A gazdasági ösztönzők állami alkalmazása egy régóta vitatott terület a közgazdászok körében. Sok szakember szerint az államnak nem feladata az ilyen jellegű döntések meghozatala, míg mások támogatólag állnak a kérdéshez, kiemelve az állam szerepét a szubvenciók meghatározásában. Az ipar, mint a legtöbb nemzetgazdaság szekunder ágazata, különösen fontos szerepet kaphat az állami támogatások esetén. Elemzésünkben a XIX. század második felében hozott gazdaságösztönző döntéseket vetjük össze a mai támogatási formákkal. Kitérünk arra is, hogy az egyes közgazdasági iskolák miként vélekednek a szubvenciók ilyen formájáról, annak negatív és pozitív hozadékairól.

Állami támogatás a gazdaságban – szembenálló nézetek

A közgazdasági elméletek között – ahogyan a politikai elméletekben is – a liberális és a merkantilista megközelítés egymással ellentétesen vélekedik az állam gazdaságban betöltött szerepéről. A liberális gazdaságpolitika legismertebb képviselői, így Adam Smith vagy David Ricardo hasonlóan látják a kérdést, a kormányzati beavatkozásokat elítélik, helyette a szabadpiacot részesítik előnyben. Smith „láthatatlan kéz” elmélete is ezt támasztja alá: úgy véli, hogy a piacot egy láthatatlan kéz irányítja, mozgatja úgy, hogy a kereskedő a saját érdekeinek megfelelően minél magasabb profitra tehessen szert (Smith, 1777). Ennek feltétele, hogy jobb minőségű legyen a terméke, mint az átlag, ugyanakkor alacsonyabb áron kell azt kínálnia, a kereslet növelése a és a profit maximalizálása érdekében. Ezáltal kialakul a természetes ár és a piacon lévő termékek minősége is biztosítható. Smith elmélete csak akkor tud megvalósulni, ha a tökéletes verseny feltételei adottak. Ha olyan piaci szereplő adott, amely monopolhelyzetben van, akkor képes az árakat eltéríteni, befolyásolni (Smith, 1777). Ennek hiányában azonban az elmélet nem alkalmazható. Adam Smith tehát elutasítja az állam közvetett beavatkozását a gazdaságba, úgy véli, hogy az állam szerepe inkább a közjavak fenntartása során kell, hogy érvényesüljön. David Ricardo hasonlóan gondolkodik, ahogyan Smith, így ő sem tartja szükségesnek és hasznosnak az állam támogatását a gazdasági folyamatok irányításához. Ricardo szerint a gazdasági fejlődés feltétele a tőkefelhalmozás, amelyet a profitból hozhatnak létre (Ricardo, 1817).

A liberális gazdasági elméletekkel szemben a merkantilista gazdaságpolitikában az állam aktív szerepet vállal a gazdaság fejlesztésében. Jean-Baptiste Colbert, a colbertizmus megteremtője szerint a hazai ipar támogatása az állam egyik legfőbb feladata, amit tehet kölcsönök vagy támogatások révén (Farkas, 2021). A merkantilista gazdaságpolitikai célok között megtalálható az export folyamatos növelése, ezzel együtt az import csökkentése és a külföldi áruk védővámokkal sújtása. Ez a közgazdasági iskola tehát az adott országban előállított termékek keresletének fokozását tartja elsődlegesnek, így nem véletlen, hogy az ipartámogatás állami feladatként jelenik meg benne.

A merkantilista és a liberális gazdasági elméletek között, egyfajta vegyes rendszert feltételez John Maynard Keynes brit közgazdász XX. századi elmélete. A keynesianizmus néven ismertté vált teória a vegyes gazdaságokat helyezi előtérbe. Ennek lényege, hogy az állam szerepe és a magánszektor egyaránt fontos, mindkettőt lényegesnek tartja a gazdasági fejlődéshez (Farkas, 2021). Keynes elmélete így szembehelyezkedik az úgynevezett laissez-faire-féle gazdaságokkal, amely a liberális elméletekhez hasonlóan úgy véli, hogy a magánszektor és a piac az állam közbelépése nélkül is képes a hosszú távú működésre. Az elmélet szerint a makroszinten hozott és érvényesülő trendek felülírják a mikroszinten, tehát az egyén által hozott döntéseket (Farkas, 2021). Keynes az aggregált kereslet fontosságát is hangsúlyozta elméletében, főként a gazdasági visszaesések idején. Fontosnak tartotta mindebben az állam szerepét, úgy vélte, hogy a makroszinten megnyilvánuló keresletet az állam ösztönözheti, így küzdhet a munkanélküliség és a defláció ellen is.

Az elméleti gondolkodók között a vizsgált téma kapcsán két múlt századi gondolkodó nevét mindenképp érdemes még megemlítenünk. Friedrich August von Hayek XX. századi társadalomelmélete kitér a gazdaságpolitikai kérdésekörre is. Hayek szerint az úgynevezett Great Society (Nagy Társadalom), amely liberális elvek mentén szervezett, nagymértékben önműködő, azért előnyösebb a központilag szervezett és irányított gazdaságnál, mert képes bonyolultabb és komplexebb rendet képezni. A komplexitás számára előnyös tulajdonságokat tartalmazott, mivel az egyén (vállalkozó) számára nagyobb szabadságot biztosít. Két fő munkájában (The Constitution of Liberty, Law, Legislation and Liberty) a központi gondolatok a liberális gazdaságszervezés, gazdaságpolitika köré épülnek, „a nagyobb fokú, állami beavatkozástól viszonylag mentesített össztársadalmi komplexitás több egyéni szabadságot tesz lehetővé, ez pedig még komplexebb társadalmat generál”. (Lovász, 2023).

Joseph Schumpeter közgazdász-szociológus bevonja elméletébe azokat a tényezőket is, amelyek a gazdasági növekedés hajtóerejét biztosíthatják. Schumpeter szerint a ciklikusan jelentkező fellendülés a gazdaságokban az innovációnak köszönhető, amelyben központi szerepet szánt a kreatív vállalkozóknak. Az újítások segítségével a vállalkozók átmeneti előnyre tehetnek szert, profitot termelhetnek, egészen addig, amíg az innovációk nem válnak tömegesen elterjedté. Ezt követően újabb innováció szükséges a gazdasági fellendüléshez. Az innováció megteremtéséhez Schumpeter a banki hiteleket tekintette forrásnak, az állam szerepét ilyen szempontból nem tekintette ösztönzőnek.

Ipart támogató törvények Magyarországon – 1872 és 1907 között

A magyarországi iparvédelem, iparpártolás gondolata, valamint az első ilyen irányú intézkedések már a XIX. század első felében megjelentek, törvényi szintre azonban csak később emelkedtek. 1844-ben létrejött a Védegylet, amely célja a hazai gazdaság, a magyar termékek felemelkedésének elősegítése volt. Ezt követte 1862-ben a Kalikó mozgalom[1], továbbá 1876 végén a hazai ipart pártoló és terjesztő egyesület (Varga, 1980). Elfogadtak már ekkor is olyan törvényeket, amelyek részleges adómentességet biztosítottak egy-egy ágazatban[2]. A tényleges áttörést, valamint olyan törvények kialakítását, amelyek valóban az ipar támogatását és a nagyiparos rendszer működését kezdték el segíteni, viszont csak az 1878-as országgyűlés vitája után kezdtek meghozni (Varga, 1980).

A század első fele a hajdani rendszer felszámolásáról is szólt, elősegítve a nagyipar fejlesztését. 1859-ben hirdették ki Magyarországon és Ausztriában egyaránt az új iparrendtartásra vonatkozó rendeletet, de a céhrendszert ez a dokumentum még nem szüntette meg. A teljes felszámolását meghozó törvényre azonban még további közel másfél évtizedet kellett várni. Az 1872. évi VIII. törvénycikk volt az, amely a céhrendszert megszüntette, valamint többek között rendelkezett azok jogutódlásáról is. A törvényt sok esetben megalapozatlannak, kiforratlannak találták, annak visszavonása helyett azonban inkább a korrigálást választották 12 évvel később, 1884-ben (1884. évi XVII. Törvényczikk, Ipartörvény).

1881. április 25-én gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter két törvényjavaslatot nyújtott be a Tisztelt Ház elé, amelyből az egyik a hazai iparnak adandó kedvezményeket részletezte (1881. évi XLIV. Törvényczikk ). A cél az volt, hogy a már meglévő ipar számára fejlesztéshez szükséges támogatást nyújtsanak, valamint olyan iparágak kialakítását segítsék elő, amelyek korábban nem, vagy nem elégséges mértékben voltak jelen a magyar gazdaságban (1881. évi XLIV. Törvényczikk ). Összesen 35 olyan gyárat, malmot és üzemet nevesítettek, amelyek részesülhetnek a kedvezményekben. Ezen kívül a posztó-, szövő-, pamut-, len- és kenderszövőgyárakat is bevonták a támogatotti körbe, különös feltételekkel. A törvény indoklásában rögzítették, hogy az ipari tevékenység növelése mellett, az ipar átalakítása, fejlesztése, valamint a termékek külföldi piacokon történő értékesítése, így pedig a fokozott verseny miatt van szükség a kedvezményekre a jelzett területeken (1881. évi XLIV. Törvényczikk ). A törvény révén a kedvezményezettek elsősorban adó- és illetékmentességre voltak jogosultak, kritériumként pedig az egyes ágazatok számára különböző technológiai feltételek kerültek meghatározásra (szövőszékek száma például). A törvény hatása viszonylag rövid időn belül megmutatkozott: 1882 és 1888 között 236 új és 187 korábban már működő gyár vette igénybe a kedvezményeket. Az ágazati megoszlás tekintetében elsősorban az élelmezési, élelmiszeripar, majd a mezőgazdasági gépgyártás vette igénybe legnagyobb mértékben az állami szubvenciókat (Berend T. – Szuhay, 1978 ). Az adó- és illetékmentességet 81%-ban a mezőgazdasági szeszgyártás hasznosította, valamint sikerült több új, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyártó vállalkozást alapítani. A könnyűipar, ezen belül is a textilgyártás megerősítése mint cél azonban nem tűnt elérhetőnek: az 1880-as években mindössze három textilgyár alakult Magyarországon, ezáltal a törvény itt tudta legkevésbé kifejteni kedvező hatását (Berend T. – Szuhay, 1978).

1884-ben és 1887-ben kiegészítést fogadtak el a jogalkotók az előző ipartörvények kapcsán. Az 1884-es revízió során a kézművesipar válságos helyzetére, valamint a segédmunkaerő, az ipari tanoncok foglalkoztatására, a békéltető bizottságok és segélypénztárak létrehozására történt javaslat (Képviselőházi Napló, 1881). A három évvel későbbi törvénymódosítás során, 1887-ben az állami kedvezményeket kiterjesztették a bányászati vállalatokra is, valamint rendezték a heti vásárok ügyét (1887. évi III. Törvényczikk).

1890-ben Baross Gábor kereskedelmi miniszter nyújtott be újabb ipart támogató törvényjavaslatot (Képviselőházi Napló, 1887.).  Az indoklásában pontos tényekkel támasztják alá, hogy az újabb támogatási törvény miért is lenne fontos: egyrészt kiemelik, hogy 1881 és 1890 között 462 gyár részesült állami kedvezményekben, amelyek közül 191 iparvállalat és 271 mezőgazdasági szeszgyár volt (1890. évi XIII. törvényczikk indoklása). A 191 iparvállalat közül a második törvény és a második módosítás (1881. évi és 1887. évi) hatályba lépését követően az alábbi ütemben nyíltak meg a gyárak.

1.ábra: Az 1881. évi és az 1887. évi ipartámogatási törvények hatására nyílt iparvállalatok számának alakulása Magyarországon (darabban megadva). Adatok forrása: 1890. évi XIII. törvénycikk indoklása

Az indoklás szerint az új törvényerejű ipart támogató kedvezmények elfogadására azért van szükség, hogy a magyar nagyipart tovább fejlessze, valamint, hogy az első ipartámogatási törvényben meghatározott 15 évnyi adómentesség 1895-ben lejár. A kedvezményre jogosult gyárak közé sorolták az eddig nem gyártott cikkeket előállító vállalatokat, valamint azokat, amelyek már működnek vagy megkezdik működésüket és a megadott kategóriák valamelyikébe tartoznak. A korábbi 35 típusú gyár helyett 66-ot sorolt fel a törvény, továbbá a bányászati vállalatokat és a mezőgazdasági szeszgyárakat. Az állami szubvenciók mellett elkezdődött a kamatmentes kölcsönök nyújtása is, amelyek összege a folyósítási időszak során mintegy 3 millió koronát tett ki (Berend T. – Szuhay, 1978).

Az ipartámogatási politika azonban még ezzel sem ért véget, mivel 1899-ben elfogadták a soron következő, immár harmadik ipartámogatási törvényt (1899. évi XLIX. törvényczikk ). Az új törvény kiadásának elsődleges okaként azt jelölték meg, hogy 1899. december 31-én hatályát veszítette az 1890. évi ipartámogatási törvény, valamint, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességét még fejleszteni kívánják. Az eddigi ipartörvények közül ebben fogalmazták meg először az a gondolatot, hogy szükséges a belső fogyasztás növelése, a magyar munkaerő lekötése.

2.ábra: Az 1890 és 1899 között állami kedvezményben részesült gyárak és újonnan alapított gyárak számának alakulása iparáganként. Adatok forrása: 1899. évi XLIX. törvényczikk indoklása.

Az 1899. évi törvény alapján egészen 1906-ig bezárólag 9 millió korona állami támogatást folyósítottak (Berend T. – Szuhay, 1978). Újdonság volt, hogy ez a törvény már csak újonnan felállított gyárakra nyújtott állami kedvezményeket, azokra, amelyek már működtek, nem. Azok, akik már korábban létrehozták a gyárat, az új törvény szerint csak nagyon kivételes esetekben kaphattak segítséget. A törvény egyik fontos célkitűzése volt, hogy a kézműipart fellendítse az országban. Ezt két módon próbálták elérni: egyrészt technikai fejlesztés révén, másrészt pedig a szövetkezetek támogatása által. Ezen túlmenően azt a problémát is orvosolni kívánták a jogalkotók, hogy a főváros ipara mellett a vidéki gyárak is fejlődésnek induljanak, így pedig kiegyenlítettebb legyen a termelés, valamint a vidéki munkaerő is bekapcsolódjon a gyáriparba (1899. évi XLIX. törvényczikk indoklása). Az 1899. évi ipartámogatási törvény eredményeként 1906-ig bezárólag 198 új gyár jött létre Magyarországon, amelyből 28 mezőgazdasági szeszgyár volt, 26 gyár új üzemágat vett fel, valamint 13 korábban már működését megkezdő egység is megkapta a szubvenciókat (1907. évi III. törvénycikk indoklása).

Az utolsó, negyedik monarchiabeli ipartámogatási törvényt 1907-ben fogadták el, ezzel kicsúcsosodott a magyar állami támogatások rendszere (1907. évi III. törvénycikk). A törvényjavaslatot 1906. október 12-én Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter nyújtotta be a Tisztelt Ház képviselői elé (Képviselőházi Napló, 1906). A korábbi törvények tárgyalásaihoz képest ennél a javaslatnál sokkal pesszimistább volt a képviselők hangulata. Abszolút nem látták hatékonynak az eddigi módszereket, a korábban elfogadott törvényeket a legtöbb esetben negatívan értékelték (Képviselőházi Napló, 1906). Bírálták az új törvény által a kormánynak biztosítandó diszkrecionális jogok mértékét, viszont hangsúlyossá váltak olyan kérdések is, amelyek nem kaptak ekkora figyelmet. Ilyen volt többek között a munkások lakhatásának ügye, a kivándorlás miatti munkaerőhiány, valamint a külfölddel szembeni eladósodás veszélye. Az új törvény már nem sorolta fel azokat a kedvezményezetteket, akik igénybe vehetik a támogatásokat, hanem minden olyan vállalatnak biztosította azt, amely olyan árucikkeket gyárt, amit addig az országban nem, vagy nem elegendő mennyiségben gyártottak. További változás volt, hogy a 15 évre vonatkozó adómentességet „ha fontos közgazdasági érdekek kívánják” további 15 évre meg lehet hosszabbítani, így akár 30 éven keresztül is adómentességet élvezhet az arra érdemes iparvállalat (1907. évi III. törvénycikk indoklása). Ugyancsak újítás volt, hogy a kereskedelemügyi miniszter az államsegélyek mellett az állam nevében részvényeket is jegyezhetett az új vagy kibővített gyárak részére (1907. évi III. törvénycikk indoklása). A támogatások ágazati megoszlása szerint az új törvényben elsősorban a textilipar (az összes támogatás 57%-át), majd a vas- és gépipar (12%), a ruházati ipar (7,6%), valamint a vegyipar (5,9%) kapta (Berend T. – Szuhay, 1978). 1907 és 1909 között összesen 18 millió koronát folyósítottak államsegélyként a magyar ipar részére. Ez az előző, 1900-1906-os időszakhoz képest 2 millióval jelent többet (Berend T. – Szuhay, 1978).

1. számú táblázat: Magyarország gyáripara 1898 és 1913 között. Adatok forrása: Berend T. – Ránki, 1969.

1869 és 1879 között a magyar ipartámogatásra az állam évente 12 660 forintot fordított, mindeközben Ausztriában ennek az összegnek a negyvenszeresét kapták a nagyipar bővítése céljából a vállalkozók (Varga, 1978). Alapvetően a támogatások ilyen formái kedvező folyamatokat is képesek beindítani. Az állam merkantilista gazdaságpolitikája esetenként elkerülhetetlen, jelen esetben az 1880-as 1890-es évek lehetőségei Magyarországon ezt támasztották alá. A gazdaság minden területén szükséges volt az állami beavatkozás, a külkereskedelem bővítéséhez, az infrastrukturális fejlesztésekhez, valamint a modern hitelrendszer kialakításához. Állami közbelépés következtében sikerült a mezőgazdaságot is fejleszteni, így például a korszerűbb termelési módokat meghonosítani a parasztság körében is. Ide sorolható a filoxériavész által sújtott területek újratelepítése, az állattenyésztés fellendítése, az állategészségügyi szolgálat kialakítása, a parasztság hitelellátásának javítása, mezőgazdasági szakismeretek terjesztése, talajjavítások támogatása (Katus, 1988). Nem meglepő, hogy a század végére a legnagyobb vállalkozó és beruházó a tőkés gazdaságban az állam maga lett. 1890 és 1914 között az állami beruházások összege 2,4 milliárd koronát tett ki és a korszak összes beruházásának 20%-át adta (Katus, 1988). Az állami ipari üzemek az ipari termelés 12%-át adták, 1913-ban 235 ezer embert foglalkoztattak, ami az iparban és a forgalomban dolgozó népesség 11%-át jelentette (Katus, 1988).

Állami ipar- és gazdaságtámogatás a XXI. századi Magyarországon

Ahogyan a XIX. században, úgy a XXI. században is az ipartámogatás fontossága és szükségessége megkérdőjelezhetetlen volt, tekintettel az előző században kialakult gazdasági helyzetre, valamint az egyes iparágak túlzott, míg más iparágak elenyésző fejlesztésére. A piaci liberalizációs folyamatok következtében csökkeni kezdett az állami tulajdon mértéke az iparban is, ez azonban nem minden esetben járt együtt a fejlesztéssekkel és az érintett ágazatok bővülésével. Emiatt az ipartámogatás és a gazdaságtámogatás más formái a XXI. században is jelen vannak Magyarországon, elősegítve a gazdasági növekedést is.

Ahogyan az előző korszaknál is láthattuk, az ipartámogatási formák főleg adókedvezmények, illetékmentességek és az üzemek telepítésével kapcsolatos (telek vásárlási kedvezmény) juttatásokra terjedtek ki. A mai korban is alkalmazzák ezeket az eszközöket, azzal a különbséggel, hogy míg az 1800-as években elsősorban vissza nem térítendő támogatásokat vehettek igénybe az iparosok, addig ma a támogatási formák ennél többrétűbbek. Fontos változás az előzőekben áttekintettekhez képest az is, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, így számos jogi kritériumnak szükséges megfelelnie a magyar támogatási és végrehajtási rendszernek. Az alábbi fejezetben egy XXI. századi ipart és gazdaságot ösztönző programot tekinthetünk át, amelyből a főbb támogatási formákat és területeket is megismerhetjük. Az Irinyi Terv jól szemlélteti, hogy az egyes ágazatokban a koronavírus-járványt megelőzően milyen támogatási formák voltak elérhetőek, valamint, hogy a felmért eredmények alapján, mely területeken volt szükség állami beavatkozásra.

A támogatási szerkezet főbb ismertetői

A ma Magyarországon fellelhető állami gazdaság- és ipartámogatási formák valamennyi formája a nemzetközi gyakorlatban is megtalálható. Ellentétben az 1800-as évek gyakorlatával, ma már nemcsak nagyvállalatok kaphatnak támogatást az államtól, hanem kis- és középvállalkozások is pályázhatnak a szubvenciókra. Egyes esetekben mikrovállalkozások is részesei lehetnek a meghirdetett programoknak. Mindez azt is tükrözi, hogy akár magyar, akár EU-s szinten egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a kis-, közép- és mikrovállalkozásokra a döntéshozók, hiszen a gazdaság motorját a legtöbb országban ezek a vállalkozási formák alkotják. A támogatások típusait tekintve három nagyobb csoportot különbözethetünk meg: a beruházásösztönzési célú támogatásokat, a kutatás-fejlesztési célú támogatásokat, valamint az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat, amelyek a Közös Agrárpolitikával (KAP) összhangban és annak keretében kerülnek meghirdetésre (Kállay, 2014). Ezeken kívül léteznek még más kategóriák is – környezetvédelem, foglalkoztatás, képzés, regionális fejlesztés, megmentés és szerkezetátalakítás – de a leggyakrabban ezt a három csoportot érintik az egyes állami támogatások.

3.ábra: A Kormányzat és az EU intézményei által nyújtott egyes főbb támogatási típusok összegének változása 2019-2023 között (folyó áron, millió forintban kifejezve). Adatok forrása: KSH, 21.1.1.31. táblázat, 2025.

A támogatási formákat tekintve öt főcsoportot különböztethetünk meg:

1. Vissza nem térítendő beruházási és foglalkoztatási támogatások – ezt a támogatási formát elsősorban nagyvállalatok számára biztosítja az állam. Célja, hogy új vagy bővítő beruházások révén a foglalkoztatási lehetőségek bővüljenek az adott társaságon belül. A támogatás révén nemcsak az adott vállalat, de az érintett térség, régió is kedvezményezettje lesz a szubvenciónak. Magyarországon a rendszerváltást követően kezdték ennek a támogatási formának az alkalmazását, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás hatására az uniós irányelvekkel is harmonizálták a szabályokat. A támogatások ezen formájával mindaddig nem merül fel gond, amíg a versenyt vagy a belső piac működését nem torzítják. Jó példa a versenytorzító hatásra Horvátország, ahol a hajóépítési ágazatban korábban azért kellett az állami támogatásokat lecsökkenteni. Az Európai Unió kérésére történt lépés azonban hosszú távon az ország hajóiparának végét jelentette. Míg a horvát EU-s csatlakozás előtt, 2011-ben a teljes horvát áruexport 8,6%-át a hajók tették ki, addig a csatlakozást és a támogatási reformot követően, 2016-ra ez az érték 2,02%-ra mérséklődött. Mindebből is jól látszik, hogy a verseny- és piactorzító hatásokat fontos felügyelni, de mindeközben az adott ágazat fenntartása is kiemelt cél kell legyen. A nagyvállalatok mellett program jelleggel kis- és középvállakozások is pályázhatnak időnként vissza nem térítendő támogatásokra. Az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt itthon ezeknek a finanszírozása főként a hazai költségvetésből került megvalósításra, azóta pedig a Kohéziós Alapból.
2. Adókedvezmények, adóhitel jellegű támogatások – az adókedvezmények ma is népszerű támogatási formának minősülnek, jellegéből adódóan azonban főként a nagyvállalatok számára célszerű igénybe venni. A kedvezmények célja, hogy a beruházásösztönzést fokozzák, bizonyos értékhatárok vannak megállapítva az igénybevételükhöz. A kis- és középvállalkozások a beruházási hitelek kamatai után tudnak igénybe venni adókedvezményeket.
3. Kedvezményes pénzügyi eszközök – ebbe a kategóriába tartoznak a kedvezményes hitelek, amelyek nem hagyományos kritériumokkal, hanem támogatási céllal vehetőek igénybe. Ezeknek a pénzügyi eszközöknek az alapját közfinanszírozási forrásból biztosítják jellemzően. Magyarországon ez a támogatási forma, ahogyan a beruházásösztönzési támogatás is, a rendszerváltást követő évtizedtől kezdett elterjedni.
4. Támogatott hitelgarancia – hitelgaranciának a vállalatok által felvett banki kölcsönök, hitelek és más pénzügyi termékek biztosítékaként nyújtott intézményi kezességet nevezzük. A vállalkozások hitelezési kockázatát, az állam is átvállalhatja. Amennyiben a hitelgarancia-szervezet mikro-, kis- és középvállalkozások hiteléhez vállal kezességet, úgy rendszerint az állam is részleges kezességet vállal. Azaz, ha a vállalkozás nem fizet a bankjának és helyette a hitelgarancia-szervezetnek kell helyt állnia, akkor nem csak a vállalkozás felé fogja tudni érvényesíteni a követelését, hanem az államtól is kérheti annak megfizetését.
5. Kockázatitőke-programok – az ilyen típusú támogatások főként a kis- és középvállalkozásokat célozták meg. A programok célja, hogy tőketámogatás révén segítsék az ötletek megvalósítását, prototípusok továbbfejlesztését, innovatív termékek készítését, valamint olyan szolgáltatások létrehozását, amelyek a nemzetközi piacokon is megállják a helyüket. A kockázati tőkeprogram megvalósítására állami tulajdonú tőkealap-kezelő társaság jön létre, amely tőkebefektetésekkel képes hozzájárulni a nemzetgazdasági teljesítmény növeléséhez. Jellemzőjük a tőkeprogramoknak az is, hogy az állam olyan területeken igyekszik ezeket elérhető tenni, amelyek a kevésbé fejlett régiókban vannak, így nyújtva támogatást az itt működő kis- és középvállalkozások számára (Kállay, 2014).

Ahogy láthatjuk, a legkülönfélébb eszközöket biztosítja az állam a gazdaság, illetve a társaságok, vállalkozások támogatása céljából. Az utóbbi másfél évtized során számos gazdaságélénkítő programot, iparstratégiát fogadtak el annak érdekében, hogy akár az egyes ipari ágazatokat (feldolgozóipar), akár egyéb gazdasági célokat (foglalkoztatás növelése, beruházásösztönzés) megvalósíthasson a kormány. Ezekre a támogatási formákra több okból is szükség mutatkozott: egyrészt a 2008-as 2009-es gazdasági világválság hatásai viszonylag hosszan, 2012-ig 2013-ig elhúzódtak, így az állami közbelépés indokolt volt. A 2020-as koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés szintén okot adott arra, hogy az egyes szektorok támogatása központi szinten megvalósulhasson. A 2022-es orosz-ukrán háború következményei miatt ugyancsak felmerült annak igénye, hogy gazdaságélénkítő programokkal segítsék elő a teljesítmény bővülését.

Mindezek jól mutatják, hogy támogatások céljai ugyan már eltérnek a XIX. században látott példáktól, de válságok, krízisek során az állam beavatkozása kiemelt jelentőséggel bírhat. Míg az 1800-as évek végén főleg az iparosodás elősegítése volt a cél, ma már az egyes iparágak teljesítményének, kibocsátásának növelése, felzárkóztatása a fontosabb. Az alábbiakban tekintsük át, hogy a 2016-os Irinyi Terv milyen hatással volt a támogatásban érintett főcsoportokra.

Az Irinyi Terv iparstratégiai támogatási program 2016-2020

A 2016-ban elfogadott Irinyi Terv célja a magyarországi iparfejlesztés, az ágazat bővítése és a GDP-részarányának növelése. Ennek megvalósítása érdekében szükséges azon tőkehiányos, az Irinyi Terv által kiemelt ágazatként azonosított ágazatokba tartozó vállalatok fejlesztéseinek és beruházásainak támogatása, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a növekedéshez. A támogatási rendszer az alábbi területekre vonatkozóan nyújtott kedvezményeket:

• vállalkozások kapacitásbővítése,
• üzleti infrastruktúra fejlesztése,
• kutatás, fejlesztés és innováció,
• energia- és anyaghatékony termelés,
• foglalkoztatás és szakképzés,
• az IKT-szektor és a digitális gazdaság fejlesztése,
• export ösztönzése (Irinyi Terv, 2016).

4.ábra: Az Irinyi Tervben nyújtott támogatások összesített értéke az egyes fejlesztési területekre vonatkozóan. Adatok forrása: Nemzetgazdasági Minisztérium, Irinyi terv, 2016.

A támogatási célterületekből látható, hogy az ipar fejlesztése és a gazdasági teljesítmény növelése mellett olyan részterületek is kedvezményezettjei lettek a programnak, mint az infokommunikációs (IKT) szektor vagy a szakképzés bővítése. Az iparban, azon belül feldolgozóiparban, az alábbi területeken működő vállalatok, vállalkozások nyújthattak be pályázatot a támogatások igénybevételéhez:

• élelmiszeripar,
• egészséggazdaság,
• járműipar,
• zöld gazdaság,
• IKT-szektor, elektronikai ipar,
• speciális gépgyártás,
• egyéb ágazatok, amelyek megfelelnek a kritériumoknak (Irinyi Terv, 2016).

A támogatási program révén a teljes feldolgozóipari és az egyes, érintett iparágak teljesítménye is nőtt. Ezzel együtt a bővülés kedvezően hatott a szektorok exportteljesítményére is.

5.ábra: Az egyes, Irinyi Tervben is érintett iparágak termelési értékének változása 2016-2020 között (folyó áron, millió forintban kifejezve). Adatok forrása: KSH, 13.1.1.4. táblázat, 2025.

A KSH által összegyűjtött és közzétett iparágakra vonatkozó termelési értékeknél ugyan az Irinyi Tervben kedvezményezett ágazatok specifikus részletei nincsenek feltüntetve, viszont ha a teljes érintett ágazatokat tekintjük át, akkor is látható, hogy a termelésre kedvezően hatott a támogatási program. A magyar iparban kiemelkedő teljesítményű járműgyártásnál 2016 és 2019 között évente átlagosan 3,1 százalékpontos növekedést rögzítettek (az előző évi értékekhez viszonyított adatok alapján) (KSH, 2024). Hasonló tendencia figyelhető meg az élelmiszeripar, a gépgyártás és az elektronikai ipar területein is. A növekedési ciklusra minden bizonnyal a támogatási források mellett kedvezően hatott a világgazdasági konjunktúra is, ugyanakkor a 2020-as koronavírus-járvány miatt a járműgyártási szektorban több mint 10%-os visszaesés következett be (KSH, 2024). A másik három támogatásokban is érintett ágazatnál a gazdasági krízis hatásai nem voltak ennyire drasztikusak, sőt, esetükben inkább növekedés volt megfigyelhető (KSH 2024).

6.ábra: Az egyes, Irinyi Tervben is érintett iparágak termék-export értékének változása 2016-2020 között (millió USD-ben kifejezve). Adatok forrása: OEC World, 2025.

A termelés növekedése mellett érthető módon az exportra is kedvezően hatott az egyes ágazatok támogatottsági érintettsége, ez a cél egyébként az Irinyi Terv részeként is megjelent. Az élelmiszeripari termékek kivitele 2016 és 2020 között 25%-kal, a járműgyártási ágazaté 8%-kal, az elektronikai és gépgyártási szektoré pedig közel 10%-kal bővült (OEC World, 2025). A teljes termékexportunk több mint 10%-kal bővült a jelzett négy év során, annak ellenére is, hogy az egyik húzószektor, a járműgyártás 2016-ban és 2017-ben is kevesebb exportot produkált, mint az azt megelőző évek során (OEC World, 2025).

A termelés növelés és exportbővítés mellett az Irinyi Terv célja volt a foglalkoztatás növelése is. A támogatási program révén új vállalatoknál a munkahelyek létrehozása és a meglévő társaságoknál a kapacitásbővítés is eszköze volt a pályázatnak.

7.ábra: Az alkalmazásban állók számának változása Magyarországon 2015-2020 között (ezer főben kifejezve). Adatok forrása: KSH, 20.1.1.45. táblázat, 2025.

A KSH adatai alapján egyértelműen látható, hogy a foglalkoztatottak száma 2016-2019 között folyamatosan növekedett. 2016-ban az összes nemzetgazdasági ágban 2 977 900 fő volt alkalmazotti státuszban, ez az érték 2019-re elérte a 3 572 400 főt (KSH, 2025). Az évi átlagos 1,5%-os növekedés az ipari alkalmazottak létszámában is megnyilvánult. Itt a 2016-os 736 600 főről 2019-re 814 100 főre nőtt a dolgozók száma (KSH, 2025). Ezáltal kijelenthető, hogy a támogatási program ezen része is eredményesen tudott működni, növelve mind a teljes, mind az ipari foglalkoztatottak számát Magyarországon.

Összességében az Irinyi Terv, amely a gazdasági és ipari növekedés mellett az exportbővítést, valamint a foglalkozatottak számának növelését is célozta, eredményes volt. A 2016-2020 közötti időszakban a jelzett iparág valamennyi szegmensében bővült a termelés, emellett pedig a termékexport mind összességében, mind ágazati arányok tekintetében szintén növekedést produkált. A program nagy valószínűséggel még tovább tudta volna kifejteni gazdaságra gyakorolt kedvező hatását, amennyiben a koronavírus-járvány miatti krízis nem töri meg ezt a lendületet. Ugyanakkor, az ezt megelőző pozitív növekedési hullámnak köszönhetően a járvány kisebb mértékben tudta csak csökkentette az ipari adatokat, mint a támogatási rendszer adta kedvezmények és bővülések nélkül.

Összegzés, konklúzió

Az állami ipartámogatások és egyéb gazdaságösztönző kedvezmények megosztják a közgazdászok véleményét. Egy részük támogatja az ilyen típusú intézkedéseket, hiszen a központi eszközök révén a gazdaság nagyobb részén (például több iparágban egyszerre) várható növekedés, amely összességében kedvezően hathat a teljes nemzetgazdaságra. A másik oldal támogatói ellenzik az ilyen jellegű beavatkozásokat és inkább az Adam Smith féle láthatatlan kéz elméletében bíznak. Összességében megállapíthatjuk, hogy szükséges az állam beavatkozása, de épp így fontos az is, hogy mindez az arányosság és szükségesség elvével legyen összhangban. A bemutatott magyarországi ipartámogatási intézkedések elfogadását követően álláspontom szerint szükséges lett volna további olyan gazdaságpolitikai intézkedések meghozatala is, amelyek élénkítették volna a belső keresletet, szélesítették és mélyítették volna a kereskedelemi kapcsolatokat a térség és Nyugat-Európa valamennyi országával. Emellett a leszakadó ágazatokat, mint a kézművesipar, egyedi támogatással igyekeznek megőrizni és fenntartani. Koncentráltabb intézkedések révén a vidéki települések nagyobb szerepet kaphattak volna a nagyipar fejlesztésében, mindez pedig nem csupán gazdasági, de társadalomdemográfiai szempontból is elősegítette volna a vidéki területek felzárkózását. Ez a feladat előbb a XX., majd a XXI. század gazdaságpolitikájára maradt, a ma látható intézkedések jelentős részén megtalálhatjuk ezeket a megoldásokat.

Felhasznált források

1884. évi XVII. Törvényczikk, Ipartörvény. Képviselőházi Irományok, 1881. XXII. kötet. 875-910. szám. p.132-163.
1885. évi XLIV. Törvényczikk, a hazai iparnak adandó állami kedvezményekről. Képviselőházi Irományok, 1878. XXVI. kötet, 1177-1202. szám. p.43-44.
1886. évi III. Törvényczikk a hazai iparnak adandó állami kedvezményekről szóló 1881. évi XLIV. törvényczikk 2. §-ában foglalt kedvezményeknek némely bányászati vállalatokra való kiterjesztése iránt. Képviselőházi Irományok, 1884-1887. XXI. kötet, 604-665. szám. 75.
1887. évi XIII. törvényczikk indoklása a hazai iparnak állami kedvezményekben való részesítéséről.
1888. évi XLIX. törvényczikk, a hazai iparnak állami kedvezményekben való részesítéséről. Képviselőházi Irományok, 1896. XXVII. kötet, 761-787. szám. p.420-423.
1889. évi III. törvénycikk indoklása a hazai ipar fejlesztéséről.
1890. évi III. törvénycikk a hazai ipar fejlesztéséről.

Képviselőházi Napló, 1881. XVI. kötet, 334. országos ülés.

Képviselőházi Napló, 1887. XVI. kötet, 329. országos ülés.

Képviselőházi Napló, 1906. III. kötet, 43. országos ülés.

Képviselőházi Napló, 1906. III. kötet, 46-54. országos ülések.

Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848-1944. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1978. 95.

Berend T. Iván – Ránki György: Közép- és Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1969. 147.

Farkas Beáta (2021): A közgazdasági gondolkodás rövid története. Akadémiai Kiadó. https://mersz.hu/dokumentum/m898akgrt__12/

Irinyi Terv (2016): Nemzetgazdasági Minisztérium. IRINYI TERV AZ INNOVATÍV IPARFEJLESZTÉS IRÁNYAINAK MEGHATÁROZÁSÁRÓL. https://2015-2019.kormany.hu/download/d/c1/b0000/Irinyi-terv.pdf

Katus László: Magyarország gazdasági fejlődése (1890-1914). In: Szerk. Pach Zsigmond Pál: Magyarország története 1890-1918. 7/1. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988. 270-274.

Kállay László (2014): Állami támogatások és gazdasági teljesítmény Támogatás-túladagolás a magyar gazdaságfejlesztésben? In: Közgazdasági szemle, X. évf., 2014. március (279–298. o.) https://real.mtak.hu/17273/1/Kszemle_CIKK_1460.pdf

KSH, 21.1.1.31 https://www.ksh.hu/stadat_files/gdp/hu/gdp0031.html

KSH, 13.1.1.4. táblázat https://www.ksh.hu/stadat_files/ipa/hu/ipa0004.html

KSH 2024: https://www.ksh.hu/stadat_files/ipa/hu/ipa0005.html

KSH, 20.1.1.45. táblázat https://www.ksh.hu/stadat_files/mun/hu/mun0181.html

Lovász Ádám (2023): Friedrich August von Hayek, a komplexitáselmélet úttörője? In: Információs Társadalom XXIII. 1. szám (2023). 139-153.o. https://inftars.infonia.hu/pub/inftars.XXIII.2023.1.8.pdf

OEC World, 2025: https://oec.world/en/profile/country/hun

Ricardo, David (1817): On the Principles of Political Economy and Taxation. London: John Murray, Albemarle-Street.

Smith, Adam (1777): The Theory of Moral Sentiments.  Ireland: J. Beatty and C. Jackson, 1777. https://www.gutenberg.org/cache/epub/67363/pg67363-images.html

Schumpeter, J.August (1939): BUSINESS CYCLES A Theoretical, Historical and Statistical Analysis of the Capitalist Process. New York Toronto London : McGraw-Hill Book Company, 1939, 461 pp. https://www.mises.at/static/literatur/Buch/schumpeter-business-cycles-a-theoretical-historical-and-statistical-analysis-of-the-capitalist-process.pdf

Varga László (1984): Állami ipartámogatás a dualizmus korában (1880-1900). In: Történelmi Szemle, Vol. 23. (2), 1980. 198.

[1] A Kalikó mozgalom 1862 nyarán jelent meg, elsősorban a hölgyek öltözködése révén. A hazafias érzelmű úrasszonyok tüntetőleg magyar kékfestő, babosmintájú calicot-szövésű (innen a név) olcsó ruhákban jelentek meg az Anna-bálokon országszerte. A mozgalom mottója: „Hordjunk kalikót!” Ez a típusú megmozdulás inkább társadalmi, mint iparpártolást célzó volt, a Bach-korszak végén jelentkező magyar viseletek, egyszerű öltözködés terjedésével volt párhuzamban. Magyar Hírlap, 1930. október, 40. évf. 222-248. szám, p.4.

[2] 1870. évi 51.tc. 2.§-a adómentességet biztosított az olyan munkáslakások után, amelyekben a lakók nem fizettek bért; 1876-os országgyűlés pénzügyi bizottságának állásfoglalása a papírszükséglet hazai forrásból való fedezésére

Szigethy-Ambrus Nikoletta

Elemző |  Megjelent írásokBio

Szigethy-Ambrus Nikoletta, nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán folytatta. Kutatásokat folytat az orosz-ukrán konfliktus, a külkereskedelmet érintő és gazdaságtörténeti témakörökben is. Jelenleg az ELTE BTK PhD hallgatója, kutatási területe a Magyarországra áramló külföldi tőke szerepe az ország iparosodásában a XIX-XX. század során.

• Szigethy-Ambrus Nikoletta

  https://www.oeconomus.hu/author/nikoletta/

  Digitális EU – Így állnak a vállalkozások a digitális technológiákhoz
• Szigethy-Ambrus Nikoletta

  https://www.oeconomus.hu/author/nikoletta/

  Litván csoda? Milyen fejlődést vár OECD Litvániától
• Szigethy-Ambrus Nikoletta

  https://www.oeconomus.hu/author/nikoletta/

  Külföldi irányítású nagyvállalatok Magyarországon
• Szigethy-Ambrus Nikoletta

  https://www.oeconomus.hu/author/nikoletta/

  FDI-modellek: Ezek ösztönzik a befektetőket a tőkekihelyezéseknél