A demográfiával és termékenységgel kapcsolatos gondolkodásunkat teljesen áthatják, uralmuk alatt tartják a tényeknek gondolt hiedelmek, tudománynak álcázott babonák és a társadalmilag elfogadott városi legendák. Részben lustaságból, részben a következményektől való félelem miatt, kísérlet sem történik a népszerű elméletek kritikus gondolkodásnak való alávetésére.
A médiától a szakdolgozatokon át a konferenciákig, mindenhol és szinte már a csapból is folyó magyarázatok szerint, a párok gyerekvállalását elsősorban ezek hátráltatják:
- a pénzügyi biztonság hiánya, és általában a jövővel kapcsolatos bizonytalanság
- boldogság, elégedettség hiánya
- a férfi-női egyenlőtlenség
- a munkahely/karrier és a gyerekvállalás közötti konfliktus
- illetve magának a pártalálásnak a nehézségei
Mindegyik meggyőzően hangzik, és nyilvánvalóan ezek fontos tényezők. Jót tesz a családalapítási kedvnek, ha a család pénzügyi helyzete pozitív irányba halad. Segít, ha az anya bevétele nem csuklik össze a szülés után, és később simán tud majd, akár csökkentett óraszámban, rugalmasan elhelyezkedni. A magyar családtámogatási rendszer (családi adókedvezmény, otthonteremtési programok) is a hazai termékenység látványos javulását hozták magukkal.
Na de azon kívül, hogy ezek fontos, „szükséges” tényezők, valóban befolyásolják-e egy társadalom gyerekvállalással kapcsolatos viselkedését, a hosszú távú trendet? (Az iskolából biztosan emlékszünk a „szükséges, de nem elégséges” feltétellel kezdődő tételekre.)
Persze, ha harmincas és gyermektelen vagyok, a fenti, hátráltató tényezőket biztosan beikszelem a kérdezőbiztosnak a kérdőíven, hogy miért nem vállaltam még mindig gyermeket. Különben magamat tüntetem fel rossz színben. A kérdezőbiztos elégedett mosollyal bólogat majd, és mi ketten máris tudományt csináltunk! De társadalmi szinten, hosszútávon, valóban van-e okozati összefüggés?
Nézzük Dánia és Irán esetét!
Dánia közismerten a világ egyik legboldogabb országa a felmérések szerint. A más nyelvre szinte lefordíthatatlan dán szó, a „hygge”, is egyfajta meghitt boldogságot fejez ki. Egy főre jutó GDP-ben, életszínvonalban, életminőségben, szociális hálóban csak nagyon kevés ország tudja azt nyújtani, amit Dánia. A férfi-női egyenlőség skandináv szintű, ahol a szülőket életszínvonal tekintetében enyhén szólva nem terheli meg a szülés, köszönhetően a közös szabadságnak és a magas juttatásoknak.
És mégis: a dán termékenység 15 éve tart folyamatosan lefelé, és tavaly több évtizedes mélypontra, 1,5 alá zuhant.
(Forrás: Dán Statisztikai Hivatal)
A nemzetközi intézmények és a közvélekedés egyébként valószínűleg a 90-es évek muzulmán bevándorlóit téveszthette össze a „legjobb, nemek egyenlőségére épülő skandináv családpolitikai gyakorlattal”, amit azóta mindenhol megoldásként, általános receptként mutatnak be. Erről a tévképzetről most már le kéne szállni.
(A termékenységi többletet a nem-nyugati bevándorlók adták. Forrás: Dán Statisztikai Hivatal)
Irán kőkemény muzulmán teokrácia. Az egy főre jutó GDP-ben az ország a 113. helyen áll a világban, ahol még a hivatalosan mért is infláció is rendszeresen 50 százalék feletti. Az ország a legboldogtalanabbak egyike a felmérések szerint, a lakosság egy része alultáplált. Gyakoriak a zavargások és az ivóvízhiány, az ország több frontos proxy háborút vív az Egyesült Államokkal és Izraellel. A nők jogokat egyetlen példával illusztrálnánk: a feleségnek tilos a férje írásos engedélye nélkül külföldre utaznia.
Mindezek alapján azt várnánk, hogy a termékenység vagy nagyon magas lesz (konzervatív muzulmán ország) vagy nagyon alacsony (a gazdasági nehézségek miatt). Erről azonban szó sincs: az iráni termékenység dinamikája mostanra olyan, mintha tipikus európai ország lenne:
Az iráni termékenység (mindössze 1,6 várhatóan idén) lényegében tehát nem különbözik Dánia termékenységétől!
Mindezeket figyelembe véve: ha megkésve is, de most már át kellene gondolni, kritikus gondolkodásnak alávetve, a gyermektelenség okoknak vélt indokait. A családtámogatások elmélyítése mellett elkerülhetetlen lesz a társadalmi szerződés (például a nyugdíjrendszer) újragondolása és megreformálása, nem csak a közeledő gazdasági kényszer, hanem a társadalom szemléletformálása miatt is.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
