A közelmúltban több volt francia afrikai gyarmaton katonai hatalomátvételre, az iszlamista lázadók ellen harcoló francia hadsereg kiutasítására, valamint Franciaország-ellenes tüntetésekre került sor. A francia befolyás visszaesését Oroszország jelenlétének növekedése kíséri a frankofón nyugat- és közép-afrikai államokban. Elemzésünkben egyebek mellett annak járunk utána, hogy miért utasította ki több ország a francia erőket, miért vallott kudarcot a dzsihádisták elleni francia hadművelet, mik a Franciaországgal szemben régóta érzett ellenszenv okai az érintett országokban, miként fordítja a helyzetet a saját javára Oroszország, továbbá milyen egyéb hatalmak versengenek egymással a kontinensen.
Szerző: Csenger Ádám
Franciaország volt nyugat-afrikai gyarmatai közül többnek a területét átszeli a Szaharától délre húzódó Száhel-övezet, amely több mint egy évtizede radikális muszlim lázadóknak ad otthont. Franciaország tíz éve indított itt terrorellenes hadműveletet, ami a kezdeti sikerek után kudarccal végződött. Ezzel összefüggésben több térségbeli országban katonai hatalomátvétel történt az elmúlt években, az új vezetők pedig kiutasították a francia csapatokat. Elemzésünkben bemutatjuk, mik voltak a francia hadművelet sikertelenségének okai, miként vezetett Franciaországnak a volt nyugat- és közép-afrikai gyarmataival a dekolonizáció után fenntartott kapcsolatrendszere a vele szemben széles körben megnyilvánuló ellenséges érzülethez, hogyan használja ki ezt a helyzetet Oroszország, miként próbál (eddig sikertelenül) gátat szabni a térségbeli francia befolyás csökkenésének Emmanuel Macron francia elnök, valamint a tágabb kontextus megismerése érdekében kitérünk az afrikai befolyásért folyó hatalmi versengésre is.
Bevezető gondolatok
2020 óta a nyolc sikeres afrikai puccsból hét frankofón országban, azaz volt francia gyarmaton történt. A legutóbbi puccs idén augusztus végén Gabonban ment végbe, aminek eredményeként a katonaság eltávolította a hatalomból a Franciaországgal szoros kapcsolatokat ápoló, ám a lakosság körében népszerűtlen elnököt (Busari, 2023). Júliusban Nigerben került sor puccsra, aminek során tüntetők Franciaország-ellenes és Oroszországot pártoló jelszavakat skandáltak. A francia nagykövetséget támadás érte, a francia (és más európai) állampolgárokat pedig végül evakuálták az országból (The Economist, 2023a). Az elmúlt évek során Franciaország-ellenes tüntetések és atrocitások történtek többek között Beninben, Burkina Fasóban, Kamerunban és Csádban. Burkina Fasóban tavaly a katonai junta felszólította Párizst a francia katonák kivonására az országból, ugyanebben az évben pedig a mali juntával megromlott kapcsolatai miatt Franciaország Maliból is kivonta a csapatait. Mindez jól mutatja, hogy Franciaország megítélése a volt afrikai gyarmatain, elsősorban Nyugat- és Közép-Afrikában mélyponton van.
A volt francia gyarmatok
A francia jelenlét Afrikában a 17. századig nyúlik vissza, de a gyarmatosítás fő időszaka a 19. században kezdődött, amikor Algéria, Tunézia, Marokkó, valamint Nyugat- és Közép-Afrika bizonyos részei francia uralom alá kerültek. Az első világháború után további, korábban német gyarmatok kerültek Franciaországhoz. 1930-ra Franciaország afrikai gyarmatbirodalma magában foglalta a hatalmas területeket felölelő két szövetségi területet, Francia Nyugat-Afrikát és Francia Egyenlítői Afrikát, továbbá a Maghreb nyugati részét, Madagaszkárt, Réuniont, a Comore-szigeteket, valamint Dzsibutit. A második világháborút követő dekolonizáció eredményeként 1960-ig valamennyi nyugat- és közép-afrikai francia gyarmat függetlenné vált, 1977-ig pedig az utolsó afrikai gyarmat, Dzsibuti is elnyerte függetlenségét. Összesen húsz jelenlegi afrikai állam volt francia gyarmat, amelyek közül tizennégy található Nyugat-, illetve Közép-Afrikában (Fröhlich, 2020).
Sikertelen hadművelet
A Franciaországgal szemben évtizedek óta növekvő ellenszenvet Nyugat- és Közép-Afrikában az hozta a felszínre a közelmúltban, hogy a Malit, Burkina Fasót és Nigert átszelő Száhel-övezetben aktív, az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz kapcsolódó szélsőséges muszlim lázadók ellen hosszú éveken át folytatott francia hadművelet nem tudta felszámolni, és ezáltal nem tudott stabilitást teremteni. Pedig a terrorellenes harc ígéretesen indult 2013-ban, amikor a mali kormány kérésére francia csapatok sikeresen állítottak meg egy a főváros, Bamako ellen indított dzsihádista támadást. Ezt egy al-Kaidához kapcsolódó iszlamista lázadó csoport indította, miután ellenőrzésük alá vontak hozzávetőleg 1,3 millió négyzetkilométernyi területet Maliban. A Szervál Hadműveletnek nevezett katonai akció keretében a francia csapatok a dzsihádistákat a Szaharába szorították vissza, ezt követően pedig 2013 nyarán elnökválasztást tartottak Maliban. Az új elnök beiktatásán François Hollande francia elnök kijelentette, hogy a háborút megnyerték (Smith, 2022).
A későbbi események azonban megmutatták, hogy ez elhamarkodott kijelentés volt. A lázadók hamarosan visszatértek, és újabb területeket vontak az ellenőrzésük alá. A francia hadsereg – akárcsak az amerikaiak Afganisztánban – immár az államépítés feladatával nézett szembe. Az új kihívással szembesülve Párizs megnövelte a hadműveletben részt vevő katonák létszámát, és 2014 augusztusában a missziót kiterjesztette az egész Száhel-övezetre, azaz Malin kívül Burkina Fasóra és Nigerre is. A Barkhane elnevezésű új hadművelet keretében azonban hiába likvidált a francia sereg számos dzsihádistát, a biztonsági helyzet általános romlását nem tudták megakadályozni. Ehhez szükség lett volna stabil kormányzásra és kompetens helyi erőkre, ám ezeket a francia hadsereg nem tudta létrehozni. Hiába kaptak a mali és a Burkina Fasó-i hadseregek évtizedeken át nyugati (a francián kívül amerikai és európai uniós) kiképzést, képtelennek bizonyultak az iszlamista lázadókkal szembeni hatékony küzdelemre. Hasonlóan kudarcot vallott a G5 Száhel elnevezésű közös haderő is, amelyet 2014-ben hozott létre öt térségbeli állam: Mauritánia, Mali, Burkina Faso, Niger és Csád. A terv szerint három éven belül átvették volna a francia hadsereg szerepét, ám 2018-ban a dzsihádisták elfoglalták a haderő Maliban felállított műveleti főhadiszállását (Smith, 2022).
A Barkhane Hadművelet kezdetben népszerű volt az érintett országok lakossága körében, ám ez idővel gyökeresen megváltozott, ahogy az általános biztonsági helyzet romlott a több ezer francia katona és ENSZ-békefenntartó jelenléte ellenére. Maliban 2020-ban és 2021-ben a katonaság által végrehajtott puccsra került sor, az új junta pedig nem kért többé a francia segítségből, ehelyett az orosz Wagner-csoport zsoldosait bérelte fel. 2022 augusztusára valamennyi francia katona elhagyta Malit, a Barkhane Hadművelet így befejeződött (The Economist, 2023a). A kilenc éven át tartó, évente mintegy 1,2 milliárd dollárt felemésztő hadműveletben 5100 katona vett részt (Smith, 2022). A Maliból kivont katonáit Párizs Nigerbe helyezte át, ami az idei puccsig viszonylag stabil országnak számított a térségben. Burkina Fasóban a malihoz hasonló fejlemények zajlottak: 2022-ben két puccsot is végrehajtottak, a második vezetői pedig felszólították Franciaországot a csapatai kivonására, ami idén megtörtént (The Economist, 2023a). Nigerben jelenleg mintegy 1500 francia katona állomásozik, ám Párizs szeptember végi döntése értelmében hónapokon belül el fogják hagyni az országot, a francia nagykövetet pedig azonnali hatállyal hazarendelték (BBC, 2023). Ezzel vége a júliusi puccsot követő bizonytalanságnak: a katonai hatalomátvétel után Niger és Franciaország viszonya látványosan megromlott, miután a junta a hatalomra kerülése után távozásra szólította fel a francia nagykövetet, aki azonban megtagadta a hazatérést, Párizs pedig nem ismerte el legitimként a katonai kormányzatot. Az új nigeri vezetés felmondta a katonai együttműködésről szóló megállapodásokat Franciaországgal, és távozásra szólította fel a francia csapatokat (France24, 2023a). Ugyanezt követelte szeptember elején egy több tízezres tüntetés a nigeri fővárosban (Balima, 2023).
A Száhel-övezetben általános az a vélekedés, hogy a francia katonák nem voltak képesek visszaszorítani az iszlamista lázadókat, hovatovább még hozzá is járultak a térnyerésükhöz (Obadare, 2023). Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az érintett országok lakóinak percepciója a terrorellenes hadművelettel kapcsolatban nem feltétlenül tükrözi a valóságot. Az Armed Conflict Location & Event Data Project nevű szervezet szerint 2022-ben Maliban, miután Franciaország leállította a Barkhane Hadműveletet, a politikai erőszak okozta halálesetek száma 150 százalékkal növekedett, amiben a Wagner-csoport megjelenésének kulcsszerepe volt. Ezt ugyanakkor a maliak nem így látják: egy idei közvélemény-kutatás szerint 80 százalékuk úgy gondolja, hogy a francia hadművelet végének nem volt negatív hatása a biztonságukra, 69 százalékuk pedig úgy véli, hogy Oroszország képes lesz a biztonságuk szavatolására (The Economist, 2023a).
A Száhel-övezet. Forrás: Shutterstock
Franciaország negatív megítélésének egyéb okai
A Franciaország elleni indulatok számos alkalommal a felszínre törtek Nyugat- és Közép-Afrikában a közelmúltban. Az elmúlt évek során több tucat Franciaország-ellenes tüntetés zajlott Beninben, Burkina Fasóban, Kamerunban, Csádban, Maliban, Nigerben és Szenegálban. Más franciaellenes megnyilvánulások is voltak: Burkina Fasóban és Nigerben például tüntetők felgyújtották a francia nagykövetséget övező kerítést, Beninben, Burkina Fasóban és Nigerben francia katonai konvojokat (Obadare, 2023), Szenegálban pedig francia üzleteket támadtak meg (Busari, 2023). A sikertelen hadművelet mindazonáltal nem az egyedüli oka a Franciaországgal szembeni indulatoknak. A frankofón országokban az utóbbi években végbement puccsokért felelős valamennyi katonai csoportosulás azzal indokolta a hatalomátvételt, hogy a célja az adott állam rossz biztonsági és gazdasági helyzetének javítása, valamint a korrupció felszámolása (Obadare, 2023). Ezeknek a problémáknak a kialakulásában és fennállásában az érintett országok népességének általános meggyőződése szerint jelentős szerepe van Franciaországnak.
Franciaország gyarmattartó múltja, valamint a dekolonizáció után a volt afrikai gyarmatai uralkodó elitjeivel fenntartott szoros kapcsolatai kiemelten népszerűtlenné teszik az országot Afrikában. A volt gyarmatai lakossága körében a gyarmati időszak vége óta eltelt évtizedek alatt mély ellenérzést szült, hogy Párizs készséggel támogatott korrupt és elnyomó rezsimeket az országaikban, továbbá zavaros kapcsolatokat tartott fent államaik korrupt elitjeivel. Ez a „françafrique”, azaz a Franciaország és a volt gyarmatai közötti, befolyást, katonai támogatást és üzleti szerződéseket magában foglaló zavaros kapcsolati rendszer (The Economist, 2023a), ami minden valószínűség szerint a frankofón országok politikai és gazdasági fejlődését is akadályozta (Shurkin, 2023). Ezen tényezők eredménye, hogy a népszerűtlen afrikai vezetők kudarcai – így a dzsihádisták legyőzésére, a szegénység és a korrupció felszámolására való képtelenség – a lakosság szemében összekapcsolódnak Franciaországgal (The Economist, 2023a). Ez különösen igaz az újabb afrikai generációkra (márpedig a kontinensen az átlagéletkor 20 év [Busari, 2023]), amelyek számára az említett problémákkal, elnyomással és kilátástalansággal fémjelzett, Franciaországgal asszociált status quo elfogadhatatlan.
Mindemellett más forrásai is vannak a Franciaországgal szembeni mély ellenérzéseknek. Ezek közé tartozik a gyakori francia katonai beavatkozás: 1962 óta több mint húsz alkalommal vetették be a francia katonaságot Afrikában, ami a helyi lakosok szemében a gyarmati időket idézi. Franciaország ráadásul az egyetlen volt gyarmattartó, amely nagyméretű állandó katonai bázisokat tart fent Afrikában, ami tovább erősíti a hozzá kapcsolódó negatív történelmi asszociációkat a helyi népesség körében (The Economist, 2023a). További feszültségforrás a gyarmati időkből származó CFA frank használata a tizennégy volt francia gyarmaton Nyugat- és Közép-Afrikában. A CFA frank árfolyama az euróhoz van rögzítve, az azt használó államok pedig kötelesek a devizatartalékaik 50 százalékát a francia központi bankban tartani. A francia álláspont szerint mindez a gazdasági stabilitást szolgálja, ám kritikus vélemények szerint a rendszer lehetővé teszi, hogy Franciaország befolyást gyakoroljon az érintett országok felett (Busari, 2023). A francia nyelv hivatalos nyelvi státusza a legtöbb érintett országban szintén érzékeny pont; ez vezetett oda, hogy idén júliusban Maliban megszüntették e státuszát (Obadare, 2023).
Oroszország szerepe
A Franciaország-ellenes érzelmek erősödésével párhuzamosan Oroszország népszerűsége nő a Száhel-övezetben. Oroszország ügyesen pozicionálja magát a frankofón országokban a Franciaországot és a Nyugatot elítélő hatalomként, valamint az afrikai országokat segítő partnerként. Az orosz narratívát jól összefoglalja Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér nigeri puccsra reflektáló hangüzenete (melyet nem sokkal halála előtt tett közzé), amelyben azt mondta, a nigeri események valójában a nigeriek gyarmatosítóikkal való küzdelméről szólnak, akik a saját szabályaikat akarják rájuk erőltetni, és a több száz évvel ezelőtti helyzetükben akarják tartani őket. Sok afrikai osztja ezt a véleményt a volt francia gyarmatokon (Obadare, 2023).
A hidegháború után Oroszország az orosz államhoz kötődő Wagner-csoporttal jelent meg ismét hangsúlyosan Afrikában 2017-ben (Smith, 2022). A csoport eddig körülbelül egytucatnyi afrikai országban fejtett ki tevékenységet, amelyek között számos volt francia gyarmat található: Közép-afrikai Köztársaság, Mali, Kamerun, Madagaszkár, Burkina Faso és Kongó (The Economist, 2023b). Értesülések szerint a nigeri junta is felvette a csoporttal a kapcsolatot (a júliusi puccs után Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, a Wagner-csoport kihasználja az ország instabilitását) (Armstrong, 2023). Becslések szerint jelenleg összesen mintegy ötezer Wagner-zsoldos szolgál a kontinensen, a legtöbben Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban (Csenger, 2023).
A szervezet afrikai tevékenysége jövedelmező mind a Wagner-csoport, mind Moszkva számára (az ügyfelek pénzbeli, továbbá arannyal és gyémánttal való fizetség mellett erőforrások feletti koncesszióval is fizetnek). A csoporton keresztül Oroszországba érkező afrikai erőforrások az ukrajnai háború finanszírozásában is szerepet játszanak. Az afrikai jelenlét ezenfelül Oroszország külföldi befolyását növeli, amire különösen nagy szüksége van az országnak, amióta az Ukrajna ellen indított háborúja miatt a Nyugat számára páriává vált (Csenger, 2023). Moszkva további célja a nyugati világrend gyengítése és a Nyugat befolyásának visszaszorítása, e téren pedig különösen sikeres a volt francia afrikai gyarmatokon (Africa Defense Forum, 2023). A Közép-afrikai Köztársaságban a Wagner-csoport kiszorította Franciaországot, amely 2013-ban indította egy puccsot követően kibontakozó polgárháború miatt az ország függetlenedése óta a hetedik katonai beavatkozását. A hadművelet 2016-ban véget ért, azóta viszont Franciaország és a Közép-afrikai Köztársaság viszonya utóbbi Moszkvához való közeledése miatt megromlott, így 2021-ben Párizs felfüggesztette a katonai együttműködést Banguival, azt állítva, hogy az részese egy Franciaország-ellenes orosz kampánynak. A Wagner-csoport a francia hadsereget felváltva 2020 óta a kormány partnere a lázadó erőkkel szemben (France24, 2022). Burkina Fasóban a francia hadsereg kiutasítása után a junta idén tavasszal egy hozzá közel álló civil szervezet szerint a katonái kiképzésére kérte a Wagner-csoportot (Africa Defense Forum, 2023). Maliban a 2021-ben végrehajtott, rövid időn belüli második puccs után egyezett meg a katonai vezetés a csoporttal mintegy ezer Wagner-zsoldos fogadásáról (az állami tulajdonban lévő aranybányákhoz való hozzáférésért cserébe) (Smith, 2022). A helyi lakosság ezen országokban üdvözli Oroszország jelenlétét, amint azt a mali, a Burkina Fasó-i és a nigeri puccs utáni Oroszország-párti tüntetések mutatták (Africanews, 2021; Smith, 2022; The Economist, 2023a).
Nemzetközi versengés Afrikában
Érdemes mindazonáltal a tágabb kontextust is megvizsgálni, mivel növekvő gazdasági, demográfiai és geopolitikai jelentősége miatt az Afrikáért folyó nemzetközi versengés fokozódik. A kontinensre irányuló közvetlen külföldi tőkebefektetések terén a 2016-2020 közötti időszakban Kína messze megelőzte az összes többi országot 70,6 milliárd dollár értékű befektetéssel (Gardner, 2023). Kína a legtöbb afrikai országban erre a célra létrehozott pénzügyi intézményeken keresztül fektet be; ilyen például az Exim Bank és a China Development Bank (Millon, 2022). A közvetlen külföldi tőkebefektetések vonatkozásában 2016-2020 között Kínát szinte egyforma mértékű, közel 24 milliárd dollárnyi beruházással az Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Államok követte, majd Franciaország (19,5 milliárd dollár), az Egyesült Királyság (16,3 milliárd dollár) és Németország (9,7 milliárd dollár) következett (Gardner, 2023).
Kína 2009 óta Afrika legnagyobb kétoldalú kereskedelmi partnere (Colarizi, 2023); a kínai-afrikai kereskedelem értéke 2023-ban várhatóan meghaladja a 260 milliárd dollárt (Gardner, 2023). 2001 és 2022 között Kína részesedése az afrikai piacból 3 százalékról több mint 27 százalékra nőtt (Nguembock, 2022). (2021-ben a francia részesedés az afrikai piacból nem egészen 7,5 százalék volt, míg a német és az amerikai mintegy 6,5 százalék [Sebgo, 2021].) Mára Kína vált a kontinens fő kereskedelmi partnerévé és az egyik legfontosabb befektetőjévé. 2022-ben több mint 2500 kínai vállalat működött Afrikában (Nguembock, 2022). Az ázsiai ország emellett jelentős építőipari befektető is: 2022-es adatok szerint a szubszaharai Afrika országainak 94 százaléka részese a kínai Övezet és út kezdeményezésnek. Oroszország a fegyverszállítások terén domináns: az utóbbi két évtized során Afrika legfőbb fegyverbeszállítójává vált, és a kontinensre irányuló fegyverszállítmányok 49 százalékáért felel. Ugyanakkor a szubszaharai térségbe irányuló fegyverexport terén Kína már csaknem beérte Oroszországot: az orosz részesedés 24 százalék, míg a kínai 22 százalék (Colarizi, 2023).
Kína és Oroszország szintén fontos szereplő a ritkaföldfémek afrikai bányászata terén, ami a nagyhatalmi versengés egyik fontos terepe. Az elektromos autók akkumulátoraihoz, mobiltelefonokhoz, félvezetőkhöz és egyéb kritikus fontosságú termékek előállításához szükséges ritkaföldfémek észak- és nyugat-afrikai kitermelésében és feldolgozásában élen jár a két nagyhatalom. A kontinens vonzó célpont az olcsó munkaerő, valamint a környezeti és egyéb szabályozás hiánya miatt. Kína az Övezet és út kezdeményezés keretében van jelen a bányászatban, Oroszország pedig a Wagner-csoporton keresztül (Cohen, 2022).
Az Egyesült Államok a közelmúltban felismerte, hogy Kínával és Oroszországgal szemben lemaradt a befolyásszerzésben a kontinensen, így tavaly augusztusban kiadta a szubszaharai Afrikára vonatkozó stratégiáját (The White House, 2022), decemberben pedig – 2014 óta az első – amerikai-afrikai vezetői csúcsra került sor Washingtonban, ahol Joe Biden elnök 55 milliárd dollárnyi támogatási csomagot jelentett be a kontinensnek. Amerika az orosz-ukrán háború kapcsán semleges álláspontot képviselő afrikai országokat próbálja rávenni Oroszország elítélésére, ez az erőfeszítés azonban kevés sikerrel járt eddig, mivel az afrikai országok jelentős része nem akar elköteleződni egyik oldal mellett sem (Gardner, 2023).
Az USA hangsúlyozza a különbségeket közte, valamint Kína és Oroszország között, például a demokrácia terén (a Biden-adminisztráció nemrég 165 millió dollárt ígért a tisztességes választások támogatására Afrikában). Egy másik törésvonal az adósságenyhítés: az USA támogatja a legszegényebb országok (például Zambia és Ghána) adósságának enyhítését, Kína azonban – amely a legszegényebb országok legnagyobb globális hitelezője – vonakodik az együttműködéstől. Amerika fel kívánja venni a versenyt Kínával a hitelezés terén is: a fent említett 55 milliárd dollár támogatás részét képezi 21 milliárd dollárnyi, a Nemzetközi Valutaalapon keresztül folyósított hitel az alacsony és közepes jövedelmű országoknak (Gardner, 2023).
Az Afrikában folyó hatalmi versengésben Törökország is fontos szereplő. Ankara 2005-től tudatos Afrika-politika mentén fejleszti kapcsolatait a kontinenssel. Törökország Afrikával folytatott kereskedelme a 2003-as 3 milliárd dollárról 2021-re elérte a 26 milliárd dollárt. 2022-ben az Afrikába irányuló török közvetlen tőkebefektetés közel 10 milliárd dollárt tett ki (Orakçi, 2022). Kiemelendő a török vállalatok által versenyképes árakon végzett infrastruktúraépítés, így például a török építésű repülőtér Szenegál fővárosában, Dakarban (Millon, 2022).
Európai országok is növelik befolyásukat a kontinensen: Németország az elmúlt évek során Franciaország vetélytársává vált az afrikai piaci részesedésért folyó versengésben, Hollandia pedig megelőzte Franciaországot a közvetlen külföldi tőkebefektetések terén. Az afrikai országok közül Marokkó és a Dél-afrikai Köztársaság a kontinensen kívüli hatalmak alternatívájaként pozicionálja magát (Nguembock, 2022). További államok, például India, Pakisztán, Brazília, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Izrael szintén fejlesztik kapcsolataikat Afrikával.
Francia kísérletek a kapcsolatok javítására
A fent ismertetett okokból kifolyólag a frankofón államok népessége számára Franciaország mint gyarmatosító a függetlenség elnyerése után sem szűnt meg jelen lenni és befolyást gyakorolni az országaikban. Emmanuel Macron francia elnök ugyanakkor próbált javítani országa afrikai megítélésén. Először 2017-ben hirdette meg a francia-afrikai kapcsolatok új alapokra helyezését, amikor egy Burkina Fasóban elmondott beszédében kifejtette, hogy ő már egy olyan generáció tagja, amely számára az európai gyarmatosítás bűnei vitathatatlanok, és amely nem mondja meg az afrikaiaknak, mit csináljanak (The Economist, 2021). Macron visszaadott Beninnek és Szenegálnak általuk régóta követelt művészeti alkotásokat, és bocsánatot kért országa szerepéért az 1994-es ruandai népirtásban. Felszólította a francia befektetőket, hogy ne csak koncessziók és megbízási szerződések iránt érdeklődjenek Afrikában, hanem fektessenek technológiai cégekbe és startupokba is (The Economist, 2023a).
A francia elnök ígéretet tett a CFA frank kivezetésére is (The Economist, 2023a). A valutát Nyugat-Afrikában a tervek szerint fel fogja váltani egy új pénznem, az eco. Ennek érdekében Franciaország és a nyolc országot tömörítő Nyugat-afrikai Gazdasági és Monetáris Közösség (francia rövidítéssel UEMOA) 2019-ben megállapodott abban, hogy a Nyugat-afrikai Központi Bank tovább nem köteles a devizatartalékai 50 százalékát a francia központi bankban tartani, továbbá Franciaország többé nem képviselteti magát az UEMOA felügyelő testületeiben. Az eco mindazonáltal továbbra is az euróhoz lenne rögzítve, Franciaország pedig garantálná a rögzített árfolyamot, így kérdéses, mennyire van szó valódi reformról (Tull, 2023). A tizenöt tagállamot tömörítő Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) 2027-ben tervezi bevezetni az ecót (France24, 2021).
Macron idén bejelentette, hogy a françafrique korának vége, és új korszakot ígért Franciaország és Afrika kapcsolatában, egy egyenlő felek közötti partnerséget. Ennek jegyében Párizs felülvizsgálja afrikai szerepvállalását, amelynek eredménye idén várható. A cél az, hogy az afrikai jelenléte diszkrétebb legyen, továbbá tekintettel legyen a fogadó országokra. Macron ígérete szerint kevesebb francia katona lesz Afrikában, a francia katonai támaszpontokat pedig a helyi erőkkel közösen működtetnék (The Economist, 2023a). Az új hozzáállás jegyében a francia csapatok Maliból való távozása után a nigeri terroristaellenes hadművelet már másként zajlott, mint a Barkhane Hadművelet: a francia haderő eszközökkel és tanácsadással támogatta a nigeri erőket, ám nem helyettesítette őket (France24, 2023b).
Mindez azonban túl kevés volt és túl későn jött. Volt gyarmattartóként ráadásul Franciaország tettei más megítélés alá esnek, mint ha ugyanazt más országok teszik: az nem okoz felzúdulást, hogy más európai országok a Száhel-övezetben a helyi erők kiképzésében vesznek részt, vagy hogy az Egyesült Államok nigeri központtal nagyszabású hírszerző műveletet végez, és annak sincs különösebb visszhangja, hogy Kína, Oroszország és Törökország hiteleket nyújt, beruházásokat hajt végre és megbízási szerződéseket kap Nyugat-Afrikában (The Economist, 2023a).
Gazdasági és kereskedelmi aspektusok
Az Afrikába irányuló francia befektetések célpontjai között előkelő helyet foglal el a szénhidrogén-ágazat, a további területek között pedig megemlítendő az építőipar, a feldolgozóipar, a gyógyszeripar, az élelmiszertermelés, a szállítmányozás és a technológiai szektor (Nguembock, 2022). A Száhel-övezetben több száz francia cég működik, amelyek a Franciaország-ellenes hangulat és a politikai instabilitás fokozódása ellenére egyelőre nem hagyták el a térséget (Cessac, 2023). Niger az uránkitermelése miatt kiemelt fontossággal bír Párizs számára: az ország a világ hetedik legnagyobb uránkitermelője, Franciaország pedig (amely villamosenergia-szükségletének mintegy 70 százalékát atomenergiából fedezi) az egyik fő importőr (Ramdani, 2023). A Dél-afrikai Köztársaságban közel 500 francia vállalat működik, az első afrikai 5G hálózatot tavaly a francia Orange indította Botswanában. Algéria Franciaország egyik legfontosabb kőolaj- és földgázforrása, amit jelez a 2022-ben a francia Total által három másik (olasz, amerikai és algír) vállalattal 4 milliárd dollár értékben kötött olaj- és gázkitermelés-megosztási szerződés (Fejérdy és Király, 2023).
Franciaország gazdasági jelentősége Afrikában mindazonáltal a kétezres évek eleje óta csökken. A mobil pénzszolgáltatási szektorban amerikai cégek veszélyeztetik a francia telekommunikációs vállalatok pozícióit, a francia bankok helyét afrikaiak veszik át, és az építőiparban egyre nagyobb konkurenciát jelentenek a francia cégek számára a török és a kínai vetélytársak. A bankszektorban és az autóiparban a francia vállalatok elvesztették a monopóliumukat Nyugat-Afrikában (Peltier, 2023). Franciaország relatív piaci részesedése Afrikában 2000 és 2020 között 15 százalékról 7,5 százalékra csökkent, annak ellenére, hogy az export értéke megduplázódott (Nguembock, 2022). A csökkenő trend az afrikai fogyasztói kereslet ugrásszerű növekedésének, valamint az új versenytársak megjelenésének köszönhető. Ezek közül a legfontosabb Kína, amely 2007-ben megelőzte Franciaországot az afrikai exportból való részesedés terén. 2017-ben Németország vált Afrika vezető európai exportpartnerévé, megelőzve ezzel Franciaországot, a kontinensen történő európai befektetések terén pedig 2022-es adatok szerint Hollandia volt az első (bár ez részben annak volt köszönhető, hogy számos multinacionális vállalat adóoptimalizálás céljából Hollandiában jegyezte be a székhelyét) (RFI, 2022).
Franciaország fő afrikai kereskedelmi partnerei már nem a volt gyarmatai: 2022-ben a fő partnerek Marokkó, Algéria, Tunézia, Nigéria és a Dél-afrikai Köztársaság voltak, míg a frankofón nyugat-afrikai államok a francia külkereskedelem kevesebb mint egy százalékát tették ki. Franciaország ugyanakkor továbbra is Nyugat-Afrika első számú európai exportpartnere (RFI, 2022). 2021-ben az UEMOA-ba irányuló francia export értéke 3,4 milliárd euró volt, ami jóval több, mint a hat tagállamot számláló Közép-Afrikai Gazdasági és Pénzügyi Közösségbe (francia rövidítéssel CEMAC) irányuló kivitel (1,3 milliárd euró), azonban mindkettő eltörpül az Észak-Afrikába irányuló francia export mellett (13,3 milliárd euró). 2019-es adatok szerint Franciaország fő afrikai importforrásai észak-afrikai országok voltak: Marokkó, Tunézia és Algéria, majd Nigéria, Líbia és a Dél-afrikai Köztársaság következett (Nguembock, 2022).
A gazdasági és kereskedelmi összkép francia szemszögből vegyes. A francia nemzetbiztonsági dokumentumok alapján az ország legfőbb érdekei Európához, másodsorban pedig az indo-csendes-óceáni térséghez fűződnek (ahol a tengerentúli területeinek köszönhetően a világ második legnagyobb kizárólagos gazdasági övezetét mondhatja magáénak). Az indo-csendes-óceáni térséggel folytatott kereskedelme nagyságrendekkel nagyobb, mint az Afrikával bonyolított. A francia indo-csendes-óceáni stratégia szerint az ország e térséggel való kereskedelme az Európai Unión kívüli francia kereskedelem harmadát teszi ki, az elmúlt évtizedben pedig közel 50 százalékkal nőtt. Mindeközben Afrika részesedése kisebb és csökkenőben van, a Száhel-övezet pedig szinte meg sem jelenik a statisztikákban (Shurkin, 2023).
Összegzés
Gyarmattartó és posztgyarmattartó múltja miatt a frankofón Afrika számára Franciaország kiváló célpont valamennyi problémája tekintetében, függetlenül attól, hogy a kritikák jogosak-e vagy sem. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a dekolonizáció óta eltelt több mint fél évszázad alatt Párizs az elnyomó afrikai vezetők támogatásával és az uralkodó afrikai elitekkel fenntartott zavaros hatalmi kapcsolatokkal, valamint egyéb gazdasági, katonai és kulturális vonatkozású tevékenységével hozzájárult a vele kapcsolatban tapasztalható ellenséges megítéléshez.
Franciaország terrorellenes hadművelete kudarcot vallott a Száhel-övezetben, mert a térségben hiányzik a lázadók hosszú távú legyőzéséhez és a térség stabilitáshoz nélkülözhetetlen intézményrendszer, továbbá mert a francia csapatok a gyarmati múlt miatt nem voltak képesek a helyi népesség támogatását elnyerni. Ennek következtében a Száhel-övezet mára a dzsihádisták egyik globális központjává vált. Oroszország kihasználja a francia befolyás csökkenését a frankofón országokban, és a Wagner-csoporton keresztül növeli saját katonai és politikai befolyását Franciaország rovására. Ezzel párhuzamosan számos Afrikán kívüli ország az afrikai jelenlétének és befolyásának növelésére törekszik, felismerve, hogy a kontinens globális gazdasági, geopolitikai és egyéb jelentősége nő. Összességében Franciaország volt gyarmataival fennálló kapcsolatainak jövője meglehetősen kilátástalan. Mivel Párizs számára az afrikai kapcsolatok hagyományosan presztízskérdésnek is számítanak, kérdéses, hogy Franciaország afrikai jelenlétének tartós csökkentése mellett dönt-e – pedig meglehet, hogy ez volna a jelen körülmények között a legészszerűbb döntés.
Felhasznált források
Africa Defense Forum: „With France Out, Analysts Expect Wagner Mercenaries to Move into Burkina Faso”. 2023.05.09., https://adf-magazine.com/2023/05/with-france-out-analysts-expect-wagner-mercenaries-to-move-into-burkina-faso/ (2023.09.23.)
Africanews: „Mali: Hundreds show support for army and Russia”. 2021.05.29., https://www.africanews.com/2021/05/29/mali-hundreds-show-support-for-army-and-russia/ (2023.09.23.)
ARMSTRONG, Kathryn: „Niger coup: Wagner taking advantage of instability – Antony Blinken”. In: BBC, 2023.08.08., https://www.bbc.com/news/world-africa-66436797 (2023.09.23.)
BALIMA, Boureima: „Huge protests in Niger call for French forces to leave after coup”. In: Reuters, 2023.09.02., https://www.reuters.com/world/africa/huge-protests-niger-call-french-forces-leave-after-coup-2023-09-02/ (2023.09.24.)
BBC: „Niger coup: Macron says France to withdraw troops and ambassador”. 2023.09.25., https://www.bbc.com/news/world-europe-66907517 (2023.09.25.)
BUSARI, Stephanie: „Gabon coup shows how France’s influence on its former territories is disintegrating”. In: CNN, 2023.09.01., https://edition.cnn.com/2023/09/01/africa/gabon-coup-france-influence-analysis-intl/index.html (2023.09.20.)
CESSAC, Marjorie: „In Africa’s Sahel region, French companies stand firm despite increasingly hostile climate”. In: Le Monde, 2023.08.04., https://www.lemonde.fr/en/international/article/2023/08/04/in-africa-s-sahel-region-french-companies-stand-firm-despite-increasingly-hostile-climate_6079465_4.html (2023.10.11.)
COHEN, Ariel: „China And Russia Make Critical Mineral Grabs in Africa While the U.S. Snoozes”. In: Forbes, 2022.01.13., https://www.forbes.com/sites/arielcohen/2022/01/13/china-and-russia-make-critical-mineral-grabs-in-africa-while-the-us-snoozes/ (2023.10.08.)
COLARIZI, Alessandra: „Russia and China Working “Modus Vivendi” in Africa”. In: Italian Institute for International Political Studies (ISPI), 2023.07.17., https://www.ispionline.it/en/publication/russia-and-china-working-modus-vivendi-in-africa-135837 (2023.10.12.)
CSENGER Ádám: „Mit keres a Wagner-csoport Afrikában?”. In: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány, 2023.08.23., https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/mit-keres-a-wagner-csoport-afrikaban/ (2023.09.23.)
FEJÉRDY Gergely; KIRÁLY Gergely: „France and Russia in Africa: Has Paris been pushed back the southern continent? Part 2 French and Russian economic presence in Africa and the importance of Francophonie”. In: KKI Policy Brief, 2023.12., https://kki.hu/wp-content/uploads/2019/05/KKIElemzesek.KE-2023.12_EN-1.pdf (2023.10.10.)
France24: „French ambassador to Niger ‘held hostage’ in embassy, President Macron says”. 2023.09.15.a, https://www.france24.com/en/africa/20230915-french-ambassador-to-niger-held-hostage-in-embassy-president-macron-says (2023.09.24.)
France24: „In Niger, France tests out new strategy for Africa operation”. 2023.05.23.b, https://www.france24.com/en/live-news/20230523-in-niger-france-tests-out-new-strategy-for-africa-operation (2023.09.24.)
France24: „Last French troops leave Central African Republic amid closer Bangui-Moscow ties”. 2022.12.15., https://www.france24.com/en/africa/20221215-last-french-troops-leave-central-african-republic-amid-closer-bangui-moscow-ties (2023.09.24.)
France24: „West African regional bloc adopts new plan to launch Eco single currency in 2027”. 2021.06.19., https://www.france24.com/en/africa/20210619-west-african-regional-bloc-adopts-new-plan-to-launch-eco-single-currency-in-2027 (2023.10.12.)
FRÖHLICH, Silja: „Françafrique lives on”. In: DW, 2020.03.08., https://www.dw.com/en/africa-and-france-an-unfulfilled-dream-of-independence/a-54418511 (2023.09.24.)
GARDNER, Akayla: „US Fights for Influence in Africa Where China, Russia Loom Large”. In: Bloomberg, 2023.03.24., https://www.bloomberg.com/news/articles/2023-03-24/us-fights-for-influence-in-africa-where-china-russia-loom-large#xj4y7vzkg (2023.10.09.)
MILLON, Charles: „France needs to rehabilitate its African policy”. In: GIS, 2022.10.14., https://www.gisreportsonline.com/r/france-africa-policy/ (2023.10.08.)
NGUEMBOCK, Samuel: „Les relations économiques entre la France et l’Afrique face aux enjeux géopolitiques et géoéconomiques”. In: Areion24.news, 2022.07.28., https://www.areion24.news/2022/07/28/les-relations-economiques-entre-la-france-et-lafrique-face-aux-enjeux-geopolitiques-et-geoeconomiques/2/ (2023.10.13.)
OBADARE, Ebenezer: „The Real Meaning of Niger’s Coup”. In: Foreign Affairs, 2023.09.01., https://www.foreignaffairs.com/niger/real-meaning-nigers-coup (2023.09.15.)
PELTIER, Elian: „A Shrinking Footprint in Africa for France, the Former Colonizer That Stayed”. In: The New York Times, 2023.08.05., https://www.nytimes.com/2023/08/05/world/africa/niger-coup-france-west-africa.html (2023.09.24.)
RAMDANI, Nabila: „The Niger crisis shows France’s quasi-empire in Africa is finally crumbling”. In: The Guardian, 2023.08.05., https://www.theguardian.com/commentisfree/2023/aug/05/niger-crisis-france-empire-africa-coup-colony (2023.10.08.)
RFI: „France loses economic grip on West Africa”. 2022.10.09., https://www.rfi.fr/en/africa/20221009-france-loses-economic-grip-on-west-africa (2023.10.10.)
SEBGO, Jean Jacques T.: „Le déclin de la position économique de la France en Afrique est-il irréversible ?” In: Ecole de Guerre Economique, 2021.09.21., https://www.ege.fr/infoguerre/le-declin-de-la-position-economique-de-la-france-en-afrique-est-il-irreversible (2023.10.13.)
SHURKIN, Michael: „Time’s up for France in Africa”. In: Politico, 2023.08.22., https://www.politico.eu/article/france-africa-sahel-niger-al-qaeda-islamic-state/ (2023.09.07.)
SMITH, Stephen: „Macron’s Mess in the Sahel”. In: Foreign Affairs, 2022.03.10., https://www.foreignaffairs.com/west-africa/macrons-mess-sahel (2023.09.22.)
The Economist: „Emmanuel Macron hosts a different sort of Africa summit”. 2021.10.07., https://www.economist.com/middle-east-and-africa/2021/10/07/emmanuel-macron-hosts-a-different-sort-of-africa-summit (2023.09.06.)
The Economist: „Niger spoils Macron’s plan for an African reset”. 2023.08.02.a, https://www.economist.com/middle-east-and-africa/2023/08/02/niger-spoils-macrons-plan-for-an-african-reset (2023.09.06.)
The Economist: „What next for Wagner’s African empire?”. 2023.06.27.b, https://www.economist.com/middle-east-and-africa/2023/06/27/what-next-for-wagners-african-empire (2023.09.23.)
The White House: „U.S. Strategy Toward Sub-Saharan Africa”, 2022.08., https://www.whitehouse.gov/wp-content/uploads/2022/08/U.S.-Strategy-Toward-Sub-Saharan-Africa-FINAL.pdf (2023.10.09.)
TULL, Denis M.: „France’s Africa Policy under President Macron”. In: German Institute for International and Security Affairs (SWP), 2023.09.28., https://www.swp-berlin.org/en/publication/frances-africa-policy-under-president-macron (2023.10.12.)
Nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait az ausztrál Macquarie University nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott három évig. Kutatási területe a geopolitika, kiemelten az indo-csendes-óceáni térség.
