Ausztráliában minden adott ahhoz, hogy a megújuló energiaforrások legyenek a meghatározók az energiamixben: napsütés, szél, tengervíz. Ennek ellenére mégis a fosszilis energiahordozók dominálnak, ugyanis az energiatermelésben 97 százalék az arányuk, és az áramtermelésben is csak a források harmada megújuló. Ennek oka, hogy a fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódó iparágak fontos részét képezik az ausztrál gazdaságnak. A 2022 óta hatalmon lévő kormány elődeihez képest nagyobb hangsúlyt fektet a zöldátállásra, ám a hagyományos energiahordozók kitermelését sem fogta vissza drasztikusan. Ausztrália példája jól mutatja a gazdaság zöldítésének összetettségét és időigényességét.
Az ausztrál energiamix
Azt gondolhatnánk, hogy Ausztrália élen jár a megújuló energiaforrások felhasználása terén, hiszen egy napsütésben és szeles időjárásban bővelkedő országról van szó, amelyet óceánok vesznek körbe. Ez azonban nem így van: a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2022-ben a teljes ausztrál energiaellátás (ami magában foglalja az országban termelt vagy oda importált összes energiát, levonva belőle az exportált vagy tárolt energiát) 91 százaléka származott fosszilis energiahordozókból (szénből, földgázból és kőolajból). Ami a teljes energiaellátás részét képező ausztrál energiatermelést illeti, ugyanebben az évben a szén volt messze a legfontosabb energiaforrás 63 százalékkal, ezt követte a földgáz 30, majd a kőolaj 4,5 százalékkal – vagyis a fosszilis energiahordozók aránya mintegy 97 százalék volt. 2022-ben az ausztrál áramtermelésből mindössze 32 százalék volt a megújuló energiaforrások részesedése (ugyanebben az évben a jóval kedvezőtlenebb természeti adottságokkal bíró Egyesült Királyságban ez az arány 41,5 százalék volt), míg a fosszilis energiahordozók aránya 68 százalékot tett ki; ezen belül a szén 47, a földgáz 19, a kőolaj 2 százalékot. Ausztrália egy főre vetítve az egyik legnagyobb karbonlábnyommal bíró ország a Földön, 2021-ben pedig egy főre vetítve a legnagyobb üvegházhatású gázt kibocsátó ország volt a G20-tagállamok között. Az ausztrál energiatermelésben tehát egyértelműen a fosszilis energiahordozóké a vezető szerep, amit a hatalmas hazai készletek tesznek lehetővé (bár kőolajat az ország importál is az export mellett).
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17034303/
Ami a megújuló energiaforrásokat illeti, a fenti kategóriákból az áramtermelésben a legjelentősebb a szerepük: 2022-ben a legfontosabb megújuló energiaforrás a napenergia volt, amely a teljes áramtermelés 14 százalékát adta. Ezt követte a szél- (11 százalék) és a vízenergia (6 százalék). Az Ausztráliát alkotó hat tagállam és két territórium nagy változatosságot mutat az áramtermelés forrásait illetően: míg 2022-es adatok szerint három keleti tagállamban a szén dominál mintegy 60 százalékkal, az Északi terület 86 százalékban földgázból nyeri az áramot, Nyugat-Ausztrália pedig 60 százalékban. A megújuló források aránya csupán két tagállamban lépi túl az 50 százalékot, ott azonban jócskán: Dél-Ausztráliában ezek felelnek az áramtermelés 71, Tasmániában pedig 98 százalékáért (ez utóbbi tagállam az egyetlen, ahol a vízenergia jelentős áramforrás: ebből származik az ottani áramtermelés kb. 80 százaléka).
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/17034778/
Érdekesség, hogy számos országgal ellentétben Ausztráliában az atomenergia nem merül fel energiaforrásként, aminek több oka van. Az atomerőművek működését szövetségi törvények tiltják (ez alól csak egy Sydney-ben működő, tudományos célokat szolgáló reaktor jelent kivételt), az atomenergia pedig nem minősülne gazdaságos energiaforrásnak az országban a szél- és napenergiával való összehasonlításban. Az ausztrál nemzeti tudományos ügynökség (CSIRO) szerint a hagyományos atomerőművek méretben nem illenének Ausztrália viszonylag kis méretű villamosenergia-hálózatához. Ami pedig a kis moduláris reaktorokat illeti, a gazdaságosság problémája mellett az időfaktor is jelentős akadálynak minősül: tekintve, hogy a nukleáris erőművekkel kapcsolatban nincs tapasztalat Ausztráliában, esetleges bevezetésük esetén túl sokáig tartana, amíg érdemi mértékben hozzá tudnának járulni az ország klímacéljaihoz (ezekről lásd később).
A fosszilis energiahordozók jelentősége
A fosszilis energiahordozók domináns szerepe azzal magyarázható, hogy gazdaságilag és a munkaerőpiac szempontjából is fontos iparágak (kitermelés, szállítás, export stb.) kötődnek hozzájuk (bár annak megítélése nem egyértelmű, hogy a foglalkoztatás szempontjából valójában mennyire jelentősek). Az ausztrál gazdaság zöldítése és a hagyományos energiahordozók igen jelentős mértékű exportjának csökkentése ennélfogva politikailag kockázatos vállalkozás. A kíméletlen ausztrál belpolitikában olyannyira veszélyes terep – szavazóbázisa miatt főként, de nem kizárólag a jobboldal számára – a klímaváltozás elleni fellépés kérdése, hogy az elmúlt mintegy tíz év során négy miniszterelnök bukásában is szerepet játszott (2018-ban például az egyik oka annak, hogy a saját pártján belül „puccsot” hajtottak végre Malcolm Turnbull, a jobboldali Liberális Párt miniszterelnöke ellen, az volt, hogy törvénybe akart iktatni nemzeti kibocsátáscsökkentési célokat, amit kormányának konzervatív tagjai elleneztek).
Politikai következmények
A 2013-2022 közötti konzervatív kormányok az említett gazdasági és politikai, valamint ideológiai okok miatt meglehetősen felemás módon álltak hozzá a klímaváltozás elleni fellépés kérdéséhez, jelentős hazai és nemzetközi kritikát kiváltva. Ennek a hozzáállásnak egyébként külpolitikai következménye is lett, az Ausztrália hagyományos befolyási övezetének számító csendes-óceáni szigetvilággal fennálló viszonyra ugyanis rányomta a bélyegét, hogy a klímaváltozás hatására emelkedő globális tengerszint által fenyegetett szigetországok szerint Ausztrália nem tesz érdemi lépéseket a fosszilis energiahordozók kitermelésének csökkentése érdekében.
A legutóbbi, 2022-es országos választáson a Munkáspárt győzött, véget vetve ezzel kilencévnyi konzervatív kormányzásnak. A győzelmükhöz hozzájárult, hogy ezen a választáson a klímaváltozás a korábbinál nagyobb szerepet játszott, mivel az utóbbi években Ausztráliában megszaporodtak és intenzívebbekké váltak a szélsőséges időjárási jelenségek (szárazság, erdőtüzek, heves esőzések, áradások), amit a szakértők többsége a klímaváltozás számlájára ír. A mindenki által megtapasztalható változások miatt a választási kampány során a klímaváltozás elleni küzdelem hangsúlyosabb téma volt a korábbiaknál, ami az e téren határozott fellépést ígérő Munkáspárt (és a jóval kisebb pártnak számító Zöldek) malmára hajtotta a vizet.
A jelenlegi kormány intézkedései és elképzelései
A hatalomra került Munkáspárt azt ígérte, hogy Ausztrália csatlakozni fog a klímaváltozás elleni globális fellépéshez: csökkenteni fogják az üvegházhatású gázok kibocsátását, a legnagyobb kibocsátókat kötelezni fogják a kibocsátásuk visszafogására, az ország pedig a megújuló energia egyik központja lesz. Hivatalba lépését követően néhány hónappal az új kormány törvénybe iktatta, hogy Ausztráliában az üvegházhatású gáz kibocsátásának 2030-ra a 2005-ös szintnél 43 százalékkal alacsonyabbnak kell lennie, szemben az addigi 26-28 százalékos célkitűzéssel, továbbá 2050-re el kell érni a karbonsemlegességet. 2023-ban megreformálták a safeguard mechanism elnevezésű rendelkezést, amelynek célja a legnagyobb ipari termelők kibocsátásának fokozatos csökkentése, összhangban a 2030-as országos célkitűzéssel. A kormány emellett a megújuló energiaforrások arányát az áramtermelésben 2030-ra 82 százalékra tervezi növelni.
A CSIRO tavaly decemberi jelentése szerint Ausztrália a jelenlegi technológiák segítségével 2030-ra el tudja érni a 2020-as kibocsátás megfelezését. E folyamat zászlóshajója az elképzelések szerint a megújuló elektromos áramot termelő szektor lesz. A nettó zéró kibocsátás eléréséhez 2050-re azonban 2030 után arra lesz szükség, hogy jelenleg még a fejlesztés korai szakaszában lévő technológiák a 2030-as és 2040-es évekre széles körben használatban legyenek, amihez nélkülözhetetlenek lesznek a pénzügyi szektor beruházásai. Összességében Ausztráliában az az elképzelés, hogy a zöldátálláshoz hagyni kell érvényesülni a már létező és a még kifejlesztendő technológiákat felhasználó piacgazdaságot, vagyis azt, hogy a piaci szereplők saját üzleti érdekeik miatt érdekeltek.
A dekarbonizációval párhuzamosan Ausztrália megújulóenergiában szuperhatalommá kíván válni, amely a zöldenergia exportja révén a regionális és globális zöldítéshez is hozzájárul. Ehhez a kormány tervei szerint kulcsfontosságú lesz többek között a szén-dioxid-megkötés és -tárolás, valamint a hazai előállítású tiszta (zéró vagy alacsony CO2-kibocsátású technológiával előállított) hidrogén, amelynek előállításához a sok napfény és szél miatt Ausztrália ideális helyszín. Az ország 2019 óta rendelkezik nemzeti hidrogénstratégiával, tavaly novemberi adatok szerint pedig 127 milliárd ausztrál dollár értékű hidrogénnel kapcsolatos beruházást jelentettek be eddig nyilvánosan. Az ausztrál kormány emellett egy program keretében 2 milliárd ausztrál dollárral fogja segíteni a hazai hidrogéntermelést. A kormány elképzelései szerint Ausztrália a hidrogéngyártás egyik globális központja lesz. Ez egybecseng a Nemzetközi Energiaügynökség 2022-es becslésével, miszerint a várakozások szerint 2030-ra Ausztrália lesz az alacsony CO2-kibocsátású technológiával előállított hidrogén (Latin-Amerika után) második legnagyobb exportőre, 2050-re pedig az első.
Az ausztrál kormány emellett több országgal (többek között Németországgal, Indiával, Japánnal és Hollandiával) partnerséget alakított ki a tiszta energia, köztük a tiszta hidrogén felhasználásának előmozdítása érdekében. A cél többek között a klímaváltozás elleni közös fellépés elmélyítése, a tiszta energiához kapcsolódó ellátási láncok kiterjesztése és diverzifikálása, valamint tiszta energiával kapcsolatos kereskedelmi lehetőségek létrehozása ausztrál vállalatok számára.
A fosszilis energiahordozók továbbra is fontosak
Ausztrália tehát jelentős lépéseket tett a közelmúltban, ám még így is kevésbé ambiciózus a 2030-as célkitűzése, mint sok más országé, például az Egyesült Államoké vagy az Egyesült Királyságé. A fent említett gazdasági és politikai korlátok pedig változatlanul fennállnak, így a jelenlegi kormány sem állította le, illetve fogta vissza érdemben az új szén-, kőolaj- és földgázkitermelőhelyek megnyitását, illetve kibővítését. A 2023 októberében Ausztráliában megvalósítás alatt álló, végleges beruházási döntéssel (final investment decision) rendelkező 86 nyersanyag- és energiahordozó-projekt nagy részét az olaj- és gázprojektek tették ki. A bejelentett, végleges beruházási döntéssel még nem rendelkező nyersanyag- és energiahordozó-projektek között pedig további olaj- és gázkitermelő helyek megnyitásán túl 42 új szénprojekt is szerepel. Az Australian Conservation Foundation nevű szervezet 2023 novemberi adatai szerint a jelenlegi kormány a másfél éves hivatali ideje alatt 16 új fosszilis energiahordozó-kitermelési projektet (amik közül hét szén-, kilenc pedig olaj- vagy gázprojekt) hagyott jóvá vagy támogatott, ez pedig számításaik szerint azt jelenti, hogy az ennek eredményeként megvalósuló kibocsátás és egyéb szennyezés sokszorosa lesz a kormány által megígért intézkedésekből fakadó kibocsátáscsökkentés mértékének.
Mindez a globális kibocsátásra is hatással van, Ausztrália ugyanis a világ egyik legnagyobb fosszilis energiahordozó-exportőre. Az ausztrál Climate Council think tank szerint Ausztrália a világ második legnagyobb szén- és LNG-, valamint a harmadik legnagyobb fosszilis energiahordozó-exportőre, az ország pedig közel háromszor annyi fosszilis energiahordozót exportál évente, mint az Egyesült Arab Emírségek. 2021/2022-ben a szén, a földgáz és a kőolaj a hat legfontosabb ausztrál exportáru között szerepelt: a szén a második, a földgáz a harmadik, a kőolaj pedig a hatodik helyen állt. A három energiaforrás együtt a teljes ausztrál export harmadát tette ki. A 2022/2023-as pénzügyi évben az országban kitermelt feketekőszén mintegy 90, a földgáz pedig 75 százalékát exportálták. Az ausztrál LNG- és szénexport fő piacának számító ázsiai országok (Japán, Kína, Dél-Korea, Tajvan, India és Vietnám) ugyanakkor a globális trendnek megfelelően igyekeznek csökkenteni a fosszilis energiafelhasználásukat, így idővel kevesebb fosszilis energiahordozót fognak vásárolni Ausztráliától, ami ausztrál szempontból további érv a zöld átállás elodázhatatlansága mellett.
Összefoglalás
Ausztrália példája jól mutatja, hogy a gazdaság zöldítéséhez önmagában nem elég az, ha egy ország kedvező adottságokkal rendelkezik a megújuló energiaforrások tekintetében. A zöld átállás óhatatlanul a fosszilis energiahordozókra épülő iparágak rovására történik, ami a mindenkori kormányok számára politikailag kockázatos. Ausztrália esetében ez különösen így van, hiszen a hagyományos energiahordozók nemcsak a hazai energiaellátásban játszanak meghatározó szerepet, hanem az exportban is. Nem meglepő mindennek fényében, hogy a közel két éve hatalmon lévő baloldali kormány elődeinél aktívabb ugyan a klímaváltozás elleni fellépés terén, ám ezzel egyidejűleg számos új, illetve kibővített fosszilis energiahordozó-projektet is engedélyez. A zöld átállás üteme és ambíciói vita tárgyát képezhetik és képezik is Ausztrálián belül és kívül egyaránt, az ország példája azt azonban vitán felül mutatja, hogy a gazdaság zöldítése összetett és időigényes folyamat, amelynek során a gazdasági és politikai realitásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait az ausztrál Macquarie University nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott három évig. Kutatási területe a geopolitika, kiemelten az indo-csendes-óceáni térség.
