A Biden-adminisztráció bejelentése, hogy bizonytalan időre felfüggeszti az új LNG exportkapacitások engedélyezését, általános megütközést keltett az EU-ban és az Egyesült Államok ázsiai szövetségeseinek körében is. Mégsem az USA által, történelmi rekordokat halmozó volumenben szállított, mínusz 160 fokon cseppfolyósított földgáz (LNG) lesz az orosz vezetékes gázt kiváltó, globálisan meghatározó megbízható energiaforrás? Ahogy Trump elnök annak idején fogalmazott, a „szabadság molekula?” A washingtoni döntés a már engedélyezett, egyelőre bőven elegendő LNG export kapacitásokra nincs hatással, és gondosan akkorra lett időzítve, amikor az EU-ban már normalizálódott a gáz ára. A lépés azonban ismét felszínre hozza az energiabiztonság és energiaversenyképesség kérdéskörét: különösen azok után, hogy például Németország az orosz gázfüggést drámai sebességgel a sokkal drágább amerikai LNG-től való függésre cserélte le, súlyos gazdasági áldozatokat hozva ezzel. Az amerikai döntés mögött meghúzódó érvek ráadásul rendkívül relevánsak az európai zöldátállással kapcsolatban is.
Az európai kommentárok egy része hajlamos a Biden-adminisztráció döntését egyszerűen egy, a novemberi elnökválasztás előtti politikai termékként jellemezni: eszerint a klímatudatos amerikai szavazókban tudatosítani kell, hogy egyedül a Demokrata párt törődik a klíma jövőjével, az LNG iparág környezetkárosító hatásával, míg a Republikánus pártot kizárólag a profit érdekek képviselete motiválja.
Ez bizonyosan része az igazságnak: az amerikai zöld lobbi, köztük a Rockefellerek és a Michael Bloomberg által támogatott klímavédelmi csoportok nagyon erős politikai kampányt folytattak az LNG ellen, és ez nyomás alá helyezte az amerikai kormányt is. De ennél sokkal többről van szó: Ahogy a döntés indoklásában is szerepel, az amerikai LNG globális és villámgyors térhódításával egy teljesen új helyzetben találta magát az Egyesült Államok. Az LNG a Föld klímájára, a helyi környezetvédelemre és a belföldi gázárakra gyakorolt hatásainak átgondolására – a 2022-ban kitörő háború és energiaválság közepette – eddig nem volt idő.
Ne feledjük, olyan, hogy amerikai LNG export, lényegében csak 2016 óta létezik: még a 2010-es évek első felében is az USA nettó gázimportőr volt. A robbanásszerű palagáz-kitermelési forradalom és a 2016-ban befejezett első, tankerhajók fogadására alkalmas LNG terminál megnyitása után indulhatott csak meg az amerikai gáz exportja. Innen azonban nem volt megállás: Folyamatosan dőltek meg az export volumen rekordok, nyíltak meg az újabb és újabb terminálok, és mára az Egyesült Államok a világ első száma LNG exportőre.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/16893425/
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/16892921/
Az amerikai export sikeréhez természetesen nagyban hozzájárult az orosz-ukrán háború kitörése is: Az EU leválása az orosz vezetékes gázról drasztikus, szó szerint azonnali 180 fokos fordulatot igényelt az európai gázimportot végző vállalatok beszerzéseiben. Míg a háború előtt az EU által vásárolt gáz 50%-a Oroszországból érkezett, mostanra a vásárolt gáz csaknem fele LNG, és ennek a fele pedig amerikai import. (Németország esetében az amerikai import 80%!). Megfordítva: Az amerikai LNG export kétharmada Európa felé kerül exportálásra. Jóindulatú megfogalmazásban: Az EU tagállamai a figyelmeztetések ellenére évtizedekig hagyták fennmaradni az orosz gázfüggőséget, ami csak az amerikai LNG felfutása és Washington LNG támogató politikája miatt nem okozott még nagyobb katasztrófát 2022-ben. Rosszindulatú megfogalmazásban: Az Egyesült Államoknak geopolitikai és üzleti értelemben is érdekében állt Európa orosz gázfüggésének lecserélése az amerikai gázfüggésre. (Logikailag ezek nem zárják ki egymást.)
Az amerikai LNG export tehát olyan szinteket ért el, amin minden érintett szereplő meglepődött, és nem látszott a folyamat vége: változatlanul szinte záporoztak Washingtonra az LNG projektek engedélyezési igényei az új fúrásoktól a terminál megnyitásokig. Mindez pedig elodázhatatlanná tette a szembenézést a fiatal LNG iparág előnyeivel és hátrányaival is.
Mik az előnyök? Röviden és nagyon leegyszerűsítve: Az LNG a méretgazdaságos – a cseppfolyósított földgáz 600-szor kevesebb helyett foglal, mint gáz halmazállapotban – tengeri szállítása lehetővé teszi, hogy úgy kereskedjenek a vállalatok a gázzal, mint az olajjal: Rugalmasan lehet adni-venni, bárhová eljuttatni, sőt szállítás közben is változhat a cím. (Gondoljunk bele, mekkora előny ez a vezetékes gázhoz képest!) Az LNG tehát az eladóknak és a vásárlóknak is maximális rugalmasságot biztosít, és gyorsan alkalmazkodhatnak a piaci szereplők a változó piaci körülményekhez, a gazdasági régiók változó gázigényéhez. (Igaz, az LNG-t szállító hajók fogadásához, azaz a terminálok felépítéséhez, komoly beruházásokra van szükség.)
Mik a hátrányok?
- Ha az LNG teljes életciklusát nézzük (kitermelés, a 10% veszteséggel járó cseppfolyósítás, a nehéz óceánjáró tankerhajók kibocsátása, a végfelhasználás), akkor az LNG nemhogy rendkívül klímaszennyező, de kétszer-háromszor szennyezőbb mint a szén, aminek kiszorításán a fejlett világ intenzíven dolgozik. Innen nézve tehát érthető Washington aggodalma: Hogyan lehet az USA hitelesen a globális klímavédelem élharcosa, ha közben rekord léptékekre növeli a termelést a legszennyezőbb energiahordozókban?
- Ha az LNG válik a világ egyik meghatározó energiahordozójává a szállítás szempontjából nézve – amire minden esély megvan, hiszen globálisan, Kanadától Ghánáig zajlanak az LNG export és import fejlesztések -, az milyen hatással lesz magára a globális zöldátállásra? Hiszen ha az egész világ nagyszabású és költséges új LNG infrastruktúra beruházásokat eszközöl, azok a megtérülési kényszer miatt hosszú évtizedekig velünk és az energiamix részei maradnak. Az LNG tehát könnyen a klímacélok és határidők ellenségéve válhat.
- Ahogy az amerikai döntés indoklásakor is felmerült: A lukratív exportpiac miatt az amerikai belföldi gázárak magasabbak, mint lehetnének, hiszen a gáztermelés egyre nagyobb részét kifelé irányítják az energiavállalatok. Ez a trend a jövőben fokozódhat. Itt azért érdemes megállnunk egy pillanatra: Ha az Egyesült Államok aggódik, hogy drága a földgáz, mit szóljon az ugyanezt a gázt sokkal drágábban megvásárló Európa?
- Ezzel el is érkeztünk az LNG egy újabb, és talán a legfontosabb hátrányához, az importőr által fizetett árhoz. Az energiapiaci válság alatt nem volt ritka, hogy Európa többszörös (bizonyos esetekben hatszoros!) áron jutott hozzá az amerikai földgázhoz, az amerikai vásárló által tapasztalt árhoz képest. Ez joggal váltott ki felháborodást az EU-ban (és ezért növelték meg jelentősen például a franciák és a spanyolok az orosz LNG importjuk volumenét, kihasználva hosszú távú szerződéseiket). Ennek a felárnak az irracionális mértéket a piacon uralkodó pánik és káosz okozta (minden európai vállalat igyekezett a másik elől elhalászni egy-egy LNG szállítmányt, akár kifutás után is, és azt a rendkívül magas tőzsdei referencia áron kimutatva felhasználni vagy továbbadni). Az energiapiaci káosznak azonban mostanra vége, a pánik elmúltával és a globális gáztermelés felfutása miatt az árak is normalizálódtak: az európai referencia gázár 25 euró/MWh-ra mérséklődött, ami kissé van csak a háború előtti szintek felett. (2022 augusztusában 330 euró felett is jártak a jegyzések!) Mindezek ellenére az LNG gáz még így is, relatíve, igen drága: Az európai tőzsdei ár az amerikai másfélszerese-kétszerese. Holott, az európai túltárolás – tehát felesleg – és a nagyon alacsony, 20%-kal csökkent európai gázfelhasználás erős lefelé nyomás alatt tartja jelenleg az árakat. Ha belegondolunk, valamekkora különbség teljesen logikus: A földgáz LNG-vé alakításakor eleve 10% a fizikai veszteség, az árban valahol helyett kell kapnia az LNG beruházások költségének, ugyanígy a több fázisú, gyakran 5000 kilométert is meghaladó szállításnak, és a kereskedői árréseknek is. Ha ehhez még hozzá vesszük az EU-ban a gázárakra rakódó mesterséges terheket (CO2 certifikátok, hagyományos és zöld adók, díjak és illetékek), akkor könnyen belátható, hogy az LNG importőr országok hosszútávú versenyképességi hátrányba kerülnek, még éppen „békésebb” energiapiacok mellett is. Az EU-ra nézve ennek messzemenő következményei vannak, és nem véletlen, hogy a német Lámpakoalíció egyik pártja, az FDP a német palagáz ipar kiépítését szorgalmazza.
Mik a hosszútávú következmények?
Mint láttuk, az amerikai bejelentés a gázpiac szempontjából jó időzítéssel jött: A kínálat van túlsúlyban, és az európai recesszió és a kínai lassulás miatt a gáz kereslet viszonylag alacsony. (A legtöbb elemzés ráadásul feltételezi, hogy ha Donald Trump nyeri meg az elnökválasztást, az engedélyek rögtön kiadásra kerülnek. Biden győzelme esetén is kétséges, hogy – egy sokkal erősebb klímavédelmi regulációtól eltekintve – jelentős akadályokat gördítene Washington az LNG útjába. Ezek a megfontolások végképp tompították a piac reakcióját). A már korábban engedélyezett LNG projektek miatt ráadásul az amerikai export kapacitás szinte automatikusan további 63 millió tonnával (!) emelkedik a következő pár évben, a mostani 90 millió tonnához adódva. (Hogy ennek méretét érzékeljük: A világ teljes LNG kereskedelme 400 millió tonna volt 2023-ban.)
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a háború kitörése óta számos másik ország, Kanadától Ausztrálián át Oroszországig, az LNG kapacitásának növelésén dolgozik, hogy aztán Európába és Ázsiába exportálhasson, egyértelmű, hogy Európára hosszútávon sem az elégtelen kínálat jelenti a kockázatot. Az Egyesült Államok szempontjából nézve persze ez már egy fontos kockázat: A döntéssel kapott időt kihasználva a vetélytársak növelhetik kapacitásukat és piaci részesedésüket az USA rovására.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/16893568/
Mik akkor a valódi hosszú távú kockázatok? Ezek viszont nem az amerikai döntéssel, hanem magával az LNG piaccal állnak összefüggésben:
- Ha az LNG piac olyanná válik mint az olajpiac, akkor az ármozgások hevessége, volatilitása is olyan lesz, mint az olajé. Geopolitikai kockázatok esetén például az EU és az ázsiai országok hirtelen sokkal magasabb árakkal találják szemben magukat, és egymás vetélytársai lesznek a vásárlásban. 2022 előtt az európai gázpiac – a vezetékes gáz túlsúlya miatt – rendkívül stabil volt: a szakembereken kívül szinte senki sem követte az árak igen lassú változását.
- A piac globális jellege miatt az Európán kívüli nagy gázvásárlók (Kína, Japán, Dél-Korea, India) kereslete fogja meghatározni majd az árakat, sokkal inkább, mint Európa kereslete. Különösen Kína és India növekedése: Kína, a világ legnagyobb LNG importőr országa, 2023-ban is 10%-kal több gázt vásárolt (LNG és vezetékes gáz) mint egy évvel korábban, noha a világsajtó szerint vánszorog a növekedése. (Mi lesz, ha beindul?) A figyelem tehát a gáz kínálatáról a keresletére terelődik majd át.
- Végül, a versenyképességi és biztonsági kérdések csak fokozódni fognak. Miben is áll majd az európai ipar versenyelőnye az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, figyelembe véve az importált LNG és a zöldátállás energiaköltség növelő hatását? Továbbá, tekintve, hogy az EU-nak gyakorlatilag nincs flottája, mivel kívánja megvédelmezni tengeri LNG ellátását egy geopolitikai vészhelyzet esetén? Itt nem feltétlenül kell tényleges tengeri háborúra gondolni, bár az sem zárható ki: Elég, ha a piac elkezdi egy veszélyes szituáció kockázatát és következményeit beárazni az LNG-re és Európa gazdaságára nézve. Ahogy 2022-ben remélhetőleg mindenki megtanulta az EU-ban: A veszélyekre jobb előbb, mint utólag felkészülni.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.