Categories
Demográf-Blog

Új fogyasztói hatalom – a Q3-as generáció

„A pokolba az Alfa-generációval[1]! Az igazi fogyasztói hatalmat 2030-ra az idősebb fogyasztók fogják birtokolni, különösen a világ legnagyobb gazdaságaiban – Ázsiában, Európában és Amerikában”.

Az idézett, meglehetősen ütős mondat Lisszabonban, az elöregedő társadalmak témájában rendezett konferencián hangzott el. Való igaz, hogy a reklámok többsége a fiataloknak szól, az idősebb generációk vagy alulreprezentáltak, vagy rájuk nézve negatív módon jelennek meg a reklámokban. Márpedig ahogy nő a születéskor várható élettartam, úgy változik az is, hogy kit tekintünk idősnek. Ma már sokkal kevésbé a kor számít, sokkal inkább az, hogy az adott életkorban hány évet élhetünk még aktívan és egészségesen. Manapság már senki nem csodálkozik azon, hogy egy 70 év feletti rocksztár képes teltházas koncertet adni, vagy éppen a futóversenyen 60+-os hölgyek futnak be a célba.

Az 50+ generációba tartozik a világon minden negyedik ember, számuk és arányuk is folyamatosan nő. A fogyasztási szokásaik is változnak, költésük egyre inkább meghatározó. Az Egyesült Államokban 2018-ban az 50-74 közötti korcsoport annyit költött, mint az 50 év alattiak teljes csoportja. Az előrejelzések szerint csak az Egyesült Államokban ezen fogyasztók költése 2030-ra elérheti a 13 billió dollárt.

Ahhoz, hogy az 50+ korosztályt megszólítsák, az egyes márkáknak is át kell gondolni a startégiájukat. Itt is érvényesül, hogy új szemüvegen keresztül kell megvizsgálni az egyes generációk elvárásait, ennek része az is, hogy talán új névvel is kell illetni őket. Így született meg a Q3 generáció elnevezés, melynek tagjai az 50-74 év közöttiek. A név bár szokatlan, de egyértelműen arra utal, hogy újra kell értelmezni mindazt, amit erről a korosztályról gondolunk.

Az éremnek van azonban egy másik oldala is: most még bővülhet a Q3 generáció fogyasztása, de ahogy az ebbe a korosztályba tartozók száma nő, úgy növekszik majd a 75+ korosztályba tartozók száma. Ebben a korosztályban viszont ugrásszerűen nőnek az egészségügyi és a szociális ellátás költségei. Ezeket pedig az egyre fogyó fiatalabb generációknak kell a befizetéseikkel biztosítani.

 

[1] Az alfa-generációba tartoznak azok a fiatalok, akik 2010 után születtek.

Vezető kutató at Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány | Megjelent írások

Felhasznált források:

Iratkozzon fel hírlevelünkre