Alaposan megkésve, de a Draghi-jelentés végre pontot tett annak a vitának a végére, hogy milyen veszélyes mértékben zuhan az Európai Unió versenyképessége, innovációs képessége. Sokatmondó, hogy a csaknem 400 oldalas elemzés több mint fele energetikai kérdésekkel foglalkozik. Megállapításra kerül például, hogy az európai ipar számára a gáz ára 345 százalékkal, az áramé 158 százalékkal magasabb, mint az amerikai ipar számára. A világos helyzetmegállapítás után azonban a javaslatok logikailag különös irányba haladnak tovább: Draghi a megújuló energiákba történő, már eddig is rendkívüli beruházások drasztikus növelését irányozza elő, elfogadva a német és brüsszeli zöldátállási stratégia helyességét. Azt, amelyik a mostani szituációt döntően előidézte. Mindeközben az USA egy teljesen más irányba halad tovább: a mesterséges intelligencia és az adatközpontok által exponenciálisan növekedő energiaigényt egyre inkább gázerőművekkel és atomerőművekkel próbálják biztosítani a tech cégek. Hiszen a robbanásszerű fejlődés egyetlen szűk keresztmetszete éppen a napi 24 órában biztosan rendelkezésre álló, versenyképes áron elérhető, és léptékeiben teljes városok ellátására képes energiaforrások szűkössége.
Sam Altman, a ChatGPT mögött álló OpenAI vezetője a januári Világgazdasági Fórumon arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia iparág fejlődése energetikai válságot fog okozni: sem az áramtermelés, sem a villamos hálózatok nincsenek felkészülve arra a terhelésre, ami hamarosan éri őket. Itt persze rögtön tegyük hozzá, hogy ez a probléma azokat az országokat érinti majd igazán, akik nem akarnak lemaradni ebben a versenyben: ahogy a Meta nemrég hivatalos levelében fogalmazott, az EU mesterséges intelligencia szabályozása mindent megtesz, hogy Európa ne is vegyen részt a versenyben.
Az elmúlt időszak fejleményei jól mutatják a verseny intenzitását és az energiaéhség mértékét:
- A BlackRock, a Microsoft és az Egyesült Arab Emirátusok létrehoztak egy közös, 100 milliárd dollár tőke mozgósítására képes alapot, mely adatközpontokba és a számukra szükséges energiatermelésbe fektet majd be. A beruházások döntő részben az Egyesült Államokban valósulnak majd meg.
- Amikor az Amazon márciusban újabb adatközpontot vásárolt Pennsylvaniában, 650 millió dollárért, már eleve lekötött hozzá nukleáris energiát is a közeli atomerőműből. (Ez egyre inkább gyakorlattá kezd válni.) Ám a tech cég ezzel politikai konfliktusba került az állammal, miután kiderült, hogy az Amazon nem kevesebb, mint 480 megawatt kapacitásra tart igény – ez gyakorlatilag Paks teljesítményének a negyede (!) –, megdrágítva a lakossági áramellátást.
- Az Oracle bejelentette, hogy 1 gigawattnál is nagyobb (1000 megawatt!) fogyasztású új adatközpont építésébe kezd, melynek áramellátását három kisméretű moduláris atomreaktor (SMR) fogja biztosítani.
- Már építés alatt áll Bill Gates atomenergia vállalatának, a TerraPowernek az első kísérleti nátrium alapú atomerőműve, mely a remények szerint megfelezi majd az atomerőművek árát.
- Újra üzembe helyezik a 2019-ben bezárt Three Mile Island 1 atomerőművet, szintén Pennsylvaniában, miután a Microsoft annak teljes, 800 megawattos teljesítményét 20 évre előre lefoglalta. Mindezt annak ellenére, hogy a Three Mile Island atomerőmű második blokkját 1979-ben le kellett zárni az USA legsúlyosabb nukleáris balesete után, és ez az esemény vált az amerikai atomenergia-ellenes mozgalom szimbólumává.
- A gázerőművek szerepe is felértékelődött az adatközpontok energiaéhsége miatt: miközben a zöldátállás koncepciója az, hogy a szénerőművek bezárása után a gázerőművek fokozatos kiszorítása következik, ehhez képest 2024 első hat hónapjában kétszer annyi gázerőmű építést jelentettek be az amerikai vállalatok, mint egész 2019-ben, és idén várhatóan 2017 óta a legtöbb új kapacitás felépítését fogják bejelenteni. Az új tervek szerint 2032-ig 200 olyan gázerőmű működik majd vagy lesz építés alatt, amely ma még nem létezik! A Wall Street Journal által idézett elemzés szerint az amerikai gázfogyasztást önmagában 8 százalékkal emeli majd meg a mesterséges intelligencia alkalmazások energiaigénye. (Ezen a ponton érdemes újra felidézni az amerikai, és az adókkal, karbondíjakkal sújtott európai import gáz ára közti különbséget: 345 százalék.) Nemrég a houstoni GasTech konferencián a Chevron vezetője egyenesen úgy fogalmazott, hogy az előrehaladás a mesterséges intelligenciában legalább annyira függ a permi gázkészletek kitermelésétől és Washington palagáz politikájától, mint a Szilícium-völgytől.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/19475904/
Ez a lázas sietség nem meglepő, ha belegondolunk az adatközpontok megállíthatatlanul növekedő energiaigényébe. A Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint már 2022-ben az adatközpontok adták az amerikai áramfogyasztás 4 százalékát, ez azonban 6 százalékra növekszik 2026-ra, és a Bloomberg becslése szerint 2030-ra elérheti a 10 százalékot. Ugyancsak a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint a mesterséges intelligencia, az adatközpontok és kriptóbányászat globális áramfogyasztása már 2026-ra megduplázódik, és meghaladja majd az 1000 terawatt órát! Azaz, több, mint kétszer magasabb lesz, mint Németország teljes 2023-as áramfogyasztása. Szemléletes példa az is, hogy az NVIDIA vállalat 2023 második negyedévében, súlyban kifejezve, 900 tonnányi mesterséges intelligenciát lehetővé tevő H100 processzort szállított le: ez 30 gigawattnak, tehát 15 paksi atomerőmű kapacitásának felel meg. Mindezek után egyébként nem meglepő, hogy a Guardian elemzése szerint a tech vállalatok károsanyag-kibocsátása 2020 és 2022 között 7,6-szor magasabb volt az általuk bevallottnál.
Az adatközpontokat természetesen nemcsak atom- és gázenergiával, hanem megújuló energiával is el lehet látni. A tech vállalatok igyekeznek is a lehető legtöbb nap- és szélenergiát igénybe venni. A probléma azonban természetesen ugyanaz, mint a német acélgyártás, vegyipar és járműipar esetében: ha az időjárás megfelelő, valóban nagyon előnyös a napenergia és a szélenergia bevonása, hiszen például a nyári napsütésben (túl)termelt áram nagyon olcsó. Az időjárás azonban többnyire nem ideális (éjszakák, reggelek, esték, felhős és szélcsendes időszakok), márpedig az adatközpontoknak napi 24 órában van szüksége a nehézipar fogyasztásának megfelelő kapacitásra a lehető legversenyképesebb áron. Hiába jó a sajtója, és fogadnak el róla rendszeresen határozatokat az EU-ban: az energiatárolás, az ipari igények szempontjából, valójában még messze nem tart ott, hogy ezt a problémát megoldja. 2023-ban összesen 26 gigawatt óra, tehát 0,026 terawatt óra tárolókapacitást adtak át az Egyesült Államokban. Mint láttuk, ez a fogyasztás növekedéséhez képest nagyon kevés. És akkor még meg sem említettük az elektromos autózás, fűtés, zöld ipari gyártás és a chipgyártás hosszútávon szintén drasztikus áramfogyasztás emelő hatását, amit ugyanezek a tárolók hivatottak segíteni. Az energiatárolók piacán, az ipari célokra már megfelelő, egyenként 3,9 megawattórás Tesla Megapack tárolók ára önmagában 2 millió dollár volt darabonként 2023-ban (szállítás és szerelés nélkül), ami azt jelenti, hogy csaknem 500 dollárba kerültek kilowatt óránként. Ehhez képest: a kínai és amerikai fosszilis energia nagykereskedelmi ára 8-10 dollár cent kilowatt óránként. (A német atomerőművek még ennél is olcsóbban termeltek.)
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/19475044/
Persze plauzibilisen hangzik, amit a klímapolitika adottként kezel, egészen pontosan, hogy a ráfordított tudományos-technológiai erőforrások miatt az energiatárolás ára gyorsan zuhan majd. Na de milyen gyorsan, ha az adatközpontok ellátására a lehető leggyorsabban van szükség, éles a piaci és a nagyhatalmi verseny? A tech cégek világában az üzleti ciklusok sokkal gyorsabbak, mint a hagyományos iparban. Még ha az energiatárolás ára a mai töredékére esik is le tíz év múlva: addigra behozhatatlan lemaradásba kerülhetnek a vesztes vállalatok. Egyébként még ha az energiatárolás ára valamikor jelentéktelenné válna is, aminek egyelőre nincs jele: a nyáron megtermelt napenergiát akkor sem tudjuk majd például télen felhasználni. Az évszakok, az időjárási minták problémájára még az olcsó akkumulátorok sem jelentenek megoldást. Nem véletlen, hogy tavaly az USA-ban átadott energiatárolók 77 százalékát mindössze két államban, Kaliforniában és Texasban helyezték üzembe, ahol a zöldenergia támogatások nélkül is a legolcsóbban termelhető, és ezt még ki is egészítették nagyvonalú állami ösztönzőkkel.
Az európai zöldátállási stratégia és az adatközpontok közötti konfliktus előjelei már jó láthatóak Írországban: a nyugati tech vállalatok által kedvelt szigetország áramfogyasztásának 20 százalékát már most is az adatközpontok adják – többet mint az összes város és település lakossági fogyasztása együttvéve. Ez veszélyezteti a villamos hálózat stabilitását és a folyamatos magas energiaigény miatt a zöld célkitűzéseket, azaz a fosszilis energia kiszorítását. Az írek újabb adatközpontok építését meg is tiltották, annak ellenére, hogy olyan lendülettel építik a megújuló energia kapacitásokat, hogy Írország 2030-ra várhatóan 30 százalékkal több áramot termel majd, mint amennyit tavaly összesen elfogyasztott. Az időszakosan súlyos zöldenergia túltermeléshez most külföldi vevőket keresnek, hiszen nem tudnak majd mit kezdeni a felesleggel. (Ugyanezt a jelenséget látjuk a nyári német napenergia termelésnél.)
Az Egyesült Államokban a megújuló energiatermelés dinamikus fejlődése azért is viszonylag kockázatmentes, mert nemzetgazdasági léptékekben áll rendelkezésre az olcsó hazai gáz- és nukleáris energia minden pillanatban, amikor az időjárás nem optimális. (Kínában ugyanezt a szerepet tölti be a szén.) Nem is lehetne nagyobb a kontraszt a kizárólag megújuló energiákra alapozó Németországgal, ahol az összességében eleve jóval drágább energiát kedvezőtlen időjárás esetén még drágább és nagy volumenű import energiával kell kipótolni. Márpedig a Draghi-féle stratégia éppen a zöldátállás német stratégiáját követné: szinte kizárólag a megújuló energiákra és a zöld – árammal történő – termelési folyamatokra történő átállásra koncentrálna a javasolt rendkívüli európai beruházások során. Az európai gáztermelés, vagy akár az európai atomenergia stratégiai szintű fejlesztése, például fel sem merül.
Képzeljük magunk elé, ahogy egy tech cég egy új, nagyméretű AI adatközpont beruházáshoz keres helyszínt, és költségelemzést készít. Nem nehéz megjósolni, hogy a kiszámítható, vagy fix, globálisan is alacsony áram árakat nagyítóval vizsgáló menedzsment milyennek fogja találni az európai feltételeket, az amerikai és kínai környezettel összehasonlítva.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/19482268/
Reméljük az EU végül nem a német „lámpakoalíció” és Draghi stratégiáját fogja választani, mert akkor Európa vitorlázógéppel megy majd légi ütközetbe. Az történik majd, ami az európai acélgyártással, vegyiparral, chipgyártással és napelemiparral már megtörtént, illetve most az autógyártásban zajlik. Az EU globális súlya a legnagyobb teljesítményű (hyperscale) adatközpontok tekintetében már most sem egyeztethető össze Európa remélt szerepével a világ technológiai fejlődésében, és még csak most indulnak be igazán a beruházások világszerte.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
