Visszatérő tapasztalat, hogy amikor a demográfiai problémák tárgyalása kapcsán szóba kerül a kultúra szerepe és hatására a gyerekvállalásra, a beszélgetőtársak hitetlenkedve reagálnak: ugyan mi baj lehet a kultúrával…? Hát nincsenek csatornák a gyerekműsoroknak, nem lelkesítik a kormányok a párokat a gyerekvállalásra? Nem imádja mindenki a babákat a szociális médián? A beszélgetőtársak ezután villámgyorsan az anyagi nehézségekre terelik vissza a szót, esetleg a társadalomtudósok elhullajtanak néhány krokodilkönnyet a megváltozott életstílusokról, vagy a nők oktatási helyzetének és a gyerekvállalásnak a korrelációjáról.
Ez a szellemi vakság persze nem véletlen: a globális kultúránk annyira gyermekellenes, hogy már fel sem tűnik. Hiszen benne élünk, heti hét napban, napi 24 órában. Normálisnak érzékeljük.
Ezért érdemes megnézni, mi van ott, ahol ez a kultúra már „előbbre” tart, még radikálisabb. Hiszen ebből látjuk meg jobban, hogy hol vagyunk, és hová tartunk?
„A gyerekek akarása szinte szégyen” – Los Angeles Times, 2024.09.11
A Los Angeles Times egyik szerzője, és interjúalanyai szerint például a „gyerekvállalás szinte szégyen”: amit tájékozott emberek alaposan átgondolnak, és végül inkább elutasítanak a „tények” ismeretében.
Mik ezek a tények?
- a jövő bizonytalan
- polarizált a társadalom
- a klímaváltozás, a bolygó ökológiai összeomlása
- környezetszennyezés
- a jó oktatáshoz, egészségügyhöz hozzáférés nehézsége
- egyenlőtlenség, rasszizmus
- időjárási zavarok, tengerszint változások
- mentális egészséggel kapcsolatos problémák
Mennyi végzetes gond! Tiszta szerencse, hogy az emberiség elmúlt 10 ezer éve, a kardfogú tigrisektől a tatárjárásig, sétagalopp volt! Vagy, hogy a két világháború sem volt ijesztő. Hiszen, ha lettek volna nehézségek, mindezek alapján már a mi megszületésünk is szégyen lett volna, és itt sem lennénk!
Különösen komikusak ezek a „tények”, ha belegondolunk, hogy ezzel egyidőben folyamatosan azt sugallják nekünk, hogy az emberiség még sosem élt olyan jól, mint manapság. (Ami persze, technológiai szempontból, vagy a várható élettartamot nézve, így is van. Ez is „szégyen?”)
Az egyik interjúalany azonban még mindezekre is rátesz egy lapáttal, amikor hozzáteszi: „Mindazoknak a dolgoknak a fényében, amiket a világban látunk megtörténni, egyszerűen nem tűnik fairnek a világra hozni valakit”.
Ezt a mondatot jól jegyezzük meg, mert valójában ez a woke vallás egyik hittétele. Nem számít, hogy mit mond a „hagyományos” vallás, de még az sem számít, hogy ez a logika egyenlő az evolúciós kudarccal. (Kit érdekel manapság már Darwin és az ateizmus témaköre?).
Mi több, még csak az sem számít, hogy ez a „cölibátus” csak magukra vonatkozik. Ahogy az interjúalanyok mindegyike utal rá, a nem saját, tehát a külföldiek gyermekeit azért még szeretik, felnevelnék.
Talán nem véletlen a migrációval szembeni hozzáállás és ezáltal ez a grafikon sem:
Még sose emelkedett ilyen gyorsan, és ért el ilyen magas arányt a külföldön született amerikaiak aránya. Oszlopok: millió fő, vonal: százalékos arány
Forrás: CIS
Quo vadis? Akik már a problémát sem tudják jól definiálni, azok megoldani sem tudják azt.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
