Donald Trump nemrégiben utasítást adott, hogy „kezdjék újra a nukleáris fegyverek tesztelését, más országokkal egyenlő alapon”, valószínűleg válaszként arra, hogy az oroszok nukleáris meghajtású cirkálórakétát teszteltek. Chris Wright energiaügyi minisztere később sietett egyértelművé tenni, ez inkább egyfajta „rendszerteszteket”, nem pedig nukleáris robbantásokat jelent, és senki nem fog gombafelhőket látni a nevadai sivatag felett. Nagy különbség, hiszen az Egyesült Államok 1992 óta nem hajtott végre kísérleti nukleáris robbantást. Sőt, az 1996-os átfogó atomcsend egyezmény óta a világ legtöbb atomhatalma is tartózkodik tőle.
A világ első kísérleti nukleáris robbantását az Egyesült Államokban hajtották végre, 1945. július 16-án. Ezt napjainkig további legalább 2055 követte, tudomásunk szerint 2017-ben Észak-Koreáé volt az utolsó. A kísérletek száma jól dokumentált, de nem teljesen pontos. Ennek oka, hogy az adatok nem tartalmazzák Dél-Afrika és Izrael ’70-es években vélhetően közösen elvégzett kísérleteit, továbbá rejtve maradhattak nagyon kis hatóerejű robbantások.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/26024139/
A nukleáris kísérleteket a kezdetektől kietlen helyeken végezték el, mint amilyen az amerikaiaknál a nevadai sivatag, a szovjeteknél az Európa legtávolabbi északkeleti részén fekvő Novaja Zemlja szigetek, vagy a franciáknál Francia Polinézia. Ennek ellenére gyorsan szembesültek azzal, hogy nem mindig kiszámíthatók (például a változékony széljárás miatt) a negatív következmények. Ezért is született 1963-ban a részleges atomcsend egyezmény, amely a tiltotta a kísérleteket a felszínen, a vizeken, a víz alatt, vagy az űrben. Ezzel a tesztek a föld alá költöztek. A nukleáris tölteteket több száz méter mélységben, vagy hegyek gyomrában robbantották fel, amivel minimalizálták a nukleáris szennyeződést. Ezt követte 1974-ben a hatóerőre vonatkozó korlátozás, amely 150 kilotonnában maximalizálta a földalatti teszteket.
A kísérleti nukleáris robbantások zömére számában és hatóerejében is az ’50-es, ’60-as években került sor. A tesztek végét az 1996-os átfogó atomcsend egyezmény jelzi, amelyet napjainkig az ENSZ 196 tagállama közül napjainkig 187 aláírt és 179 ratifikált. Nem írták alá: Bhután, Mauritiusz, Szaúd-Arábia, Szíria, Dél-Szudán, Tonga, valamint három atomhatalom, Észak-Korea, Pakisztán és India. A többi atomhatalom közül az Egyesült Államok, Oroszország és Kína aláírták ugyan, de nem ratifikálták. Magyarország 1999 júliusában ratifikálta az egyezményt.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/26031013/
A kísérleti nukleáris robbantások újrakezdése valójában nem is olyan egyszerű. Az Egyesült Államokban a nukleáris arzenál kezeléséért az Energiaügyi Minisztérium alá tartozó Nemzeti Nukleáris Biztonsági Hivatal (NNSA) felel. A 2024-ben elfogadott tervük úgy határozza meg feladatukat, hogy földalatti kísérleti robbantások nélkül kell fenntartani a képességeket, és költséget sem rendeltek ilyen tesztek végrehajtásához (bár ezek természetesen módosíthatók). Nagyobb kihívás, hogy a tesztekhez szükséges infrastruktúra előkészítése hónapokat venne igénybe, ráadásul mivel bő 30 éve került sor az utolsó kísérletre, valószínűleg az eszközök jelentős része elavult, vagy újratervezést igényelne.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/26028994/
Az Egyesült Államoknak egyébként sem áll érdekében újrakezdeni a teszteket, és ezzel zöld utat adni más államoknak is. A korábbi ezer fölötti robbantás éppen az amerikaiak előnyére válik, hiszen olyan mennyiségű adat áll rendelkezésükre, amely egyetlen másik atomhatalomnak sem. Számítógépes szimulációkkal könnyebben és hatékonyabban végezhetik el ugyanazt a feladatot, mint kísérletekkel. Ha a kísérleti robbantások újrakezdődnének, annak legnagyobb nyertese alighanem Kína lenne, amely a híradások szerint a következő években szeretné 1000-re növelni robbanófejei számát. A nukleáris fegyverrendszerek fejlesztésben így nem a robbantásban, hanem a hordozóeszközökön van a hangsúly. 
Külpolitikai szakértő, újságíró, sajtóreferens. Tizennégy évig dolgozott külpolitikai újságíróként és szerkesztőként, elsősorban a Magyar Nemzetnél. Szakterülete a Közel-Kelet és Észak-Afrika. Újságíróként a térség több országában és konfliktusövezetben járt. Tudósított többek között Izraelből és Palesztinából, Libanonból, Irakból, Törökországból, Jordániából és Szaúd-Arábiából, de járt Ukrajnában, Hegyi-Karabahban és Cipruson is.
