Categories
OecoBright

A G7 és a G20: a világ elit klubjai

Legutóbb 2023. május 19-21. között rendezték meg Hirosimában a G7-csúcstalálkozót, amelynek során a résztvevő országok többek között újabb Oroszország elleni szankciókról döntöttek, hangsúlyozták a Kínával fennálló kapcsolataik kockázatainak csökkentését (de-risking), tárgyaltak a nukleáris leszerelésről és az indo-csendes-óceáni térség biztonsági kihívásairól, az Egyesült Államok pedig jóváhagyta F-16-os vadászgépek átadását Ukrajnának. A G7 tagjai a legfejlettebb demokráciák, a csoport pedig fórumként szolgál számukra a globális kihívásokra adandó válaszok kialakításában. Hasonló nevű és fókuszú az eredetileg gazdasági irányultságú G20, amely a legjelentősebb gazdasági hatalmakat tömöríti. Elemzésünkben e két csoportosulást, jelentőségüket, valamint az előttük álló kihívásokat ismertetjük.

A G7-ek eredete egy 1975-ös csúcstalálkozóra nyúlik vissza, amelyen hat ország vett részt: Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. Az ekkor még G6-ként (ami a Group of Six, azaz a Hatok Csoportja rövidítése) ismert csoport 1976-ban, Kanada csatlakozásával vált G7-té. Oroszország 1997-es társulásával a csoport neve a következő évtől G8-ra változott. Miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet, tagságát felfüggesztették (2017-ben végül Moszkva bejelentette kiválását), így a csoport azóta ismét a G7 nevet viseli. Az Európai Unió (EU) elődje, az Európai Közösség először 1977-ben vett részt G7-csúcstalálkozón, 1981-től kezdve pedig állandó taggá vált (nemzetek feletti szervezet mivoltából fakadóan az EU „számolatlan” tagja a G7-nek, ezért nem G8 a csoport neve).

A G7 a világ legfejlettebb demokráciáit tömörítve informális fórumként szolgál ezen országok állam- és kormányfői, illetve miniszterei számára. A csoport évente tart csúcstalálkozót, amelyek – a tagállamok gazdasági súlyánál fogva – fontos szerepet játszanak a globális figyelem középpontjában álló ügyek és feladatok meghatározásában, valamint a globális kihívásokra adott politikai válaszlépések kialakításában. Ugyan a G7 döntései nem bírnak jogi kötőerővel, politikai hatásuk számottevő, a G7-ek által az egyes szakpolitikai területeken kijelölt irány pedig számos nemzetközi szervezet és intézmény számára irányadó. Esetenként tagsággal nem bíró államok is meghívást kapnak a csúcstalálkozókra.

A G7 számos kihívással szembesült az elmúlt időszakban, mint például az Oroszországgal és Kínával fennálló feszültségek, az Egyesült Államok viszonya a többi tagállammal Donald Trump elnöksége alatt, valamint a tagországok közötti különbségek a kereskedelempolitika és az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén. Az utóbbi években mindazonáltal egységes fellépésre is sor került különböző kérdésekben: a G7-ek támogatták a globális minimumadó tervezetét 2021-ben, a kínai Övezet és Út kezdeményezés alternatívájaként meghirdettek egy globális infrastruktúra-programot, Ukrajna lerohanása miatt pedig szankciókat vetettek ki Oroszországra.

Kritikus vélemények szerint ugyanakkor a G7 nem tekinthető releváns csoportosulásnak, mivel nem tagja Kína, India és más felemelkedő hatalmak. Sokan úgy vélik, hogy egy másik csoport, a G20 – amelynek tagjai a G7 országai is – relevánsabb és meghatározóbb, mivel tagsága reprezentatívabb és kevésbé exkluzív (más vélemények szerint ugyanakkor a G7 kiegészíti a G20 tevékenységét). A G20 a nemzetközi gazdasági együttműködés fő fóruma; fontos szerepet játszik a fő globális gazdasági ügyek kezelésében, valamint a velük kapcsolatos globális architektúra alakításában, illetve az utóbbi időben olyan területeken is, mint a kereskedelem, fenntartható fejlődés, egészségügy, mezőgazdaság, energetika, környezetvédelem, klímaváltozás és a korrupció elleni küzdelem.

A G20-nak 19 gazdaságilag jelentős ország (Argentína, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Dél-Korea, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Törökország, Egyesült Királyság és Egyesült Államok), valamint az EU a tagja. A tagállamok a globális GDP mintegy 85 százalékát, a világkereskedelem több mint 75 százalékát, a Föld népességének pedig hozzávetőleg a kétharmadát adják. A csoport az 1999-es ázsiai pénzügyi válság nyomán alakult meg pénzügyminiszterek és központi banki elnökök globális gazdasági és pénzügyi fórumaként. A 2007/2008-as globális válság nyomán a csoport államfői/kormányfői szintre emelkedett, 2009-től pedig a nemzetközi gazdasági együttműködés legfontosabb fórumának számít. A G7-hez hasonlóan a G20 is évente ülésezik.

https://public.flourish.studio/visualisation/14192598/

Egyes vélemények szerint a G20-ak a 2007/2008-as válság ellen ugyan kellően erőteljesen léptek fel, ám azóta csökkent a csoport kohéziója, ami megmutatkozott például az USA „különutasságában” a kereskedelem, a klímaváltozás és a migráció terén Trump elnöksége alatt, valamint a koronavírus-járvány elleni visszafogott fellépésben is. A G7-hez képest szélesebb körű és heterogénebb tagság azt is eredményezi, hogy az alacsony és a magas jövedelmű tagországok eltérő érdekei miatt gyakran nehézségekbe ütközik a konszenzus elérése a csúcstalálkozókon. Az egyre súlyosabb globális geopolitikai feszültségek a G20-ra is hatással vannak: az ukrajnai háború miatt például egyes nyugati országok kizárnák Oroszországot a csoportból, bizonyos feltörekvő államok (például Kína és Brazília) azonban ellenzik ezt. A nagyhatalmak közötti fokozódó gazdasági verseny – főként a Kína és az Egyesült Államok közötti rivalizálás – további példa a G20 kohézióját gyengítő folyamatokra.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

A források itt, itt, itt, itt és itt találhatók.

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.oeconomus.hu/oecobright/vilagbank-imf-oecd-wto-milyen-munkat-vegeznek-a-vilaggazdasagban-az-egyes-nemzetkozi-szervezetek/

Nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait az ausztrál Macquarie University nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott három évig. Kutatási területe a geopolitika, kiemelten az indo-csendes-óceáni térség.

Iratkozzon fel hírlevelünkre