Categories
OecoFocus

Kimagasló volt a hazai gazdasági bővülés 2022 első negyedévében a borús kilátások ellenére

📁 A KSH május 17-én publikálta 2022 első negyedévére vonatkozó GDP-adatot, amely szerint 8,2%-kal növekedett a gazdaság teljesítménye a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. A szám meghaladja 2021 utolsó negyedévének dinamikus, 7,1%-os bővülését is. A növekedéshez szinte valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult, de leginkább a piaci szolgáltatások teljesítménye volt meghatározó. Ezt vetítették előre az egyes ágazatok adatai is: a márciusi kiskereskedelmi forgalom a februári 9,8%-os bővülést is túlszárnyalta, 16,2%-kal emelkedett márciusban. A fentiek mellett az immáron két éve gyengélkedő turizmus-vendéglátás esetében, a vendégéjszakák száma 2021 márciusához képest több mint öt és félszeresére nőtt.

🔎 Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,1%-kal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az év első három hónapjának lendületét nem tudta érdemben megtörni az infláció, és az orosz-ukrán konfliktus gazdasági hatásai. 2021 utolsó három hónapjában is hasonló mértékben, 2,1%-kal emelkedett a gazdaság teljesítménye negyedéves összevetésben.

⚖ A kedvező dinamikát segítette, hogy az infláció növekedését képesek voltak kompenzálni az állami többletjuttatások (az SZJA-visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, hathavi fegyverpénz), vagy a SZÉP-kártya használat élelmiszervásárlásra történt kiterjesztése) és a béremelkedés kimagasló üteme valamint a foglalkoztatás gyors bővülése nagyban élénkítette a fogyasztást. Az idei évben a belső kereslet adhatja a legnagyobb lendületet a hazai gazdaságnak.

🇪🇺 Az Eurostat által május 17-én közölt első becslése alapján az európai uniós országok GDP-je átlagosan 5,2%-kal bővült a megelőző év azonos időszakához képet, ezt a számot a hazai növekedés 3%-ponttal haladta meg. Magyarország ismét a legnagyobb ütemű gazdasági bővüléssel rendelkező tagállamok közé tartozott az elmúlt negyedévben. A visegrádi országok közül Lengyelország mutatott a magyarhoz hasonló dinamikát, 9,1%-kal, míg Csehország 4,6%-kal, és Szlovákia csupán 3%-kal tudott növekedni. Az európai országok GDP-je negyedéves alapon csupán 0,4%-kal nőtt, (szemben a hazai 2,1%-kal). A számok előrevetítik, hogy az európai gazdasági teljesítmény mérséklődhet az év hátralévő részében. Összességében a hónapok óta tartó nyersanyaghiány és ennek nyomán kialakuló infláció az, amely jelentősebb negatív hatást gyakorolhat az európai gazdaságokra.

💾 Az eredeti cikk itt és itt olvasható.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/az-imf-elorejelzesenel-kedvezobben-teljesithetnek-a-regio-gazdasagai/

#GDP #Magyarország #EU #Europaiunio #ipar #kiskereskedelem #fogyasztas #turizmusvendeglatas #KSH

Senior kutató |  Megjelent írások

Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot geopolitika szakirányon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az MKB-nál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre