#GeoComment Demkó Attilával: Iránban nem lesz happy end

„Az amerikaiaknak húsz évbe telt Afganisztánban a tálibokat a tálibokra cserélni, Iránban viszont kilenc nap alatt sikerült Khameneit Khameneire” – így élcelődik az internet az Irán elleni háború eddigi mérlegén.
De valóban kudarc, amit látunk, vagy katonailag épp ellenkezőleg: egy szinte tökéletesen végrehajtott művelet?

Demkó Attila szerint katonailag ugyan szinte tökéletes, amit az izraeliek és amerikaiak végrehajtottak, de ettől még ebből a háborúból nagyon nehéz lesz arcvesztés nélkül kiszállni.

A beszélgetést László Dávid, az Oeconomus igazgatóhelyettese moderálja.

Vezető elemző |  Megjelent írások

Külpolitikai szakértő, újságíró, sajtóreferens. Tizennégy évig dolgozott külpolitikai újságíróként és szerkesztőként, elsősorban a Magyar Nemzetnél. Szakterülete a Közel-Kelet és Észak-Afrika. Újságíróként a térség több országában és konfliktusövezetben járt. Tudósított többek között Izraelből és Palesztinából, Libanonból, Irakból, Törökországból, Jordániából és Szaúd-Arábiából, de járt Ukrajnában, Hegyi-Karabahban és Cipruson is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre