💻 A Microsoft legfrissebb Work Trend Index 2021 felmérése alapján a világ munkavállalóinak több mint 70 százaléka az új típusú koronavírus-járványt követően is szeretné megtartani a 2020 folyamán kialakított munkarendjét. Az emberek számára hosszú távon is vonzó, hogy a munkájukat rugalmasan, elsősorban otthonaikból tudják végezni, amennyiben olyan feladatkörben dolgoznak, amely nincsen helyszínhez kötve. A technológiai óriáscég a felmérés keretében 31 különböző országból, több mint 30 ezer munkavállalót kérdezett meg a jövőbeli munkahelyi igényeivel kapcsolatban. A kutatás rávilágított arra, hogy a távmunka során a távolság megnövekedett a vezető tisztséget betöltők, illetve a beosztottak között. A vezetők 61 százaléka teljesítményértékelését pozitívan látja, illetve kifejezetten jól érzik magukat az otthoni munkakörnyezetben. A beosztottak, és elsősorban a nők, illetve a fiatal kollégák komoly kihívásként érzékelték a megváltozott munkakörnyezetet. A munkavállalók összesített értékelése alapján, az esetek több mint háromnegyedében a munkáltatójuk túlságosan sokat vár el, ezáltal a beosztottak 45 százaléka érzi magát kimerültnek, illetve túlhajszoltnak. Ráadásul az európai munkavállalók a globális átlagnál rosszabban érzik a saját helyzetüket, mivel a megkérdezettek 42 százaléka kimerültnek jellemezte magát, míg 46 százaléka a stressztől is szenved.
👩💼 A Fortune több mint 8 500 szellemi munkát végző munkavállalóval végzett kérdőíves felmérést világszerte a Slack cég közreműködésével. A felmérésből kiderül, hogy az emberek 63 százaléka az úgynevezett hibrid modell szerint képzeli el az életét, miközben a megkérdezettek 20 százaléka folyamatosan otthonról, míg 17 százaléka mindig az irodából dolgozna a pandémiát követően. A kutatás fontos eredménye, hogy az otthonról dolgozó kollégák 38 százaléka alacsonyabb stressz szinttel találkozott, miközben csak 20 százalék mondta, hogy a megváltozott körülmények közepette magasabb stressz szinttel kell szembenéznie. Az otthonról végzett munka egy éve alatt a munkavállalók 45 százaléka úgy értékelte, hogy munka és a magánélet egyensúlyát könnyebben tudta fenntartani, szemben azon 19 százalékkal, akik szerint a távmunkában nehezebb volt ezt megoldani. Ráadásul minden harmadik munkavállalót súlyt a kiégés, amely elsősorban a sok túlórának és nem pedig az otthonról végzett munkának köszönhető, mivel a megkérdezettek 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szignifikánsan többet kellett dolgoznia a járványhelyzet kirobbanását követően. Várhatóan a kötött munkaidőt követelő, folyamatosan és kizárólagosan az irodából való munkavégzést követelő álláslehetőségek a járvány elmúltával már nem fognak visszatérni a megváltozott munkaerőpiacra.
🇭🇺 A Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadócég, The Network és a magyarországi Profession.hu globális felmérése keretében vizsgálták a munkavállalók helyzetét. Az adatgyűjtés 2020 októbere és decembere között zajlott, amely során 190 országból összesen több mint 208 ezer embert kérdeztek meg. Magyarországról ezer fő részvételéből nyert adatokból megállapították, hogy a magyarok 60 százaléka dolgozna olyan külföldi munkáltatónak, aki mindenféle költözés nélkül, lehetővé tenné a magyarországi munkavégzést. A magyarok elsősorban német nyelvterületen, így Ausztriában, Németországban, illetve Svájcban, továbbá az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban vállalnának ilyen formában munkát. A globális átlaghoz képest (57 százalék) a magyar érték kis mértékben felette helyezkedik el, miközben a régió országaihoz képest a hazai adat lényegesen alacsonyabb. Bulgáriában és Szerbiában az emberek 73, míg Lengyelországban a kérdőívet kitöltők 71 százaléka vélekedik ugyanígy. Világszerte a digitális vagy analitikus munkát végzők körében kiemelkedő, 71 százalékos arányú a nyitottság az ilyen jellegű munkavállalásra. A kutatás magyar vonatkozásából kiderült, hogy a magyar munkavállalók külföldi munkavállalási hajlandósága 33 százalékra csökkent a 2018-as 35, illetve a 2014-es 58 százalékos szintről. Ezzel szemben a globális átlag szerint a munkavállalók fele hajlandó lenne külföldre költözni a munkavállalás érdekében.
👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
💾 A cikk forrása itt olvasható.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
http://www.oeconomus.hu/oecofocus/hatalmas-akkumulator-gyartasi-beruhazassal-magyarorszag-egyre-jelentosebb-szereplove-valik-az-elektromobilitasban-2/
#Tavmunka #Kulfold #Munkahely #COVID19