✈️ 2022 novemberében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által közzétett, tavalyi első háromnegyedévre vonatkozó adatok alapján a globális légi utasforgalom elérte a világjárvány előtti, 2019-es szint közel háromnegyedét. Ez 57%-os növekedést jelent a 2021-es adathoz képest. Az IATA főigazgatója szerint a légi közlekedés iránti kereslet a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságok ellenére is folyamatosan nő.
https://public.flourish.studio/visualisation/12167909/
🗺️ A világjárvány csúcsán a globális légiforgalom a 2019-es szint töredékére, mintegy 80%-kal mérséklődött. 2021 óta az utazási kedv fokozatosan tér vissza. Az éves alapon mért visszarendeződés adott időszakban mindig azokban a régiókban a legjelentősebb, ahol éppen feloldják a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozásokat. Majd később mérsékeltebb ütemre vált a helyreállás.
🌏 Ennek következtében a legfrissebb adatok szerint az ázsiai csendes-óceáni térségben – a Kínától Új-Zélandig terjedő régióban – az utazások 464,8%-kal emelkedtek a tavalyi évhez képest. A hatalmas növekedés néhány héttel azután következett be, hogy Japán, Hongkong és Tajvan enyhített a szabályokon. Kiugró eltérést továbbra is Kína mutat, hol az ún. zéró-Covid politika miatt a határok továbbra is zárva vannak. Kínában például a szeptemberi kereslet 46,4%-kal csökkent 2021 azonos időszakához képest.
🌍 Eközben a Közel-Keleten a légitársaságok forgalma 150%-kal nőtt.
🌎 Az észak-amerikai és a latin-amerikai légitársaságok 129%-os, illetve 99%-os bővülést tapasztaltak.
🌍 Az afrikai légitársaságok forgalma 91%-os, míg az európai légitársaságok 78%-os emelkedést tapasztaltak.
🚫 Az adatok alapján összesen még 109 országban vannak utazási korlátozások, 118 teljesen nyitott – legalábbis a beoltott utazók előtt.
🚉 Emellett fontos tényező, hogy a légi forgalom ugyan fellendülőben van, de az elmúlt években a „repülésmentes” mozgalmak megjelenése sok utazót arra ösztönzött, hogy a fenntarthatóbb közlekedési módok, például a vonatok felé forduljon.
🇭🇺 Magyarországon, a budapesti nemzetközi repülőtéren a 2022-es év tizedik hónapjában 1 169 679 érkező és induló utas fordult meg, ami 220%-kal több, mint egy évvel korábban. A visszarendeződés mértéke a nemzetközi szinten mért átlag felett van. Az októberi adat a 2019-es 79%-ának felel meg. Eközben 2022 nyári hónapjaiban 80-82%-a körül mozgott. A Budapest Airport 2023-ra jelezte a 2019-es forgalom teljes visszaépülését, ugyanakkor az elhúzódó energiaválság, az infláció és a további gazdasági nehézségek miatt a korábban jelzetteknél lassabb ütemű lehet a helyreállás.
🔭 Az Economist Intelligence Unit (EIU) előrejelzése alapján a globális turizmus 2023-ban 30%-kal bővülhet a 2022-es 60%-os növekedést követően, de a világjárvány előtti szint alatt marad. A gazdasági visszaesés, az Oroszországgal szembeni szankciók és Kína zéró-Covid stratégiája késlelteti a kilábalást. Az IATA előrejelzése szerint a globális légiutas forgalom 2023-ban várhatóan eléri a 2019-es szint 85,5%-át, miután a 2022-es év egészében 70,6%-os szinten fog zárni. Emellett a légitársaságok 2019 óta először 2023-ban lehetnek nyereségesek. E tekintetben nagy kockázatot az üzemanyagköltségek jelentenek, ami mellett a dollár erősödése is fontos tényező lehet. Az amerikai fizetőeszköz szinte minden devizával szemben erősödött 2022-ben. Amennyiben a dollár ismét erős szintet mutat 2023-ban is, az amerikai székhelyű légitársaságok lesznek a legnagyobb valószínűséggel nyereségesek, míg a többi régió légitársaságai továbbra is nehézségekkel küzdhetnek az új évben.
💾 Az eredeti cikk itt, itt, itt és itt olvasható.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/%f0%9f%8c%8e-izlandon-formalodik-a-jovo-turizmusa-oecoglobus/
https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/ha-a-legi-kozlekedes-onallo-orszag-lenne-a-vilag-20-legnagyobb-gdp-vel-rendelkezo-gazdasaga-lenne/
https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/magara-talalhat-e-a-turizmus-a-koronavirus-jarvany-utan/
Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot geopolitika szakirányon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az MKB-nál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.