Válságban az aknatiltó egyezmény: miért lépnek ki egyre többen?
OecoGlobus » Válságban az aknatiltó egyezmény: miért lépnek ki egyre többen?
Az1997-esOttawaiEgyezményagyalogságiaknákbetiltásávalmilliókéletétvédtemeg,ámazorosz-ukrán háború és a világ geopolitikaifeszültségeiújkihívásokeléállítják. Néhány, Oroszországgal szomszédos kelet-európaiország–köztükUkrajna,LengyelországésFinnország–kilépésiszándékaélesvitátváltottkiahumanitáriuselvekésanemzetbiztonságiérdekek miatt.Miértgyengülazegyezmény? Ésvanesélyamegújulására?
Mi is az az akna?
Az akna olyan rejtett robbanószerkezet, amelyet általában katonai célból telepítenek, és amely meghatározott inger – például nyomás, érintés, mágneses tér vagy időzítés – hatására aktiválódik. Az aknák sajátossága, hogy nem feltétlenül közvetlen emberi irányítással működnek, hanem passzívan várják a célpontot. Ebből következik a legnagyobb veszélyük is: gyakran évtizedekkel egy konfliktus lezárása után is pusztító erővel bírnak, súlyos humanitárius és gazdasági következményeket hagyva maguk után. Az aknák alkalmazása katonailag logikus lehet – például területek védelmére, ellenséges előrenyomulás lassítására –, ám stratégiai előnyük sokszor nem arányos a későbbi civil áldozatok és hosszú távú instabilitás mértékével.
Klasszikus taposóakna Kép: Shutterstock
Az aknák két alapvető típusba sorolhatók: gyalogsági és páncéltörő aknákba. A gyalogsági aknák célja az ellenséges élőerő mozgásának megakadályozása, megbénítása vagy moráljának rombolása. Ezek közé tartoznak a nyomásra működő taposóaknák (akkor lép működésbe, amikor valaki rálép), a botlásra aktiválódó zsinóros aknák (egy vékony drót, amelyet ha valaki meghúzza, az akna felrobban), valamint a technológiailag fejlettebb, mozgásra vagy hőre reagáló szerkezetek. Léteznek ún. „ugróaknák” is, amelyek robbanás előtt néhány méterre kilövik magukat, így nagyobb területen szórják szét a repeszeket. A páncéltörő aknák ezzel szemben járművek, különösen harckocsik és páncélozott szállítók ellen készülnek. Ezek általában nagyobb töltettel rendelkeznek, és nyomásra vagy mágneses közeledésre aktiválódnak. Egyes modern páncéltörő aknák már intelligens szenzorokkal is rendelkeznek, szelektálva a célpontokat.
Miért volt szükség az Ottawai Egyezményre?
A gyalogsági aknák a 20. század hadviselésének olcsó, ám kegyetlen eszközei voltak, különösen az első világháború lövészárok-harcaiban, ahol a védelem kulcsfontosságú elemévé váltak. A hidegháború idején, például a szovjet-afgán háborúban (1979–1989) a becslések szerint 250-450 ezer aknát telepítettek, amelyek évtizedekig veszélyeztették a civileket. Az 1990-es évekre a probléma humanitárius katasztrófává nőtte ki magát: az ENSZ 1995-ös adatai szerint évente mintegy 20 000 ember halt meg vagy sérült meg aknák miatt, 40%-uk gyermek. Az aknák nem válogatnak katona és civil között, és a konfliktusok lezárulta után is pusztítanak, akadályozva a mezőgazdasági munkát, a menekültek visszatérését és az újjáépítést olyan országokban, mint Angola vagy Kambodzsa.
E válságra válaszul indult el az 1996-os ottawai folyamat, amely a Nemzetközi Kampány a Gyalogsági Aknák Betiltásáért (ICBL) civil szervezet és Kanada vezetésével globális mozgalommá terebélyesedett. Az 1997-ben aláírt egyezmény, amely 1999-ben lépett hatályba, szigorúan tiltja a gyalogsági aknák gyártását, használatát, tárolását és kereskedelmét, emellett előírja a készletek megsemmisítését, az aknamezők felszámolását és az áldozatok rehabilitációját. A mozgalom mögött olyan ikonikus alakok álltak, mint az amerikai emberjogi aktivista Jody Williams, aki 1997-ben Nobel-békedíjat kapott az ICBL-ért végzett munkájáért. Az egyezmény célja nemcsak a közvetlen veszély csökkentése volt, hanem egy olyan nemzetközi norma megteremtése, amely a fegyveres konfliktusok humanitárius hatásait mérsékli.
Az ábra itt letölthető: https://datawrapper.dwcdn.net/PPlUC/1/
Működött?
Az Ottawai Egyezmény kétségtelenül jelentős sikereket ért el. 2023-ig 166 ország csatlakozott, és az ENSZ szerint több mint 55 millió gyalogsági aknát semmisítettek meg világszerte. Olyan országok, mint Magyarország, már 1999-re, tehát az elsők között, megsemmisítették teljes készletüket (körülbelül 378-400 ezer aknát), míg Bosznia-Hercegovinában és Mozambikban több százezer hektár területet tisztítottak meg.
Ugyanakkor az egyezmény hatása korlátozott maradt, mert a legnagyobb katonai hatalmak – az Egyesült Államok, Kína, India és Oroszország – soha nem csatlakoztak. Az USA például 3 millió, Kína pedig becslések szerint 10 millió aknát tart készleten, és ezek az országok aktívan használják is őket, különösen határmenti konfliktusokban. Az ENSZ 2024-es jelentése szerint még mindig 60 országban találhatók aktív aknamezők, és 2023-ban az áldozatok száma elérte a 5757 főt, melyből 1983 életét vesztette.
Az ábra itt letölthető: https://public.flourish.studio/visualisation/24011344/
Az ábra itt letölthető: https://public.flourish.studio/visualisation/24012334/
Az ellenőrző mechanizmusok gyengeségei – például a nem-aláíró országokra való nyomásgyakorlás hiánya – szintén csökkentik az egyezmény globális hatékonyságát. Bár a civil áldozatok száma jelentősen csökkent az 1990-es évekhez képest, az aknák továbbra is fenyegetést jelentenek, különösen a szegényebb, posztkonfliktusos régiókban.
Van jővője? Az orosz-ukrán háború és a kilépési hullám
A 2022-ben kirobbant orosz-ukrán háború nemcsak Kelet-Európa biztonságpolitikai térképét rajzolta át, hanem az Ottawai Egyezmény létjogosultságát is megkérdőjelezte. Oroszország, amely soha nem írta alá az egyezményt, tömegesen alkalmaz gyalogsági aknákat, például a PFM–1 Lepesztok aknákat, amelyek kis méretük és szétszórt telepítésük miatt különösen veszélyesek. A Human Rights Watch 2023-as jelentése szerint Ukrajnában 2022 és 2024 között több mint 1000 civil sérült meg vagy halt meg aknák miatt, és az ENSZ becslései szerint Oroszország 1,5 millió aknát telepített az országban, elsősorban a keleti és déli frontokon. 2023-ban Ukrajna területének 30%-a volt elaknásítva, 2025. közepére ez az arány csökkent, de még mindig legalább 23%-ot tesz ki, vagyis mintegy 139 ezer km2-t.
Ukrajna, amely 2006-ban ratifikálta az egyezményt, 2025-ben bejelentette kilépési szándékát, mivel a háborús helyzetben nem tudja betartani az aknakészletek megsemmisítésére vonatkozó kötelezettségeit. Az Ukrán Külügyminisztérium szerint:
„az ilyen eszközök tömeges alkalmazása aszimmetrikus előnyt biztosított Oroszország számára. Így Ukrajna egyenlőtlen és igazságtalan helyzetbe került, amely korlátozza az ENSZ Alapokmányának 51. cikkében foglalt önvédelmi jogát.”
Hasonló logika mentén döntött Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország és Finnország is a kilépésről. Lengyelország, amely 2013-ra megsemmisítette 1,2 millió aknáját, most a Belarusszal és Oroszországgal közös határok védelmét helyezi előtérbe. Finnország, a 2022-es NATO-csatlakozása óta fokozott nyomás alatt, 1300 kilométeres orosz határszakaszának védelmére hivatkozva lépett ki, hangsúlyozva a stratégiai rugalmasság szükségességét.
Ez a kilépési hullám nem csupán gyakorlati, hanem erkölcsi válságot is jelez. Az aláíró országok azzal érvelnek, hogy nem maradhatnak humanitárius korlátok között, miközben egy olyan agresszorral néznek szembe, amely szerintük fittyet hány a nemzetközi normákra. Az egyezmény válsága azonban precedenst teremt: ha a nemzetközi jog nem képes alkalmazkodni a modern hadviselés valóságához, az államok inkább felrúgják azt, mintsem alávetik magukat korlátozásainak.
Olekszij Anton jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának politológia mesterszakos hallgatója. Korábban a Magyar Külügyi Intézetnél dolgozott gyakornokként, ahol a posztszovjet térség politikai helyzetével foglalkozott.
Szakterülete a nemzetközi kapcsolatok és diplomácia, különösen a posztszovjet államok politikai és gazdasági fejlődése.
