Az Európai Beruházási Bank 1958 óta működik, kezdetben feladata az akkori európai infrastrukturális beruházások finanszírozása volt. Mára a feladatköre jócskán kibővült, így nem csak az Unión belül, hanem azon kívül is tevékenykedik, köztük Afrikában is. A kontinensnek kiemelkedő szerepe lehet a jövőben az ott fellelhető erőforrások és az egyre gyarapodó népessége miatt, ezért is tartják fontosnak a térség felemelését, és globális gazdaságba való mélyebb integrációját.
A következőkben infografikán mutatjuk be az EBB beruházásait országokra lebontva.
Az ábra itt hivatkozható: https://infogram.com/africa-map-1h9j6q7gpww754g
Ahogy az infografikán is látható, a legtöbb befektetés négy országban koncentrálódik: Egyiptomban, Marokkórban, Tunéziában valamint a Dél-afrikai Köztársaságban. Az EBB célja, hogy pénzügyileg és szakmailag is támogassa ezeket az országokat a klímaváltozás elleni harcban, valamint a modernizációban, hogy a gyorsan növekvő népesség igényeit megfelelően el tudják látni.
A bank 2023-ban megalapította Kairóban az új regionális központját, amely a közel-keleti és észak-afrikai térség fejlesztésében fog nagy szerepet játszani. Ezzel megnövelhetik a régió visszatartó erejét, csökkentve az Európai Unióra nehezedő migrációs nyomásnak a súlyát.
A Dél-afrikai Köztársaságban is hasonlóak a célok, ahol a támogatások nagy százalékát a tiszta ivóvízzel való ellátás biztosítására, valamint az energiaipar és az infrastruktúra fejlesztésére költik.