Ukrajna megnyitja a „kontrollált” fegyverkivitelt – jelentette be Volodimir Zelenszkij szeptember végén. Ez azt jelenti, hogy az állam engedélyezni fogja azoknak a fegyvereknek az exportját, amelyekből több áll rendelkezésre, mint amennyire a fronton szükség van. A döntés kompromisszumos lépésnek tekinthető, mivel az utóbbi időben heves vita folyt az állam és a magánvállalatok között a fegyverexport megnyitásáról. Milyen érvek szólnak mindkét oldal mellett, és merre haladhat a folyamat?
Az ukrán hadiipar riadót fúj
Ukrajnában a fegyverexport hivatalosan nincs betiltva, ám az orosz invázió kezdete óta a kivitel engedélyezéséért felelős hatóság nem ad ki engedélyeket. 2022-ben az export gyakorlatilag teljesen leállt — ez akkor helyes döntésnek bizonyult, hiszen az ország a túlélésért harcolt, és a fegyvereket mindenekelőtt belföldön kellett tartani. Viszont a helyzet teljesen megváltozott.
Az, hogy háború idején az ukrán hadiipar fegyvereket adjon el külföldre, nem új elképzelés: az erről szóló vita már több hónapja folyik. A hátterében a gyártók krónikus alulfoglalkoztatottsága áll: kapacitásuknak mindössze mintegy 55%-át használják ki. Más szóval, jóval többet tudnának gyártani, mint amennyi forrást az ukrán állam biztosítani tud. A gyártási lehetőségek jelenleg 30–35 milliárd dollárra tehetők, ehhez képest az állam körülbelül 10 milliárdot tud finanszírozni.
Az ábra itt letölthető: https://public.flourish.studio/visualisation/25335024/
Az export megnyitásának lényege: csak azokat az eszközöket lehet exportálni, amelyekből többlet áll rendelkezésre, és amelyeket a honvédség nem használ fel. Például tengeri harc- és megfigyelődrónok, elfogó- és felderítő drónok, földi robotizált harci és logisztikai komplexumok, elektronikai hadviselés eszközei és jelzésfelderítő rendszerek. Ide tartozhatnak azok a nagyobb platformok is, amelyekből a hadsereg számára plusz készlet áll rendelkezésre, például a Novator- vagy Varta-típusú harcjárművek, illetve a Bohdana önjáró löveg.
Izrael jó példa arra, hogyan működhet mindez háborús környezetben is. 2024‑ben rekord, 14 milliárd dolláros exportbevételt értek el. Az országban a katonai fenyegetések és a folyamatos fegyverkezés ellenére a védelmi vállalatok aktívan jelen vannak a világpiacon. Az exportpolitika az, hogy amikor bevezetik az új generációt/típust, a korábbiakat értékesítik. Ukrajna is hasonló modellt szeretne megvalósítani , de fegyverexport nélkül ez gyakorlatilag lehetetlen.
Ukrán gyártmányú Polonez-C UAV elektronikai hadviselési eszköz. Forrás: Wikimedia Commons
Ha nincs export, nincs fejlődés
Az ukrán hadiipar hosszú távú fennmaradása elképzelhetetlen külföldi piacok nélkül, és ezt az ukrán gyártók is érzékelik. Az export megnyitása mellett általában a következő érveket szokták felhozni:
-
Valódi harci tapasztalat mint versenyelőny. Az ukrán fegyverek és technológiák több millió üzemórányi tapasztalattal rendelkeznek éles harci körülmények között, ami jelentős előnyt biztosít a versenytársakkal szemben.
-
A drónok mögötti komplex tudás. Egy harci drón első ránézésre bárhol legyárthatónak tűnhet, de valódi hatékonysága a kommunikációs rendszerek, kamerák, antennák, szoftverek és fegyvermodulok optimális kombinációján múlik. Ez az ismeret az ukrán gyártók sajátja.
-
Az előny lassan elolvad. A fronton szerzett tapasztalatok nyilvános videók, katonai beszámolók, kiállítások és ipari kémkedés révén fokozatosan kiszivárognak külföldre, így az ukrán cégek egyedi tudása lassan elveszhet, anélkül, hogy annak hasznát maguk realizálnák a világpiacon.
-
Az exporttilalom bénító hatása. Ha a kivitel továbbra is zárva marad, a vállalatok nem tudnak piacokat szerezni, bevételt generálni, és kénytelenek lehetnek termelésüket külföldre vinni (ami részben már most is zajlik). A legerősebb szereplők így akár végleg elhagyhatják Ukrajnát.
-
Befektetések elmaradása. A külföldi tőke kevésbé hajlandó befektetni olyan cégekbe, amelyeknek csak egy, háború sújtotta piacuk van, és ahol a háború lezárulta után a termelés leállhat.
-
Folyamatos termelés biztosítása. Az exportmegrendelések segítenék a gyártás folyamatos fenntartását. Ma az „uborkaszezonban” a gyárak akár hónapokra leállnak, miközben külföldi szerződésekkel folyamatos munkát kaphatnának.
-
Bevétel, ami visszafolyik a védelemhez. A külföldi eladásokból származó adók és bevételek a katonák béréhez, valamint új fegyverek és felszerelések beszerzéséhez járulhatnak hozzá, így közvetlenül növelve az ukrán védelem erejét.
Az érem másik oldala
Az export megnyitása jelentős lehetőségeket kínál az ukrán hadiipar számára, ám a kockázatok jelenleg az állami döntéshozók szemében egyelőre erősebbek:
- Társadalmi elfogadás. Az emberek gyakran nem értik, miért adnak el fegyvereket külföldre, miközben a fronton hiány van belőlük.
-
Technológiai kiszivárgás. A fejlesztések információi könnyen külföldre juthatnak (bár az oroszok így is hozzáférnek a harctéren szerzett trófeák alapján).
-
Prioritás a hazai megrendeléseknek. Felmerülhet az a probléma, hogy a külföldi megrendelések kapacitásigénye miatt a gyárak a külföldi vevőt részesítik előnyben, ami veszélyeztetheti az ukrán hadsereg számára szükséges állami igények kielégítését. Emellett az exportért magasabb árat fizetnek, így fennáll a kockázat, hogy a gyártók a jövedelmezőbb külföldi projektekre összpontosítanak, háttérbe szorítva a hazai fejlesztéseket, amit háború idején az ukrán állam nem engedheti meg magának.
Az ukrán hadiipar számára az export kulcsfontosságú lehetőség a fejlődéshez, mivel az állami megrendelések rövid távúak és korlátozottak, a magáncégek pedig alacsony haszonkulcs miatt nem tudnak önállóan beruházni. Az állam egyelőre óvatos: fél, hogy a fegyverkivitel miatt nem tudja megfelelően kontrollálni a folyamatot. A részleges export megnyitása egy kompromisszumos döntés, amely lehetővé teszi a gyártóknak a további termelést és fejlesztést, miközben az állam igyekszik fenntartani az ellenőrzést.
Olekszij Anton jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának politológia mesterszakos hallgatója. Korábban a Magyar Külügyi Intézetnél dolgozott gyakornokként, ahol a posztszovjet térség politikai helyzetével foglalkozott.
Szakterülete a nemzetközi kapcsolatok és diplomácia, különösen a posztszovjet államok politikai és gazdasági fejlődése.
