Magyarországon 2011-ben vezették be az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszert, amely jelentős egyszerűsítést és a munkára rakódó adóterhek csökkentését hozta. Ez jelentősen ösztönözte a munkavállalási hajlandóságot, melynek hatására a foglalkoztatás 2010 és 2024 között 20%-kal nőtt, és a foglalkoztatási ráta az EU élmezőnyében van. A rendszer csökkentette az adóelkerülést és a szürkefoglalkoztatást, miközben a gazdaság versenyképessége is javult. A többkulcsos rendszerhez képest az egykulcsos adó a munkaerőpiacon motiválóbb környezetet teremtett, ami hozzájárult a GDP dinamikus növekedéséhez. Ugyanakkor a korábbi többkulcsos adórendszer hátráltatta a foglalkoztatás bővülését és növelte az elvándorlás kockázatát, elsősorban a magasabb jövedelműek körében.
Az egykulcsos jövedelemadó rendszerben a jövedelmet terhelő adókulcs nem függ a jövedelem szintjétől és a jövedelem forrásától, vagyis a magánszemélyek jövedelme után egységesen ugyanakkora százalékban kell adózni. Ezzel szemben a progresszív (többkulcsos) adórendszereknél a magasabb jövedelmeket magasabb adókulcs terheli. 2011. január 1-jétől vezették be Magyarországon az egykulcsos szja rendszerét. Kezdetben 16%-os, majd 2016-tól 15%-ra csökkentett adókulccsal, ami mellett célzott szja-kedvezményeket, illetve szja-mentességet kaphatnak bizonyos csoportok: például a 25 év alatti munkavállalók, négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák, mely utóbbit a kormány októbertől fokozatosan kiterjeszti a három- és kétgyermekes anyukákra is, családi adókedvezmény, első házasok kedvezménye, a 30 év alatti anyák kedvezménye. Az egykulcsos és progresszív adórendszerről korábbi elemzésünkben írtunk részletesen.
Az egykulcsos szja munkaerőpiaci előnyei
Az egykulcsos szja-rendszer bevezetésének célja az egyszerűsítés és a munkaerőpiaci aktivitás ösztönzése volt, mivel a korábbi többkulcsos rendszerhez képest az egykulcsos rendszer csökkentette a munkavégzés adóterheit, így egyre többeket (köztük a magasabb jövedelműeket is) ösztönzött munkavállalásra. Emögött az állt, hogy az ún. marginális adóék, vagyis az egységnyi többletjövedelemre rakódó adóteher szinte az összes jövedelmi csoportban (és főleg a magasabb jövedelműeknél) érdemben csökkent. Ezáltal kevésbé ösztönöz adóelkerülésre, valamint a szürke- vagy feketefoglalkoztatásra is kisebb lett a motiváció. Magyarországon az egykulcsos adórendszer bevezetését követően – egyéb munkát ösztönző állami programok hatására is (pl. közmunkaprogram, Munkahelyvédelmi Akcióterv) – nőtt a munkavállalási hajlandóság, egyre többen léptek ki az inaktív státuszból és kezdtek el dolgozni.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/25026729/
A munkavállalási hajlandóság emelkedését mutatják a KSH adatai, melyek szerint 2010-2024 között 20%-kal, több mint 800 ezer fővel nőtt a 15-74 éves népesség foglalkoztatottsága, míg a foglalkoztatási ráta 51%-ról 65,1%-ra nőtt az érintett korcsoportban (hasonló dinamikus bővülés volt a 15-64 éves korosztályon belül is, a foglalkoztatási ráta 57%-ról 75,1%-ra nőtt). A magasabb foglalkoztatás (a bérek folyamatos növekedésével kiegészülve) a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét is növelte, mely serkentette a fogyasztást, így a gazdaság növekedését is.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/16615577/
Mindennek következtében a magyar foglalkoztatási ráta magasabban alakul az EU átlagánál, és több régiós országhoz képest is:
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/25064325/
Ebben a pozitív folyamatban a munka gazdasági (és gazdaságpolitikai) fókuszpontba állítása játszott kulcsszerepet: a munka alapú társadalom kiépítése révén egyrészt vonzóvá vált dolgozni, másrészt megszólítottak a munkaerőpiacról korábban kiszorult vagy inaktív csoportokat (például nők, diákok – fiatal munkavállalók, idősebb munkavállalók). Számos kormányzati intézkedés mellett (munkahelyvédelmi akciótervek, minimálbér folyamatos emelése, közmunkaprogram stb.) az adórendszer reformja is támogatja a munkát Magyarországon: nagyobb hangsúly került a fogyasztást terhelő, illetve a forgalmi jellegű adókra (pl. áfa, jövedéki adók), mivel az ilyen típusú adók kevésbé torzítják a gazdaságot. Ezzel szemben a gazdasági szereplők döntéseiben (munkaerő-kínálat, beruházások), a hatékony piaci működésben, és ezzel együtt a gazdasági növekedésben nagyobb torzítást okoznak a munkára és a tőkére kivetett adók (és járulékok), így ezeket csökkentették; ösztönözve a munkára (szja 15%-os) és a vállalkozásalapításra, beruházásokra (tao 9%). Néhány közgazdasági tanulmány, kutatás, mely ezzel a témával foglalkozik itt, itt, itt és itt olvasható.
A munkát terhelő adók és járulékok csökkentése következtében mérséklődtek a termelési költségek, ami ösztönözte a munkakeresletet, javította a vállalatok profitabilitását. Továbbá javult a teljes magyar gazdaság versenyképessége is, mivel a kisebb munkáltatói terhek vonzzák a külföldi vállalkozásokat, beruházásokat is Magyarországra.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/25064503/
A magyar bérköltség versenyképessége nemzetközi viszonylatban kedvező, különösen az közép-kelet-európai régióhoz képest: a magyar óránkénti munkaerőköltségek 2024-ben a legalacsonyabbak között voltak (14,1 euró/hó vs EU-átlag 33,5 euró/hó). Ez a relatív alacsony bérköltség a régió többi országához viszonyítva vonzóvá teszi Magyarországot a munkaerő-intenzív iparágak és a beruházások számára, miközben a szakmai képzettség és a munkaerő minősége is támogathatja a versenyképességet.
Az MNB 2019-es számításai szerint az egykulcsos szja-rendszer bevezetésekor 433 milliárd forinttal csökkentette az szja-adóbevételeket, 2017-re azonban ez a negatív hatás már szinte teljesen eltűnt a foglalkoztatás és a fogyasztás növekedése (és ennek következtében a növekvő jövedelmi adó és forgalmi adó [áfa, jövedéki adó] bevételek) révén. 2014-2016 között úgy kezdtek emelkedni az adóbevételek, hogy nem nőtt a gazdaságban az adóterhelés. A jegybanki elemzés szerint mindent összevetve az adóreform során bevezetett intézkedések – dinamikus szemléletben – összességében 6 százalékponttal járulnak hozzá hosszabb távon a GDP növekedéséhez 2010-2017 között, a háztartások rendelkezésre álló jövedelme pedig 8 százalékkal bővült.
Az ábra itt hivatkozható: https://infogram.com/munkaeropiacfordulat-jelei-1hnp27ezovony4g
A többkulcsos szja munkaerőpiaci hátrányai
A 2010 előtti többsávos adóztatási rendszerben az átlagbér körül (és afölött) különösen magas volt a marginális adókulcs, vagyis minden egy forinttal magasabb bér után aránytalanul magas adót kellett fizetni. Ez visszafogta a munkakínálatot és ösztönzött a szürkefoglalkoztatásra (kisebb bérre bejelentve), mely a GDP-re is negatívan hatott.
Magyarországon a 2000-es évek elején, amikor a többkulcsos rendszer működött, olyan is előfordult, hogy a legmagasabb szja-kulcs 44–48% volt, és 5–6 külön adósáv működött, így sokkal tagoltabb volt a jövedelmek adózása. 2009-ben az EU-tagállamok közül Magyarországon volt a második legmagasabb az egy főre jutó átlagos adóteher: a bruttó bérköltség 53%-a az államhoz került, miközben az uniós átlag valamivel meghaladta a 40%-ot. A magas adóterhek visszatartották a vállalatokat is attól, hogy további munkaerőt alkalmazzanak. Ennek eredményeként 2009-ben a hazai foglalkoztatási ráta a negyedik legalacsonyabb volt az EU-n belül (57,2%) Lengyelországgal karöltve.
A foglalkoztatás szempontjából az elvándorlásra is érdemes gondolni. Ha a többkulcsos rendszer túl magas terheket ró a magasabb jövedelmű munkavállalókra, előfordulhat, hogy olyan országot választanak, ahol kisebb az adókulcs, emelkedik a kivándorlás, nő az agyelszívás. Egy 2020-as tanulmány szerint (Kleven et al, 2020) a személyi jövedelemadók és vagyonadók mértéke befolyásolhatja a kiemelten magas jövedelműek és vagyonosok nemzetközi és országon belüli mobilitását. A felső 1-5%-ba tartozó jövedelműek jobban reagálnak az adókulcsok változásaira, míg az általános munkavállalók, átlagos keresetűek mobilitása adók változására marginális.
Egyéb negatív hatások a GDP-re
A progresszív adórendszerben az alacsonyabb jövedelműek kevesebb adót fizetnek, ami élénkítheti a fogyasztásukat, ugyanakkor a magasabb jövedelműekre kivetett magasabb adókulcs mérsékelheti a megtakarításokat és a fogyasztást is ebben a csoportban, és ez végső soron szintén kedvezőtlenül befolyásolhatja a gazdasági növekedést. Ugyanígy a tőkeáramlás irányát (a beruházásokat, befektetési kedvet és pénzügyi magatartást) is megszabhatja az adórendszer. Mivel a tőke nagyon mobil, szigorú adórendszerek esetében csökkenhet a beruházási kedv, tőke- vagy vagyonkivonást is eredményezhet. Ez különösen igaz lehet a magasabb jövedelműekre, hiszen ezek a rétegek jellemzően magas megtakarítási aránnyal rendelkeznek.
A Tax Foundation 2024-es elemzése rámutatott több problémára is, ha a jövedelmeket jelentősen megadóztatják (a szervezet elemzésében a vagyonadókról esik szó, de mechanizmusát tekintve hasonló folyamatok játszódnak le a jövedelemadó esetében is). Eredményeik szerint az ilyen adók csökkentik a beruházásokat, előidézhetik a tőke kivonását („elvándorlását”, angolul: capital flight), és hosszú távon visszafoghatják a GDP növekedését. A modellek szerint a Tax Foundation által vizsgált vagyonadó akár 2–5%-os GDP-csökkenést is okozhat, az adóelkerülési technikák (tőke átcsoportosítása, külföldre vitel, vagyon/jövedelem elrejtése) miatt pedig a várt állami bevétel jóval kevesebb lehet (a felére is csökkenhet az elméleti számításokhoz képest).
A vagyonadó mértékének még kis emelése is tőkeáramláshoz és a tehetős magánszemélyek szomszédos joghatóságokba való áttelepüléséhez vezethet. Például Norvégiában a vagyonadó 1%-os emelése után sok nagy vagyonú magánszemély elhagyta az országot. 2023-ban, miután Spanyolország bevezette az új „szolidaritási vagyonadót” (1,7%-3,5%), Portugália kiterjesztette a nem rezidensekre vonatkozó adórendszerét, mivel egyre több spanyol adófizető fontolgatta adóügyi illetőségének megváltoztatását (Enache – Tax Foundation, 2024).
Több európai országban (pl. Németország, Ausztria, Egyesült Királyság) megszüntették a vagyonadót, mert a gazdasági, adminisztratív és nemzetközi versenyképességi hátrányok meghaladták a várt előnyöket. Jelenleg vagyonadóval Spanyolország, Norvégia és Svájc rendelkedik (több esetben progresszív jelleggel), valamint bizonyos eszközökre (pl. ingatlanra, nagy értékű értékpapírszámlákra) kivet vagyonadót még Hollandia, Belgium, Franciaország és Olaszország is. Azonban ezek bevétele arányaiban alacsony (2022: a GDP arányában a spanyol 0,19%-tól a svájci 1,19%-ig), és gyakran mentesítések, korlátok csökkentik a tényleges teher viselését.
Spanyolország a lakóhelytől és a vagyonszinttől függően 0,16%–3,5%-os kulccsal adóztatja a nettó vagyont. Az ország esetében a személyi jövedelemadó és a nettó vagyonadó együttesen több mint 100%-os marginális adókulcsot eredményez. Ez azt jelenti, hogy a befektetés teljes reálhozama adóba kerül, és a megtakarítások által az emberek vagyonának reálértéke csökken. Spanyolország az egyetlen ország a világon, amely a nettó vagyon- és tőkenyereség-adó mellett adót vet ki a tőkeátruházásokra, pénzügyi tranzakciós adót, valamint Európa egyik legmagasabb öröklési és ajándékozási adóját is (Enache – Tax Foundation, 2024).
A cikk forrásai itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatóak.
Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott közgazdasági elemző mesterszakon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja. 2022. szeptembere óta az Oeconomus senior elemzője.
