Categories
Írások

Brain drain vagy brain gain – a magasan képzettek elvándorlása

A brain drain, magyarul az „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy másik országba. Ezáltal a tudásukat, képességeiket, tapasztalataikat, kreativitásukat – vagyis a humán tőkéjüket egy másik gazdaságban kamatoztatják tovább. Ugyanakkor a képzettek elvándorlásának pozitív hozadékai is lehetnek, erre használják a „brain gain” kifejezést („gain”, azaz „nyerni”). Milyen előnye származhat a magasan képzettek elvándorlásának a küldő és a befogadó ország gazdasága szempontjából? Milyen költségei vannak a képzettek külföldre költözésének? E kérdések megválaszolása mellett tanulmányunkban rávilágítunk a magasan képzettek elvándorlásának globális tendenciáira is. Mindezeken belül pedig górcső alá vesszük Magyarország és régiónk országait is az „agyelszívás” tekintetében.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [1.27 MB]

A magasan képzettek elvándorlása általában egy szerényebb megélhetést adó, alacsonyabb fejlettségű országból egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító országba hosszú történelmi múltra tekint vissza (gondoljunk itt például a feltalálók, művészek, tudósok stb. vándorlására a történelem során). A jelenség és annak gazdasági hozadékainak tanulmányozása azonban a 20. század második felében vette kezdetét. Minden éremnek, így a képzettek elvándorlásának is több oldala van: az egyén, a társadalom, a küldő és befogadó gazdaságok szempontjából előnyök és hátrányok egyaránt jelentkeznek. A fogalmak tisztázását követően megvizsgáljuk a magasan képzettek elvándorlásának hasznát és költségeit, vagyis ütköztetjük egymással az előnyöket és a hátrányokat. A tanulmány második részében a magasan képzettek elvándorlását nemzetközi szinten mutatjuk be a rendelkezésre álló adatok tükrében, külön hangsúlyt fektetve Magyarország és a régiónk országainak tendenciáira.

Az elvándorlásról általánosságban

Az emberek, népek mozgása, vándorlása, országhatárokon át vagy akár azokon belül, más néven a migráció egyidős az emberiséggel. Számos történelmi példát említhetünk kezdve az ősidőktől, a bibliai ószövetségi történetek során át a magyarok vándorlásáig és letelepedéséig a Kárpát-medencében; de előkerülhet az Újvilág meghódítása is mint múltbeli példa. A modern korban, a 20-21. században is számos migrációs hullám zajlott a világon: az 1870-es évektől 1918-ig az ipari fejlődés, a kapitalizmus virágzása, a globalizáció intenzív periódusa hajtotta a munkaerő-áramlást a világon, szinte korlátozások nélkül (Wimmer – Glick-Schiller, 2002). Az első világháború végétől a hidegháborúig (1919–1945) egy újabb elvándorlási hullámot élt át a világ, főleg a világháborúkhoz kötődően. A hidegháború időszakában (1946-1989) a „feszültségek és gyanakvások a határok minden eddiginél szigorúbb felügyeletét és az országhatárokat átlépők motivációjának gondos megvizsgálását tették szükségessé… miközben újra munkaerőigény lépett fel Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban” (Wimmer – Glick-Schiller, 2002). A Szovjetunió felbomlását követően a volt szocialista országokból indult meg az elvándorlás következő hulláma a nyugati országok irányába. Napjaink globalizált világában az emberek állandó mozgásban vannak, a nemzetközi migránsok száma 2000 és 2019 között a becslések szerint 150 millióról 272 millióra emelkedett. Korunk egyik megoldandó kérdése a migráció kezelése, gondoljunk itt a 2015-ös európai migrációs krízisre.

Magyar történelmi szempontból érdemes megemlíteni az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni időszakot, amikor is „mintegy 200 ezer ember hagyta el az ország területét… Az ország lakosságának a számítások szerint 1,5–1,7%-át érintő migráció demográfiai hatását jól érzékelteti, hogy az ennek nyomán előállt népességvesztés 70%-kal haladta meg az 1956. évi természetes szaporodást” (Kecskés, 2021). Hasonlóan nagy veszteség a magasan képzettek nagyszámú elvándorlása a XX. század elején, illetve a világháborúk és az 1956-os forradalmat követően. Példaként érdemes megnézni a magyar származású Nobel-díjasokat.  Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre voltak az egyedüli magyarok, akik Magyarországon végzett munkásságukért kapták meg a Nobel-díjat. Nyolc további díjazott már mint külföldön élő, magyar elvándorló kapta meg az elismerést munkásságáért.

A migráció általános elméletére visszatérve, vannak, akik pihenésképpen utaznak, mások munkavállalási vagy tanulási céllal, megint mások háború vagy diszkrimináció elől menekülnek. A gyakorlatban nem mindig nyilvánvaló, hol húzódik a határ az úgynevezett önkéntes és a kényszermigráció között. Az önkéntes migráció esetében az emberek saját elhatározásukból hagyják el az otthonukat, elsősorban különböző vonzó tényezők (például jobb álláslehetőségek) miatt – bár választási lehetőségeik gyakran erősen korlátozottak. A kényszermigráció ezzel szemben elsősorban kényszerítő tényezők (például üldöztetés, háború vagy éhezés) következménye; ez esetben az érintettek az alapvető emberi jogaik megsértése miatt menekülnek (Európa Tanács honlapja, 2023).

A migrációnak különféle típusait különböztetik meg: az ideiglenes gazdasági bevándorlók (más szóval vendégmunkások), a magasan képzett nemzetközi munkavállalók, a rendezetlen jogi helyzetű (okmányok nélküli vagy szabálytalanul érkező) migránsok, kényszermigránsok, családtagok és hazatelepülő migránsok, valamint a belső menekültek, menekültek és menedékkérők (Európa Tanács honlapja, 2023).

Tanulmányunkban kifejezetten a magasan képzettek elvándorlásával foglalkozunk, a többi migrációs kategóriát nem érintjük (az egyes migrációs típusokról itt olvashatnak). A tanulmány elején érdemes egy alapvető különbséget tisztázni a képzettek elvándorlása, illetve az illegális migráció között. A diplomával és nyelvtudással rendelkező, magasan képzett bevándorlók egy másik országba hivatalos csatornákon keresztül, konkrét álláslehetőségre érkeznek szervezett formában (pl. meghívják, felkérik őket más országból, részt vesznek egy kiválasztási folyamatban). Mindez egy transzparens (átlátható), koordinált és hivatalos térbeli mozgást tesz lehetővé. Ezzel szemben az illegális migráció nem célzott munkalehetőségekre irányul, vagyis nincs célzott állásra való jelentkezés, ezáltal az ellenőrzés lehetősége is kérdéses (mindez pedig felvet nemzetbiztonsági és gazdasági kérdéseket, problémákat egyaránt).

Magasan képzettek elvándorlása – mi mit jelent?

A brain drain egy angol kifejezés, melyet magyarul „agyelszívásnak”-nak neveznek. A jelenség a magasan képzettek elvándorlását jelenti az adott (általában alacsonyabb fejlettségű) országból egy fogadó (általában fejlettebb) országba. Közgazdasági értelemben a humán tőkeforrások nemzetközi átcsoportosítására, országok közti áramlására utal. A brit Royal Society használta először az „agyelszívás” kifejezést a tudósok és szakemberek Észak-Amerikába történő elvándorlásának leírására, akik az 1950-es években és az 1960-as évek elején hagyták el hazájukat (Legrain, 2006, 184.).

A brain drain nem újszerű jelenség, a magasan képzett munkavállalók kivándorlása az alacsonyabb fejlettségű országokból a fejlettebb, gazdagabb országokba már az 1970-es évektől ugrásszerűen megnőtt. 1990 és 2000 között például kétharmadával emelkedett. Az elvándorlás hátterében elsősorban a magasabb bérek, a jobb karrierlehetőségek és a magasabb életszínvonal áll (Legrain, 2006). További fontos tényező lehet a diszkrimináció és a politikai elnyomás.

Az OECD (2020) adatai szerint 2000-2001-ben a nem OECD-országokból érkező bevándorlók 38%-ának volt alacsony az iskolai végzettsége, míg az OECD-országokból érkező bevándorlók esetében ez az arány 45% volt. 2015-2016-ban ez az arány lecsökkent rendre 30% alá, illetve 34%-ra. Ugyanakkor a magas iskolai végzettségű bevándorlók aránya 27%-ról 35%-ra emelkedett az OECD-n kívül született bevándorlók esetében, és 21%-ról 30%-ra az OECD-országban született bevándorlók esetében. 2015-2016-ban több volt a felsőfokú végzettségű, külföldön született bevándorló, mint az alacsony végzettségű az OECD-országokban, ami teljes fordulatot jelent a 2000-2001-es helyzethez képest. Összességében 2000-2001 és 2015-2016 között a felsőfokú végzettségű bevándorlók száma mintegy 20 millióval nőtt, míg az alacsony végzettségű bevándorlók száma csak ötmillióval emelkedett.

Ugyanakkor egyre többet használják a „brain gain” kifejezést is („gain” magyarul azt jelenti, hogy „nyerni”), mely a pozitívumát és előnyeit sugallja a magasan képzettek elvándorlásának. Ebből is jól kitűnik, hogy a magasan képzettek elvándorlásánál haszon és költségek egyaránt jelentkeznek. Ezeket az előnyöket és hátrányokat ütköztetjük egymással a következő két fejezetben.

Brain gain – a magasan képzettek elvándorlásának előnyei

Philippe Legrain 2006-ban megjelent, Immigrants: Your Country Needs Them (magyarul: Bevándorlók: az országodnak szüksége van rájuk) című könyvében két fejezet kapcsán is foglalkozik a magas képzettséggel rendelkezők elvándorlásának előnyeivel és hátrányaival. Legrain (2006) könyvében személyes példákon keresztül szemlélteti annak hasznát, kiaknázási lehetőségeit, amikor egy szerényebb fejlettségű országból elvándorol a képzett munkaerő egy része; akár a küldő, akár a befogadó ország szempontjait nézzük.

Legrain szerint három fő haszna van a képzett szakemberek migrációjának a mai globális világban. Elsőként említi, hogy a külföldről érkező képzett munkaerő más – vagy éppen akár jobb – készségekkel és szaktudással rendelkezhet, mint a hazai munkaerő. Itt lehet gondolni a közgazdaságtanban komparatív előnyök kihasználásának hívott elméletre: amely gazdasági tevékenységben az adott személy/gazdaság hatékonyabb, arra érdemes specializálódni. Példaként Legrain (2006) a franciákat hozza fel, akik híresek a jó konyhájukról és szakácsaikról. Ebben az esetben értelme van annak, hogy Franciaország szakácsok képzésére specializálódik és utána „exportálja” őket a globális világba (Legrain, 2016, 96.).

A képzett bevándorlók másik hasznos képessége a szülőföldjük ismerete, a kapcsolatok könnyebb kiépítésének lehetőségei a küldő és befogadó ország között, mely által csökkennek a nemzetközi tranzakciós költségek. A bevándorlók nemcsak a szaktudásukat hozzák magukkal, hanem a saját kultúrájukat, tudásukat, nyelvüket, tapasztalataikat, azzal kapcsolatban is, hogyan működik az üzleti élet abban az országban, ahonnan származnak. Ez pedig nagy segítség lehet a küldő országba exportálni kívánó helyi, azaz a befogadó ország vállalatai számára. Legrain (2006) könyvében leírja, hogy a magasan képzett bevándorlók – lelkesedésük és érvényesülési vágyuk folytán is – fokozhatják a termelékenységet és a gazdasági növekedést. Pozitív visszacsatolást is elindíthatnak, mivel az általuk teremtett plusz verseny a helyieket is ösztönözheti nagyobb teljesítményre.

„A magasan képzett elvándorlók csökkenthetik az országok közötti tranzakciós költségeket, és így megkönnyíthetik a kereskedelmet, a közvetlen külföldi befektetéseket és a technológiaátadást a fogadó és a származási országok között. A külföldi diaszpóra esetében is jelentkezhetnek pozitív externális hatások a származási országban, pl. az intézményi minőség és a demokrácia előmozdítása szempontjából” (Docquier, 2014, 7.).

A magasan képzettek bevándorlásának második fő haszna Legrain (2006, 96.) szerint az, hogy a tehetséges külföldiek fellendíthetik az innovációt a befogadó országban, amely a fejlett országok hosszú távú gazdasági növekedésének alapja. Legrain (2006) egy 2005-ös tanulmányra[1] hivatkozva kifejti, hogy „általánosságban a képzett bevándorlók számának 10%-os növekedése az amerikai munkaerő arányában átlagosan 0,8%-kal növeli a jövőbeli szabadalmi bejelentéseket és 1,3%-kal az egyetemi szabadalmak odaítélését”.

Harmadszor pedig, azokban az iparágakban, ahol a vállalatok egyetlen helyen csoportosulnak (ún. klaszterek alakulnak ki) – például a londoni pénzügyi City, a Szilícium-völgy, a párizsi divatközpont vagy épp Hollywood –, nagy előnyökkel jár, ha a tehetséges munkavállalók minél szélesebb, globális köréből merítenek a vállalatok, vagyis egy helyre „gyűjtik” a világ magasan képzett szakembereit. Több példát is bemutat erre Legrain (2006), egyebek mellett Hollywood esetét. Ha az amerikai filmipar kizárólag amerikai színészekre és rendezőkre támaszkodna, más klaszterek is felbukkanhatnának, hogy megkérdőjelezzék annak dominanciáját. Ugyanakkor éppen azért, mert Hollywood nem válogat sztárjai és filmrendezői nemzeti származását illetően, pozíciója szinte támadhatatlan (Legrain, 2006, 99.).

A Szilícium-völgy is jó példa a klaszterek működésére, ahol is a globalizáció és a migráció szintén egymást „táplálják”. A Szilícium-völgy Kaliforniában, a San Francisco-öböl déli részén található. A terület a nevét a helyben gyártott szilíciumalapú chipekről kapta, melyeket jelentős számban gyártanak ott, egyben jelentős információs technológiai központ is. Egy földrajzi helyre vonzza a befektetőket, új (elsősorban IT területű) vállalkozásokat, egyetemeket és hallgatóikat (lehetőség a kutatások gyakorlati megvalósítására). Mindezek miatt e térség is összegyűjti a magasan képzett szakembereket a világ minden tájáról. Ebből is ered, hogy új társadalmi, gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok keletkeznek a bevándorlók országai és az USA között, új üzleti lehetőségeket tárnak fel az amerikai vállalkozások számára hazájukban, valamint új vállalkozások is alakulhatnak közvetlenül a bevándorlók származási országaiban. Még akkor is, ha úgy döntenek, hogy nem térnek haza, közvetítőként szolgálnak az USA-ban és a távoli régiókban (pl. Tajvan – mérnökök, gyártók; India – mérnökök, informatikai szakértők) lévő vállalkozások között (Legrain, 2006).

A küldő országok helyzetére áttérve, az alacsonyabb fejlettségű gazdaságok több területen is költségekkel néznek szembe a magasan képzett állampolgáraik migrációjakor – ezek közül többet be is mutatunk a következő fejezetben. Ugyanakkor ezt a helyzetet az adott ország akár ki is használhatja. India például több mérnököt képez ki, mint amennyinek munkát tud adni. Vagy példaként hozta Legrain (2006) a Fülöp-szigeteki magán orvosi iskolákat, akik úgy toboroztak önköltséges hallgatókat, hogy garantálják számukra a diploma megszerzése után az elhelyezkedést az Egyesült Államokban. Tehát a szerényebb fejlettségű országok is profitálhatnak abból, ha a magasan képzett munkavállalók egy része más országokba vándorol.

Először is, az otthon maradottak bére emelkedhet a kínálat szűkülése miatt – egyben munkaerőhiányt is teremtve, mely az elvándorlás negatív hatása (következő fejezetben részletesen kifejtve) –, növelve a megélhetést, az életszínvonalat és a jólétet. Továbbá a magasan képzett elvándorlók általában többet keresnek, mint az alacsonyan képzettek, és így valószínűleg több pénzt küldenek haza (Legrain, 2006, 182.).

Egy 2011-es kutatás[2] eredményei alapján, a vizsgálatba vont 11 célországban a bevándorlókra vonatkozó 14 háztartási felmérés szerint az iskolai végzettség és a hazautalás valószínűsége közötti kapcsolat ugyan vegyes volt, azonban az iskolai végzettség és a hazautalt összeg közötti kapcsolat erős és pozitív irányú (Docquier, 2014).

Továbbá egy-egy szakember képességei, készségei akár kárba is veszhetnek olyan alacsonyabb fejlettségű országban (pl. Afrika), ahol nem tudják kiaknázni a tehetségeket a szerény körülmények, infrastruktúra hiányában – bár az is igaz, hogy távozásuk miatt az ország helyzetének javulása kevésbé valószínű. Egyes országok egyszerűen túl kicsik ahhoz, hogy nagyszámú képzett szakembernek tudjanak megfelelő munkát adni (Legrain, 2006, 181.).

Emellett az elvándorolt szakemberek vissza is térhetnek hazájukba, magukkal hozva a külföldön szerzett új készségeket és ötleteket. A globális diaszpóra pedig olyan hálózatokat hozhat létre, amelyek ösztönzik a kereskedelmet és a befektetéseket, valamint terjesztik a tudást és a technológiát (pl. Szilícium-völgy). Jó példa Peter Jackson is, A Gyűrűk Ura és a King Kong rendezője, aki új lendületet adott a filmiparnak (és a turizmusnak) szülőföldjén, Új-Zélandon (Legrain, 2006, 182.).

A külföldi munkavállalás és a magasabb bérezés lehetősége a szerényebb fejlettségű országokban is több embert ösztönözhet arra, hogy képzettséget szerezzen – és nem mindegyikük vándorol el végül. Ez serkentheti az adott ország humán erőforrását.

Egy 2001-es tanulmány[3] megállapította, hogy a lehetőség az elvándorlásra növeli az oktatásba és a készségekbe való egyéni befektetést, és a gazdaság számára jelentkező haszon ellensúlyozhatja az elvándorlásból eredő „agyelszívás” veszteségeit (Legrain, 2006, 182.). Egy újabb, 2011-es tanulmány[4] eredményei szerint Tongán és Pápua Új-Guineában a leginkább tehetséges középiskolások majdnem mindegyike (85%) már középiskolás korában fontolgatja a kivándorlást; ez pedig arra készteti őket, hogy további órákat vegyenek fel és olyan tantárgyakat válasszanak, mint a tudomány és a kereskedelem (Docquier, 2014).

Docquier (2014) kifejti tanulmányában, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy az adott ország humán tőkéjére való pozitív hatást fejtsen ki az elvándorlás lehetősége. „Először is, a gazdaság fejlettségi szintjének elég alacsonynak kell lennie ahhoz, hogy a magasan képzettek számára erős kivándorlási ösztönzőként szolgáljon, de nem lehet olyan alacsony ez a fejlettség, hogy a személyes pénzügyi korlátok erősen korlátozzák az oktatásba való egyéni befektetést (ebben az esetben az ösztönző nem működhet). Másodszor, a magasan képzett munkavállalók kivándorlási valószínűségének kellően alacsonynak kell lennie – például 15-20% alatt. Az „agyelszívás” átlagos szintje, amely maximalizálja a humán tőke felhalmozását egy alacsonyabb fejlettségű országban, 10% körül van. Ez a szint az egyes országok méretétől, elhelyezkedésétől, nyelvétől és közpolitikájától függően változik. Különösen a fejlettséggel és a felsőoktatási rendszer hatékonyságával áll összefüggésben” (Docquier, 2014, 6.). Számos szerényebb fejlettségű ország esetében a magasan képzett munkavállalók jövedelemmaximáló vagy „optimális” kivándorlási rátája pozitív (az összes kivándorló mintegy 10%-a).

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ahhoz, hogy ez az ösztönző hatás az oktatásba való befektetést illetően működjön, az „oktatásnak nemcsak a migráció lehetőségét kell biztosítania az egyének számára, hanem azt is, hogy legális és magas képzettséget igénylő munkához jussanak a végzettek helyi szinten. Ez utóbbi nélkül csökkenhet a származási országban az oktatásba való befektetés, amint azt többek között McKenzie és Rapoport (2011) Mexikóra, De Brauw és Giles (2008) Kínára, valamint Checchi és társai (2007) több mint 100 országot tartalmazó panelre vonatkozóan bizonyították” (Berger, 2022, 11.).

Végezetül, Legrain (2006) egy ajánlást is megfogalmaz könyvében, miszerint a küldőnek számító, alacsonyabb fejlettségű országoknak érdemes kialakítaniuk egy jól képzett és jó kapcsolati hálóval rendelkező diaszpórát, (fejlett) országokba küldhetik a tehetséges szakembereket, illetve ahonnan általuk új szaktudáshoz, know-how-hoz, kapcsolatokhoz juthat a küldő ország. Továbbá a hazautalt jövedelmekből is profitálhatnak: nagymértékben fellendítheti a kedvezményezettek életét és a gazdaság egészét is.

„A nemzetközi migráció a külföldön dolgozók pénzátutalásai révén hozzájárulhat a küldő ország költségvetéséhez… Ennek háttere, miszerint a hazautalások javítják a származási országok folyó fizetési mérlegét, hozzájárulnak a nemzetközi tartalékokhoz, és segítenek az import finanszírozásában. A hazautalások továbbá az oktatás, … az egészségügy javulásával, a szegénység csökkenésével, valamint a megnövekedett üzleti befektetésekkel is összefüggésbe hozhatók. Ezek a hatások hozzájárulhatnak a nemzet hosszú távú termelékenységéhez, valamint a külföldi és belföldi forrásokból származó beruházási kínálat növekedése révén javíthatják a fogyasztás és a kibocsátás stabilitását is. Mindezek a tényezők együttesen végső soron hozzájárulnak az ország gazdasági növekedéséhez” (Berger, 2022, 18.).

Brain drain – a magasan képzettek elvándorlásának költségei

Sok alacsonyabb fejlettségű ország aggódik amiatt, hogy a legjobban képzett és legvállalkozóbb embereiket – akiket a helyi egyetemeken képeztek ki – veszítik el a fejlettebb országok „agyelszívása” révén. Előnyei mellett, az „agyelszívás” többféle módon is árthat a kevésbé fejlett országoknak, elsősorban a humán tőke állományának csökkenésén keresztül akadályozva a fejlődést és gazdasági növekedést (Sulaiman, 2020) – különösen azokban az országokban, ahol eleve alacsony a magasan képzettek aránya.

A tehetséges és vállalkozó szellemű emberek munkahelyeket és jólétet teremtenek önmaguk és a társadalom más tagjai számára: cégeket alapítanak, okos munkavállalókat képeznek és mentorálnak, növelik a kevésbé képzettek termelékenységét stb. Amikor ezek a magasan képzettek – vagy ha nem is mindnyájan, de közülük többen – kivándorolnak, nemcsak saját képességeiktől és tapasztalataiktól fosztják meg országukat, hanem ezektől a pozitív hatásoktól is. Azokban az iparágakban, ahol a vállalatoknak a versenyképességhez a tehetségek széles körére van szükségük, távozásuk kevesebb lehetőséget hagyhat a helyi vállalkozásoknak a szükséges méretgazdaságosság elérésére, versenyképesség, hatékonyság javítására, így a nemzetközi szintű sikerek elérésére (Legrain, 2006, 181).

Ha a magasan képzett munkavállalók mind a gazdag országok klasztereihez költöznek, kisebb az esélye annak, hogy a szegény országok saját klasztereket alakítsanak ki. Mindez pedig a bérek és árak növekedéséhez is vezethet a szerényebb fejlettségű országokban, mivel nem lesz elég szakképzett munkaerő (pl. könyvelés, jog területén). Ezt a negatív hatást már az előző fejezetben is megemlítettük. A magasan képzettek jelentősebb számú elvándorlása erősítheti a küldő országban a munkaerőhiányt a kulcsfontosságú területeken. Például mérnökök vagy egészségügyi szakemberek aránytalanul nagy számú kivándorlása gyengíti az ország innovációs képeségét vagy az egészségügyi válságok kezelését. Ráadásul a munkavállalók jelentősebb kivándorlása miatt az adott országnak kevesebb munkása maradhat a gépek működtetésére, ami akár tőkekiáramlást is okozhat (Berger, 2022).

Továbbá a kormányok pénzügyi veszteséget szenvednek (pl. befizetett személyi jövedelemadótól, különféle járulékoktól való elesést) az ország legjobban kereső szakembereinek távozásával, különösen, ha korábban támogatták helyi szinten az oktatásukat (Legrain, 2006, 181.) – ezt ellensúlyozhatják bizonyos mértékig a külföldre vándorolt állampolgárok hazautalásai (lásd előző fejezet végén).

Mindez a kieső bevétel a küldő ország büdzséjében korlátozza a fiskális politika mozgásterét, a gazdaság növekedési lehetőségeit, az otthonmaradottak jólétének emelését. Ráadásul torzulhat az ország oktatási rendszere is, túl nagy hangsúlyt fektetve a külföldön keresett szaktudás irányába (Docquier, 2014). Továbbá az ország politikai, igazságszolgáltatási és közigazgatási rendszere is nehézségekkel találhatja szemben magát, ha túl sok képzett ember távozik (Legrain, 2006, 181.).

Mindezeken felül az „agyelszívás” növeli a fejlett és a kevésbé fejlett országok közötti technológiai szakadékot, mivel a humán tőke koncentrációja a legfejlettebb gazdaságokban hozzájárul az intenzívebb technológiai fejlődéshez, míg a küldő országban aláássa az új technológiák átvételére való képességét (Docquier, 2014).

Ráadásul egy ördögi kör is akár beindulhat a magas arányú „agyelszívás” által, melyet Docquier írt le 2014-es tanulmányában. „Először is, a magasan képzettek elvándorlása hatással van a gazdasági fejlődésre, mely negatívvá válik, ha a kivándorlási ráta magas. Másodszor, a gazdasági növekedés hiánya kivándorlásra ösztönzi a magasan képzetteket. Ha egyszer jelentősebb mértékű „agyelszívás” indul meg egy alacsonyabb fejlettségű országból, az olyan káros hatással lehet az adott gazdaságra, amely a magasan képzett munkaerő további kivándorlási hullámait indítja el (pl. Irán az 1978-1979-es forradalom után, az ír válság az 1980-as évek elején, a volt Szovjetunió köztársaságai 1991 után). Ha azonban a visszatérés jelentős az anyaországba, az ösztönzi a hazatérők további hullámait a hazatérésre (Írország az 1987-es adóreform után, Tajvan az 1980-as években)” – Docquier (2014, 7-8.).

A magasan képzettek elvándorlása nemzetközi szinten

Nemzetközi diákok

Több szempontból lehet vizsgálni a magasan képzettek elvándorlásának folyamatait és jelenleg aktuális helyzetet globális szinten. Egyik lehetőség a felsőfokú oktatás keretein belül nemzetközi szinten mozgó diákok számának alakulása. Nemzetközi hallgatóknak számítanak azok, akik korábbi tanulmányaikat egy másik országban végezték, és nem a jelenlegi tanulmányi országuk lakosai.

2022-ben több mint 1,9 millió tartózkodási engedélyt adtak ki első alkalommal nemzetközi felsőoktatási hallgatók számára az OECD-országokban (OECD 2023-as jelentése a nemzetközi migrációról). Ez 24%-kal több, mint 2019-ben volt és a valaha regisztrált legmagasabb szám (az évek közti növekedést a koronavírus-járvány miatti lezárások feloldása is megdobta 2020-at követően). 2022-ben a legtöbb külföldi diák az Egyesült Királyságba érkezett (közel 480 ezer fő, az első alkalommal kiadott tartózkodási engedélyek száma alapján), a második helyen az Egyesült Államok állt (409 ezer fő), míg a dobogó harmadik fokán Kanada (276 ezer fő). 2012-höz képest a nemzetközi hallgatóknak 2022-ben kiadott első engedélyek száma az OECD-országokban 61%-kal nőtt, Ausztráliában, Kanadában, Csehországban, Japánban, Kanadában, Dél-Koreában, Litvániában és Hollandiában pedig több mint kétszeresére emelkedett.

2021-ben 4,3 millió nemzetközi hallgató tanult felsőoktatás keretein belül az OECD-országokban, ebből 49% (2,1 millió) valamelyik európai OECD-országban. Az OECD-országok nemzetközi hallgatóinak csaknem egyötödét az Egyesült Államok fogadja. Az Egyesült Királyság az összes nemzetközi diák 14%-át fogadja, őket követi Ausztrália (9%). Az angol nyelvű országokon kívül Németország és Franciaország az elsődleges célországok, amelyek az OECD összes nemzetközi diákjának mintegy 15%-át, az európai OECD-országok nemzetközi diákjainak pedig 30%-át fogadják.

Az OECD-országok legtöbb nemzetközi hallgatója Ázsiából érkezik. 2021-ben az OECD-országok nemzetközi hallgatóinak közel 60%-a Ázsiából, főként Kínából és Indiából érkezett. 2014-hez képest az ázsiai nemzetközi hallgatók aránya nőtt, míg az európaiaké csökkent. Ez a növekedés különösen erős volt az európai OECD-országokban, ahol az ázsiai hallgatók aránya 30%-ról 36%-ra nőtt.

Az OECD-országok nemzetközi hallgatóinak első számú származási országai Kína (885 000 hallgató), India (424 000), Vietnám (133 000), Németország (123 000) és Franciaország (101 000). Ázsián és Európán kívül Latin-Amerika a nemzetközi hallgatók legnagyobb származási régiója Spanyolországban, Portugáliában és az OECD latin-amerikai országaiban, míg Afrika csak Franciaországban a fő származási kontinens.

A nemzetközi hallgatók az OECD-ben 2021-ben a felsőoktatási hallgatók 6%-át tették ki. Az összes hallgató arányát tekintve a legnépszerűbb célországok Luxemburg, ahol a nemzetközi hallgatók az összes felsőoktatási hallgató 49%-át teszik ki, Ausztrália (22%) és az Egyesült Királyság (20%). Magyarország a 9. helyen volt 2021-ben az OECD-rangsorban, a felsőoktatási hallgatók 13%-a nemzetközi hallgató, azon belül a mesterképzéseken a diákok 21%-a, míg a doktori képzéseken 28%-a nemzetközi.

 

1. számú ábra: a nemzetközi hallgatók az OECD-ben 2021-ben a felsőoktatási hallgatók 6%-át tették ki, míg Magyarországon ez az arány 13% volt. Forrás: OECD (2023).

A legtöbb országban a tanulmányi szinttel együtt nő a nemzetközi hallgatók koncentrációja. Kivételt képez Lettország, Litvánia, a Szlovák Köztársaság, Törökország és Ausztrália, ahol a nemzetközi hallgatók aránya magasabb a mesterszintű, mint a doktori szintű hallgatók között. Az országok több mint háromnegyedében legalább kétszer annyi nemzetközi hallgató van doktori szinten, mint felsőfokú szinten. Luxemburgban, Svájcban, Új-Zélandon, Hollandiában és az Egyesült Királyságban a doktoranduszok több mint 40%-a nemzetközi hallgató, míg az OECD egészében ez az arány 24%.

Tehetségek vonzása

Az Insead által évente közzétett Globális Tehetség-versenyképességi Index rangsorolja a világ országait a különféle politikák és gyakorlatok alapján, amelyek segítik az országokat, hogy fejlesszék, bevonzzák és megtartsák a humán tőkét a gazdaságukba. A 2023-as rangsorban Svájc állt az élen – már 10. éve –, melyet Szingapúr és az USA követ, annak ellenére, hogy a lista elejét európai országok uralják. Magyarország a vizsgált 134 ország közül a 38. helyen áll, mely az első harmadnak számít. A jelentésben kiemelik, hogy a tehetségekért folytatott verseny a jövőben egyre élesebb lesz, a világban meglelhető bizonytalanság és nemzetközi feszültségek rányomják bélyegüket a kereskedelemre, beruházásokra, diplomáciára stb. – mely végső soron a munkaerőre, elsősorban a magasan képzettekre is hatást gyakorol, egyfajta versenyt indítva értük globálisan.

Az OECD-országokba irányuló teljes kivándorlási arány

Az OECD több évente egy teljes körű felmérést végez a globális szintű elvándorlással kapcsolatban. A legutóbbi a 2015/2016-os éveket tükrözi, melyből mi is bemutatjuk a főbb tendenciákat, segítségül hívva az OECD egy 2020-as tanulmányát is e témában.

A kivándorlók számának és az „anyaország” teljes népességének (beleértve az elvándoroltakat is) hányadosa mutatja meg az ún. kivándorlási arányszámot. Az OECD-országokba irányuló kivándorlási ráták átlagosan a 2000/2001-es 5,5%-ról 2015/2016-ban 6,5%-ra emelkedtek.

A kivándorlás által leginkább érintett országok között a kisebb szigetországok kiemelkedő helyet foglalnak el. A Virgin-szigeteken teljes kivándorlási aránya 2015-2016-ban közel 44% volt (lakosság 44%-a elvándoroltként élt), Tongán 42,5%, magas volt továbbá Grenadán (42%), Szamoán (40,7%) és Puerto Ricon is (35,2%).

Egyes közép- és latin-amerikai országok szintén jelentős kivándorlási rátával rendelkeznek, köztük Guyana (41,2%), Suriname (32,1%) vagy Barbados (28%). Európában a balkáni országok vezetik a kivándorlási rangsort. Albániában például a teljes kivándorlási arány közel 31% volt 2015/2016-ban, Bosznia-Hercegovinában 21%, Észak-Macedóniában pedig 18,6%. További negatív példa Moldova, ahol 2000/2001 és 2015/2016 között 81 ezer főről 436 ezer főre emelkedett az OECD-ben élő elvándorlók száma, vagyis több mint ötszörösére nőtt; mindeközben az ország lakossága 2015-ben 3,56 millió fő volt. Az ország OECD országokba irányuló elvándorlási rátája 2015/2016-ban 11,1% volt.

Ezzel szemben világszerte kevés olyan ország van, ahol a kivándorlási ráta 1% alatt van, köztük számos G20-ország (pl. Szaúd-Arábia, Indonézia, Kína, Japán és az Egyesült Államok).

2. számú ábra: jelentős a kivándorlás aránya a teljes népességen belül a kisebb szigetországokban, Közép- és Latin-Amerikában, illetve a Balkánon. Forrás: OECD (2020).

Az OECD adatai szerint Magyarországon a kivándorlási arány 6,6% volt 2015/2016-ban, az OECD-átlaghoz hasonló érték. Régiónkon belül Romániában ez az érték 17,1% volt 2015/2016-ban, Lengyelországban 10,5%, Szlovákiában 6,8%, míg Csehországban 4% volt.

Kivándorlási arányok Európában

A világ országaira kiterjedő, összehasonlításra is alkalmas adatokat az OECD (2023) szolgáltatott, melyeket bemutattunk az előző fejezetben. Az OECD (2023) adatai 2015-2016-ra vonatkoznak, frissebb adatokkal az, leszűkített országcsoportra – az Európai Unió és Európa többi országára – vonatkozóan az Eurostat (2023) ad ki vándorlási adatokat.

2022-ben a legnagyobb arányban a horvátok és a románok vándoroltak ki hazájukból, míg a német, francia (svájci és norvég) állampolgárokra ennek ellenkezője igaz. 2022-ben az EU-n belül külföldön élő, munkaképes korú (20–64) horvát állampolgárok a Horvátországban élő lakosság 21%-át, míg a romának 19,5%-át tették ki. Az elvándorlási rangsorban a bolgárok (12,4%) és a portugálok (13,5%) követték őket. Az EU-tagállamok közül Németországban és Franciaországban a legalacsonyabb a mobil állampolgárok aránya, mindkettőben 1,4% volt 2022-ban (az állampolgárság szerinti ország lakosságán belül). További nyolc tagállamban ez az arány legfeljebb 3% volt 2022-ben. Magyarországon 2022-ben a lakosság 5,3%-át érintette az elvándorlás, Szlovákiában 6%-ot, Csehországban 1,5%-ot, míg Lengyelországban 4,9%-ot az Eurostat módszertana alapján.

 

3. számú ábra: legnagyobb arányban a románok és a horvátok élnek hazájukon kívül, más európai országban. Forrás: Eurostat (2023).

A magasan képzettek kivándorlási aránya

Az OECD (2020) szerint a magasan képzettek kivándorlási aránya a legtöbb országban magasabb, mint az teljes kivándorlási arányszám. Ez több tényezővel függ össze: egyrészt a magasan képzetteknek pénzügyileg könnyebben megoldható az elvándorlás, mint az alacsonyabb képzettségűeknek; másrészt számos OECD-ország kedvezőbb migrációs politikát fogadott el a magasan képzettek számára. Ezt jól mutatja a következő ábra.

 

4. számú ábra: a világ legtöbb országában a magasan képzettek nagyobb arányban vándorolnak ki. Forrás. OECD (2020).

Ez a különbség azonban a legszegényebb származási országokban (fenti ábrán pl. Haiti, Angola) még markánsabb, ahol az alacsony képzettségűek kivándorlási aránya rendkívül alacsony. Emögött elsősorban anyagi korlátok állnak: a szegényebb országokból származó alacsony képzettségűek kisebb eséllyel kapnak munkát egy OECD-országban, és kevés az esélyük arra, hogy megengedhessék maguknak a nagy távolságokra történő elvándorlást. Valójában az alacsonyan képzett egyének inkább regionálisan vándorolnak, gyakran a szomszédos országokba, különösen a szerényebb fejlettségű régiókban. Az alacsony képzettségűek kivándorlási rátája magasabb az egy főre jutó GDP-vel rendelkező származási országok esetében, bár a leggazdagabb országok esetében ismét csökken, így egy fordított U-alakú mintázatot követ.

Ezzel szemben a felsőfokú végzettségűek esetében a kivándorlási arány és a származási országok egy főre jutó GDP-je között negatív kapcsolat áll fenn: minél gazdagabb egy ország (magasabb az egy főre jutó GDP-je), annál alacsonyabb lesz az elvándorlási ráta. Valójában a szegényebb (alacsonyabb GDP/fővel rendelkező) országokból származó magasan képzetteknek van a legnagyobb valószínűsége arra, hogy külföldön tartózkodjanak. Ez egyrészt az ezekben az országokban született magasan képzett egyének viszonylag alacsony számát, másrészt a munkalehetőségek hiányát tükrözi bizonyos szakterületeken. Ráadásul sokan közülük valójában az OECD-országokban szereznek képzést, és utána a fogadó országban maradnak (OECD, 2020, 25.).

5. számú ábra: a magasan képzettek elvándorlása jelentős a fejlődő és feltörekvő régió országaiban. Forrás: OECD (2020).

Átlagosan a magasan képzettek kivándorlási aránya az OECD-országok felé 2015/16-ban 16% volt. Ehhez képest az alacsony (közepes) képzettségűeké 5% (12%) volt. A származási országok között azonban nagyok a különbségek. Például Mozambik és Szomália esetében a magasan képzettek kivándorlási aránya közel 30% volt, Haiti és Guyana esetében viszont már 73%-os volt az arány (OECD, 2020, 26.).

A magasan képzett diaszpóra nagyságrendjét tekintve az OECD-övezetben India áll az élen több mint 3 millió felsőfokú végzettségű elvándorlóval, majd Kína (2 millió) és a Fülöp-szigetek (1,8 millió) következik. Magukban az OECD-országokban is nagy számban élnek más OECD-országból származó magasan képzett kivándorlók: körülbelül 1,4 millió német és 1,7 millió brit felsőfokú végzettségű ember él más OECD-országokban.

Magyarországon a teljes kivándorlási arányszám az OECD (2020) szerint 6,6% volt 2015/2016-ban, ahogy korábbi fejezetben is bemutattuk, míg a magasan képzettek elvándorlási rátája 9,6%. Ez utóbbi ugyanakkor jóval alacsonyabb volt az OECD-átlagnál (16%). Régiónkon belül Romániában a magasan képzettek elvándorlási rátája 17,9% volt 2015/2016-ban, Lengyelországban 12,6%, Szlovákiában 10,4%, míg Csehországban 6,7% volt.

A magasan képzettek elvándorlása Európában

Ha szűkebb országcsoport esetében vizsgáljuk a magasan képzettek elvándorlását, akkor frissebb adatokat is láthatunk, mint az OECD 2015/2016-os globális adatai. Az Eurostat (2023) 2022-re vonatkozóan is szolgáltat elvándorlási adatokat iskolai végzettség szerinti bontásban.

A 2022-re vonatkozó adatok alapján a franciáknál (67,8%), az íreknél (63,9%), a finneknél (62,8%), a németeknél (58,9%), a belgáknál (56,8%), a dánoknál (52,3%) és az osztrákoknál (50,9%) volt a legnagyobb arányú a kivándorlókon belül a magasan képzettek száma, a kivándorlók több mint felét a felsőfokú végzettséggel rendelkezők tették ki (hollandoknál ez az arány 50%-os volt). Ezzel szemben a román kivándorlókon belül csupán 15,8%-ot tettek ki a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, míg a portugál elvándorlók 16,8%-a volt magasan képzett 2022-ben. A Magyarországról elvándoroltak 35,2%-át a magasan képzettek tették ki 2022-ben, Lengyelországban 30%-os volt ez az arány, Csehországban viszont magasabb, 46,2%.

Érdemes összevetni ezt az arányszámot, vagyis a kivándorlókon belüli magasan képzettek arányát az adott származási ország teljes lakosságán belüli felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányával. Összességében az látható, hogy az EU-tagállamok többségében a felsőfokú végzettséggel rendelkező polgárok mobilabbak, mint a lakosság többi része: magasabb az elvándorlókon belül a felsőfokú végzettségűek aránya, mint a teljes lakosság arányában nézve.

 

6. számú ábra: jelentős a felsőfokú végzettséggel rendelkezők elvándorlása, vagyis a brain drain az EU-tagországaiban is. Forrás: Eurostat (2023).

Végezetük azt is megvizsgáltuk, hogy a teljes felsőfokú végzettséggel rendelkező lakossághoz viszonyítva mekkora arányú a kivándorolt magasan képzett állampolgár: Horvátországban (19,4%) és Romániában (16,6%) volt a legmagasabb ez az arány 2022-ben, míg Spanyolországban (1,7%) és Svédországban a legalacsonyabb (1,6%). Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 6,8%-a vándorolt el 2022-ben.

Komplex brain drain indikátor

A The Fund for Peace nonprofit szervezet 2006 óta minden évben kiadja az ún. Fragile State Indexet (magyarul: törékeny államok rangsora), mely a világ országainak kockázatait és sebezhetőségét méri. Ennek egyik alindexe a humán tőke elvándorlását, vagyis az „agyelszívást” méri fel. A felmérés során mennyiségi és minőségi indikátorokat is figyelembe vesznek, ill. kombinálnak: az egy főre jutó nettó kivándorlás, politikai és éghajlati események, amelyek befolyásolhatják az emberek távozásának valószínűségét egy országból.

2023-ban is elkészítették a jelentést a szakemberek, mely alapján a kis szigeteket és a szubszaharai Afrikát sújtja leginkább a humán erőforrás elvándorlása. 2022-ben a polinéziai Szamoa szigete volt a leginkább érintett ország „humán tőke és agyelszívás” tekintetében, a lehető legmagasabb, 10-es pontszámmal. A rangsor elején állt Jamaica (9,1) is, továbbá Mikronézia (8,4) és Haiti (8,3) is (Irwin-Hunt, 2023).

A fejlődő kis szigetországok mellett a szubszaharai Afrika országai is felülreprezentáltak a humán tőke elvándorlása által érintett országok között. Elemzésünk szerint a 87 olyan ország több mint 40%-a (36), amelynek „agyelszívási” indexe az 5,6-es mediánértéket meghaladta, a szubszaharai Afrikában található.

Bár a kivándorlás okai egyénenként és országonként eltérőek – ahogy arról korábban is írtunk –, az „agyelszívás” hátterében általában politikai, gazdasági és környezeti nyomás áll. A koronavírus okozta világjárvány óta tapasztalható munkaerőhiány, valamint a hosszú távú demográfiai idősödés miatt számos ország verseng a képzett emberek vonzásáért, ami felgyorsította az „agyelszívást” más (fejlődő) országokból (Irwin-Hunt, 2023).

A magas jövedelmű országokban, amelyek jellemzően jobb gazdasági lehetőségeket és nagyobb politikai stabilitást kínálnak, általában sokkal alacsonyabb a humán tőke elvándorlásának mértéke. 2022-ben Ausztrália indexe volt a legalacsonyabb, 0,4, ezt követte Svédország (0,6), Norvégia (0,6), Kanada (0,7) és Svájc (1,0).

7. számú ábra: a Szaharától délre fekvő afrikai országokat általában jobban érinti az emberek politikai, gazdasági és környezeti okokból történő elvándorlása. Forrás: Fund for Peace (2023).

Magyarország kedvező helyet foglalt el a 2023-as ranglistán, a vizsgált 179 ország közül a 132. helyet 3,9-es értékkel, vagyis világszinten alacsony a magyar humán tőke „elvándorlása”. Régiónkon belül Románia magas, 5,6-os értéket kapott, Lengyelország esetében is nagyobb volt az „agyelszívás”, mint hazánkban (4,6), ahogy Szlovákiában is (4,0). Csehország viszont alacsonyabb, 3,5-ös értékkel rendelkezett.

Brain gain az EU-ban

Az Eurotstat (2023) többféle bontásban mutatja be a tagországok népességét, így egyebek mellett közzéteszi az iskolai végzettség és az állampolgárság szerinti népességadatokat is. Ezek alapján megállapítható, hogy mekkora az aránya a magas végzettséggel (ISCED 2011: 5-8 szintek) rendelkező, külföldi állampolgárságú, 15-64 év közti bevándorlóknak adott korcsoporton belül.

Magyarországon 2022-ben az EU-n kívüli országokból származó, 15-64 év közti bevándorlók több mint fele (51,3%) magas iskolai végzettséggel rendelkezett. Ez az EU-tagországai között a negyedik legmagasabb érték volt: első helyen Írország állt 68,3%-os aránnyal a magas képzettségűek tekintetében. A régió országai közül Lengyelországban hasonlóan magas arányú volt a „brain gain”, vagyis a magas végzettséggel rendelkezők bevándorlása (megfelelő 15-64 éves korcsoport 49%-a). Csehországban az arány 33,4% volt, míg Szlovákia és Románia nem tett közzé ilyen adatot.

Amennyiben az EU-tagországok állampolgárait, az ő bevándorlásukat nézzük Magyarországra, a 15-64 évesek 31,1%-át tették ki 2022-ben – vagyis az EU-ból kisebb arányban érkeznek Magyarországra magas végzettségűek, mint az EU-n kívüli országokból. E tekintetben az EU-ranglista élén Litvánia állt 2022-ben: a más EU-tagállamból érkező, 15-64 év közti bevándorlók 73,5%-a magas iskolai végzettséggel rendelkezett. Őket követte Svédország (62%) és Luxemburg (55%).

 

8. számú ábra: a Magyarországon élő, EU-n kívülről érkező 15-64 év közti bevándorlók több mint fele magas végzettséggel rendelkezett 2022-ben. Forrás: Eurostat (2023).

Összefoglalás

A brain drain egy angol kifejezés, melyet magyarul „agyelszívásnak”-nak neveznek. A jelenség a magasan képzettek elvándorlását jelenti az adott (általában alacsonyabb fejlettségű) országból egy fogadó (általában fejlettebb) országba. Ugyanakkor egyre többet használják a „brain gain” kifejezést is („gain” magyarul azt jelenti, hogy „nyerni”), mely a pozitívumát és előnyeit sugallja a magasan képzettek elvándorlásának. Az elemzésünk első részében a magasan képzettek elvándorlásának előnyeit és hátrányait ütköztettük egymással.

A magasan képzettek elvándorlásának előnyei – a teljesség igénye nélkül:

  • a külföldről érkező munkaerő más – vagy éppen akár jobb – készségekkel és szaktudással rendelkezhet, mint a hazai munkaerő;
  • a küldő ország ismerete, a kapcsolatok könnyebb kiépítésének lehetőségei a küldő és befogadó ország között, mely által csökkennek a nemzetközi tranzakciós költségek;
  • a tehetséges külföldiek fellendíthetik az innovációt a befogadó országban;
  • az iparágakban, ahol a vállalatok egyetlen helyen csoportosulnak (ún. klaszterek alakulnak ki), nagy előnyökkel jár, ha a tehetséges munkavállalók minél szélesebb, globális köréből merítenek a vállalatok;
  • a magasan képzett elvándorlók általában többet keresnek, mint az alacsonyan képzettek, és így valószínűleg több pénzt küldenek haza;
  • az elvándorolt szakemberek vissza is térhetnek hazájukba, magukkal hozva a külföldön szerzett új készségeket és ötleteket;
  • a globális diaszpóra olyan hálózatokat hozhat létre, amelyek ösztönzik a kereskedelmet és a befektetéseket, valamint terjesztik a tudást és a technológiát;
  • A külföldi munkavállalás és a magasabb bérezés lehetősége az alacsonyabb fejlettségű országokban is több embert ösztönözhet arra, hogy képzettséget szerezzen – és nem mindegyikük vándorol el végül. Ez serkentheti az adott ország humán erőforrását.

A magasan képzettek elvándorlásának költségei – a teljesség igénye nélkül:

  • az „agyelszívás” a humán tőke állományának csökkenésén keresztül akadályozza a küldő ország fejlődést és gazdasági növekedést;
  • a tehetséges és vállalkozó szellemű emberek munkahelyeket és jólétet teremtenek önmaguk és a társadalom más tagjai számára, elvándorlásuk nemcsak saját képességeiktől és tapasztalataiktól fosztják meg országukat, hanem ezektől a pozitív hatásoktól is;
  • ha a magasan képzett munkavállalók mind a gazdag országok klasztereihez költöznek, kisebb az esélye annak, hogy a szegény országok saját klasztereket alakítsanak ki;
  • a magasan képzettek jelentősebb számú elvándorlása erősítheti a küldő országban a munkaerőhiányt a kulcsfontosságú területeken (pl. orvosok, mérnökök);
  • a kormányok pénzügyi veszteséget szenvednek (pl. befizetett személyi jövedelemadótól, különféle járulékoktól való elesést) az ország legjobban kereső szakembereinek távozásával, különösen, ha korábban támogatták helyi szinten az oktatásukat;
  • az ország politikai, igazságszolgáltatási és közigazgatási rendszere is nehézségekkel találhatja szemben magát, ha túl sok képzett ember távozik;
  • az „agyelszívás” növeli a fejlettebb és a kevésbé fejlett országok közötti technológiai szakadékot.

A globális szintű „agyelszívást” vizsgálva, 2022-ben több mint 1,9 millió tartózkodási engedélyt adtak ki első alkalommal nemzetközi felsőoktatási hallgatók számára az OECD-országokban, míg 2021-ben 4,3 millió nemzetközi hallgató tanult felsőoktatás keretein belül az OECD-országokban, ebből 49% (2,1 millió) valamelyik európai OECD-országban. Az OECD-országok legtöbb nemzetközi hallgatója Ázsiából érkezik (Kína, India, Vietnám). Az összes hallgató arányát tekintve a legnépszerűbb célországok Luxemburg, ahol a nemzetközi hallgatók az összes felsőoktatási hallgató 49%-át teszik ki, Ausztrália (22%) és az Egyesült Királyság (20%). Magyarország a 9. helyen volt 2021-ben az OECD-rangsorban, a felsőoktatási hallgatók 13%-a nemzetközi hallgató, azon belül a mesterképzéseken a diákok 21%-a, míg a doktori képzéseken 28%-a nemzetközi.

Az OECD adatai szerint a magasan képzettek kivándorlási aránya a legtöbb országban magasabb, mint az teljes kivándorlási arányszám. Ez a különbség a legszegényebb származási országokban még markánsabb, ahol az alacsony képzettségűek kivándorlási aránya rendkívül alacsony. Ezzel szemben a felsőfokú végzettségűek esetében a kivándorlási arány és a származási országok egy főre jutó GDP-je között negatív kapcsolat áll fenn: minél gazdagabb egy ország (magasabb az egy főre jutó GDP-je), annál alacsonyabb lesz az elvándorlási ráta. Valójában a szegényebb (alacsonyabb GDP/fővel rendelkező) országokból származó magasan képzetteknek van a legnagyobb valószínűsége arra, hogy külföldön tartózkodjanak. Átlagosan a magasan képzettek kivándorlási aránya az OECD-országok felé 2015/16-ban 16% volt. Ehhez képest az alacsony (közepes) képzettségűeké 5% (12%) volt.

Magyarországon a teljes kivándorlási arányszám az OECD (2020) szerint 6,6% volt 2015/2016-ban, ahogy korábbi fejezetben is bemutattuk, míg a magasan képzettek elvándorlási rátája 9,6%. Ez utóbbi ugyanakkor jóval alacsonyabb volt az OECD-átlagnál (16%). Régiónkon belül Romániában a magasan képzettek elvándorlási rátája 17,9% volt 2015/2016-ban, Lengyelországban 12,6%, Szlovákiában 10,4%, míg Csehországban 6,7% volt.

The Fund for Peace nonprofit szervezet által készített 2023-as jelentés szerint a kis szigeteket (pl. Szamoa, Jamaica, Haiti) és a szubszaharai Afrikát sújtja leginkább a humán erőforrás elvándorlása. Magyarország kedvező helyet foglalt el a 2023-as ranglistán, a vizsgált 179 ország közül a 132. helyet, vagyis világszinten alacsony a magyar humán tőke „elvándorlása”.

A Magyarországon élő, EU-n kívüli országból származó, 15-64 év közti bevándorlók 51,3%-a magas iskolai végzettséggel rendelkezett 2022-ben, vagyis a brain gain is megvalósult bizonyos mértékig hazánkban. Az EU-n belül ez a negyedik legnagyobb érték volt tavaly, követve Írországot, Luxemburgot és Litvániát.

 

[1] G. Chellaraj, K. E. Maskus and A. Mattoo, The Contribution of Skilled Immigration and International Graduate Students to US Innovation, World Bank manuscript, 2005.

[2] Bollard, A., D. McKenzie, M. Morten, and H. Rapoport. “Remittances and the brain drain revisited: The microdata show that more educated migrants remit more.” World Bank Economic Review 25:1 (2011): 132–156.

[3] Michel Beine, Frédéric Docquier and Hillel Rapoport, ‘Brain drain and economic growth: Theory and evidence’, Journal of Development Economics, 64, 2001: 275–89, https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0304387800001334

[4] Gibson, J., and D. McKenzie. “The microeconomic determinants of emigration and return migration of the best and brightest: Evidence from the Pacific.” Journal of Development Economics 95:1 (2011): 18–29.

Senior elemző | Megjelent írások

Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott közgazdasági elemző mesterszakon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja. 2022. szeptembere óta az Oeconomus senior elemzője.

Felhasznált források:

Iratkozzon fel hírlevelünkre