Categories
OecoGlobus

Mi a helyzet a medián és az átlag jövedelmekkel az EU-ban?

🏦 A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közérdekű adatigénylésnek eleget téve a napokban közölte a magyarországi bruttó medián bér nagyságát, mely 2019-ben 292 ezer forint volt. A medián jövedelem ekkor mintegy 75 ezer forinttal volt kevesebb, mint a 367 ezer forintos átlagbér. Tetemes ez a különbség? Más országokban is láthatunk ilyet? Erre keresi most a választ néhány EU-s ország statisztikai adatának felhasználásával és némi módszertani áttekintéssel ez a poszt.

📚 A statisztikai mutatók és ezek belül a középértékek közül talán a legnépszerűbbek az átlag és a medián. Ezek sok mindent megmutatnak a sokaságról, megesik azonban, hogy elfedik a valóságot. Az átlag például mozgáscentrumnak tekinthető és azt mutatja meg, hogy mely számadat tudja leginkább jellemezni az átlagolandó adatokat, viszont ezeket az adatokat elfedi. A medián osztó-felező érték, amely arról tanúskodik, hogy melyik az a számadat, amelynél a sokasági elemek fele kisebb, a másik fele pedig nagyobb. A két mutató csak ritkán esik egybe, léteznek azonban olyan sokaságok és eloszlások, amikor nemcsak az átlag és a medián, de még módusz (leggyakoribb érték) is azonos értéket vesz fel. Nagyszámú gazdasági és társadalmi jelenségek esetében azonban ez meglehetősen ritka. Ráadásul a szóródási mérőszámok között találjuk az ún. középeltérést, amely éppen azt méri, hogy mennyivel térnek el átlagosan a mediánjuktól az egyes sokasági értékek.

💰 Az EU-s tagországok esetében a jövedelmek átlagos és medián értékéről az Eurostat közöl adatokat, egészen pontosan a medián és az átlag ekvivalens nettó jövedelem (median and mean equivalised net income) mutatóit találhatjuk meg tagállami bontásban, euróban és a helyi fizetőeszközben. A legfrissebb információink a 2019-es évből vannak, és ezek tanúsága szerint mindenütt markánsabb eltérés mutatkozik medián és az átlagos mutatók között. 2019-ben az EU 27 tagországában az átlagos nettó éves jövedelem nagyjából 19 500 euró volt, a medián nettó éves jövedelem pedig kicsit több mint 17 300 euró. A különbség tehát 2 200 eurónak felel meg, és medián érték az átlag 88 százaléka. Magyarországon ugyancsak 2019-es adatok szerint 6 500 euró volt nettó átlagos éves jövedelem, a medián pedig 5 800 euró. Az eltérés pedig nagyjából 700 euró volt. A jövedelem medián értéke az átlag 89%-a. Szlovákiában, Lengyelországban, vagy éppen Csehországban nem találunk nagyságrendekkel különböző értékeket, azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a szlovák medián/átlag arány 95 százalék. Az EU-ban a medián és átlagos jövedelmek legszerényebb különbsége egyébként éppen Szlovákiában van, míg a legnagyobb százalékos eltérés Bulgáriában mérhető (a medián jövedelem az átlag 76 százaléka). A tagországok zömének mutatója éppen a hazai mutató közelében mozog.

🇭🇺 Magyarország kapcsán, egyébként éppen úgy, mint ahogyan más EU-s tagországok kapcsán is, érdekes jelenség, hogy a medián és átlagos jövedelem eltérése nagyjából időben állandó. Az Eurostat adatbázisában 2008 és 2019 között találunk adatokat, melyek szerint 2010-ben volt a legszerényebb a különbség 91,6 százalékos értékkel, a „legnagyobb” pedig 2014-ben 88 százalékos értékkel. A mért időszakban azonban a hányad nem változott érdemben.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

http://www.oeconomus.hu/oecogram/stabil-a-minimalber-vasarloertekenek-novekedese/

#median #atlag #keresetek #magyarorszag #eu

Kutatási igazgató | Megjelent írások

Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre