👪 A magyar kormányzat 2010 óta látványosan megemelte mind relatív, mind pedig abszolút értékben a családok támogatására rendelkezésre álló forrásokat. Ennek illusztrálására gyakran elhangzik, hogy a hazai családtámogatási rendszer az egyik legbőkezűbb az Európai Unióban. 2017-ben az Európai Unió 27 tagállama összesen 301 milliárd eurót költött a családok támogatására, amely nagyjából az EU-s GDP 2,3 százalékát teszi ki. Ez a szociális kiadásokra fordított összeg nagyjából 8,6 százalékát adja.
🇪🇺 A családok támogatására fordított kiadások aránya Luxemburgban a legmagasabb, Hollandiában pedig a legcsekélyebb. Az egyes országok között jelentős eltérések vannak. A teljes szociális ellátáson belül a legtöbbet Luxemburgban (15,3%), Lengyelországban (13,4%) és Észtországban (13,1%) fordítanak a családok támogatására. Ezt követően negyedikként, 11,4 százalékkal közvetlenül Magyarország következik. A legkisebb részesedést pedig Hollandiában (4,2%) és Portugáliában (4,9%) láthatjuk.
👦 Az egy lakosra jutó éves családtámogatási kiadások szintén Luxemburgban voltak a legmagasabbak (lakosonként 3100 euró), ezt követte Dánia (lakosonként 1700 euró), majd Svédország (lakosonként 1400 euró), Németország (lakosonként 1300 euró) és Finnország (lakosonként 1200 euró). 2017-ben három országban volt a családi támogatások nagysága lakónként a 200 eurós küszöbérték alatt: Romániában (lakosonként 100 euró), Bulgáriában (lakosonként 130 euró) és Litvániában (lakosonként 180 euró). Az európai uniós átlag egyébként 675 euró volt. Magyarországon az egy lakosra jutó éves családtámogatási kiadások nagyjából 280 eurós értéket mutattak.
🇭🇺 2010-től kezdődően a magyar kormányzat látványosan megemelte a családok támogatására fordítható összegeket, amely 2021-ben már a GDP 5 százalékánál is magasabb arányt mutat. 2010-ben családtámogatásra nagyjából 960 milliárd forint állt rendelkezésre, 2021-ben viszont már 2600 milliárd forint, tehát a 2010-es összeg két és fél szerese hozható közvetlenül kapcsolatba a családok támogatásával.
👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
#csaladtamogatas #eu #magyarorszag #kiadasok
Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.