📂 A KSH 2022. március 2-án publikálta a 2021-es évre és 2021 utolsó negyedévére vonatkozó részletes GDP-adatokat. Ez alapján a negyedik negyedévben és 2021 egészében egyaránt 7,1%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye. Az előző évben a GDP volumene 2019-hez képest 2,1%-kal növekedett a nyers adatok szerint. A hazai gazdaság európai élmezőnyhöz tartozott a kedvező számokkal, ahogyan erről az Oeconomus oldalán beszámoltunk, (link a bejegyzés alapján).

❓ Mely gazdasági szektorok járultak hozzá a kedvező 2021-es gazdasági teljesítményhez?

🏭 Az egyes ágazatokat tekintve az ipar hozzáadott értéke 9,8%-kal, az építőiparé 15,8%-kal, a szolgáltatásoké 6,2%-kal lett nagyobb, míg a mezőgazdaság 2,2%-kal kisebb lett. E főbb gazdasági szektorok súlya nem egységes a GDP-ben, így a tavalyi éves növekedéséhez való hozzájárulásuk az előbbiektől eltér. A GDP bővüléséhez a szolgáltatások 3,6%-kal, az ipar 1,9%-kal, az építőipar 0,7%-ponttal járult hozzá. A mezőgazdaság 0,1%-ponttal mérsékelte a bruttó hazai össztermék emelkedését.

⚙ Az ipar képes volt annak ellenére növekedni, hogy különböző alapanyag és félkész termékek esetében hiányok jelentkeztek az év második felében. (Az ún. hiánygazdaságról korábban többször írtunk az Oeconmus oldalán, link a bejegyzés alján.) Emellett a szolgáltató szektor esetében úgy is végbe ment a járvány előtti szint rendeződése, hogy a turizmus és vendéglátás ágazata csak fokozatosan rendeződik vissza a járvány előtti szintre.

❓ Mit láthatunk a felhasználási oldalon?

🛍 A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,3%-kal, a közösségi fogyasztás 4,8%-kal emelkedett, aminek együttes eredményeként a végső fogyasztás volumene 4,4%-kal lett nagyobb. A bruttó felhalmozás 8,7%-kal, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás 6,0%-kal bővült. Az export volumene 10,1, az importé 8,2%-kal nőtt. E tényezők sem egységesen járulnak hozzá a gazdaság növekedéséhez, mivel eltérő súllyal rendelkeznek: a fogyasztás 3,1%-kal, a bruttó felhalmozás 2,4%-kal, a külkereskedelmi forgalom egyenlege pedig összességében 1,7%-ponttal növelte gazdaság teljesítményét.

✔ A fogyasztás a bérek dinamikus növekedése támogatta, amely a járvány helyzet ellenére is 8,7%-kal bővült. Szintén ösztönzőleg hatott a SZÉP-kártya rugalmasabb felhasználását segítő lépések, az elviteles ételek áfájának 5%-ra csökkentése, vagy a turizmusfejlesztési hozzájárulás és az idegenforgalmi adó elengedése. A beruházásokat a fiskális és monetáris politikai ösztönzők is segítették, a jegybank a Növekedési Hitelprogramjának kifutása után a kormány elindította a Széchenyi Kártya Program Go keretében a kis- és közepes vállalkozások számára biztosított kedvezményes hitelek. Emellett a hazai kkv-kat számos adókedvezményben is részesültek az elmúlt évben. Az építőipar lendületének fenntartását olyan intézkedések támogatták, mint az újépítésű lakások áfájának 5%-ra történő csökkenése. (A 2021-es gazdaság-újraindítási programokat és hatásukat részletesebben elemeztük az Oeconomus oldalán, link az alábbiakban található.)

💾 Az eredeti cikk itt olvasható.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

#Magyarország #GDP #2021 #gazdasaginovekedes #gazdasagujranyitasa #koronavirus #KSH #hazaigazdasag