése: a globális világra vonatkozó átfogó becslés szerint 1980-2022 között nagyjából 6 százalékponttal csökkent a munka részaránya. Ez a csökkenés széles körűnek tekinthető, fejlett és feltörekvő, amerikai, európai és ázsiai gazdaságokat egyaránt érint. Magyarországon az AMECO-adatbázis alapján 1995-ben a munka GDP-n belüli részaránya közel 60% volt, majd kilengések mellett 2023-ra 50% alá csökkent az aránya. E tendenciával párhuzamosan a tőke szerepe egyre inkább felértékelődik a termelésben és a munka kiváltásában is.

Több ok is meghúzódik globálisan a munka részarányának csökkenése mögött, melyek közül a leginkább meghatározóak: a technológiai forradalom (digitalizáció, automatizálás, robottechnológia stb.), globalizáció, a nagyvállalatok pozíciójának erősödése, a munkavállalók alkupozíciójának gyengülése.

A munka részarányának GDP-n belüli változása a munkajövedelmek megtermelt nemzeti jövedelmen belüli részarányának változásával is együtt jár: amennyiben csökken a munka és nő a tőke GDP-n belüli aránya, annyival lesz kevesebb a munkások, illetve több a tőke tulajdonosainak a jövedelme. Ezek az elosztási hatások a társadalmi egyenlőtlenségek éleződéséhez is vezethetnek.

Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy a technológiai fejlődés bizonyos vívmányai kiegészítik, megkönnyítik a munkát és növelhetik a munkatermelékenységet. Így pozitívan hathat a jólétre, az általános életszínvonalra a munka részarányának csökkenése, amennyiben egy hatékonyabb termelési technológiára áll át a vállalat, vagyis az automatizáció, a robotizáció egyre inkább elterjed az adott gazdaságban – növelve a hatékonyságot, a termelékenységet.

A bemutatott oksági tényezők alapján akár várható is a munka részarányának további csökkenése, de egyes tényezők árnyalják a jövőképet: a jelenlévő és várhatóan továbbra is velünk maradó munkaerőhiány növeli a munkavállalók alkuerejét a bértárgyalásokon, így jobb fizetési lehetőségeket alakíthatnak ki a munkavállalók. Kérdés továbbá, mennyire tekinthető átmenetinek a jelenség és nemcsak egy alkalmazkodási mechanizmus globalizációhoz kapcsolódó új technológiához, az internetforradalomhoz.

Senior elemző | Megjelent írások

Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott közgazdasági elemző mesterszakon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja. 2022. szeptembere óta az Oeconomus senior elemzője.

Felhasznált források:

Iratkozzon fel hírlevelünkre