🗺️ 2021-ben a világ szinte majdnem mindenből kifogyott, ráadásul az előttünk álló év sem kecsegtet sok jóval. Fel kell készülnünk arra, hogy a korábban szinte azonnal rendelkezésre álló termékek esetében tartósan nagyobb lesz a várakozási idő. Mi is történt valójában? Az új típusú koronavírus-járvány drámai gazdasági hatásait követően, a vakcinák megjelenésével és a korlátozások enyhítésével a világgazdaság ismét növekedésnek indult. Az otthon ülő emberek nagy részének nem csökkent, hanem egyenesen nőtt a megtakarítása, eközben pedig elmaradtak az éttermi vacsorák, a mozik, a színházak és a külföldi utazások is. A növekvő elkölthető jövedelemből bizonyos termékek iránt megemelkedett a kereslet, ez viszont a legnagyobb kínai kikötők esetében újabb és újabb korlátozásokkal találta szemben magát. Mindezzel pedig felborult a kereslet és a kínálat törékeny egyensúlya. Az egyén szintjén ez úgy jelenik meg, hogy hiány van autókból, kerékpárokból, játékokból, okostelefonokból és többek között elektronikus áramkörökből. Ráadásul a várakozási idők fájdalmasan megnövekedtek.
🚢 A leglátványosabb gondot az évben a konténerek hiánya és az áruk emelkedése okozta. Az árak növekedése olyan mértékű volt, hogy a gyártók egymással versenyezve és egymásra licitálva igyekeztek szállítási kapacitást szerezni. Ugyan az árak az utóbbi hónapokban némileg mérséklődtek, azonban egy 40 láb méretű standard tengeri szállításra alkalmas konténer szállítása nagyjából 9 300 USD-be (nagyjából 3 millió forint) kerül, amely az előző évihez képest 170 százalékos növekedést jelent. Ezen kívül egy átlagos konténer 20 százalékkal több időt tölt tranzitban, mint korábban, így valójában egyötödével több konténerre lenne szükség. Ezen szűk keresztmetszetek miatt a fogyasztói árak csak 1,5 százalékkal emelkedtek az UNCTAD becslései szerint.
🔌A globális elektronikus áramkör hiányát leginkább az autóipar szenvedi meg, ugyanis az autógyártóknak bizonyos tevékenységeiket fel is kellett függeszteniük. Ráadásul a laptopok, az okostelefonok, a játékkonzolok kapcsán jelentkező megnövekedett kereslet miatt a félvezetőgyártók a kapacitásaikat átcsoportosították, mellyel beszűkült az autóipari vállalatok gyártási mozgástere. A személyautógyártás több mint egynegyedével esett vissza az eurózónában az év első kilenc hónapjában a 2019-es időszakkal való összehasonlításban. Az OECD szerint az új autók szűkebb elérhetősége és az alacsonyabb készletszintek erősen visszavetették a globális autóeladásokat, melyek április és szeptember között 20 százalékos visszaesést mutattak.
🔮Túl sok jó azonban a következő évben sem várható, ugyanis a kínálati szűk keresztmetszetek kis valószínűséggel tűnnek majd el rövid távon és a következő évben. A tengeri szállítás kapacitásainak növelése hosszú időt vesz igénybe, ráadásul az ellátási lánc rugalmasságának növelése sem egyszerű feladat. Sőt, rövid távon szinte lehetetlen a gyártói kapacitásokat közelebb hozni a végső fogyasztás helyszínéhez. Egyelőre csak az valószínűsíthető, hogy a következő évben némileg enyhülhetnek az ellátásbeli problémák.
👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/hova-tuntek-a-kontenerek-a-vilagkereskedelembol/
#2021 #hiany #vilaggazdasag #chiphiany #kontenerhiany
Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.