Számos fejlett gazdaságú ország rendelkezik „pénzügyi védőpajzzsal”

A Donald Trumppal való csúcstalálkozót követően hazánk devizaswap-csatorna létrehozásáról szóló egyezményt kötött az Egyesült Államokkal. A hazai médiában az együttműködési forma széles körű félreértelmezése terjedt el. Súlyos szakmai tévedés a devizacsere-ügyletet összetéveszteni a hitelszerződéssel. További félreértelmezése a most köttetett megállapodásnak, hogy devizacsere-csatorna megállapodással kizárólag a krízis közeli állapotban levő országok rendelkeznek. Az Egyesült Államoknak aktív devizaswap-csatornája működik Európában az Európai Központi Bankkal (így az eurózóna összes tagállamával), az Egyesült Királysággal és Svájccal, de kontinensünkön kívül meg lehet még említeni Mexikót, Kanadát vagy éppen Kínát is. A devizaswap-csatorna valójában egyfajta kölcsönös rendelkezésre állás abban az esetben, ha valamelyik partnerországot jelentős gazdasági válság vagy spekulatív támadás érné, ahogyan például 1992-ben az Egyesült Királyságot érte. Ilyenkor a devizaswap-megállapodásban érintett országok „pénzügyi védőpajzsot” vonnak egymás köré, javítva az ország deviza-likviditását. Cikkünkben közérthetően bemutatjuk, hogyan működik egy ilyen pénzügyi művelet, illetve mely országok működnek ilyen módon együtt.

Devizaswap-csatorna lényege és célja

Egy devizaswap-csatorna létrehozása véletlenül sem összetévesztendő egy hitellel. Egy hitelviszony során a kölcsönfelvevő egyoldalú visszafizetési kötelezettséggel rendelkezik, míg a hitelezőnek a meghatározott összeg folyósítását követően semmilyen további hátraléka nincsen. Ezzel szemben a devizacsere-ügylet során mindkét fél a saját fizetőeszközéből egy meghatározott összeget a másik félnek jóváír, tehát cserélnek. Ennek köszönhetően a válságban érintett országnak újra rendelkezésre áll a deviza a kötelezettségeinek a teljesítésére, az árfolyam-intervencióra vagy egyéb célokra, tehát bővül a deviza-likviditása. Egy fiktív példán egyszerűen megérthető:

Egy gazdasági válság során, vagy egy spekulatív támadás esetén egy ország fizetőeszköze jelentősen gyengülhet, így többek között inflációt okozva, vagy az exporttermékek nemzetközi versenyképességét rontva. A helyzet kezelése érdekében a recesszióban érintett ország jegybankja nyíltpiaci intervenciót hajt végre, azaz a devizatartalékokat felhasználva a saját fizetőeszközét veszi, erősítve ezzel annak árfolyamát. Előállhat azonban az a helyzet, hogy ezek a tartalékok kifogynak, így a központi banknak nem marad semmilyen ráhatása a fizetőeszköz árfolyamára. Ilyen esetben rendszerint a nemzetközi hitelminősítő-vállalatok leértékelik az adott ország államkötvényeit, megjelennek a fizetőeszköz teljes bedőlésére spekuláló befektetők, a devizában denominált állampapírjait nem tudja törleszteni az államkincstár, így beáll az államcsőd, és tovább mélyül a gazdasági krízis. Ezt a helyzetet megelőzni hivatott a devizaswap-csatorna. A válságban érintett ország és egy partnerország (legtöbb devizacsere megállapodással Kína, az Egyesült Államok és az eurózóna rendelkezik) egy előre meghatározott maximált összegben kölcsönösen jóváírnak a másik fél számára a saját fizetőeszközükben pénzt. Ezt rendszerint a válság előtti, kedvezőbb cserearány (árfolyam) mellett teszik. Ezt követően szintén a megállapodásban szereplő mindkét fél a partner fizetőeszközére érvényes kamatot fizet, a futamidő lejártával pedig visszacserélik az eredetileg jóváírt pénzösszeget.

Ha 1992 szeptemberében létezett volna a spekulációs nyomást elszenvedő Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között devizaswap-csatorna, akkor a szigetország a következő módon előzhette volna meg a devizatartalékok kimerülését, illetve a font árfolyamának bezuhanását, vagyis a fekete szerda néven elhíresült gazdasági krízist. Az Egyesült Államok a válság előtti árfolyamon dollárért fontot cserélt volna, ezzel javítva a brit jegybank devizalikviditását. Ezt követően az Egyesült Királyság a FED alapkamata szerinti kamatot fizetett volna dollárban az Egyesült Államoknak, az USA pedig ugyanezt tette volna fontban a Bank of England (Egyesült Királyság jegybankja) szerinti kamatszint mellett. Az 1-3-5-10-15 éves futamidő lejártával, vagy akár korábban is, a válság elmúltát követően a két ország visszacserélte volna az eredeti pénzösszeget.

A devizaswap-csatorna lényege tehát egyfajta rendelkezésre állás abban az esetben, ha valamelyik partner országot jelentős gazdasági válság vagy spekulatív támadás érné. Ilyen esetben a felek egy előre meghatározott árfolyamon és összegben devizát cserélnek, orvosolva ezzel a deviza-likviditás hiányát.

Már pusztán a devizacsere-csatorna létrehozása eltántoríthatja a spekulánsokat, védelmet nyújtva ezzel a hirtelen árfolyam-ingadozásokkal szemben. A devizaswap-megállapodással rendelkező ország hitelminősítése azért jobb, illetve azért védettebb a spekulatív támadásokkal szemben, mivel a hitelminősítők és az árfolyam bezuhanását várók látják, hogy az adott ország devizatartalékainak kimerülésére csekély az esély. Így az érintett országok egyfajta védőpajzsot tartanak egymás köré a devizahiány elkerülése érdekében.

Jelenlegi devizacsere-megállapodások

Az ábra itt hivatkozható: https://infogram.com/devizaswap-1h9j6q75g1jz54g

A Council on Foreign Relations összeállítása szerint a tavalyi évben 43 ország rendelkezett legalább egy országgal devizaswap-megállapodással. Téves az az állítás, miszerint ilyen együttműködési formát kizárólag fejletlen gazdasággal rendelkező, krízis közeli állapotban levő országok kötnek a globálisan nagy súllyal rendelkező államokkal. Pusztán Európában olyan országok rendelkeznek a FED-del közös devizaswap-csatornával mint az Egyesült Királyság, Svájc vagy az EKB-n keresztül Németország, Franciaország vagy Luxemburg. Magyarország a FED-del most kötött megállapodás mellett az Európai Központi Bankkal (EKB), illetve Kínával rendelkezik még devizaswap-csatornákkal.

Devizacsere-csatornák globális terjedése

A devizaswap-csatornák 2007-ben, az ingatlanpiaci-lufi kidurranása miatt induló globális válság hatására terjedtek el, azonban már a 19. században alkalmaztak hasonló pénzügyi megoldásokat. A közel két évvel ezelőtti pénzügyi krízis súlyos likviditás-hiányt eredményezett, amely elsősorban a nemzetközi nagy bankokat érintette. Ennek orvoslása érdekében az Egyesült Államok Svájccal, az eurózónával, Svédországgal, Mexikóval és Kanadával kötött devizacsere-csatorna megállapodásokat. Hasonló megállapodás már létezett Kína, Japán, Dél-Korea és az indokínai térség többi országa között. A 2008-as válság mélyülése során kiterjedtebbé vált a devizaswap-csatornák rendszere:

az USA többek között Norvégiával, az Egyesült Királysággal, Dániával, Brazíliával, Kínával, Japánnal, Ausztráliával és Új-Zélanddal is kötött swap-csatorna szerződést,
Kína Argentínára és Belaruszra terjesztette ki a devizacsere-csatornáit,
Svájc az Eurózóna mellett Lengyelországgal és Magyarországgal kötött hasonló együttműködést,
míg az eurózóna jegybankja, az Európai Központi Bank Lengyelországgal és a balti-térség országaival.

Ezt követően a 2010-es évtized pénzbősége és gazdasági prosperitása mellett Kína kivételével a nyugati országok nem kötöttek új devizaswap-csatorna megállapodásokat. Míg 2010-ben Kína csupán nyolc országgal rendelkezett ilyen együttműködési formával, addig ez a szám az évtized végére 34-re emelkedett. 2020-ban a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság adott újabb löketet a devizacsere-csatornák létrehozásának, újranyitva a korábban lejáró együttműködéseket. Ekkor terjedtek el az ideiglenes devizaswap-csatornák. Ezeknél már az együttműködést megalapító szerződésbe foglalták, hogy a csatorna csak bizonyos ideig érvényes. Ilyen átmeneti „pénzügyi védőpajzs” egyezséget kötött az USA többek között Norvégiával és Szingapúrral, vagy az EKB Lengyelországgal.