Categories
OecoFocus

Európai élmezőnyben van az éves alapon mért hazai GDP 2021 harmadik negyedévében is

🔍 A KSH 2021. november 16-án publikálta az idei harmadik negyedév (július-szeptember) GDP adatát, amely alapján 6,1%-kal bővült a hazai gazdaság éves összehasonlításban. A mostani kedvező adat azt jelenti, hogy Magyarország a tavaszi hónapok után a harmadik negyedévben is a 2019-es, vagyis a járvány előtti szint felett teljesített. A GDP a nyers adatok alapján 1,5%-kal nagyobb volt a 2019. azonos időszakánál.

✔ Az idei év eddig eltelt háromnegyedévében összességében 7,1%-os növekedést láthattunk, (a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 6,8%-os volt a változás). Ez, ahogyan korábban írtunk róla az Oeconomus oldalán, több szempontból is meghatározó jelzés. Amennyiben nem kerül sor ismételt szigorú korlátozásokra az év hátralévő részében, elérhető közelségbe kerülnek a legalább 5,5%-os GDP-bővülés esetére meghirdetett intézkedések, vagyis: a gyereket nevelő szülők szja-visszatérítésben részesülnek 2022 elején, valamint a nyugdíjasok (öregségi nyugdíj és számos egyéb ellátás) nyugdíj prémiumot kaphatnak, (link a bejegyzés alján).

🔧 A KSH előzetes jelzése alapján a növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá. Az adat közvetett módon ráirányítja a figyelmet (a második negyedévben jelentős felpattanást produkáló) ipar visszafogottabb teljesítményére, amely visszavezethető a nemzetközi piacokon tapasztalható nyersanyag, félkész-termék és alkatrész hiányra. A statisztikai hivatal a részletes GDP adatokat 2021. december elején közli, amiből kiderül az egyes szektorok hozzájárulása a bruttó hazai termékhez.

🇪🇺 A magyar gazdaság nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan teljesített az előző év azonos időszakához képest, ahogyan ezt az Európai Bizottság előrejelzése is sugallta, (a Bizottság gazdasági prognózisának összefoglalója a bejegyzés alatti linken elérhető). Az Eurostat a KSH-val egy napon publikálta az európai országokra vonatkozó bruttó hazai termék adatokat. A magyar gazdaság bővülése meghaladta az európai uniós átlagot (3,9%), az eurózóna átlagát (3,7%), valamint a V4-országok adatait, (Lengyelország: 5,3%, Csehország: 2,8%; Szlovákia: 1,3%). Negyedéves összevetésben a hazai gazdaság visszafogottabb (0,7%-os) növekedést mutatott, ahogyan a válságból gyorsabban (idei második negyedévre) kilábaló gazdaságok. Az éves összehasonlításban 8%-kal bővülő Románia negyedéves alapon, 0,3%-kal növekedett; ahogyan az éves alapon 6%-kal emelkedő Litván az előző negyedévhez képest stagnált (0,0%).

💾 Az eredeti cikk itt és itt olvasható:

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

A kiugróan magas második negyedéves GDP-adat közelebb vitte a családokat a 2022-es adó-visszatérítés megvalósulásához – Oeconomus

🏃 A KSH 2021. augusztus 18-án publikálta az idei második negyedév (tavaszi hónapok) GDP adatát, amely alapján 17,9%-kal bővült a hazai gazdaság…Read More…

Az Európai Bizottság szerint Magyarország már az idén elérheti a járvány előtti gazdasági teljesítményét – Oeconomus

🔎 Az Európai Bizottság 2021. július 7-én publikálta legfrissebb előrejelzését az európai országok gazdasági teljesítményéről, az ún. Summer Forecastot. (Az eredeti dokumentum…Read More…

#GDP #Magyarország #EU #Europaiunio #ipar #gazdasaginovekedes #ujraindulas #KSH #Eurostat #hazaigazdasag #gazdasg #koronavirus #gazdasgiteljesitmeny

Senior kutató | Megjelent írások

Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PhD hallgatója. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Pénzügyminisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre